Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-10 / 23. szám
1900. junius 10. TOLNA VÁRMEGYE. 5. — Halálozások. Szegzátdon széles körökben őszinte, mély részvétet keltett az a hír, hogy Görög Márton, a takarékpénztár volt könyvvezetője hosz- szas betegség után Szamos-Ujvárott, a szülei házánál 25 éves korában elhunyt. A boldogult Szeg- zárdon léte alatt sok jó barátot szerzett, kik kegye- letesen emlékeznek vissza a nemes lelkű fiatalemberre, a társaséletnek is általánosan kedvelt tagjára. — Bátaszéken ugyancsak élete kezdetén, 24 éves korában halt meg eg)' szép reményekre jogosító s több szegzárdi családdal is rokonságban levő fiatalember: Weicher Dezső, földmivelésügyi miniszteri irodatiszt. — Szerelmi kötelezvény. Ilyen is van már. Szerelmes cselédleányok elbolonditására, hogy törvénytelen szerelmi viszonyoknak látszat szerint törvényes, illetve tűrt formát adjanak, találták ki ezt a szerelem tolvajai. Ilyen szerelmi kötelezvényt találtak egy 19 éves leány cselédkönyvében, aki a kórházban egészséges fiúnak adott életet. A szerelmi kötelezvény szerint bizonyos legény kötelezi magát arra, hogy: ha katonaságból kiszabadult, feleségül veszi a leányt, az »esetleg* születendő gyermekét pedig magáénak vállalja. A szerelmi kötelezvényt két tanú is aláírta nyomaték kedvéért. Hát a szegény leánynak már meg van az esetleg születendő gyereke, de ura még nincs, mert a legény még sor alatt áll és ki tudja, nem gondol-e mást a három esztendő után? — Apa ós fiú. Egy zimankós decemberi estén Kis.r József tizennyolc éves tótkéri szolga betért a korcsmába, a hol szörnyüködve látta, hogy édesapja, Tóth János nagyban itatja pálinkával nyolc éves öcscsét, a ki már rosszul is lett az elfogyasztott sok szeszes italtól. Mérgesen odaszólt öcscséhez, hogy menjen haza és feküdjék le. Ekkor azonban ittas apja rátámadt s fenyegetni kezdte, majd nyitott késsel rohant neki: »Megöllek, az egész családot legyilkolom! Csinálok ma egy olyan lakodalmat, a milyen még nem volt!* kiáltozott késsel hadonászva. A vendégek nagynehezen kituszkolták a fiút a korcsmából, mire az apa is éktelen káromkodás között hazament s a feleségével kezdett veszekedni, a ki erre az egyik szomszédjához menekült. A dühöngő ember leütötte az asztalról az égő lámpát, szerencsére azonban egyéb baj nem történt. Majd újra elindult a korcsmába, a mely azonban már be volt zárva. A mint hazafelé botorkált a sötétben, a ház előtt találta fiát, a ki egy baltával leselkedett, nehogy az apja újra, mint már többször tette, bántalmazza az édesanyját. Az apa, a mint megismerte a fiát, késével nekirohant. »Megöllek, kutya!« ordítozott. A fin elhárította a szúrást s a baltával úgy főbe sújtotta az öreget, hogy nyolcadnapon belehalt sebébe. A szegzárdi ; törvényszék jogos önvédelmet látott a dologban s ezen az alapon fölmentette Kiss Józsefet a szándékos emberölés vádja alól. Ezzel szemben a pécsi királyi tábla fölmentő ágbeli rokonon elkövetett, halált okozott súlyos testi sértés büntette miatt három évi fegyházzal sújtotta a vádlottat s ezt az ítéletet Székács Ferenc biró elnöklésével megerősítette ma a legfelső bíróság is. — Lopás a Ferencz közkórházban. Hauk Ádám kórházi gondnok íróasztalából több értékes holmi eltűnt. A gyanú Berecz József nevű csavargót terheli, kit azonban még mindezideig nem tudtak elfogni. — Tűz. Folyó hó 6-án Link János és Appels- hoffer Mihály tolnai lakosok házát — mint az elöljáróság jelenti — gondatlanságból származott tűz elhamvasztotta. — Vásár Bátaszéken ós Tevelen. A legközelebbi országos vásárok Bátaszéken és Tevelen egy napon: junius hó 11-én, azaz héfőn lesznek megtartva, melyre az érdeklődők ez utou is felhivatnak. — Zárlat. Báta községben 40 napi zárlatot rendelt el a szolgabiróság, minthogy ott a múlt héten a kutyák közt vezettség tört ki. — A lipiki gyógyfürdő. A jelen fürdőidény alkalmából, úgy, mint eddig is, újólag a lipiki gyógyfürdőre hívjuk fel tisztelt olvasóink figyelmét, annál inkább, minthogy ezen csudatevő forrásai és kitűnő berendezésénél fogva rendkívüli gyógyhatásúnak ismert gyógyfürdő az utóbbi években még olyan irányban is nagy gyógysikereket ért el, melyek eddig egyetlen gyógyfürdőnél