Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
2. TOLNA VARMEGYE. 1900. augusztus 5. 12894,/alisp. Tolnavármegye alispánjától. lekedhessék. És itt el kell, hogy némulja- nak azok az érvek, a melyeket az emberi szabadságjogok mellett szoktak fölhozni, hogy meg kell várni a cselekmény elkövetését, addig nem lehet megtorlás. Ha az emberi felfogás megbarátkozik — és pedig könnyen megbarátkozhatik — azzal a gondolattal, hogy anarkista elvet vallani önmagában bűn, akkor könnyen megérti azt is, hogy az ilyen veszedelmes individiumo- kat izolálni kell az emberi társadalomtól. Ha az emberek törvényt tudnak hozni a veszedelmes dúvadakra, mennyivel inkább kell, hogy találjanak törvényt a sokkal veszedelmesebb emberi szörnyetegekre. A monzai katasztrófa talán intő jel lesz a kormányoknak, hogy elérkezett a legfőbb ideje a gyilkos anarkista banda kiirtásának. (h. j.) VÁRMEGYE. —- A közigazgatási bizottság augusztus havi ülését tegnap délelőtt tartotta meg. Az ülésen Simontsits Elemér, vármegyei főjegyző elnökölt, mert főispánunk és alispánunk szabadságon vannak. — Olyan tisztviselő, ki állásánál fogva a törvényhatósági bizottsági közgyűlésen üléssel és szavazattal bir: más törvényhatósági bizottságnak sem legtöbb adót fizető, sem választott tagja nem lehet. (A m. kir. közig, bíróság 1899. évi 2800. számú határozata) — A közigazgatási bírósághoz intézett panaszt annál a hatóságnál kell benyújtani, a melynek a határozata ellen intézve van. Az illetéktelen helyen benyújtott panasz visszautasitandó. (M. kir. pénzügyminiszternek 1900. évi 1260. P. M. sz. a. kelt határozata.) — Vadházasságban élés, foglalkozás nélküliség, lakhatási vagy települési engedély hiánya, állítólagos kihágások elkövetése : magában véve nem nyújt törvényes alapot valamely egyénnek a községből való kitiltására. (A m. kir. belügyminiszternek 105.74/99. szám alatti rendelete.) — Legelőn ásott kút be nem fedése miatt indított ügy elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (A m. kir. minisztertanács 1899. évi december 13-án hozott határozata.) Hirdetmény. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1901-ik évre kiigazítandó névjegyzékére j vonatkozólag a következők tétetnek közhírré: I. A névjegyzék kiigazításánál alapul szolgáló adókimutatások az 1886. XXI. t. ez. 25. §-ának ren- delkezéséhéz képest f. é. szeptember hó i-t'ól seep- | tember hó 8-ig a vármegye levéltárában lesznek közszemlére a hivatalos órák alatt kitéve. A felszólamlások ezen adókimutatások ellen folyó évi szeptember hó 1-től kezdve az igazoló választmánynak f. é. szeptember hó <p-ére kitűzött ülése napjáig a vármegyei főjegyzőhöz mint az igazoló választmány előadójához, az ülések tartama alatt pedig az igazoló választmányhoz is benyújthatók. II. Azok részéről, kik ez évben először vannak az adókimutatásokban a legtöbb adót fizetők között kitüntetve, az igazoló választmányhoz közvetlenül intézendő beadványban folyó évi szeptember hó 9 ig igazolandó lesz, hogy az 1886. évi XXI. t. ez. 23. §-a e) pontjának megfelelőleg a törvényhatóság területén legalább is két év óta ingatlannal bírnak, j vagy ugyanannyi idő óta itt laknak és adót fizetnek. III. Az igazoló választmány által egybeállitandó névjegyzék az 1886. évi XXI. t. ez. 28. §-a értelmében f. évi szeptember hó 10-én tog a vármegyei levéltári helyiségben közszemlére kitétetni és a vármegye székházának bejáratában levő hirdetési táblán kifüggesztetni. Szegzárdon, 1900. évi julius hó 26-án. Az alispán szabadságon : Simontsits Elemér főjegyző. 