Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-20 / 3. szám
XL évfolyam. 3. szám. Szegzárd, 1901. január 20. TOLNAVARMEGY POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetés ír I Egész évre . . . 12 korona. Fél évre . . Negyed évre . I Egy szám ára . .. 24 fillér. | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ir&talon kiriil elfogad Kram mer Vilmos küuyvkereskedése Siegzárdon Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Var-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOT.D KORNÉL Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetésok mérsékel'en megállapított árszabály szerint számíttatnak. Szekszárdi Állami t ) Szomorú statisztika. A népszámlálás adatai vármegyénk székhelyére és az egész központi járásra nézve nagyon lehangoló és elszomorító eredményt mutatnak. Csodálkozást és megdöbbenést keltett mindenfelé az a vigasztalan valóság, hogy a vármegyei székváros lakosságának száma az utóbbi 10 év alatt, nemhogy növekedett, hanem kevesbedett. Magyarország kevés városa lehet ilyen kedvezőtlen helyzetben ; mert köztudomású, hogy Szegzárd éppen a lefolyt decennium alatt több uj hivatalt kapott, vagy a régi hivatalok személyzete kibővült, s mégis tiz év után azt kell tapasztalnunk, hogy ma, midőn a huszadik század küszöbén vagyunk, 5<5 emberrel kevesebb ember lakik városunkban, mint a legutolsó népszámlálás alkalmával. Tiz évvel ezelőtt 14.325 lakosa volt Szegzárdnak, s a mostani népszámlálás csak 14.269 lakost mutat föl ! Szomorú bizonyítéka ez a városunkat ért nagy közgazdasági válságnak, ami földmives, iparos és kereskedő osztályunkat arra kény szeritette, hogy ősei hajlékát itt hagyva vándorbotot vett kezébe s neki irdalva a bizonytalan jövőnek, messze ide- .ben iparkodik életének föntartásáról gondoskodni. Ez a legújabb népszámlálás bizonyítja azt, hogy Szegzárd lakosságának zöme tisztán a szőlőmivelésre van utalva, s e nélkül meg van fosztva a megélhetés legelemibb föltételeitől is. Amint a íillokszéra kipusztitotta a világszerte ösmert vörös borát termő szoléit: azonnal ínségbe, nyomorúságba sülyedt a lakosság, s vele együtt tönkre ment az iparos és kereskedő osztály egy része is. Nagy tanúságot tár elénk a népszámlálás rideg és elszomorító eredménye ; azt, hogy Szegzárd szüleinek újraalakítását az eddigieknél nagyobb arányban és hathatósabb állami támogatással kell keresztülvinnünk, mert eddig úgyszólván teljesen magunk erejére és óriási költségbe kerülő kísérletezésekre voltunk utalva, minek eredménye nem volt más, mint az, hogy a mi jóravaló, munkás és értelmes polgári osztályunk betevő falatjának megszerzése végett elköltözött oda, ahol legalább nyomorult életét tovább vonszolhatta. A szőlőujjáalakitás nagy munkájában tehát az eddiginél eredményesebb eszközökkel kell közreműködni községnek, vármegyének és társadalomnak, mert a szomorú közgazdasági viszonyokat c-ak' ezen az utón lehet megjavítani. Ez a gazdasági válság kiterjed nemcsak SzegZárdra, hanem a központi járás összes községeire. A Sárköz ősmagyar eredetű lakossága az utolsó tiz év alatt szintén rohamosan fogyott; ebben a szép magyar fajban az egyke rendszer mellett a gazdasági nyomorult állapotok valósággal megtizedelték a lakosságot. Az egy Agárd község kivételével, hol tiz év alatt 20 lélekkel növekedett a lakosság száma, az összes törzsgyökeres magyar községek népesedése föltűnő visszaesést mutat. De a német ajkú népek között is, talán Tolnát kivéve, ahonnan a hivatalos adatok még nem érkeztek be, szintén csökkent a lakosság száma, mert hiszen Bátaszék lakosainak jó része is Németországba vándorolt s az ottani kőszénbányában pusztítja életerejét, hogy a hidegen hagyott tűzhelyét valamiképpen megmelegitse véres verejtékének keserves szerzeményével. Pusztulás, elszegényedés, kivándorlás jellemzi az utolsó évtizedet a központi járásban, melynek elszomorító képét nyújtotta a most befejezett népszámlálás. Kétszeresen kötelssségére válik tehát minden illetékes faktornak gondoskodni arról, hogy a vármegye központi járásának elz'úllött gazdasági viszonyai egyesült erővel, s minden rendelkezésre álló eszközzel, minél hamarább és hatékonyabban orvosoltassanak, mert a népszámlálásból kikerült rideg de sokat jelentő számok az újabb tiz év múlva még elszomorítóbb helyzetet fognak elénk tárni 1 VARMEGYE. — Rendkívüli közgyűlés. Törvény- hatósági bizottságunk február hó első felében a fontosabb függő ügyek elintézése végett rendkívüli közgyűlést fog tartatni. — A közigazgatási bizottság Döry Pál alispán elnöklete alatt múlt hétfőn tartotta januárhavi ülését. Az ülésen részt vettek Simontsits Elemér, Kurz Vilmos, Fink Kálmán, dr. Hangét Ignác, Perszina Alfréd, Fórdős Vilmos, Tihanyi Domokos, Krcsmarik Pál, dr. Kramolin Emil, Jeszenszky Andor, Bemrieder József, Totíh Ödön, Wosinsky Mór,Boda Vilmos. Elmaradásukat igazolták : Kováéit S. Endre, Ferczel Lajos. T A R C A. A hazatérő madárhoz. — Seibel. — „Hová oly gyorsan kis madár ?“ — Haza, északra szállók, Ott a tavasz fuvalma már, És tündököl a napsugár És nyilnak a virágok. Madárkáin, óh ha újra látod A kedves, drága honi tájat, Meg a kis udvart, hol a házra Lágyan borul a hársfa árnya, S meglátod majd a kedvesem, Dalold el néki édesen, Hogy mig itt járok egymagám, A szivem mindig nála van ! — S a kis virágok, lenn a völgybe’, Legyenek ezerszer köszöntve 1 SZALAY PRUZINA. Én is voltam valaha . . . Irta: Mányoki Tamás. (Ajánlva F ö r d ő s Mihály tartalékos huszárhadnagy öcsémnek.) A »Tolnavármegye<. eredeti tárcája. Dermesztő hidegben vonult egy század huszár Szarvas város felé 1849 január havában. Huszár és ló bajuszáról hosszú jégcsapok lógtak. Nekem akkor még csak ütközött a bajuszkám, a hideg azon jeget nem termelhetvén, úgy állott rajiam bosszút, hogy annyira összeszoritotta orrcimpáim, alighogy szuszogni birtam. Századunk a keskeny szánnyomon kettesével haladt s fehér köpenyeinkbe burkoltan, hó és jégtől elborítva, valóságos jegesmedve csoporthoz hasonlítottunk. Egyszer az elől lovagló tisztek közül kiválik kapitányunk s harsány hangon kiáltja : előttünk a Kőrös folyó, rövid kantár, rövid sarkantyú, vágtatva indulj 1 S századunk sarkantyú közé kapva a paripákat, egy erős lanszirozással átvágtatott a hóval borított jégen, sőt a túlparton elhúzódó magas töltésre is feljutott oly szerencsével, hogy egy ló sem bukott el. Bátor paripáink azonnal megkapták jutalmukat. Öda hajolt mindegyik huszár lova fejéhez s édes, hízelgő hangon nevén szólongatva megmegveregette paripája karcsú nyakát. És a paripák megértették gazdáik dicséretét, mert midőn sebes ügetve megindultunk, könnyű lábbal futottak fél óráig, magasra hányva okos fejőket. A szarvasi hídhoz érve, bementünk a városba, balra Bolza gróf, jobbra a városháza. Itt frontot képezve, megkezdődött az elszállásolás. Ott állott előttünk egy városi elöljáróval a hosszú bajuszu I.áposi strázsamester, rendre nevün- : kön szólitván, kit — mivel azelőtt a Reisz-Kösztric- í huszároknál szolgált — a legénység Ráckrisztusnak ; nevezett el. Végre az én nevem kiáltotta. Előléptettem s képzeletemben már ott ültem szállást adó tót gazdám meleg szobájában párolgó vacsora mellett, mert fáztam és éhes voltam szörnyen — egyéb bajom nem volt, — a midőn az öreg j Ráckrisztus a városháza felé mutatva: »Szálljon le, vegyen négy legényt maga mellé s állítson strázsát a bagázsiás szánok mellé, holnap reggel öt órakor . szállására mehet !* A toll, — ha rézből van is, — gyenge leírni j azokat a ropogós szavakat, melyek az utánam lépkedő közhuszárok szájából kiindultak az öreg Ráckrisztusra. Én hallgattam, mert e téren úgy sem versenyezhettem volna e négy legénynyel, kik Nagykunság mezején születtek, én pedig megyénknek csak egy jámbor német falvában.