sem tapasztal- tatta. Ismeretes volt ugyan, hogy e forrás gazdag natron-tartalommal bir és hogy ezen tulajdoságá- nál fogva érvényesítette csodatevő hatását csuzos és köszvényes bántalmaknál. A tudományos vizsgálatok, melyek az utóbbi években Némethonban folytak, azt mutatták, hogy minden hires külföldi források, melyek mint a csuz és köszvény kiváló gyógyvizei tekintetnek, ezen hatásukat csak éppen e natron tartalomnak köszönik. így történt, hogy a wiesbadeni, emsi, plombiersi stb. hasonló vegyha- tással biró fürdők, mint a köszvény gyógyítására való specifikus hírébe jutottak. Magyarországon nincsen több hasonnemü forrás, mely ily magas hőfoknál fogva 664° C) annyi nátront tartalmazna, mint éppen Lipik és azért azon tény, miszerint az említett köszvényes és csuzos bajokban szenvedő betegek Lipiken visszanyerték egészségüket, miután másutt hiába kerestek bajuk ellen gyógyulást, csak az utóbbi időben találta a tudomány megfejtését. A mi a lipiki türdőnek gyógyjavalatait illeti, t. i. görvénykórnál, bőrbántalmaknál, izzadmáuyoknál, vérbetegségeknél stb., azokról fölösleges volna még külön megemlékezni, a mennyiben ez köztudomású s igy nem szükséges arra az olvasó figyelmét különösen felhívni. A lipiki ;fürdő a legmodernebb építkezésekkel, gyógyépületekkel, szállodával kényelmes és célszerű belső berendezéseivel egy színvonalon áll a külföldi nagy fürdőhelyekkel. A nagy kiterjedésű angol parkban levő gyógyépületekben nagy és gyönyörű gyógyterem, kávéház, vendéglő, olvasó- és játszó termek, valamint színpad van, ugy. hogy a fürdőző közönség a kúra idejét kellemes szórakozással töltheti ki. Az összes fürdőépületek és az egész telep villamos világítással van ellátva. — A szaklapoknak Clayton & Shuttleworth 1900. évre kiadott legújabb nagy képes árjegyzőkére vonatkozó közleményei: Clayton & Shuttleworth mezőgazdasági gépgyárosok ez évi képes árjegyzéke 175 oldalra terjedő gazdag tartalommal, rendkívül díszes kiállításban jelent meg. Valóságos albuma ez nemcsak a legjelesebb gazdasági gépeknek, de egyszersmind a székes-főváros és Magyarország legszebb pontjainak, melyek az album lapjain remek fénykép-másolatokban vannak bemutatva. A Clayton & Shuttleworth-féle mezőgazdasági gépgyár, mely Magyarországba az első locomobilt és gőzcséplőgépet hozta be, közel ötven év óta rendkívül nagy szolgálatokat tett kitűnő gépeivel és eszközeivel a magyar mezőgazdaságnak s e téren nálunk úgyszólván az uttörés nehéz és elismerésre méltó szerepét játszta. A gyár Magyarország specialis igényeivel számolva, mindenkor és mindenből a legjobbat igyekezett nyújtani s ezáltal a magyar gazdák osztatlan elismerését és bizalmát vivta ki. Ez az elismerés és bizalom s ennek nyomán az a kelendőség, melynek a Clayton & Shuttleworth-féle gazdasági gépek és eszközök nálunk — a magyar ipar kiváló termékei mellett — még ma is örvendenek, talán rávezethetné a céget arra, hogy Magyarországon állítson fel oly gyárat, mely teljesen képes legyen kielégíteni az itteni szükségleteket, ; sőt a keleti államok szükségleteit is. (Műszaki Hetilap.) Clayton <£- Shuttleworth mezőgazdasági gépgyárosok árjegyzéke. 1900. 1. sz. 175 oldal, több százra menő képpel. (Váci-körut 63.) Külön is meg kell emlékeznünk ezen árjegyzékről, miután e kiadvány minden tekintetben jóval fetette áll a köznapi hasonló célú kiadványoknak. Igen gazdag tar- í talma, valóban szakszerű egybeállítása a mezőgazdasági gépészet terén a nevezett gyár által elért újítások és tökéletesítések alapos leírása és képekkel való illusztrálása, valóban méltó azon gyárhoz, mely, noha angol származású, de félszázad óta szolgálja a magyar mezőgazdaságot. Fénypontját képezi az ismertetéseket természetesen a gőzcséplőgép, melynek locomobilját és cséplőgépét 1848 óta, midőn a legelső kitüntetést nyerte, különös előszeretettel tökéletesített Clayton & Shuttleworth. E téren elért haladását lapunk más helyén ismertetjük. De nemcsak szakszempontból érdemel méltánylást e képes árjegyzék, hanem műizlés tekintetében is. Az egyes képek oly tökéletes rajzokban vannak bemutatva s oly Ízléssel vannak alkalmazva, hogy e tekintetben is példányképül szolgálhatnak. Ezenkívül ca. 150 tájképben