Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

■

2.

Halász Imre házi szolgát, hogy megigazit- tassa vele a vízcsapokat. Már számtalanszor megtörtént ugyanis, hogy a lámpák rosszul égtek. Ilyenkor úgy segítettek a dolgon, ; hogy több vizet eresztettek a gázfejlesztő carbid-tartályra. Ez alkalommal azonban — úgy látszik — elég gáz fejlődött, csak- j hogy a vezeték primitiv szerkezete felmondta I a szolgálatot: valahol bedugult. Halász Imre, a szolga, bement a lépcsöház alatti fülkébe, a hol a tartályok el voltak helyezve, Háspel József pedig mintegy 5 lépésnyire tőle, az ajtón kívül állott. Még beszólott hozzá, hogy gyufát semmi esetre se gyújtson. Ebben a pillanatban a gáz iszonyú robajjal felrobbant, Halász Im^ét a földre sújtotta, Háspelt pedig mintegy húsz lépésnyire, az udvaron levő kerítésig hajította. — Halász valamikép kimászott az udvarra, Háspelt pedig az öcscse, Háspel Géza emelte fel, a ki ugyanezen időpontban épen ott a kerítés közelében volt. Háspel Géza és Sámson István, a főpincér szenvedett még sérülést. Háspel Józsefen a ruha meggyuladt, az öcscse azonban leszakgatta róla. Az arca összeegett, szakálla, bajusza tövig perzselodótt, a mellén, hátán és fején ezenkívül még súlyos égési- és iitési sebeket szenvedett. De ezenlé 1 ül az egyik keze eltörött, a másik meg kificamodott. Halásznak szintén leégett a bajusza és szakálla, a reá hulló téglák pedig a fejét és hátát sértették meg. Mindkettőt beszáíli- tották a Ferenc-közkórházba. Sebesülésük súlyos és rendkívül nagy kínokat okoznak nekik, de — remélhetőleg — nem életveszélyesek. Háspel Géza kisebb égési sebeket szenvedett, továbbá a testébe fúródott üvegszilánkok ütöttek rajta kisebb-nagyobb sebeket. Sámson István főpincér, ki a robbanás alkalmával a folyosón volt, épen úgy sebesült meg, mint Háspel Géza.

A kávéházban több előkelő iparos volt. Ketten közülök épen billiárdoztak. Az iszonyú légnyomás következtében többen a földre estek. A kaszinó felőli 7 mm. vastagságú, nagy, kávéházi ablakokat a légnyomás mind kitörte. A roppant erős ablakok apró szilánkokban feküdtek a földön. A szállé) udvar-felőli ablakaiból egy sem maradt épen. A szállóban magában 216 kisebb és 5 nagyobb ablak esett áldozatul. A niellck- lépcsoliúz leomlott, az udvarra szolgáló falat kidöntötte a rettenetes IiyOUlás; az udvaron épült nyári-helyiség deszkából készült oldalát is benyomta az erős légáramlat. Szóval : rettenetes pusztítást vitt véghez mindenütt.

TOLNAVAR 30LGY72.

Pénteken a járási főszolgabíró vezetése mellett megejtették a vizsgálatot. A vizsgálat eredményekép elrendelte a hatóság a veszélyes omladékok eltávolítását és ártalmatlanná tételét. Hogy mi volt a robbanás oka, és kit terhel a felelősség.' még eddig nem derült ki. Valószínű az a föltevés, hogy égő gyertya vagy gyufa lobban- totta lángra a kiömlő gázt. Munkatársunk pénteken benn járt a sebesülteknél a kórházban ; kikérdezte őket a dolog felől. A szerencsétlen emberek iszonyú látványt nyújtanak ; megégett arcuk eltorzult vonásaiból alig lehet a régi arcot felismerni. Szájukat, szemüket alig tudják kinyitni. Mindketten egyértelműig azt mondják, hogy i semmiféle égő dolog nem volt náluk, és nem is gyújtott egyik sem közülök gyufát. A robbanás szerintük úgy történt, hogy a j fejlődő gáz az eldugult csövön keresztül nem juthatott rendeltetési helyére, hanem , ! kiömlött és a folyosót betöltötte; a folyo- ; són pedig valaki bizonyára gyufát gyuj- ; tott, igy fogott tüzet a gáz. Erre enged következtetni az a körülmény is, hogy s magának a fejlesztő készüléknek aránylag alig történt nagyobb baja, az udvarra szóló toronyépületrészt pedig veszélyesen megrongálta. Hogy mennyi a kár? még nincs megállapítva ; de hihető, hogy több ezer ' koronára rúg. A szálló és kávéház jelenlegi bérlője, Ferler Keresztéi)’, ki másfél év előtt vette bérbe a szállót a várostól, miután elődje. Maiig János tönkre ment, l’erler nem lévén szakember, Haspel Józsefnek adta albérletbe a kávéházat. A szerencsétlenül járt Haspel iránt, kit a közön ség előzékeny modora miatt megkedvelt, nem különben a szintén megsebesült szegény háziszolga iránt városszerte nagy a részvét.

