Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-10 / 45. szám
ben voltak megvizsgálva. — Fertőző betegség után 47 lakás lett fertőtlenítve. Az iskolás gyermekek általános számvizsgálata a központi, dombóvári s dunaföldvári járásban lett teljesítve, trachoma vagy trachoma-gyanus eset nem találtatott. A szikvizgyárak féléves vizsgálata az illető szolga- birák s járásorvosok által a központi s dunaföldvári járásban történt meg. A szegzárdi Ferencz- közkórházban szeptember hónapról ápolás alatt maradt 263, októberben felvétetett 144, ápoltatott összesen 407 ; elbocsájtátott gyógyultan 71, javul- tan 32, gyógyulatlan 7, meghalt 11, összes fogyaték 123. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint: ezen hónap alatt 11 iskolát, 1 ovodát és 1 állandó menházat 27 tanteremben látogatott meg. Nevezetesen meglátogatta ; az ó-dombovári állami, a börzsönyi községi elemi, a szegzárdi és ó-dombovári községi ipartanonc, a kurdi és ó-dombovári r. k., a majosi és Váraljai ág. hitv, ev. a váraljai ev. ref. és az ó-dombovári izr. iskolát, végre az ó- dombovári községi ovodát és az ó-dombovári magán, állandó menedékházat. Továbbá elnökölt a Tolnamegyei Általános Tanitóegyesületnek választmányi és évi közgyűlésén, valamint résztvett a mecsek-vidéki ág. hitv. ev. tanitó-egyesületnek őszi közgyűlésén, valamint a kurdi állami ovoda szervezésén és az ó-dombovári állami ovoda szervezésén és az ó-dombovári állami iskola elhelyezése iránt tartott tárgyaláson is. Megemlíti még, hogy az ó-dombovári községi óvodába feljáró 152 gyermek a község által megvett ház 2 szobájába el nem férhet, miért is véleményezi, hogy ezen óvodának kellő elhelyezése iránt, a nevezett község elöljárósága szigorúan utasittassék. Az árvaszéki elnök jelentése szerint a múlt hónap folyamán az árvaszékhez 3049 beadvány érkezett, melyhez a szeptember hó végén maradt 579 drb. hátralékot hozzá számítva, elintézésre várt 3628 ; ebből feldolgoztatott 2466, hátralékban maradt 1162. A hátralék emelkedését azon körülmény okozta, hogy két előadó október hó folyamán szabadságon volt. A pcnzügyigazga'ó jelentése szerint a múlt hó folyamán adókban és illletékekben 453,112 K. 16 f. folyt be, 15383 K. 20 fillérrel kevesebb, mint a múlt év megfelelő időszakában. A kir. főmérnök jelentése szerint az állami és megyei utakon forgalmi akadály nem fordult elő s a kavics-szállitás is jó részben befejezést nyert. A kir. ügyész jelentése szerint a szegzárdi törvényszéki fogházban az elmúlt hónapban 82 egyén volt letartóztatva, kik közül fegyhízra 4, börtönre 51, fogházra 21, államfogházra 1 volt ítélve. Vizsgálati fogoly volt 3; fölebbezés alatt állott 2. A fogházi kórházban 20 beteget gyógyítottak, kik közül meggyógyult 16, tovább kezelnek négyet. Az állami főállatorvos jelentése szerint az állategészségügy a múlt hónapban kedvező volt. Dimaföldvárott az első ebveszettségi esetet eltitkolták, s a hatóságnak csak akkor jutott tudomására, amidőn a veszett eb több eb megmarása után tulajdonosát és még három egyént megharapott. Pakson egy takonykórgyanus ló megszökött. 2. HÍREK. — Személyi hírek. D'óry Pál, vármegyénk alispánja jelenleg Abbáziában üdül, s mint örömmel értesülünk, egészségi állapota jelentékenyen jobbra fordult. — Spitkó Lajos tankerületi főigazgató múlt csütörtökön Szegzárdra érkezett a főgimnázium megvizsgálása végett. — Képviselők a bizottságokban. Vármegyénk mind a hat kerületének országgyűlési képviselője belekerült a képviselőház egy-egy bizottságába. így Perczel Dezsőt beválasztották a válaszfelirati bizottságba, (ő lett ennek a bizottságnak az elnöke), továbbá a mentelmi és a vízügyi bizottságba, dr. Kämmerer Érnőt a legfontosabb bizottságba : a pénzügyi bizottságba és a könyvtári bizottságba, Rátkay Lászlót a közoktatásügyi és az Erzsébet királyasszony szobrának bizottságába, Boda Vilmost a zárszámadási bizottságba, Pichler Győzőt a véderő bizottságba és Szluha Istvánt a