Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-29 / 26. szám

TOLNA VÁR3TEGYE. 1902. junius 29. — Lakást keres egy gyermektelen megyei tisztviselő Szent Mihály napra. Iparom szobára, konyhára és mellékhelyisegekre van szükségé. Fel­világosítást ad lapunk kiadóhivatala. — Iskolaszaporitások. Vármegyénk közig, bizottsága a t e v e 1 i iskolaszékét kötelezte a negyedik tanterem leállítására és a negyedik tanítói állomás szervezésére záros határidőn (szept, 1.) belül. Ugyanaz a duna-kömlődi iskola bő­vítésére 3 évi halasztást engedélyezett. Ugyanezen halasztást hasonló időtartamra a döbröközi iskolaszéknek is megadta. A tamási iskola hetedik tantermének leállítására, pedig egy évi ha­lasztást adott. — Vallási őrjöngő a templomban. Pécsett múlt vasárnap délután a litániák alatt leltünést keltett a belvárosi templomban egy vidéki ember Szokatlan magaviseleté, ki térden csúszva igyeke zett a íőoltár közelébe és egyre a többiek ájtatos- ságát zavarta hangos imádkozásával. Mikor nyu- godtabb magaviseletre figyelmeztették az illetőt, határozatlan, zavart nézéssel bámult körül a tem­plomban és aztán újból elkezdett kiabálva imád­kozni, mintha mi sem történt volna. A szerencsét­len emberen a vallási őrjcngés tünetei mutatkoz­tak. Dobos Ferencznek hívják a szerencsétlen em­bert, rególyi lakos. Dobost megfigyelés végett beszállitótták a közkórházba. — Szerelmi dráma. Pálmai Erzsébet nevű leány, ki a budapesti török konzulnál volt sza- kácsné, szerelmi viszonyt kötött a konzulátus szol­gájával, ki házasságot igé.t neki. Mivtl azonban ígéretét nem akaria beváltani, sőt más nőkkel is viszonyt folyatod, a megcsalt leány revolverrel merényletet követett el a hűden szoiga ellen, kit azonban csak jeientéktelenúl sebesitett meg. A buda­pesti esküdtbiróság fölmentette és azonnal szabad­lábra helyezte Pálmái Erzsébetet, ki néhány év- v.el ezelőtt még Szeg zár dón volt cselidleány s itt egy, azóta már meghalt úri emberrel volt huza­mosabb ideig viszonya, kitől két gyermeke szüle­tett. Az úri ember halála óta Budapesten tartózkodott. — Az ovodák szünideje. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter körrendeletét intézett vala­mennyi tanfelügyelőhöz, melyben felhívja figyelmü­ket arra, hogy a kisdedovodákban az egy havi szünidő csakis a tél folyamán engedélyezhető, nyáron pedig, mikor a szülők a nagy munkaidő alatt a házon kivül vannak, az ovodák kora reg­geltől estig nyitva tartandók és a helyiség heti nagy tisztogatására és súrolására legfeljebb egy félnap és pedig, amennyiben az ünnepnapra nem esik, a szombat délután használtassák fel. A mi­niszter végül kijelenti, hogy a rendelet meg nem tartását a legszigorúbb fegyelmi megtorlás alá fogja venni. — A kerékpározó büntetőjogi felelőssége. (B. T. 310 §.) A kir. Curia 1902. évi 5024. sz. Ítéletében kimondotta, hogy a kerékpározó, ki az előtte haladó gyalogost, nehogy elgázolja, kezével félrelöki, büntetőjogilag felelős, ha a félrelökött egyén egy utána következő kerékpárba ütközött és ez állal elüttetvén testi sértést szenvedett. El­lenben súlyosan testi sértésért a másik kerékpározó büntetőjogilag nem felelős. — Körrendelet a gyermekmenhelyekröl. A belügyminisztérium körrendeletben értesítette a tör­vényhatóságokat, miszerint az 1901. évi VIII. t. c. folyamányakép május 15.