vannak bemutatva hazánk nevezetesebb vidékei, mely gyönyörű kis fotográfiák kedves díszéül szolgálnak a minden tekintetben finom ízléssel kiállított könyvnek. (.Magyar Gazdák Lapja.) Clayton & Shuttlevorth képes árjegyzéke ipoo ra. Ritka díszes kivitelben jelent meg a Clayton & Shuttleworth cég képes árjegyzéke, a mely nemcsak a szemnek tetszőén, hanem a szakszerűség követelményeinek megfelelőleg tartalmazza a cég által gyártott gépeket. Szívesen emlékezünk meg róla, mert ezen régi gyár tántorithatlanul ragaszkodik most is a soliditáshoz, a mely a magyar vevőközönségben nevét régi időktől fogva kedvelné tette. Föltalálhatják ezen árjegyzékben gazdáink a mezőgazdaság körében használt gépek szép kivitelű összes ábráit és a hozzá tartozó tüzetes leírásokat; és hogy a célszerűség a széppel le gyen összekapcsolva, az árjegyzék lapjainak alsó felén Magyarország vidékeinek, grófi kastélyainak és természeti szépségeinek fényképeit láthatjuk igen sikerült fölvételekben; igy tehát a száraz théma szórakoztató képekkel van megelevenitve. A díszes árjegyzéket a cég ingyen adja vevőinek és pedig minden évnegyed elejéu uj kiadásban. A most közölt árjegyzék ezen évnegyedes kiadmányok l-ső számát képviseli. (Gazdasági Lapok) Felhívás Szegzárd szőlőtermelő közönségéhez! Kedvezőtlen időjárásunk napjaiban szorongó szívvel nézzük a fejünk fölött kóválygó vész-terhes i felhőket s szépen rakott szőlőink termésének csak | félig merünk örülni, hisz azt egy negyed óra lehulló rettenetes jege megsemmisítheti; — eddig nem volt más védelmünk a jégcsapások ellen, | mint a biztosítás, azonban már maga a biztosítási I dij felér egy kis jégkárral, oly magasra, 10—12 í %-ra emelték azt a biztositási társaságok, sőt kár esetén még ennél is magasabbra. Végre külföldi, főleg ausztriai és olasz példák után a földmivelésügyi minisztérium kezébe vette a jég elleni biztositási ügyet és Raum Oszkár meteor ologiai első as- sistenst külföldi védekezési tanulmányai és tapasztalatai után az egyes vidékekre küldi ki, hogy azon vidék gazda közönségét, a jég elleni védeke- kezéssel és a vihar ágyuk kezelésével megismertesse. így e hó 6-án köztünk is megjelent nevezett assistens és a városháza nagytermében tartott rendkívül érdekes, tanulságos és előadó rendkívül nagy tudásáról és szakavatottságáról tanúskodó értekezésen az összes — szépszámú — érdeklődőket a vihar ágyuk fontosságáról és célszerűségéről meggyőzte. Majd az egyes hegyi dűlőket bejárva, a védekezési hálózat ágyu-telep állomásait jelölte ki és délután a két féle rendszerű és kezelési ágyukat be is mutatta. Az idény előhaladottsága szem előtt tartása mellett tehát sürgős elhatározásra és szövetkezésre van szükség, hogy a berendezkedés néhány hét alatt | megtörténhessék, ennélfogva többek megbízása folytán lelkérjük szegzárdi szőlőbirtokos társainkat, hogy a városháza nagytermében, a jég elleni védekezés céljából tartandó alakuló gyűlésen folyó hó 17-én délután fél 4 órakor megjelenni szíveskedjenek. A felállítandó ágyuk számát 35-ben állapította meg kiküldött assistens ur, a beszerzési és felálli- tási költségek 3000 forint körül járnak, melyek a további években csak a fentartási költségekre redukálódnak, s ha az egész hálózatot nem sikerül j létre hoznunk, egyes birtokosok a védekezést vi- j har ágyukkal — kiküldött assistens ur szerint — | meg sem kisérthetik, csak szervezkedés és szövetkezés mellett léphetünk a siker reményével sorom- \ póba, legveszedelmesebb ellenségünk : a viharos-jeges I felhők ellen. Tájékozásul jelentjük, hogy a mennyiben a ' szövetkezetbe 500 kataszteri hold bejelentetik, az egyszersmindenkori beszerzési költség kataszteri hol- . dankint 5. forintot tenne ki; nagyobb terület bejelentése esetén ezen hozzájárulási költség is keve- ! sebb lenne. Ezen felhívás egyidejűleg az egyes szőlő birtokosok részére szétküldetik, melyet a megalakulás iránti kötelező nyilatkozat reávezetése után kérünk Kits István állami szőlészeti és borászati felügyelő irodájába, bezérólag folyó hó 16-ig vissza küldeni. Fel tehát a megalakulásra ! Szegzárd, 1900. junius 9. Tisztelettel Dr. Hangéi Ignác. Tóth Károly. Máthis Kálmán. Dr. Hirling Ádám. Nits István.