Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-17 / 46. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1901. november 17. a tisztviselők anyagi helyzetének megfelelő javítása és elismeri, hogy az uj országgyűlésnek az e téren létező bajoknak kielégítő orvoslása lesz egyik elkerülhetetlen feladata. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy a tisztviselők fizetésrendezésének s javításának ügye az arra egyedül illetékes forum előtt, a legkedvezőbb auspicziumok között indult meg a várva-várt megvalósítás felé. VÁRMEGYE. — Rendkívüli közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága múlt csütörtökön Simontsits Elemér alispán-helyettes főjegyző elnöklete mellett rendkívüli közgyűlést tartott. A főispánnak fontos magánügyei miatt sürgősen el kellett utaznia, az alispán pedig betegeskedése miatt szabadságon lévén — a törvény értelmében a közgyűlésen a főjegyző elnökölt. A tárgysorozat első pontjaként a legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1902. évre kiigazított és végleg megállapított névjegyzékét bemutatták. A második pont volt azon választott bizottsági tagok helyeinek betöltése iránti intézkedés, akiknek megbízatásuk a folyó év végével lejár. Az állandó választmány javaslatához képest kimondta a közgyűlés, hogy a választott bizottsági tagok sorából 6 évi megbízatásuk letelte következtében a folyó év végén kilépő következő bizottsági tagok helyeinek betöltése céljából a választás vezetésére elnökökül a következő bizottsági tagok küldetnek ki: az agárdi választókerületbe : Bajó Pál; az alsónyékibe: Br. Jeszenszky György; a bátaszékibe : Dr. Kovács Bálint; a bonyhádiba: Dr. Papp József; a bölcskeib.e : Nagy István ; a czikóiba: Halász Géza ; a decsibe: Dr. Steiner Lajos; a diósberényibe : Vizsoly Ákos ; a dombóváriba : Döry József; a d -földvári alkerületbe • Német József Kiüti; a d.-földvári főkerületbe : llassovszky Julián ; a dunaszentgyörgyibe : ifj. Eötvös Károly ; a faddiba: Szentiványi Miklós; a felsőireghibe : Dr. Kiss Ernő ; a gyönkibe : Bévárdy Lajos ; a györeibe : Perczel Béla ; a gyulajovánczaiba : Csukly Ignácz ; a hőgyészibe: Pest/iy Elek"; a kétyibe: Glöckner Béla; a kistormásiba: Csapó Dániel; a kölesdibe : László Lajos ; a majosiba : 1Markauser Imre ; a miszlaiba : Penhy Móric ; a mucsiiba : Jeszenszky Andor ; a nakiba : Paál József: a nagyszokolyiba: Sass László ; a nagyszékelyibe; Br. Jeszenszky László ; a nagydoroghiba : Perczel József; az ozoraiba : Parragh Béla ; az őcsényibe : Fördős Vilmos; a pinczehelyibe : Reick Oszkár ; a paksi alkerületbe : Kovács S. Endre ; a paksi főkerületbe : Szeniczey Géza ; a simontornyaiba : Jotth Ödön ; a szakcsiba : Nagy István ; a szántóiba : Magyar Zsigmond ; a szegzárdi alkerületbe: Török Béla; a szegzárdi főkerületbe: Dr. Kramolin Emil; a sárszentlőrinczibe : Pesthy Endre ; a tamásiiba : Hirsch Ignác : a tengődibe : Szévald Móric ; a tevelibe : Döry Frigyes ; a tolnaiba: Boda Vilmos ; a tótkesziibe : Sörös József; a závodiba : Thiringer Vilmos. Egyszersmind pedig az alispán a választási napnak haladéktalan kihirdetésével oly felhatalmazás mellett bízatott meg, hogy a kiküldött elnökök valamelyikének akadályoztatása esetén, annak helyettesítése iránt a törvényhatósági bizottsághoz utólagos jeientés mellett intézkedjék. Arra való tekintettel továbbá, hogy a még folyó évben megtartandó tisztújító közgyűlést megelőző idő oly rövid, hogy az esetleges uj választások kitűzésére még egy közgyűlés már ki nem tűzhető, — az alispán felhatalmaztatott arra is, hogy az esetleges uj választások határnapjának kitűzése és a választási elnökök kiküldése iránt a törvényhatósági bizottsághoz utólagos bejelentés kötelezettsége mellett a közgyűlés nevében szintén intézkedjék. Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén — elnök az ülést bezárta. Yeszelei Károly. A legmagasabb niveaun álló szépirodalmi közlöny, a »Hét« legutóbbi számában közli Vészeld Károlynak, az újabb költői generáció egyik legkiválóbb tagjának, ennek a szelidlelkü, mindig csak mélabús akkordokat mély érzéssel és megkapó közvetlenséggel pengető kitűnő poétának sikerült arcképét és egyúttal az alábbi meleg hangon irt ismertetést, amit mi is megismertetünk olvasóinkkal, mert Vészeld lapunk alapítása óta hű munkatársunk s számos gyönyörű költeménynyel ajándékozta meg lapunkat. — A -»Héti cikke ekként szól: »Azt olvasom az újságban, hogy a Székesfőváros a Kóczán-féle irodalmi alapítványból most gázszükségleteit fedezi és bámulom a kupaktanács elmésségét; mert tessék distingválni: a literaturá- nak feladata, hogy világítson, a gáznak ugyanaz -r de az irodalomban a világítás bizonyos esélyektől függ, talentumok keletkezesétől, a közönség re- czeptiv hajlamaitól és a többi — ellenben a gáz minden körülmények közt világit és a gázfogyasztás van legalább is olyan kultur-fokmérő, mint a lite- ratura, ergo Budapest székesfőváros kupaktanácsa mindenesetre helyesen cselekedett, hogy azt a Kó- czán-féle irodalmi alapítványt a gázkontóval hozta kapcsolatba, mert igy most már egészen evidens,, hogy az irodalom világítani fog. Ha az Akadémia és Kisfaludy-társaság követné a főváros példáját és összes irodalmi alapítványait gáz- és villamos világításra convertálná, ennél a világításnál se venne észre bizonyos embereket, akiket észrevennie tilt a családi politika. Veszelei Károly talán ezek közé tartozik, talán nem. Nem ismerem se származását, se rangját, se családi állapotát. Irótársaim közül se tudja senki, nem beszélt vele soha senki. Úgy látszik, a fővárosban sem igen fordul meg és féltékenyen óvja személye in- kognitóját vagy félti —- és ebben igazat adok neki — azokat az illúziókat, melyeket az ő naiv, tiszta, harmonikus lelke alkotott mirólunk, a nyilvánosság porondján dulakodó, szegény mániákus emberekről, akik abban a hitben elfogulva élünk, hogy a mi pályánk disz és a mi munkánk haszon. A tavasz- szal levélben fordultam hozzá — Dombóváron lakik — és életrajzi adatokat kértem tőle nem is annyira a lap szempontjából, mint személye iránt való érdeklődésből. Verseinek lenaui melancholiája, gondolatainak mélysége, de külöuösen hangjának közvetlensége megfogott. Adatok helyett egy csomó verset küldött, mintegy azt akarván kifejezni : hogy neki adatai nincsenek, de versei vannak hát küld verseket. Utánajártam és annyit tudtam meg, hogy egy tolnamegyei közbirtokos egyetlen gyermeke * és évek óta sorvasztó betegségben szenved és kizárólag a költészetnek él. Valami titkos irigység fogott el. Kizárólag és egyedül a poézisnek élni, menten anyagi gondoktól és küzdelmektől, távol a versenytér nyaktörő izgalmaitól — ez az álomélet * Ebben a cikkíró téved, mert Veszeleinek van egy testvéröcscse, Veszelei Zsigmond gazdász, vármegyénk gazdasági tudósítója, a dombóvári társasélet egyik igen rokonszenves alakja. A szerk. tén szokatlan régiókból jön. Egy excellentiás ur, a ki már miniszter is volt, a ki rendjeleket, kitüntetéseket osztogatott a földi hatalmasok közt, s ki- s bejárt a király palotájába, a hol a világ- események szövődnek. És ime e fényes légkörből elvonult csendesen az ő íróasztalához, mélységes magánosságba: »Asztalkám, asztalkám vigyél engem följebb!