Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-17 / 33. szám

De míg honatyáink erre nem találtak pénzt, interkaláris kamatokat és a kapitalizált fentartási költséget számítva harminczhat millió forintot költöttek az uj parlamenti palotára, melynek árából hét középdunai hidat lehetett volna csinálni.

Azért iehái, tisztelt közgyűlés, én itt arra kérem Tolnavármegye országos képviselőit, hogy: ha először lépik át az uj parlamenti palotának arany-oszlopos, márvány küszöbét, gondoljanak a mi kompjaink nycmoruságára — j valahányszor bemennek a fényes országházába, ne felejtsék el azt, hogy az 5 uj palotájuk fényét, pompáját, megyéjük, a vidék s az ország pangásával, elmaradásával éz nyomorával fizette!

Még méltánytalanabb színben tűnik fel azonban a középdunai országrész forgalmi stagnácziója, ha azt Budapesttel hasonlítjuk össze,

Igaz az, uraim, hogy egy ország köteles arra, hogy fővárosát fejlessze és érte áldozatokat is hozzon.

De nyugodt lélekkel mondhatom azt is, hogy nincs ország a világon, amely erejéhez mérve — oly nagy áldozatokat hozott volna fővárosáért, mint a milyeneket mi Budapestért hoztunk.

Hisz már a lánczhid is jele annak, hogy már a régi Magyarország tudatában volt annak mivel tartozik fővárosának s mikor az elfelejthet- len, de mégis sokszor elfelejtett legnagyobb magyar — e h dat létesítette, szívesen hozta meg az akkori időkhöz mérten jelentékeny áldozatokat, sőt saját előjogairól is lemondott, hisz tudjuk, hogy a vámpénz révén, a lánczhid alkotása képezte az adómentességből a közteherviselésbe való átmenet kapcsát.

De, t. közgyűlés mikor Széchenyi István, a ki Budapestnek úgyszólván szellemi megteremtője volt, a főváros fejlesztését sürgette, ő nem önczélt, nem egy monopóliumot akart teremteni a főváros számára és nem a mostani, Budapestnek az ország kárára adott jogialan, igazsági a'an közgazda- sági és forgalmi jus prímáé voct.s lebegett a szemei előli.

Tudta ő jól, — 1 a mai budapesti pangás ennek legjobb bizonyítéka — hogy egy főváros fejlődésének, nem a mesterséges és közgazdasagi egészséges elvekbe ütköző proiekczió, hanem csak az ország jóléte adhatja meg a maradandó és biztos alapot.

Annak bizonyítékául, hogy Széchenyi ezen közlekedési téren mennyire nem a mostani monstru- ózus tülczentralizácziot kereste, legyen szabad t. közgyűlés — a legnagyobb magyar következő szavait idéznem :

»A közlekedési vonalak mezhatározásánál — kivált a vaspálya fővonalainál — elengedhetlen szabály, hogy azok a kijelelt végpontok felé egyenes irányban vezetessenek, mert ez mind az átviteli, mind a helybeli forgalomnak főfeltéiele. Ezen szabályt még akkor is szigoruau meg kell tartani, ha szinte ez által némely helyek látszólag szenvednének is; mert ha a helybeli érdekelteknek a fővonalak irányára befolyás engedtetik, vagy ha a fővonalakkal egyszersmind minden nevezetes helyeket érinteni akarunk, ebből az fog okvetlenül következni, hogy egy bizonyos vonalban annyi mindenféle czélok elérése fog együtt kivántatni, hogy elvégre semmi egész s rendszeres nem alakulhat. Ez által történhetik meg, hogy a vaspálya fontossága a közre nézve igen atászáll, sőt egészen is elenyészhetik a nélkül, hogy a helybeli érdekeket is előmozdítaná; mert bizonyos az, miszerint egyes helyek érdekeinek is az kedvezőbb, ha szárnyvonal vagy jó utak által jutnak kapcsolatba a lehetőleg legrövidebb vasútvonallal, mint mikor a sok kitérések s görbületek által meghosszabbodott vonalon a drágább vitelbért örökre fedezni kell s egyes helyek balul felfogott érdekéért az égész forgalmat állatidban nyomasztani fogjuk.«

Jobban a középdunai áthidalás mellett érvelni, élesebben a mi elhibázott közlekedési politikánk következményeit előre kijelölni — úgy hiszem — már nem lehet.