VARMEGYE.

— Törvényhatósági alkalmazottak halálozási évnegyedi illetményét a törvényhatósági bizottság van hivatva megállapítani. Panasz esetében a közig. ' bíróság dönt végérvényesen. A temetési negyedből j sem az elhunyt tisztviselő által jogosultan előre ! felvett fizetésnek vagy lakpénznek az elhalálozás j napjától a hónap vagy 1 ikpénznegyed végéig eső összege, sem pedig a törles/.tedeu maradt fizetési előleg le nem vonható.

— Kaszinókat a közhatóságokhoz intézendő beadványaikra nézve a bélyegmentesség meg nem | illeti. (A m. kir. közigazg. bíróság 16,728 1000. P. számú határozata.)

’ I

hiszen megújul abban a mértékben, a mint költőm 1 . . . Mikor nincs több, még akkor is van, van | mindig. Bőségesen osztom az ut szegényei közt a sétáló katonáknak ... az aggastyánoknak, a kik ajtóik küszöbénr sütkéreznek ... a szép leányok- j nak, kik dalolva járnak a kertek alatt. Dobálom az ég és föld négy tája felé . . . Soha sem látom a végét. Nos és soha sem tudtam más kenyeret szerezni magamnak, mint a mit most itten eszem . . . Igaz, hogy nem jó . . . Sár és izzadság . . . ganéj szaga van, meg nem tudom én mi ... És még a disznók sem kérnének belőle. Van itt valami, a mit egyáltalán nem bírok magamnak megmagyarázni . . . valami félreértés, a melyből nem értek semmit.

Csóválta a fejét, tapogatta az iszákját s a fogait a száraz kenyéren majd kitörve ismételte :

— Utóvégre van tiz millióm, ez bizonyos . . . ime itt van . . . tapogatom . . . Gazdagnak lenni! ... És még az éhséget sem tudni elűzni ... Ez borzasztó ! . . . Nem tudni ágyban aludni sem . . . egy házban, védve a nap avagy a fagy ellen ... És egyre visszautasittatni a többi emberek által, kitéve a kutyák harapásának, ha az emberi lakás | fele közeledem ... Ez szinte borzasztó! . . , ’ Hihetetlen' . . . És igaz ! a világ nem úgy forog, a mint kellene.

A mint az evéssel készen volt, végignyult 1

az árokszélen, az iszákjával a lábai közt és csendem mély álomba merült.

Az utón elhaladó csendőr-őrjárat szedte fel, éppen a mint csodás palotákról, rogyásig terített asztalokról, fehér kenyérről álmodott. És mert nem volt semmi igazolványa és a beszéde összefüggéstelen volt, mint az efajta mezitlábos szenteké, a csendőrök részegnek tartották, talán veszélyes gyilkosnak, vagy legalább is gyujtogatónak, bevitték tehát a városba s ott durván börtönbe zárták. Miután különböző kihallgatásoknak vetették alá s kutattak a múltja után, betegen a rabkórházba került, hol majd meghalt. A mint felgyógyult, az orvos megállapította, hogy a szegény ördög észbeli tehetsége meg van zavarva: a tébolydába szállítását rendelte el.

Jean Loquetéux itt szelíd és udvarias maradt, beszélt a tiz milliójáról s nagy összeget ajánlott fel valamely jótékony intézet számára. Nem hallgattak rá, sőt elhallgattatták durvábban, mint a hogy kellett volna.

Uj pályáján mint őrült, hivatalos őrült, végtelenül csendesnek, szolgálatkésznek, hasznosnak és józanokosnak mutatkozott. Eleinte a csendes őrültek közé osztva be, két évi megfigyelés után, mely idő alatt a veszélyes őrültségnek semmi krízise nem jelentkezett nála, úgyszólván egész szabadon hagyták, azaz bizonyos erkölcsi felelősséggel jártak és ő érzelmesen, becsületesen, megelégedésre járt el tisztében.