-én a Fehér-Kereszt Orszá­gos .Lelencház tulajdonát képező, de a belügymi­nisztérium által bérbevett épületekben az állami gyermekmenhely működését megkezdte. Ezzel egy­idejűleg megszűnt a Fehér Kereszt azon joga, hogy a talált vagy hatóságilag elhagyottnak nyilvánított, 7 éven aluli gyermekeket az országos betegápolási alap tehére gondozásba vegye. Ez ügykör f. évi május hó 15-dike óta kizárólag a budapesti gyer- mekmenhelyet és a budapesti Fehér-Kereszt Orszá­gos Lelencház-Egyesület által tentartott 11. fiók­intézet, u. m. a békésgyulai, kassai, szombathelyi, szegedi, temesvári, aradi, nagyszőllősi, munkácsi, rimaszombati és nagyváradi intézeket illetvén meg, a belügyminiszter felhívja a törvényhatóságokat, értesítsék alantos hatóságiakat, miszerint minden elhagyottnak nyilvánított, 7 éven aluli gyermeket gondozásra kizárólag az említett intézetekbe utal­janak be. — Erdőőri szakiskolák tanulóinak felvétele tárgyában pályázati hirdetés jelent meg, mely sze­rint a királyhalmi, vadászerdei, liptóujvári és gör- gényszentimrei m. kir. erdőőri szakiskolákba, ré­szint saját költségen, több tanuló fog felvétetni. A pályázati kérvények julius hó 15-ig a földmivelés- ügyi minisztériumhoz adandók be. A felvételre vo­natkozó feltételek a vármegyei alispáni hivatalnál, a zalaegerszgi, m. kir. állami erdőhivatalnál, a tapolczai, nagykanizsai és alsólendvai m. kir. járási erdőgondnokságnál tudhatok meg. — Életunt. Németh István szegzárdi föld- mives elvesztette vagyonát, elvesztette hitét, végül elvesztette reményét: vallás nélkül, remény nélkül élni nem lehet; öngyilkos lett. Három napig kí­nozta a legiszonyúbb fájdalom, amit a megivott kénsav okozott, mig végre f. hó 23-án meghalt. IRODALOM. ZENE. EGYLETEK. INTÉZETEK. — A szegzárdi kath. legényegyletnek f. é. junius hó 22.-én tartott táncmulatságán a követ­kezők voltak szívesek felülfizetni: ft. Komraandinger Vilmos lengyeltóti esp. plébános 5 kor., Stockinger János vil. elnök 3 kor. 80 fillér. Wölfel Ferencz elnök 3 kor., Dr. Fent Ferendz újvárosi pléb. Mosgai Sándor s. lelkész, Dr. Steiner Lajos ügy­véd 1 kor. 40 fii1., Éber Márton tanító, Gyüszü Imre, Rőt hier György, Blum János, N. N. 1 kor., Radeczky Gyula 60 fill., Hradek Lajos, Kovács József, Szabó Géza hittanár, Darázsi István, Schwei- czer Vilmos, Pálfi Sándor, Kálmán Károly tanító, Wác/ek László, ifj. Tóth Pál. Kálmán János, Straub Ödön, Auth Menyhért, Bognár Miklós, Bognár Jó­zsef, N. N. Martin Jakab, N. N‘ Schulcz József, N. N. 40 fii.ér. Borsós N., Zvonicsek József, Tolnai János, Petrits J., Müller J., Szomju Mihályné, Hi- verth Ignácz, Balog Imre, Retek Ferencz, Schisz- ler Károly 20 fillér. André István 10 fiiér. A szives felülit, etőknek hálás köszönetét mond a szegzárdi kaih. Legényegylet. TANÜGY. — A bonyhádi algimnázium értesítője az 1901./902 ik tanévről már megjelent. A bevezető közlemény Bonyhád nagyközség és Tolnavármegye statisztikájával, a legutóbbi népszámlálás eredménye alapján, foglalkozik, melynek