Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-17 / 46. szám
XL évfolyam. Szegzárd, 1901. november 17. 46. szám. TOLNAVARMEGYE ® Előfizetési ár : Ej Egész évre . . . 12 korona. E Fél évre . . . fi > g Negyed évre . . 3 * H Egy szám ára . . 24 fillér. E Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóra ivatalon kívül elfogad Krammer Yil- R mos könyvkereskedése Szegzárdon. j POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'en me?4U»pitot árszabály szerint számíttatnak. Tisztviselők fizetésrendezése. Még bizonyára ma is fülükben cseng a tisztviselőknek Széli Kálmán beszéde, a melyet szeptember 24-én, a tisztviselők kétszáz tagú küldöttségének tisztelgésekor tartott. Ez a beszéd — teljes harmóniában Lukács Lászlónak Körmöczbányán tartott beszédével — a fizetésfelemelésre való jogos igényét a magyar tisztviselőkarnak elismerte s a fizetés emelést kilátásba helyezte. De — mint a pénzügyminiszter — ő is utalt arra, hogy nem szabad a tisztviselőknek teljesíthetetlen, az állam mai pénzügyi erejét fölülmúló igényekkel állani elő ; s nem szabad másrészt a »látszatát sem fölkelteni annak, mintha a tisztviselők kényszerhelyzetet akarnának teremteni.» A miniszterelnök ez álláspontja minden komoly gondolkozása magyar politikus álláspontja. Mert ez álláspont egyrészt elismerése annak, hogy a magyar tísztviselőkar anyagi helyzete nagymérvű javításra szorul ; másrészt ez álláspont a teljesíthető Ígéretek reális talaján áll s homlokegyenest ellenkezik a kecsegtetésnek, a hitegetésnek, a meg nem valósítható álmok felkeltésének délibábpolitikájával. Ez az őszinte, nyílt, becsületes álláspont az osztatlan magyar közvélemény álláspontja. Nem zárkózhatik el annak igazsága elől senki, aki a tisztviselőkar nyomasztó anyagi helyzetén segíteni akar, de az állam teljesítési képességének józanul át nem léphető határait tiszteletben tartja. Amit Széli Kálmán a tisztviselők küldöttségének megígért s amit Lukácz László Körmöczbányán kilátásba helyezett: ime a tisztviselői fizetések emelése küszöbön áll. Ma már eldöntött dolog, hogy a kormány, igen közeli időben, törvényt nyújt be a tisztviselők fizetésének rendezéséről. Örvendetes hir ez, amely sok szegény tisztviselő szivében kelt- viszhangot, sok szerény házba kopogtat be, sok tövist távolit el, sok sebet gyógyit be. Ma, amikor hírül adhatjuk a kormány azon eltökélt szándékát, hogy a tisztviselők fizetését fokozatosan javítani fogja : a megelégedés érzése vesz rajtunk erőt. A jól teljesített kötelezettség tudata át meg átjárja szivünket. Másképpen, mint ahogy a kormány tervezi, a tisztviselők fizetését megjavítani nem lehet. A segítségnek ez az egyetlen helyes s — mondjuk ki őszintén — ez az egyedüli méltányos és igazságos módja. Úgy javítani meg a tisztviselők sorsát, hogy az elviselhetetlen terheket rójjon a magyar államháztartásra, hogy nagy áldozatok árán elért egyensúlyát pénzügyi helyzetünknek felforgassa: esztelen eljárás lett volna. Ez a politika nem volna egyéb, mint szembeállítani a tisztviselőket a társadalom több rétegével s közgyülölség prédájául szolgáltatni ki ügyüket. Helyzetüknek ez a megjavítása legközelebb fog megtörténi, még pedig törvény által, tehát a legbiztosabb módon, azaz fokozatosan alulról fölfelé építve ki az egész reformrendszert, amint az államháztartás megengedi. Azt hiszszük, hogy a pénzügy- miniszteri expozé már erre nézve is kime- ritöen fogja tájékoztatni a tisztviselőket. Maga a magyar tisztviselőkar látja be leginkább, hogy a kormány jóindulattal van a tisztviselők egész osztálya iránt s hogy — az ország pénzügyi erejéhez képest — minden lehetőt megtesz, hogy »megelégedett« tisztikarral munkálkodhassék a nemzet javára. A trónbeszédben már előre vetette árnyékát a tisztviselők sorsának nagymérvű javítása. A trónbeszéd, melynek erre vonatkozó tétele teljes összhangban áll a miniszterelnök nyilatkozatával, már megnyugtatta a kedélyeket oly irányban, hogy a