« Csodálkozni lehetne ezen, ha meg nem mondta volna már régen egy klasszikus korbeli bölcs, hogy csak két irigylendő dolog van a világon : а) olyan tetteket vinni véghez, melyeket érdemes könyvbe írni, és б) olyan könyveket írni, mezeket érdemes elolvasni. Ezt a két irigylendő dolgot ritkán követi el egy ember, mint a hogy elkövette II. Zrínyi Miklós, a hadvezér és költő, sőt az is ritkaság, hogy egy családban egymásután következik istenek mosolygása a bölcsők fölött. Első Andrássy Gyula gróf leírni méltó tettek után tért meg őseihez, második Andrássy Gyula gróf, az elsőnek fia pedig egy elolvasni méltó könyvet irt ebben az esztendőben. Ejh, bolondság! Hiszen egy grófnak bizonyosan az is könnyű. Mint a hogy könnyű minden egyéb ebben az országban. Ölébe hull, a mit megkíván. Lesz főispán, államtitkár, vasúti és bankelnök, a mint hatalmat akar vagy pénzt. A nagy tömegek utat nyitnak előtte, önként emelik maguk fölé. A nép a grófokkal operál, a választó kerületek, mint már több ízben megtörtént, grófot kérnek a jó Podmaniczkilól és olykor csak azt kívánják tőle, hogy szőke legyen. A korona is grófokkal dolgozik: grófokból lesz a főszárnysegéd, hopmester, asztalnokmester, nagykövet és tudja isten, mi. Nagyúri szeszélyből megkívánják néha a lateiner pályákat s lesznek a grófok az akadémiák elnökei, ha valamelyest hozzászagoltak a tudományhoz és a hadsereg vezérei, ha a vezényszavakat megtanulják. Learatják a mi dicsőség és édesség terem e helyütt. Király, közönség nézi ezt gyöngéd szemmel. Hanem ha valahogy komolyra megy a játék, király és közönség egyszerre megretirál a nagy uraktól. Békében egy főherceg a hadsereg feje, háborúban a legértelmesebb tiszt. Doktor öcscse van a királynak, — de ha megbetegszik, mégis egy egyetemi professorra bizza magát, még ha történetesen zsidó is. Szóval a komolyság határain innen vig a grófok élete, de a lineán túl megfordul a gróf a peches oldalára. Jó diplomata például lehet, de lehet-e jó chemiae-professor ? Tartományi kormányzó is lehet egy gróf, de el tudna-e kormányozni egy birtokot? Pártokat, nemzeteket tud talán vezetni, mert az csak frázis, de egy vonatot nem — mert az komoly dolog. Hát még ha könyvet ir egy gróf! Ohó excellentiás uram! A betűk nem udvariasak. A betűk nem segítenek excellentiádnak magoktól. Komornyikoknak meg nem fogadhatók. A betűk ellenkeznek és csak az az ur, a ki azokat olyan sorban és egymásutánban tudja gúzsba kötni, hogy piedestáijává legyenek leigázójuknak. — S a közönség? No az meg épen visszájára romlik ebben a pontban. Naivitása csökönyösséggé válik. Könyv egy gróftól! A fejét rázza, J panaszkodik és ilyenforma kifogásokat emel. A | gróftól minden gezemicét kinyomatnak! És mindent megdicsérnek, a mit egy gróf ir! A közönség hűvös és tartózkodó. Ha jó a könyv, akkor bizonyosan nem a gróf irta, de a titkárja, ha rossz a könyv, akkor bizonyosan a gróf irta, de olvastassa a titkárjával, ne velünk. Egy gróf nem irhát jó könyvet, ez a közhit. Több, szinte dogma. Igaz- j ságtalan dolog, persze igazságtalan, de igy van. ! Maguk a grófok is tudják ezt és álnevekkel szoktak kilépni a könyvek címlapjain. És ezzel mégis előnyben vannak, mert elhiresedhetnek az álnév I alatt, nagy írókká lehetnek és akkor egy nap leteszik az incognitót. Mi lateinerek ellenben nem j vehetünk fel reciprocitásképen grófi és hercegi ál- ! neveket, hogy ezek alatt főszárnysegédek és aranygyapjasok lehessünk. Csekély előnyünk csupán a könyveknél van s az is csak eleinte. Itt a papiros világban mások a mágnások és a kik az igazi világban mágnások, azok itt egyenesen gyanús alakok. Csak egy-két olyan óriás, mint Tolstoj gróf, bírta kiheverni, hogy ő gróf — de ő is szükségesnek látta, hogy a szegények csizmáit foltozza ellensúlyozásul. Itt elfogultság vezetett engem is, mikor az : Andrássy Gyula gróf első könyve jelent meg évek ; előtt a kiegyezésről. Néhányan elolvasták, de nem merték megdicsérni. Pláné az is rontotta a könyv hitelét, hogy az akadémia megkoszorúzta. De mégis akadt bátor ember. Emlékszem,, hogy Tisza István gróf igy szólt akkor egy nagy I képviselői társaságában :