során sajnálkozva konstatálja azt a szomorú tényt, hogy Bonyhád városának népessége mennyire apadt, úgy, hogy ma kevesebb a lakosok száma, mint volt ezelőtt 30 évvel. A közleményt Róth Aladár, a földrajz tanára irta. Következik az intézet működéséről szóló évi jelentés. A négy osztályba felvettek összesen 136 tanulót, a tanári testület 6 rendes tanárból áll. Az ifjúságnak egészségi állapota kielégítő volt, ellenben szorgalma és erkölcsi magaviseleté ellen néhány kifogás merült fel, Az algimnáziumban az uj állami tantervét követték. Az intézet a lefolyt évben az egyházmegyei elnökség és iskolai bizott­ság tagjain kívül Spittkó Lajos tanfe ügyelő is meg­látogatta. Tandijelengedésben 37 tanuló részesült, az ifjúsági segélyegylet pedig 52 tanuló között 382 kor. értékű könyvet osztott ki, összesen 625 kor. 11 fillért fordított az ifjúság segélyezésére. A tanulók legnagyobb része tolnamegyei illetőségű volt. 28 tanuló kapott elégtelen jegyet, minden tárgyból jelest 4 tanuló, minden tárgyból legalább jót 33 és minden tárgyból legalább elégségest 63 kapott. A tanintézetben 65 tanuló kapott élelmet. — A dombóvári izr. elemi iskola értesítője a következő főbb adatokat tartalmazza : Az iskolába 94 tanulót vettek fel. Az iskola az igazgató tanítón : Somogyi Dávidon kivül niég egy tanító és egy tanítónő működik. A tanulók előmenetele kielégítő volt, vallás szerint 80 izr., 11 kath. és 3 ref. járt iskolába. Az iskola fentartása 5843 kor. 05 fillérbe került az elmúlt évben. ■ — Az első értesítő- A szegzárdi régi és megyeszerte jóhirnevü Majer-Arlow-féle tanintézet értesítője érkezett hozzánk elsőnek. A 34 év óta fennálló intézeiben az idén hat tanerő tanított; volt 17 fiú- és 25 leánynövendék.— A fölvétel szep­tember első napjaiban kezdődik. Az intézetbe 14 évnél nem idősebb benlakó fiú- vagy leánytanulók is fölvétetnek évi 500 korona díjért. — Ingyenes díszmü-ajándék. A ki e czimtt elolvassa, akaratlanul is Amerikára, a képtelenségek hazájára gondol. Pedig ezúttal sokkal közelebbről, Budapestről kél szárnyra e hir. A PESTI NAPLÓ, Magyaroszágnak e legrégibb pártoktól és klikkektől teljesen független, szabadelvű és szó- -kimondó napilapja lepi meg vele karácsonyra olvasóit, ajándé­kul adván — teljesen ingyen — a gyönyörű kötésű, remek illusztrácziókkal diszitett ZICHY MIHÁLY ÄLBUM-ot. E való­ban értékes és nagy irodalmi becscsel biró művet —.melynek, az ATHENAEUM kiadásában megjelent eredetije 90 koronába kerül — a PESTI NAPLÓ uj kvárt kiadásában karácsonyi ajándékul megkapja a PESTI NAPLÓ minden pállandó előfize­tője. És megkapják díjtalanul azok az uj előfizetők is, akik egész éven át fél, nenyedév vagy havonkint, de megszakítás nélkül fizetnek elő a PESTI NAPLÓ-ra. — A leggyorsabban értesül a vidéki közönség az ország és világ eseményeitől a „Magyarország“ utján. Éz a lap a modern technika és hírszolgálat kellékeivel akként van föl­szerelve, hogy már korán reggel az ország legtá­volabbi vidékein is teljes tájékozást nyerhet belőle az olvasó az előző nap politikai és társadalmi ese­ményeiről, a gazdasági élet hullámzásairól, az ár­folyamokról, a gabona árról stb. De a legfőbb érdeme