Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-13 / 19. szám
1900. május 13. nem is ke!l mondanunk, hogy az előadás jól sikerült, hisz a szereplők játékát már mindnyájan ismerjük. Mégis ki kell emelnünk Búzás Mihálynét, ki a • Katicát szerepben oly szépen játszott, hogy a jelenlevőket egészen elragadta. Szépen oldották meg feladatukat Szűcs Mihály, Föglein Ferenc, László László, Busás Mihály és Taksonyi János is, kik a főszerepeket játszották; de a többiekre sem lehet panasz. Díszleteik nagyon szépek, a rendezés kifogástalan; az énekszámok betanításáért pedig Nemes Győző érdemel elismerést. Szóval : az egész darab jól sikerült, amiben a főérdem Szabó Géza alelnöké. Az előadás jövelme 300 korona. HÍREK. — Személyi hírek. Gróf Széchenyi Bertalant a főrendiház a delegáció tagjául választotta meg. — Dr. Spitkó Lajos tankerületi főigazgató az elmúlt napokban városunkban időzött és főgimnáziumunkban a szokásos évi vizsgálatot ejtette meg. Csütörtök este szerenáddal lepte meg a tanuló ifjúság; péntek este pedig a tanári testület a »Szegzárd Szálló «-ban bankettet rendezett tiszteletére. Az örökimádás templomára gróf Széchenyi Sándorné úrnő ü nagyméltóságához a múlt héten Bakay D. nagydoroghi tiszttartó 7 frtot küldött, mely összeg apró, nagyobbrészt krajcáros adakozásokból gyűlt össze. — Előléptetés. A fóldmivelésügyi miniszter ifj. Kramolin Emilt valóságos miniszteri segédfogalmazóvá nevezte ki. — Kossuth Ferenc, a függetlenségi és 48 as párt elnöke és vezére B o d a Vilmos képviselő meghívására pünkösdkor kerületünkbe érkezik, és a sárközi községekben, ezekben az elvbű függetlenségi községekben több képviselőtársa kíséretében látogatást tesz, a hol az ünnepies fogadtatásra széleskörű előkészületeket tesznek. Küldöttség a miniszternél. Tolnáról Nunkovits Ferenc központi járási főszolgabíró vezetése mellett egy 29 tagú küldöttség a tolnai holt Dunában szükségessé vált zsilip létesítése érdekében tisztelgett az elmúlt napokban Darányi Ignác földtnivelés- ügyi miniszternél. A miniszter megígérte, hogy helyszíni vizsgálatot fog tartani és ennek eredményéhez képest fog intézkedni. — Kinevezés. Várady Géza, I. oszt. tábori káplánt Ő Felsége Nagy-Szebenbe nevezte ki tábori plébánossá — őrnagyi ranggal. A megnyerő modorú plébános a tolnai 12. ulánus-ezred három századának volt lelkésze — Esküvő. Dr. Beöthy Károly ügyvéd e hó 15-én vezeti oltárhoz menyasszonyát: Szendrődy Sarolta kisasszonyt, Szendrődy Károly nyug. járás- biró leányát. — Nem felebbezünk. Geiger Gyula községi képviselő azzal az inditványnyal lépett Szegzárd község képviselőtestülete elé, hogy az 1 °/0-°s pótadó tárgyában hozott törvényhat. bizottsági határozatot felebbezze meg. Tegnap döntött ez ügyben a képviselő-testület : Szegzárd nci/i feleihez ! Hyman. Váraljai dr. Fuhrmann Ferenc kereskedelemügyi miniszteri titkár, a keleti akadémia tanára, folyó hó 1-én jegyezte el Martin Olga urhölgyet, özv. Martin Ferencné leányát. — Pályadijakat nyert tanuló. Bold. Babits Mihály kir. táblai biró fia: Mihály jelenleg a pécsi főgimnáziumban végzi tanulmányait. A szép tehetségű és szorgalmas fiú az önképzőkör múlt héten tartott záróülésén a legtöbb pályadíjat nyerte el ; sikerült dolgozataival, s azonkívül a versenyszava- i lásban is kitűnt társai között. — Uj vashid. Dőry Pál alispán megkereste Szegzárd község elöljáróságát, hogy a keselyüsi útnak a 2—3 kilométer közötti szakaszán 5170 j korona 57 fillérnyi költséggel létesítendő vashidnak május hó 17-én tartandó helyszini bejárásán jelenjék meg. TOLNA VARIEEGYF. — Halálozás. Fiatal, drága életet oltott ki a halál, s a tavasz virágpompájának közepette mintegy rideg ellentétül — szép virágot szakított le az enyészet számára. — Mély megdöbbenést s általános részvétet keltett városszerte az a megindító csapá«, mely városunk főjegyzőjét, dr. H i r 1 i n g Adámot viruló szépségű nejének: Mayer Katicának elhunytával érte. — Alig másfél évi házasság után, 20 éves korában hunyt el rövid szenvedés után, férjétől, szülőktől, rokonaitól