Épp úgy, mint Széchenyi alkotása, a lánczhid, | .többi hid is csak az ország áldozatkészségét bizonyitja. Hisz a Margithid és a kelenföldi vasúti híd — mellesleg mondva az egyetlen budapesti hid, a mely országos és nem helyi érdeknek is szolgál, — azon nagy áldozatokat, a 80 milliónyi beruházást juttatják eszünkbe, melyet az ország 1867. után, a lőváros fejlődésére fordított.

Semmi szavunk sem lehetett a vámháziéri hid ellen, hiszen ez is még egy jogos forgalmi érdeknek köszöni eredetét.

De mit mondjunk ahhoz, hogy amikor az országnak nincs pénze arra, hogy a rentábilis országos érdekű közép-dunai hidat megépítse, akkor megépítünk Budapesten egy felesleges hidat, mely forgalmi monstrum, hiszen egy hegyoldalába vezet, s egy vétkes könnyelműséggel tervezett, épített és ellenőrzött technikai botrány, hiszen meleg forrásokra van alapozva, melyeket semmiféle recon- strukció el nem tüntethet?

És mit mondjunk ahhoz, hogy ugyanaz a miniszter ur; aki könnyű szívvel utalványoz a köz2. _______________________:

TO

LNAVÁItMEGYE.

pénzből százezreket egy felesleges hid kétes eredménye reconstructiójára — ugyanakkor a közép dunai áthidalás nagy országos kérdését — egy helyi érdeknek jelenti ki s egy obskúrus vicinális kérdéssé akarja degradálni.

Hogy lehetséges az, hogy egy közlekedési miniszter közérdekűnek tartja és közpénzen recon- struálja, a tisztán helyi-kxáe&xi eskütéri monstrumot, mely egy belvárosi klikk pressiójának köszöui eredetét — de helyi érdeknek kvalifikál egy olyan országos kérdést, mint a középdunai áthidalás?

Igazságos közgazdasági politika-e az, mely az ország egy harmadrészétől, 6 millió embertől megtagadja a közlekedés egyetlen eszközét s egész forgalmával két-három napi és költséges kerülő utakra szorítja, de a már meglévő öthöz még egy uj — fölösleges hidat épit Budapesten, csak azért, hogy a budai gavallérok négy-öt perczczel hamarább jussanak át O-Budavárából Budavárába

vagy a pesti »kosaras nénikék« vendégszerető hajlékába ?

S mit várhatunk mi, egy olyan minisztertől, a ki a közép-dunai áthidalásról tett nyilatkozatával megmutatta, hogy magát a miniszter elnök ur méltányossági politikájába beleélni nem tudta s mi g mutatta azt is, hogy — bár igen nagy tudós — a praktikus forgalmi és modern vasúti üzem politika legprimitívebb törvényeiről fogalma sincseni

Ez az oka t. közgyűlés, hogy arra kérjem önöket, hogy minden lehető eszközt megragadjunk arra nézve, hogy a rosszul informált szakminisztertől a jól informálandó miniszterelnökhöz apelláljunk, aki már az Adria javaslat tárgyalásánál bebizonyította, hogy ott, hol érdemleges okot lát arra, nem zárkózik el az elől, hogy egy elhibázott intézkedést corrigáljon, s akiről, hiszem és reményiem, hogy, ha a mostani kiegyezési és vámkérdések által már nem lesz kizárólag igénybe véve, a kczép-dunai áthidalás kérdésének is megadja azt a megoldást, a melyet az ő közgazdasági tapasztalataitól és képességétől joggal várhatunk.