Internálása első idejében gyakran beszélt az ő tiz milliójáról szerényen, Ígérgetve. Amint egyik— A községi elöljáró ellen indított fegyelmi eljárásnak marasztaló véghatározat keletkezte előtt történt beszüntetése esetére a felfüggesztés alatt visszatartott fizetéshányad az elöljárónak kiszolgáltatandó (M. kir. közig, bíróságnak 1724/1900. sz.

a. határozata)

— A községi elöfogatozás bérbeadásából

eredő költség közigazgatási költség természetével bírván, pótadó utján fedezendő, melynek alapja csakis az állami adó lehet. (M. kir. közig, bíróság 1875/1900. számú határozata)

— A községi közlekedési utak költségeihez való hozzájárulás kötelezettsége nem csupán a községekre, hanem más érdekeltekre nézve is százalék- arányban állapítandó meg, az útvonalakon lévő műtárgyakra nézve pedig külön százalékarány meg nem állapítható, hanem az ut és a műtárgyak költségei az érdekeltség mérvéhez képest úgy a községekre, mint a külön érdekeltekre nézve egységes °/0 ban állapitandók meg. (A m. kir. közig, bíróság 1828/1900. számú határozata.)

HÍREK

— Személyi hir. Gróf Széchenyi Sándor v.

b. t. t. főispán családjával együtt Abbáziában időzik, a hol e hó végéig marad ; távollétében Dőry Pál alispán helyettesíti.

— A püspök adományai. Mint bonyhádi tudó- sitóuk irja : Heiyey Sámuel pécsi püspök legutóbbi bérmautja alkalmából 200 koronát adományozott a bonyhádi szegények, 40 koronát a bonyhádi lüz- oltóság részére. — Az utóbbi célra Hanny Gábor kanonok szintén 30 koronát adományozott.

— Tihanyi Domokos, vármegyénk érdemes és köztiszteletben álló tanfelügyelője, mint örömmel értesülünk, súlyos betegségéből már felgyógyult; de még huzamosabb pihenésre van szüksége.

— Uj törvényszéki elnök. Kardos Kálmán dr. szegedi ítélőtáblái elnöki titkárt, ki a 90-es évelc elején Szegzárdon volt alügyész, az egri törvényszék elnökévé nevezte ki Ő Felsége.

— Hymen, fejes György lápafői református lelkész múlt vasárnap vezette oltárhoz Bajé Rózr kisasszonyt, néhai Bajj Sándor lápafői ref. lelkész leányát, Bajó Pál központi járási szolgabiró testvér- hugá*.

— Árvaszéki jegyző. Vcgess Jánost, a központi járás alapos képzettségű és kiváló szorgalmú írnokát Zilavármegye múlt héten tartott közgyűlésén, egyhangúlag árvaszéki jegyzővé választották.

— A gerjeni ev. ref. iskolához Jakó Ilona okleveles óvónő megválasztását a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter jóváhagyta és a 260 korona államsegélyt részére engedélyezte.

1901. május 19.

másik szerencsétlen társát megpillantotta, vagy panaszkodni hallotta bármi dologban, igy szólt hozzá:

— Ne sírj . . . Csak bátorság . . . Mihelyt kiszabadulok innen, elmegyek a tiz milliómért ív neked adok egyet belőle.

Többet elosztogatott száznál ... Ez a mániája azonban lassankint alább hagyott s végre egészen eltűnt elannyira, hogy nem ment többé bele a kelepcébe, melyet az igazgató és az ország az elméje elé vetett. Ha az igazgató ügyesen, hirtelen fordulattal visszavezette emlékezetét egykori hóbortjára, Jean Loquetéux mosolygott, a vállát vonogatta s ezt látszott mondani: >Igen őrült vol tam, egykor . . . hittem annak a tiz milliónak a létezésében ... de ma, nagyon jól tudom, hogy az csak kavics volt.« Több éven keresztül egyetlen egyszer sem árulta el magát.

Mindenki meggyógyultunk hitte s szó volt róla, hogy visszaadják szabadságát. Ő maga megható könyörgések közt kérte ezt több Ízben, az utak, az éjjeli szállást adó pajták, a füves utszé- lek, a csillagos ég tiindéri baldakinjának honvágya által gyötörve. De az orvos még habozott.

Egy reggel magához hivatta Jean Loquttéuxt egy utolsó próbára. Az igazgató is vele volt, sokkal komolyabb arccal mint rendesen s a menhely néhány tisztviselőjét is meghívták.

— Jean Loquetéux — mondta az orvos — aláírom a maga elbocsátó levelét . . . Előbb azon- ban egy pár kérdést kell magához intéznem. Igyekezzék kellő feleleteket adni rá.