és pár hónapos kis árvájától gyászolva. A szép fiatal asszony temetésén óriási részvét nyilvánult. Ott volt egész Szegzárd. A gyászszertartást W o s i n s k y Mór esperes végezte. Fáklyafény és a tűzoltói zenekar gyászindulója mellett, a résztvevők nagy száma kisérte utolsó útjára a szép fiatal halottat, kinek elhunytéról gyászba borult férje és a családtagok a következő gyászjelentést adták ki: Dr. Hiding Ádám úgy a maga, mint Katuska leánykája; valamint Máyer János és neje Szászi Regina mint szülők, ezek gyermekei: Gizella, János, Ilonka és Antal; Szásri Frigyes mint nagyapa, özv. Hermann Józsefné szül. Szászi Terézia mint nagynéne és ennek gyermekei: Hermann Mariska és férje Tóth István, Hermann Frigyes; úgyszintén özv. Hiding Ádámné mint napa s ennek gyermekei: Hirling Eva, Hiding Mária férj. Szivér Istvánné. Hirling Julia férj. Landesz Józsefné, Hirling Katalin férj. Gróf Józsefné, Hirling Nándor, Dr. Hirling Antal, Dr. Hirling Károly valamint az egész kiterjedt rokonság nevében mély fájdalommal jelentik a hőn szeretett nő, édes anya, a legkedvesebb gyermek, testvér, unoka, unokatestvér, meny, illetve sógornőjük: Dr. Hirling Ádámné szül. Máyer Katalinnak élte 20-ik, boldog házasságának 2-ik évében folyó hó 8-án esti fél 9 órakor a halotti szentségek ájtatos lelvétele után történt gyászos elhuny- tát. A drága halott foiyó hó 10-én délután 4 órakor fog a Széchenyi-utcza 1085. sz. (Máyer) házból a róm. kath. szertartás szerint a régi felső-sir- kertben örök nyugalomra tétetni, az engesztelő szent mise-áldozat folyó hó 11-én délelőtt J/g 9 órakor fog a belvárosi templomban a Mindenhatónak be- mutattatni. Béke és áldás kisérje drága emlékét! — A tanítók hadgyakorlatai. A m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter a m. kir honvédelmi miniszter értesítése folytán leiratot intézett a kir. tanfelügyelőséghez, melyben arról értesíti azokat közhírré tétel céljából, hogy tartalékos tisztek vagy hadapródok rangjával biró tanítók hadgyakorlati kötelezettségüknek a tanítói szünidő tartama alatt is eleget' tehetnek. Eme körülményt azonban felettes hatóságuk utján a m. kir. honvédelmi minisztériumnak bejelenteni tartoznak. — A vármegyei muzeum részére legújabban ajándékoztak : Mádi Kovács György táborszernagy két nagy csomagban «földrajzi közlemények» cimü folyóiratot. Dr. Téry Emil ügyvéd Hőgyészről : Kelta korbeli 9 drb üvegmasszából készült nagy gyöngyöt, egy borostyán gyöngyfüzért, egy fibula töredéket; továbbá : kovakőből egy nyilcsúcsot és egy agyagkarikát. Dr. Kiss Ernő : acélkarikákból fonott páncéling darabot, 5 drb régi férfisaru patkót, 3 drb régi lópatkót, 14 drb régi sarkantyút, egy kulcsot és egy vasláncot. Gerle Jakab törvsz. biró bronzkorból való egy drb füles tokos vésőt, egy torguest és egy bronz karperecét. Breitensiein János Závodról : 3 drb kelta kardot, 1 drb kelta lándzsát és egy kelta nagy kést. Szálka Istvá.i egy drb régi sarkantyút. Balázs Ferenc 1 drb ezüst, 1 drb bronzgyürüt, 14 drb régi pénzt. A szegzárdi j I főgimnázium 1. oszt. tanulói: 30 drb régi pénzt. Továbbá vétel utján a muzeum birtokába jutott: Bátáról egy régi szövőszék, egy hímzett férfiing, és 2 drb húsvéti himes tojás; — ezenkivül «Magyar Minerva» cimü Magyarország múzeumai és könyvtárai címtárát magában foglaló kiadvány, egy üveg tál magyar dekorativ festéssel s egy képkeret ugyanazon stylü decoratióval Széli Kálmán m. kir. miniszterelnök arcképével. — A »br. Augusz-árvaháx« 1899. évi számadását most fogja a városi képviselő-testület tárgyalni. A főösszegek a következők: Bevétel: 177.604 korona 78 fillér; kiadás: 18665 korona 46 fillér, pénztári maradvány; 15S.939 korona 32 fillér. — Védekezés a fillokszera elten. Szegzárd község elöljáróságánál a folyó évi őszi gyérítéshez 325 egyén jegyeztetett elő szénkéneget 46165 kilo- grammnyi mennyiségben, I __________________________________ 3. — N agy hangverseny. Az »Egyesült szegzárd-to)'namegyei nőegyleti által a folyó évi május hó 26-án rendezendő