ennek a lapnak az egyenes, hajthatatlan, független nemzeti irány, amelyet minden sora visszatükröz, és amelylyel a „Magyar- ország“ már eddig is döntő eredményeket ví­vott ki közéletünk átalakítása, megtisztítása tekin­tetében. A „Magyarország“ ba írja vezér- czikkeit a magyar zsurnalisztika elismert mestere Bartha Miklós, ami egymagában elegendő bi- zonyitka annak, hogy a „Magyorország“ a legnemzetibb lap. A lapot ezelőtt kilencz evvel Holló Lajos orsz. képviselő alapította azzal a czélzattal, hogy legyen, a nemzeti törekvéseknek egy mindentői független, alkuvást, befolyásolást és meghátrálást nem ismerő orgánuma, a mely köré a művelt magyar társadalom szinejava bizalommal sorakoztassák. A nagy közönség a tanúja, hogy Holló Lajos főszerkesztőnek e czélzata teljes sikert ért el. Felelős szerkesz'ője ,a lapnálc Lovászy Márton orsz. képviselő, a kinek mag­vas czikkeit nagy elismeréssel honorálja a nagy közönség. A „Magyarország“ hírszolgálata pá­ratlanul áll a magyar journalisztákban, az összes többi lapokat megelőző kitűnő forrásokból szerzett értesüléseivel. A „Magyarország“ előfizetési ára 28. kor., félévre 14, negyedévre 7, egy hóra 2 kor. 40 fill Legczélszerübb az előfizetési pénzeket posta- utalványon küldeni a „Magyarország“ ki­adóhivatalába Budapest, Teréz-kcrut 19. KÖZGAZDASÁG. Tolnavármegye lótenyésztőihez A Pozsonyban megtartandó II. kiállítás 1- föcsoporta lókiállitást rendező bi­zottságának elnöke a következő fölhívást intézte hozzám : II. Mezőgazdasági országos kiállítás Pozsonyban. Méltóságos Uram! A folyó év szeptember hava 7-én Pozsony­ban megnyíló lókiállitás alkalmat fog nyújtani te­nyésztőinknek nem csupán arra, hogy ott anyag­jukat bemutassák, hanem Pozsonynak kedvező fekvése bizonyára számos külföldi érdeklődőt is fog oda vonzani; miért is tenyésztőinknek a leg­kedvezőbb alkalom fog nyílni arra, hogy ott szám­feletti anyagjukat értékesíthessék. Eltekintve ezen tenyésztőinket vonzó érdek­től, hazafiui kötelességünk, hogy ezen kiá'Tités sike­rét tőlünk telhelőlég előmozdítsuk, miért is, mint ezen lókiállitás elnöke, azzal a kérelemmel fordulok Méltóságodhoz, hogy a kiállítás sikerét hathatós közreműködésével egyrészt a nagyobb tenyésztők bevonása, másrészt a megye népies tenyésztésének sikeres bemutatása által előmozdítani szíveskedjék. Szabadjon tehát kérnem, hogy a várme­gyéjében lótenyésztő birtokosokat a kiállításra való részvételre buzdítani és odahatni méltózlassék, hogy a vármegye lótenyésztése pozsonyi kiállítá­sunkon megfelelő minőségben és mennyiségben kiállít­tassák. Budapesten, 1902. junius 20-án. Hazafiui üdvözlettel; Hg. Eszterházy Miklós. Midőn ezen fölhívást egész terjedelmében közölném, azon reményemnek adok kifejezést, hogy az üdvös intézkedés a vármegye lótenyésztőinél méltánylásban fog részesülni, ennélfogva fölkérem,, hogy a lókiál lit ásón való részvételükre vonatkozó szándékukat julius 12-ig velem közölni szívesked­jenek, hogy a rendező bizottságnak kellő időben- bejelenthessem. Kajdacs, 1901. junius 22. Hazafiui üdvözlettel: SzíankovánszTcy János _____ a lót. biz. elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents