Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-29 / 30. szám
TOLNA VARMEGYE, kább fejlesztessék a magyarok között és a vagyoni befolyás a magyarnak biztosittas- sék. Mert a mi fajunknak egyik államfenntartó erőssége épen az intelligencia és a vagyoni befolyás. De mindakettő veszendőbe megy, ha a közös magyar célok közremunkálása helyett mi magyarok egymással bírókra kelünk olyan okokból, a melyek hamisaknak bizonyulnak, mihelyt tisztán látunk, mihelyt megint kijózanodunk. A nemzet egysége kívánja tehát, hogy ez minél előbb megtörténjék. VÁRMEGYE. — Nyári közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága augusztus hó 14-én tartja nyári rendes közgyűlését; az állandó választmány ülése 13-án lesz. — A közigazgatási bizottság jövő havi ülését augusztus hó 4-én fogja megtartani. — A közigazgatási bizottság július havi ülését tolyó hó 21-én tartotta meg gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt. — Jelen voltak: Simonisits Elemér, Kurz Vilmos, F'órdős Vilmos, Szilágyi Gyula, Orffy Lajos, Jeszenszky Andor, dr. Kratnolin Emil, Boda Vilmos, Holub János, Bemrieder József, Perszina Alfréd, Dóry Dénes, Kovách S. Endre, Tolth Ödön és Mayer F. Andor. Elmaradását igazolta: Krcsmarik Pál. Az árvaszéki elnök jelentése szerint a múlt hó folyamán az árvaszékhez beérkezett 2081 ügydarab, melyhez a múlt hó végén maradt 574 darab hátralékot hozzászámítva : — elintézendő volt 2655. Ebből feldolgoztatott 2199, hátralékban maradt 456. A pénzügyigazgató jelentése szerint a múlt hó folyamán 250.742 korona 24 fillér folyt be adókban és illetékekben, ami 4859 korona 35 fillérrel kedvezőtlenebb a múlt évi hasonló időszak befizetési eredényénél. A kir. főmérnök jelentése szerint az állami is megyei utak jó karban voltak ; a júniusi felhő- szakadás által okozott megrongálások helyreállittat- tak. A kavicsszállitás is eléggé gyorsan folyik. A kir. ügyész jelentése szerint a szegzárdi törvényszéki fogházban a múlt év folyamán 89 egyén volt letartóztatva; ezek közül fegyházra 4, 2. _________________________________ nem engedi neki a szobát, a hol Etelke lakott. Minden úgy maradt itt, a hogyan a drága megboldogult életében volt. Egy bútordarabot sem mozdítottak el helyéből. * Ebben a szobában irta Petőfi azokat az őszinte érzéstől áthatott dalokat, a melyek méltó kifejezői fájdalmának. Itt e bánatos emlékeket sarjasztó falak között születik a »Cypruslombok« költeményciklusa. Itt vallja meg első Ízben szerelmét : Elmondom, mit eddig Rejtve tartogattam, Mint gyöngyét a tenger Legmélyebb habokban. És elmondja azt a lángoló, hatalmas érzelmet, mely egész mivoltát betölté. Ám el kellett ezt titkolnia. Sőt azzal is fokozta keserűségét, hogy másokért hazudott szerelmet. S mikor most mindent bevall, a mit érzett, szenvedett, — szivszakadva kérdezi: . . . Fogsz-e vigasztalni Nyájas feleletben ? Szólj üdvösségemnek Megváltó keresztje 1 Nem nyílik meg ajkad? Semmit sem felelsz-e ? . . . Oh mikép felelnél, _ Hiszen néma nyelvvel, Kiterítve, holtan Koporsóban fekszel. És ettől fogva felujul elméjében Etelke kimúlásának minden jelenete, részlete és fájdalmasan panaszolja : Mit nem tettem volna érted Szép kis szőke gyermekem! börtönre 54, fogházra 12, elzárásra 2 volt ítélve. Vizsgálati fogoly volt 4 ; föllebbezés alatt állott 13. A fogházi kórházban 10 egyént gyógyítottak, ezek közül meggyógyult 5, meghalt 1, tovább gyógykezelnek négyet. Föltételes szabadságra egy egyén bocsáttatott. A közgazdasági előadó jelentése szerint : az aratási munkálatok legnagyobb részt be vannak ugyan már fejezve, a termés eredményéről számbeli adatok még alig ismeretesek és csak nagy általánosságban fejezhető ki annyi, hogy a kalászosok folyó évi termése egy mérsékelt középtermésnek meg fog felelni magban, — szalmában azonban a középen alul fog maradni. A szem minősége általában jónak Ígérkezik. A kapásnövények és szőlő általában szépen fejlődnek és ezidőszerint teljesen kielégítően állanak. A gabona összehordása folyamatban van, a cséplési munkálatok már szintén kezdetüket vették. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint: ezen hó alatt 4 iskolát és 3 állandó menedékházat látogatott meg; továbbá elnökölt 2 napon át a szegzárdi polgári leány és 3 napon át a szegzárdi polgári fiúiskolában tartott tanévvégi magánvizsgálatokon, melyen vizsgát tett 11 leány, ezek közül eredménynyel vizsgázott 9, eredmény nélkül 2, továbbá vizsgálatot tett 29 fiú, ezek közül (eredménynyel vizsgázott 16, eredmény nélkül 13, végre részt vett a sióvidéki ág. hitv. ev., a bonyhádvidéki és a szeg- zárdvidéki rom. kath. tanítóegyesületek évi közgyűlésein. Meglátogatta a szegzárdi községi iparos és kereskedőtanocz, a Mayer-téle engedélyezett fiu- és leányiskolákat, továbbá a sár-szt.-lőrinczi, bonyhádi felső és alsó községi menedékházakat, melyekben az elért eredményt jeles és kielégítőnek minősiti. Továbbá jelenti, hogy a vallás- és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter Egri Béla zombai rom. kath. tanítónak 100 korona évötödös pótlékot engedélyezett. HÍREK. — Esküdtek névsora. Az 1900. évi augusztus hó 21-én kezdődő ülésszakra kisorsolt esküdtek nevei a következők: Mut- schenbacher Lipót, Szondy István, Szél A. István, Niedzielszki Flórián, Vargha József, Szalay Imre, Berényi László, Brick Jakab, Kurcz István, Mayer Gusztáv, Mayer István, Tóth L. György, Bakay Dezső, Jeszenszky Andor, Scheiner Simon, Nyers Ignác, Krón Sámuel, Sörös István, Tök. Albert István. De szerelmein bemutatni Megtiltotta végzetem. Az egész, mit életemben Érted tennem lehetett, Annyi, hogy a koporsóba Én tevém be tetemed. Majd a kétségbeesés sikoltásával kiáltja : Hová lenéi te szebb reményeimnek Korán kiégett hajnalcsillaga ? Keresni foglak: hasztalan kereslek? Vagy még meglátjuk egymást valaha? — Fülébe zúg a harang síró-búgó szava, a mint utolsó útjára kiséri kedvesét. És a templomnál van koporsója, a hova — azt hivé, — hogy egykor vőlegényként vezeti Etelkát. Később újra megelevenül lelki szemei előtt az a kedves kép, midőn a leányka szűzies ártatlanságában el-elfutott előle, ha hozzájuk látogatott. Azonban a másik szobából titkosan át-átpillantga- tott. Majd az ablakból lopva tekintett utána el- távoztakor. De talán egyik költemény sem fejezi ki olyan szivettépő, elemi erővel a gyötrelmet, mint a melyben ekkép zokogja siralmát: Te voltál egyetlen virágom; Hervadt vagy: puszta életem. Te voltál fényes napvilágom; Lementéi: éj van körülem. Te voltál képzeményeim szárnya; Megtörve vagy: nem szállhatok. Te voltál vérem forrósága; Meghűltél; oh majd megfagyok. Tekintetét a csillagos égboltozatra emeli. Egyik fényes csillag mintha csalogatná fényével : Stocher János ifj. Udvardy Sándor, Grosz- bauer Ferenc, Steiner Károly, id. Pichler Gyula, Singer Bálint, Köncöl Mihály, Günther Károly, Alstätter József, Dr. Müller Ferenc, Föglein János, Frei. Helyettes esküdtek. Vesztergombi Ferenc, Kovacsovics Vat- zek László, Nyitray Lajos, Molnár István, Mészáros Károly, Doroghi Mihály Nyéki’ Tóth Ignác, Ditrich Ferencz, Schiszler Károly, Steiner József. — Hymen. Késmárky Dezső gyönki szolga- biró e hó 23-án tartotta esküvőjét Téry Emil hő- gyészi ügyvéd leányával, Mariska kisasz- szonynyal. A polgári házasságkötést Simontsits Elemér vármegyei főjegyző, mig az egyházi eske- tést a vőlegény nagybátyja dr. Késmárky István pécsi jogtanár végezte. Násznagyokul szerepeltek br. Jeszenszky György szolgabiró és Rausz Antal hőgyészi kereskedő. — Katonai gyakorlat vármegyénk területén. Udvamoky .Győző, a cs. és kir. 52. gyalogezred parancsnoka értesítette vármegyénk alispánját, hogy az ezred augusztus 8. és 10-ike közt vármegyénk területén fog menetelni; és pedig augusztus 8-án Zombán, augusztus 9-én éjjeli gyakorlat Felső-Hidvég és a Stankovánszky-major közt. Augusztus 10-én az ezredtörzs két zászlóaljjal Vajtán és két zászlóalj Bikács községben tartja gyakorlatait. — Mikó György emlékezete. Múlt kedden az újvárosi templomban Mikó György volt újvárosi plébános emlékére, mint évenként szokás, requiemet mondottak. Mise után fölkeresték a boldogult sírját a felső-temetőben és szép koszorút helyeztek hamvadó porai fölé. — Anna napján, a kis remete kápolnánál, csütürtökön nagy bucsujárás volt, melyen a nagymisét dr. Fent Ferenc újvárosi plébános mondotta s ugyanő tartotta a szentbeszédet a nagy számmal egybesereglett hívőknek. — Megugrott cigány. A szegzárdi csendőrség folyó hó 25-én (szerdán) délután egy közveszélyes kóbor cigányt, vasraverve hozott fel a városházára. Csütörtökön reggel, midőn a foglyokat friss levegőre hozták, a cigány megugrott s vad futással igyekezett menekülni. Az őrök rögtön utána futottak s kétségbeesetten kiabálták a »fogd megc-et. Ezt meghallotta Szakonyi Lajos, vármegyénk főjegyzőjének tiszti szolgája, rögtön kifutott a szobából s nyakon csípte a cigányt, kit az őrök azonnal szorosabb pártfogásukba vettek. 1900. julius 29. »Nézd, nézd, Etelkád e sugár! Hagyd itt e földi életet, Menj föl hozzá, ő téged vár!« Ámde vágya hasztalan hevíti,- mert a mi égbe segítené : hitének lajtorjája eltörött. Az egyedüllét már tarthatatlanul sanyarja. Meglátogatja tehát azt a drága sirdombot. Azon önti ki keblének eláradó búját. Halkan, csöndesen lép a kereszthez. Csak csókját teszi a fejfára, a honnan a könyek árja azt is lemossa. Sajgó lelkének sebét még tátongóbbá teszi a kedélye és a természet között való nagy ellentét. Még január dereka táján is valóságos tavaszi idők járnak. Hanem lassankint ez is vigasztalóul szolgál, mert — — — Hátha e meleg verófény A természetnek nem gúnya? nem! Sőt részvéte: csak azért nincsen tél, Hogy ne fázzék ott kinn kedvesem. Meg-megjelenik Etelka családjának körében, a hol még most is az ő szemének tündökletes egét keresi. Könnyeinek árja csak nem akar csillapodni : Le az égről hull a csillag, Szemeimből könnyek hullnak. Nem tudom, mért hull a csillag, Könnyeim halottért hullnak. Csak hull, csak hull, könny és csillag; Egyre hullnak, még sem fogynak. Hova-tova a könnyek harmata enyhíti a fájdalom tüzét. Már olykor-olykor elmosolyodik tréfás beszédeken, hiszen Felhős ég is mutat derűt . . . Csak hogy midőn a nap kisüt, A felhő keble megreped.