földmivelésügyi bizottságba. — Főúri eljegyzés. Bomy Pál ola^z | gróf folyó hó 4-én ünnepelte eljegyzését Apponyi Alice grófkisasszonynyal, Apponyi Géza gróf cs. és kir. kamarás, főrendiházi tag, vármegyénk nagybirtokosa és első virilistája és neje szül. Széchényi Paula grófnő csillagkeresztes palotahölgy leányával. Az eljegyzés alkalmából tömegesen érkeznek az üdvözletek a grófi családhoz. — Iskolalátogatás. Tihanyi Domokos, vármegyénk tanfelügyelője a múlt héten Dombóvár ott volt s a tavaszszal fölépülendő állami leányiskola telke ügyében a már kiküldött képviselőjével értekezett. Ez alkalommal az ottani iskolákat is mind meglátogatta. — Katonai hírek. Reich Árpád honvédhuszár százados, F'órdős Géza paksi ügyvéd veje, Reich Oszkár dombóvári szolgabiró bátyja, ki eddig Frigyes fő- herczeg pozsonyi hadtest-parancsnok vezérkarába volt beosztva, a pécsi 3. honvéd lovasdandár vezérkari tisztjévé és a dandár tiszti iskolájához a har- czászat tanárává neveztetett ki. -— A szegzárdi származású Sáfáry László csendőrhadnagy Marcaliba helyeztetett át. — F'órdős Vilmos honvédhuszár főhadnagy a katonai táviró tanfolyamra Tullnba vezényeltetett. — Egyházmegyei hírek. Horváth Mihály Herczegszőlősre neveztetett ki pélánosnak s a plé- bánosi esküt le is tette. Heckenbeiger Konrád bizovaczi adminisztrátor ugyanoda plébánosnak neveztetett ki — Az országos ügyvédgyülés. A magyarországi ügyvédek a hó végén országos gyűlést fognak tartani a lővárosban, melyre a meghívókat már szét küldték az egyes kamaráknak. A gyűlés tárgyában a kamarák most értekezletet fognak tartani s egyúttal bejelentik a központnak ama ügy, védek neveit, kik a gyűlésen részt nem akarnak ' venni. A bejelentéseknek november 16-ig meg kell | történniök. — Uj szénkénegraktár Tolnavárme! gyében. A földmivelési m. kir. minisztérium 72.580. szám alatt értesítette a Tolnavármegyei Gazdasági Egyesületet, hogy Agár- i dón bizományi szénkénegraktárt állított fel ! és annak kezelésével a községi elöljáróságot J bízta meg. Midőn ezt a gazdasági egyesület j köztudomásra hozza, felhívja a környékbeli | szőlősgazdákat, hogy szénkéneg-szükségle- j teiket ezentúl ennek a raktárnak a kezelő- ! ségénél jelentsék és szerezzék be. — Elöljárók választása. Bátán Bárdos Máté, ! Jmrö Józs?f és Vörös Mihály községi elöljárók állásukról lemondván, helyettük T. Bárdos János, j Takaró István és Zsinkó János választattuk meg. — Magán jellegű iskolák engedélyezése. — ! A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Knrcz Elvira bonyhádi lakos, okleveles tanítónőnek és Hajnal Dániel faddi lakos, okleveles tanítónak megengedte, hogy magán elemi népiskolát áliithassa- i nak fel; — ezen magán iskolák a nyilvánossági joggal is fel fognak ruháztatni. — Az „Almafa“ kérdéséhez. Abból az alka- ! lomból, hogy bokor Józsefnek «Alma fa» cimü vígjátékéval irodalmi körökben mostanában igen éléni ken foglalkoznak, vettük Kálmán Dezső úrtól, la- j punk tisztelt barátjától a következő szellemes soro- j kát: «Shakespeare a »Velenczei Kalmár« — ötletét ! nem onnét vette, a honnét Tóth Béla mondja. Azt az elbeszélést, a melyből a britt óriás merített Monro Tamás fedezte fel a múlt század elején, s azt «Asiatic Journal ismertette először. Az eredeti kéziratot egy angol szerezte meg 1800-ban Kalkuttában. Az elbeszélés czime: A Kádi Emesszában. Méltóztassék utána nézni, igy van-e ? — Egyébként: én elkezdettem ebből a régiségből — a melyből Shakespeare csak egy pontot vett fel — novellát csinálni. Jó lesz-e, rósz lesz-e: nem tudom ; de azt tudom, hogy Martialis epigrammja mindig örök igazság marad : »Quem recitas tneus est ó Fideniine / libellus, Sed male quum recitas incipit esse tuus«. «En ültettem az almafát, más szedi le az almáját« mondja a népdal. Azt a bizonyos almafát hárman is ültették. Az utolsó ültető Bokor József volt. Az a kérdés, hogyan ülteti. — «Séd bate quum recitas incipit esse tuus*. — Rhadamantus. (K. D.) TOLNAVÁRMEGYE. — Esküvök. Dr. Hilbert