jótékonyczélu hangverseny iránt, melyen résztvesznek L. Komáromi Mariska, Reomer Karola, Erkel Sarolta fővárosi művésznők és ifj. Robicsek Gyula művész máris élénk érdeklődés mutatkozik. hogy annak úgy erkölcsi, mint anyagi sikere már előre biztosítottnak látszik. Az ízléses, formás meghívó, mely Molnár nyomdájából került ki, már az egész megyében szét van küldve, Akik esetleg meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, forduljanak a nőegylet elnökségéhez, hol a legnagyobb készséggel fog részükre a meghívó elküldetni. A meghívó, a műsorral következő: Meghívó. Az egyesült szegzárd-tolnamegyei nőegylet 1900. évi május hó 2G-án a »Szegzárd-Szálló« dísztermében hangversenynyel egybekötött táncestélyt rendez. Belépti-dij: személyenkint 4 korona. Karzat 2 korona. A tiszta jövedelem jótékony célra fordittatván, felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztarnak. Kezdete pontban 9 órakor. Jegyek előre válthatók: Krammer Vilmos könyvkereskedésében. Műsor : I. Volkmann »Viseg- rád« cimü zeneképeiből. Fegyvertánc. Nászdal. Soliman, Két zongorán: Erkel Sarolta kisasszony és ifjú Robicsek Gyula. II. Duett. Leoncavalld »Bajazzo» cimü operájából. Előadják : Reömer Karola kisasszony és ifjú Robicsek Gyula. 111. Ave Maria. Verdi »Othello« cimü dperájából és francia dalok. Énekli: Littke jenőné Komáromi Mariska úrnő. IV. Dalok. Rupinstein Antal és Kubai Jenőtől. Énekli: ifj. Robicsek Gyula. V. a) Tito Mattei-tól Non é ned és b) Aria. »Villars dragonyosai« cimü operából. Énekli: Reömer Karola kisasszony. VI. Liszt Ferenc »Liebestraum« Előadja: Erkel Sarolta kisasszony. VII. Mozart. Figaro lakodalmából. Énekli: L. Komáromi Mariska asszony és Reömer Karola kisasszony. VIII. Magyar népdalok, énekli: L. Komáromi Mariska úrnő. — A „Szegzárdi kath. olvasó-kör“ alapitó tagjai közé a legutóbbi alkalommal herceg Eszter- házy Miklós, tolnamegyei nagybirtokos is belépett. — Haltenyésztés. Répássy Miklós kir. főmérnök, az országos halászati felügyelőség kiküldötte folyó hó 11-én utazta be a szegzárd-bátai árterületet azon célból, hogy meggyőződjék: alkalmas-e halpete tenyésztésre? A fajsz-bátai halászati társulat ugyanis üdvös mozgalmat indított, hogy a belviz-csatorna-hálózat mentén, halállományának fen- tartása és gyarapítása céljából — petét tenyészthessen. A siker előrelátható. A mozgalom élén Steinekker Ferenc kir. tan. áll. — Szenkénegezés. Vármegyénk területén — beleértve Szegzárdot is, a szőlősgazdák az őszi gyérítésre összesen 62595 kilogramm szénkéneget kértek; a legnagyobb része a szegzárdi gazdáknak kell, mert a többi községek bejelentése alig terjed 10000 kilogrammra. Ez tehát azt bizonyítja, hogy Szegzárdon igen sokan ismét hazai vesszőkkel ültetik be kipusztult szőleiket. A szénkéneget leginkább a polgárság veszi igénybe; úgy látszik, hogy ők jobban bíznak a hazai vesszőkben, mint az amerikaiakban. Óhajtjuk, hogy csalódás ne érje őket. —■ Dobó Katicza« másodszor. A múlt vasárnap oly szép sikert ért előadást a »Szegzárdi kath. olvasó-kör« műkedvelői ma este megismétlik ; de most már rendes helyárakkal. — Artézi kút Szegzárdon. Csak nem régen adtunk hirt arról, hogy a villamvilágitás és aszfaltozás ügye a megvalósulás stádiumához közéig, ma már egy újabb örvendetes hirt közölhetünk. A község elöljárósága komolyan foglalkozik az ártézi kút | fúrásának eszméjével; annyira komolyan, hogy a következő szövegű kérvényt már el is küldötték a miniszterhez: »Nagyméltóságu Miniszter Úr! Kegyelmes Urunk! Szegzárd n. község egészséges ivóvíz nyerhetése végett egy ártézi kútnak fúrását óhajtja megvalósítani. Nagyméltóságodnak 1892. évi 58943 számú kegyes rendeletére hivatkozva, bátorkodunk Nagyméltóságodat alázattal megkérni, hogy egy geológiai szakértőt a helyszínére, vagyis Szegzárdra díjmentesen kiküldeni szíveskedjék. Alázatos kérésünket ismételve, legmélyebb tisztelettel maradtunk Nagyméltóságodnak alázatos szolgái. Szegzárd, 1900. május 1. Szegzárd nagyközség nevében: Dr. Hirling Adóm Nagy György főjegyző. biró.