De meg kell ragadnunk a mostani alkalmat arra is, hogy a tervezett beruházási kölcsönbe, a melyhez a középdunai áthidalás által első sorban érdekelt országrész a költségeknek majdnem egy harmadával járul hozzá, a baja-bátaszéki hid okvetlenül belejusson, és hogy ezen, az ország közgazdasági fellendítésére alkotandó törvény — ne csak egy pár részvénytársaság nagy — hasznára s egy pár városi munkás kis hasznára múló eredménnyel fordittassék, hanem arra, hogy mint a középdunai hid, maradandó közgazdasági értékeket teremtsen a vasipar mellett s az úgyis a főváros érdekében feláldozott- ország vidéki népességét is keresethez juttassa.

A mi az igen tisztelt választmánynak indítványomon tett módosítását illeti, a következőket vagyok bátor megjegyezni.

Bár indítványom első pontját, melyben arra kérem a tisztelt közgyűlést, hogy a miniszter ur nyilatkozata felett sajnálkozásunkat fejezzük ki, azok után, miket előbb felhoztam, teljesen oka- datoltnak látom most is, mégis méltányolva azon okokat, a melyek a t. állandó válás ztmányt e pontnak mellőzésére bírták s súlyt fektetve arra, hogy a hidkérdésben minél egyhangúbban nyilatkozzék meg a vármegye ezen pontnak elfogadásához nem ragaszkodom.

De nem oszthatom az igen t. állandó választmánynak azt a nézetét, hogy a miniszter ur egy későbbi kijelentése az első sajnálatos kijelentésének correcturáját képezi, sőt ellenkezőleg a miniszter ur azon kijelentése, hogy egy közúti hidat kaphatnak, de vasútit nem, nemcsak egy teljes erővel visszautasítandó elégtelen megoldást képezne, de örök időkre elodázná a ránk első sorban és egyedül kielégítő vasúti összeköttetés létesülését, sőt a mai curiosumnál még nevetségesebb állapotot teremtene, azt t. i., hogy két egy folyam partjáig érő vasútvonalat — nem egy vasúti hid, hanem egy közúti hid kötné össze.

Micsoda absurdum volna az, ha a bajai partig érő vonatokból a személyeket és árukat négyszáz méternyire — egy közúti hidon szállítanánk hogy ott azután Bátaszéken ismét vasúton tovább vihessük.

Ez a megoldás közlekedési politikánkat még nevetségesebb alakban tüntetné fel, mint ha a hid egészen elmarad.

Súlyt kell tehát helyeznem úgy indítványom második pontjára melyben az áthidalásnak a beruházási törvénybe való felvételét kérem.

Ha ezt az alkalmat önhibánkból elmulasztjuk, magunk leszünk okai, ha a mostani állapotok megmaradnak.

És úgy súlyt kell kell helyeznem indítványom 3 ik pontjára, melyben felkérem — elismerve — Boda és Pichler Győző képviselő uraknak a hidkérdésben tett felszólalásainak érdemét — illetve elvárjuk a megye országos képviselőitől, hogy úgy mint a középdunai szabályozás kérdésénél teljes sikerrel tették, most is egyesült erővel működjenek arra nézve, hogy a középdunai áthidalás létesüljön s hogy ne szavazzanak meg oly beruházási kölcsönt, melyben ezen áthidalás bele- véve nincsen.

Nem acceptálhatom a t. állandó választmány azon érvelését hogy ezen felszólítás a képviselőknek egy a törvényben eltörölt instructiót, illetve utasítást jelentene.

■ Egészen eltekintve attól, hogy az országnak az alkotmányos joga, hogy a képviselőknek utasításokat adhasson, szerintem el nem évülhet s most csak felfüggesztve van, de eltörölve nincs, egy képviselő sem tekinthet e pont elfogadásában mást, mint egy igen erős támaszt arra, hogy a megye, választóik, de itt az ország érdekét is- úgy amint külömben erre a törvény es a mandátum — elvállalása is kötelezi, a parlamentben érvényesítsék.