3/ig. vál. 1900. Tolnavármegye alispánjától. Hirdetmény. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1 SO 1. évre érvényuyel bírandó névjegyzéke, a vármegye igazoló választmányának folyó évi szeptember hó 9 én d. e. 9—12 óráig és délután 3 —5 óráig nyilvánosan tartandó ülésében fog ösz- szeállittatni, illetőleg kiigazittatni, s ugyanazon ülések tartama alatt fognak egyszersminf, az 1886. évi XXI. t. ez. 25. §-a értelmében a folyó évi 12894. sz. a. ezzel egyidejűleg közzétett hirdetmény szerint a vármegye levéltári helyiségében ez évi szeptember hó 1-től 8-ig bezárólag betekinthető adókimutatások ellen benyújtható felszólamlások is elintéztetni. Azok, kik adójuk kétszeres beszámításának kedvezményét a már idézett törvény 26. §-a alapján igénybe venni kívánják, kötelesek az ülések tartama alatt az igazoló választmány előtt szóval, vagy írásban jelentkezni s jogosultságukat igazolni. A ki nem jelentkezik, vagy jogosultságát igazolni nem képes, az adó kétszeres beszámításának kedvezményétől ez egy alkalomra elesik. A fentebb már említett folyó évi 12884/1900. alisp. sz. hirdetmény szerint folyó évi szeptember hó 10-étől közszemlére kiteendő, illetve kifüggesztendő névjegyzék ellen általában a kifüggesztéstől, a törvény 28. §-a értelmében hozandó határozatok ellen pedig a kézbesítéstől számított 15 nap alatt az állandó bíráló válasz mányhoz intézhető felebbezések az igazoló választmánynál nyújtandók be. Szegzárdon, 1900. évi julius hó 27-én. Dr. Kramolin Emil az ig. választm. h. elnöke. HÍREK. — Személyi hírek. Gróf Széchenyi Sándor, v b. 1.1., vármegyénk főispánja, gyengélkedő egészségi állapota miatt a múlt héten ismét Kaltleut- gebenbe utazott. — Simontsits Béla miniszteri tanácsos és neje Reichenhallban fürdőznek. — Fördos Vilmos tiszti ügyész Harkányból és dr. Ha?igel Ignác tiszti főorvos Marienbadból e napokban érkeznek haza, Szegzárdra. — Biróy Béla kir. tvszéki biró augusztus 1-én kezdette meg szabadságidejét. — Gyurátz Ferenc, a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület kiváló püspöke és hathalmi Ihász Lajos kerületi felügyelő e hó 7-én Gyönkre érkeznek, a hol az egyházkerületi gyűléseket az ő vezetésük mellett fogják megtartani. Ugyanezen alkalommal a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerületi Idkészegylet is Gyurátz Ferenc püspök elnöklésével választmányi ülést tart. Az üléseken Fördos Vilmos egyházmegyei felügyelő is jelen lesz. — A bíróság köréből. Dr. Sonnewend Frigyes és Salamon Iván kir. törvényszéki bírák szabadságukról julius végén visszaérkeztek. — Eljegyzés. Rali Sándor okleveles polgári iskolai tanár, lapunk volt munkatársa, julius hő végén jegyezte el Apátit Alajos felső hidvéghi kasznár és neje született Hegedűs Anna leányát Flórát. — Joggyakornokok kinevezése. A pécsi kir. Ítélőtábla elnöke Hirschfeld Márk, eperjesi törvényszéki díjtalan joggyakornokot és Grün Sándor, pécsi lakos végzett joghallgatót a pécsi kir. Ítélőtábla kerületébe, dijas joggyakornokká nevezte ki. — Egyházmegyei hírek. Róssler Ferenc, cikói segédlelkész, Bimdalla Béla mária-kéméndi plébános mellé helyettes plébánossá neveztetett ki, Koch Gyula mária-kéméndi s. lelkész Cikóra küldetett segédlelkészi minőségben. Heil Sebestyén az idei év végén képesített tanitó püspök-laki osztálytanítóvá neveztetett ki. Engemet? Ah — kiált fel Wellensturm a babonás tengerésztiszt félelmével — hát mégis van ördög ? Nem habozott tovább. Névjegyet vett elő, melyre hirtelen egy pár sort vetett: »Jobb igy, mint »ugy.