segítség sokáig késni nem fog s hogy Széli Kálmán kormánya, amely még egyetlen politikai Ígéretét sem hagyta beváltatlanul, ebbeli programmját is hamar teljesíteni fogja. A trónbeszéd viszhangjaként a szabad- elv'üpárt által a képviselőháznak bemutatott fólirati javaslat, nem különben a legnagyobb ellenzéki párt: a függetlenségi és 48-as Kossuth-párt nevében Kossuth Ferencz által beterjesztett válaszfölirat szintén hangsúlyozza, hogy mennyire fontos és szükséges TARCA. (Stöffel Szeretnék . . . Tó partján zöldfürtös fűz szeretnek lenni, Mindig csak habokkal, széllel ölelkezni . . . Még szebb volna karcsú hegytetőnek lenni, Ékszerül keblemen örök hót visslni . . . Még inkább kóválygó kőszáli sas módra, Suhanó felhőket mind bejárni sorra . . . Vagy tejútnak lenni az ég tükörében, Fehéren csillogni a fekete éjben . . . Vagy iigalmas patak szomjazó homokba’, Harmatos szememmel bús szirtet locsolva . . . Majd mint csillagkirály: üstökös az égen, Büszke uszályommal fényt szórni merészen . . . Vagy a barna földet szivárvány képében, Egyszerre csókolni éjszakon és délen . . . Vagy hullámzó tenger, tomboló viharban, Amint villámot mos könytől ázott ajkam . . . Vagy fogyó hold titkos, sápadt éjszakákon, Amint szerelemtől servad el a lángom . . . M. KORNIS ARANKA. Zllőszó.* Az elmúlt naptári vagyis inkább almanachi évben ('novembertől novemberig) két iró támadt, a kikről érdemes beszámolni az Almanachban. író, hiszen minden eszteodendőben támad, reményt keltő palánta, a miből lehet valami, ha a fagy vagy a szárazság el nem pusztítja . . . akarom mondani a kritika vagy a közöny. De ez a kettő nem palánta. Erős kifejlett fák, nagy koronákkal. Mind a ketten elbeszélők. Csakhogy az egyik mesékbe rakja le a valóságokat, a másik valóságokat szed ki a mesékből. Ez az utóbbi essaysta, talán nem is volna figyelembe veendő az Almanach közönsége előtt, mely a szépirodalom elbeszélő ágának a tábora. Ugyde a modern essay annyira édes testvére az elbeszélő művészetnek, hogy el se lehet tőle választani. Carlyle Tamás Dickenstől tanulta az előadás bűbáját. Mit teSí. az, hogy az egyik költött dolgokat mond el úgy, mintha igazak lennének, a másik a történelmet meséli el úgy, mintha hősköltemény lenne ? Régi szilárd hitem, hogy a magyar történelmi essay csak akkor születik meg, ha egy poétái szem hatol be a múltak mélységébe, éle et fújva tinyekbe, adatokba és viceversa csak akkor lesz •Almanach az 1902. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár. XVII. évfolyam IV—V. kötete. Singer és Wolfncr kiadása. Ára díszkő lésben 2 korona. a magyar regény igazi magaslaton (a »Háború és Béke« niveau-ja körül,) ha az ebeszélő az essay- ista eszközeivel is hathat. Vagyis, ha az essay-is- tában benne van egy kicsit az elbeszélő poéta s emebben az essay-ista. Ily szerencsésen vannak megkeverve a tulajdonok az elmúlt év két felbukkant Írójában. Az egyik mesél, mesél, hömpölyög szabálytalanul, mint egy nagy folyam, kígyózik, visszafordul, a hogy épen neki tetszik, magával visz hajókat, csónakot, lyukas szakajtót, virágot és esetleg a partból, az anyaföldből is beszakit egy-egy darabot. A másik hatol a szürke ködbe, a nemzeti fejlődés bizonytalan tájék tin s a nagy homályból finom cérnaszálakat fejt ki s azokat összeköti, analyzál, kombinál és hidakat épit a beláthatatlan mélységek és vizek fölé. Az egy k iró Eötvös Károly, a ki az »Utazás a Balaton körül« cimű művével hatvan éves korában lett a közönség kedvencze. Nem Pegazuson nyargalt fel az Olympusra, neki az is lassú dolog, neki sikló kellett. Htrminc esztendeig volt első szónok és első prókátor az országban, minden furfangokkal és zsírokkal bővelkedő, polemizáló és gúnyolódó talentum. S most egyszerre a magyar tenger poétája! Hogyne volna ez csodálatos! Mintha a fa előbb hozna gyümölcsöt és csak azután kezdene virágozni . . . De Eötvös irói dicsőségéről mir sok szó esett, térjünk át inkább a másik íróra, a ki szin-