Hogyan várjuk igen t. közgyűlés a kormány részéről, mely épen ezen kérdésekben a főváros részéről az ellenkező irányban is pressionak van kitéve, eredményt, ha oly sok hiábavaló kérés,, folyamodás és deputátió küldés után teljes erővel nem lépünk fel ?

Azért tehát igen kérem a t. állandó választmányt arra, hogy indítványom második és harmadik pontjához hozzájáruljon, amelyben azonban azt nem tenné kérem azokra a szavazásnak elrendelését.

VÁRMEGYE.

1902. augusztus 17.

Nyári rendes közgyűlés.

Vármegyénk törvényhatósága bizottsága múlt kedden tartotta meg nyári rendes közgyűlését gróf Széchenyi Sándor lőispán elnöklete alatt.

A tárgysorozat megkezdése előtt a főispán kegyeletes szavakkal emlékezett meg boldogult dr. Kramolm Emilről, ki a törvényhatósági bizottságnak és a közigazgatási bizottság legrégibb tagja volt és példányképe volt a kötelességérzetnek és a közügyek iránt való önzetlen érdeklődésnek; indítványozta tehát, hogy emlékét jegyzőkönyvileg örökítsék meg és elhunyta fölött őszinte fájdalmát fejezze ki a törvényhatóság.

A főispán ezután bejelentette, hogy az állásá- sáról lemondott Szendrői József közigazgatási fogalmazó gyakornok helyére dr. Bernáth Béla tb. aljegyzőt nevezte ki.

Ezután megkezdették a tárgysorozatot; az alispán jelentését, melyben a megyei közállapotok részletes feltüntetése mellett Kühnel Ferenczről, a legközelebb elhunyt bonyhádi jegyzőről s a törvény- hatósági bizottság munkás tagjáról is kegyeletes szavakkal emlékezett meg: tudomásul vették, valamint a számonkérőszék jelentését is s ennek kapcsán a főispán kijelentette, hogy ebből a tisztikar elismerésre méltó tevékenységéről győződött meg.

A közigazgatási bizottságban és a központi választmányban megüresedett egy-egy tagsági helyre a névszerinti választást a főispán elrendelvén, sza- vázatszedő bizottsági tagokul fölkérte Kovách S. Endre, Kurcz Vilmos és dr. Schweiz Antalt, Jeszenszky Andor, Bernneder János és. Nunkovits Ferenczet, jegyzőkül pedig Szévald Oszkárt és Sztankovánszky Imrét.

A szavazás' eredményét Jeszenszky Andor hirdette ki, mely szerint a közigazgatási bizottságba : Perczel Dezsőt, a központi választmányba pedig Sass Lászlót választották meg:.

Ezután általános felkiáltással megválasztattak a közegészségügyi bizottságba Török Béla, a levéltárselejtezőbe : Kämmerer Ernő, a fillokszéra bizottságba : Nagy György Hangonyi, a kijelölő bizottságba: Jeszenszky Andor, az igazoló-választmányba: Leopold Sándor, a Styrum-Lymburg és községjegyzői nyugdíj-választmányba: dr. Hirling Ádám, a tisztviselői választmányba : Török Béla, az állandóválasztmányban megüresedett két tagsági helyre pedig Bartal Béla és Pórok Béla.

Az esküdt kijelölő-bizottságba bizalmi férfiúul Hagymássy Károly kir. közjegyzőt választották.

A miniszteri rendeletek tudomásul vétele után sorra került Arad vármegye és Arad sz. kir. város körlevele Kossuth Lajos száz éves születése napjának megünneplése tárgyában; az állandó választmány azon javaslatot terjesztette elő, hogy a vármegye összes községei felhivassanak arra, hogy a nevezetes emléknapot saját kebelökben ünnepeljék meg.

Szabó Károly paksi ev. ref. lelkész ezzel szemben indítványt terjesztett be, hogy a körlevél