István szegzárdi ügyvéd leányának, Jo/ánkának, folyó hó 28-án esküszik örök híbéget Fischer József, csurgói szakasz- parancsnok-csendőrhadnagy. Lützenburger József székesfővárosi tanító, Wache Jozefával a múlt héten tartotta esküvőjét Bonyhádon. Pálinkás Mihály, a magyar államvasutak budapesti műhelyének csoportvezetője e hó 5 én tartotta esküvőjét Kommandinger Mariskával, Kom- mandinger Kálmán decsi jegyző testvérhugával Budapesten. Hammel János varsádi kereskedő e hó 7-én esküdött örök hűséget mennyasszonyának, Hübner Mariskának Szegzárdon, az ev. ref templomban. Horváth András paksi divatárus pedig madélután vezeti oltárhoz mennyasszonyát, Csőri Zsófiát a belvárosi r. k. templomban. — Adminisztrátor. A megürült szajki plébánia adminisztrátorául a megyéspüspök Frey János pécsi lelkiigazgatót nevezte k'. — A kisvejkei annyakönyvvezetöi-helyettes segédjegyzöi állásra Till Lajos czikói segédjegyzőt választották meg. — A paksi templom beszentelése f. hó 24-én fog megtörténni. A vállalkozó, Schlauch Imre művét közmegelégedésre befejezte s jelenleg már a belső berendezésen dolgoznak. — Garay János emlékezete. Halottak-nap- ján, a kerepesi temetőben nyugvó Garay János sírjánál Kerbo/t Károly joghallgató, földink, a következő beszédet tartotta: Tisztelt gyászoló közönség! »Az egyik év a másik sírját ássa, Temetik egymást, mint az emberek.« S mialatt egy-egy esztendő lepereg, változatlanul minden évben beköszönt az ősznek egy szomorú napja. Ennek a napnak a természet lassú haldoklásán kívül szentelt varázst az kölcsönöz, hogy ezen a napon foglalkozik az élet kiváltképen az enyészettel, ezen a napon emlékeznek az élők a holtakról. Vesse hát le minden kebel a hétköznapi küzdelmes élet gondjait, hogy tisztult lélekkel, ün- nepies áhítattal emlékezhessék azokról, a kiknek lelke, kiszabadulván a porlandó test korlátái közül, a halhatatlanság hazájába reppent. A természet is, mintha csak velünk gyászolna, levete te minden ékességét, tarka dalosait elküldte messze, más vidékre, hogy vidám dalaikkal disharmoniát ne keltsenek a mi fájó szivünkben. Bús a szivünk, — gyászolunk. Az anya megsiratja kedves gyermekét, kell tehát, hogy a nemzet is, mindnyájunk édes anyja, kegyelettel adózzék elhunyt hű fiai emlékének. Emlékezni jöttünk hát mi is. Egy félszázad merült el innen-onnan az idő végtelen óceánjába azóta, hogy a halál Garay Jánost kitörölte az élők sorából. Egy félszázad elég ahhoz, hogy a sírköveket moha lepje be, és a sirhalmokat, melyeket egykor kegyeletes kezek virágokkal ültettek be, elsimítsa az idő rideg keze. De elég egy félszázad ahhoz is, hogy a költő, — ki egy, szenvedésektől nem épen ment életen keresztül lelkének minden hevével, lantjának minden húrjával csak annak élt, csak azért dalolt, ami mindnyájunk előtt a legdrágább : a hazáért, mondom, elég egy félszázad ahhoz is, hogy ennek a költőnek emléke meg- szentelődjék, és nemzedékről-nemzedékre bevéset- vén a szivekbe, halhatatlanná legyen. Dicsőült Szellem! Legyen a Te ércalakod, melyet szülővárosod a közelmúltban dicsőségedre emelt, örökké annak szószólója, aminek Te egész életeden át ékesszavu lantosa voltál: a hazaszeretetnek! Mi pedig, ifjak, mint a haza reményének letéteményesei, midőn kegyelettel meghajlunk emléked előtt, azt a fohászt küldjük az ég Urához, hogy emléked maradjon mindörökre áldott, és boldoguljon a baza! Hirdesse e pálmaág, melyet sírodra a magyar egyetemi ifjúság nevében ezennel elhelyezek, hogy egy hálás nemzet kegyelete őrködik dicső emléked felett! — A tolnai postamesteri állásra november 29-ig terjedő határidővel pályázatot hirdetett a pécsi posta- és távirda igazgatóság. Készpénzbiz- tositék 1200 kor., járandóság 5100 kor. évdij, 540 kor. irodai, 1140 kor. kézbesítési, 8 kor. kocsi és 1600 kor. szállítási átalány, melyért a vasúti állomáshoz és vissza naponkint négyszer tartozik kariol járatot meneszteni. 1901. november 10.