« Grüsst Dich Gott mit . . . Dühében a »mit« után még »Rosawassert« akart irni ugyan, de megváltoztatta elhatározását és »mit Achtungot« irt, a névjegyet egy levélbo- ritékba tette, azután dühös elhatározottsággal megnyomta a villamos csengő gombját. Nem jön senki. Csenget mégegyszer, de erre sem jelentkezik senki. Csenget harmadszor. Senki... Erre magán kívül felugrik, az ajtót dühösen felrántja és végigbömböl a folyosón : — Ordonanz ! Egy matróz villámgyorsan ugrik fel az iroda mellett levő pádról: — Parancsol ? — Fickó, nem hallottad, hogy háromszor csengettem ? — Jelentem alásan nem ! — De én háromszor csengettem ! — És én nem hallottam egyszer sem, mert a villamos csengőt elvitték javítani ! — Ah ugy! Jöjj be, beszédem van veled ; elfoglak küldeni. Szegény fiú remegni kezd, mert tapasztalatból tudja már, hogy nem jó jel az, ha parancsnokának beszélni valója van vele. Bemegy és komolyan megáll a szigorú tiszt előtt. — Hogy hívnak ? — kérdi a zord és kietlen tekintetű tiszt. — Wasgehtsdichan Péter ! — Hogy? A legény ismétli : — Wasgehtsdichan! — Hogy? — Wasgehtsdichan 1 — kiált a legény. De alig mondta ki az utolsó szótagot, már a nyakába volt »akasztva« 6 nap egyes ama rövid megokolással, hogy tréfáljon az öregapjával, de semmi esetre sem a parancsnokával. Pedig a szegény fiú csak a becsületes nevét mondta ! A tiszt ur ime megtalálta az áldozatbárányt szolgájában, kin boszuját hamarjában kitöltheti. — Te, mondd meg nekem, miért áll ez a szenes kanna egyenesen és miért nem féljobbra a kályha felé ? — jelentem a'ásan azért, mert egyenesen állítottam ! — Majd adok én neked egyenesen állítani! 5 nap 1 Ezután állítsd féljobbra ! — Igen is ! — Hány szeretőd van ? — Tessék ? — Fickó nyisd ki a füleidet, ha velem beszélsz ! Hány szeretőd van ? — Az csak egy van 1 — Szamár — menydörgi Wellensturm — miért nincs 13? — Hagyok a többinek is — felel a humánus érzelmű fiú. — Mi-micsoda! Fickó, ha egy óra múlva nem lesz meg mind a 13, ugy te leszel a legszerencsétlenebb griffmadár a föld kerekségén. És most elviszed e levelet. De megbizhatok-e benned ? Mondd csak biztak-e már valaha reád egy levelet. Mit ? A cim a levélen van. Mars! > A legény sietett elkotródni, de még gyorsabban a kapott parancsot teljesíteni. Tiz perc múlva jelenti, hogy a levelet átadta: — Átadtam ! — Mit mondott ? — Azt, hogy mehetsz 1 Erre ismét megharagszik a tiszt és rákiált a matrózra : — Mehetsz ! A szolga azonban ott marad előtte magasra emelt fejjel és nadrághoz szorított kezekkel: — Hoztam valamit 1 — Mit? — Egy levelet 1 — Tőle ? — Igen tőle, csakhogy — Koreából! — Fickó, még tréfálni mersz 1 — Nem. A levélhordó adta át nekem a lépcsőházban. — Add ide ! A legény jobb kezét beledugja bő matrózingébe, melybe a levelet csúsztatta, hogy ezt onnan kivegye, de hamarjában nem találja. Wellensturm türelmetlen lesz: — Nos, mi lesz ! A legény forog ide-oda, mint a ki a háta- közepét akarja elérni, (a levél véletlenül odacsu- szott) de a keresett levelet nem tudja az »anyagraktárból« kihalászni. Kénytelen »kirámolni«. Egymásután előkerül a bő ingből: tü, ezérna, zsebkendő, szappan, hajkefe, harisnya, törülköző, tükör, fénymáz, kés, kétszersült — mely tárgyakat min-