Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-24 / 52. szám

4. TOLNA VÁRMEGYE 1899. december 24. — Hymen. S z é k y Elemér előbb gyönki gimnáziumi tanár, jelenleg csokonyai ev. ref. lel­kész s egyházmegyei tanácsbiró, a napokban vál­tott jegyet D.-Szt.-Györgyön, özv. Csengery Dávidné úrnő leányával, Etelkával. — Államtudományi vizsgálat. Végess János, központi járási Írnok szép sikerrel tette le a kecs­keméti jogakadémián az államtudományi államvizsgát. — A bűnvádi pörrendtartás. Akir. törvény­széknél tartott repertóriumot az elmúlt héten telje­sen befejezték. Legutóbb Selcs József kir. törvény- széki elnök az esküdtszéki tárgyalásról, Ágoston István táblai biró a főtárgyalásról, Faddy János járásbirósági aljegyző a járásbirósági eljárásról tar­tottak értekezést. — Választmányi ülés. A szegzárdi kaszinó folyó hó 19-én tartott választmányi ülésén végleg megállapította Marx Ferenc vállalkozóval az öt évre kötött szerződést. Ugyanezen ülésen határozott a jövő évre megrendelendő hírlapok tárgyában is. E szerint a kaszinó a jövőre is a jelenleg járó összes lapokat, továbbá a Pesti Naplót, az iparművészeti és képzőművészeti társulat kiadványait megrendeli és a könyvtár évi díját emelni fogja. Elhatározta egyúttal, hogy a könyvtár könyvjegyzékét elkészít­teti és a tagok között szétosztja. — Műkedvelői előadás. Holnapután este a «Szegzárd Szálló» nagytermében a szegzárdi általá­nos ipartestület műkedvelői előadást rendez. Színre kerül a iRipacsos Pista dolmánya» Rákosi Jenő hírneves népszínműve. Az előadáson a múlt évben is szerepelt műkedvelők vesznek részt, kiknek te­hetsége és gyakorlottsága az előadás sikerét bizto­sítja Pompásan játszanak s igy élvezetes előadást fognak produkálni. K fő női énekes szerepet ismét az aranyos kis Vég/t Teruska kisasszony játsza, az egyik férfi szerepet pedig Róth Sándor a kitűnő komikus ; a szép tehetségű Hübner Anna kisaszony- nak ismét hatásos drámai szerepe lesz. Az össz- játék is kitűnő. Jegyeket lehet előre váltani Ferencz Gyula és Ruth Sándor kereskedésében. — Budapest-Szegzárd-Szerajevo. Az eszék- diákovár-vrpoljei vasút, mely a Magyar Általános Hitelbanknak engedélyezett budapest-mohács-eszék- szerájevoi vasútnak egyik szakasza, a jövő évben okvetlenül kiépül. .A szükséges előintézkedések — mint halljuk — már megtétettek. Ily íormán remé­nyünk lehet arra, hogy néhány év alatt Szegzárd is össze lesz kötve Szerajevoval. — Az ovoda karácsonyja. Az alapnevelési egyesület óvodájában a szokásos karácsonyfa ünne­pély ma délután 3 órakor fog megtartatni, melyen az érdeklődők szívesen láttatnak. — A kaih. világ-jubileum. A kath. egyház tudvalevőleg minden századik évet ünnepi esztendő­nek tekint s megünnepel. Ilyen év lesz a jövő év is. — Az ünnep kezdetére és a két század éjfélén mondandó ünnepélyes szent misére vonatkozólag az egész országra nézve a bibornok hercegprímás a következőkép intézkedett: 1. A december 2p.-iki szent beszédekben megismertetendő a nagy jubileu­mot elrendelő bulla, valamint a jubileumi év folya­mán az összes búcsúk felfüggesztése. Délután 3 órakor, a mikor Rómában a szent kaput elzárják, a templomok 'összes harangjait félórái tartamra meghúzzák. 2. Szilveszter napján a szentbeszédek helyett felolvasandó a magyar püspökök körlevele. 3. A december 31-ike és január elseje között való éjfélen szent mise tartandó szentségkitétellel, a me­lyen a hívek kivételesen szent áldozáshoz járulhat­nak. A mise végén a Szent Szívnek való felaján­lási ima térdenálha mondandó el. 4. Éjfélkor, a mikor a pap megkezdi a szent misét, az összes harangok szóljanak. 5. Mindezeket a lelkipásztorok Szent István vértanú ünnepén, karácsony másnap­ján a szószékből a híveknek tudomására adják. Kórházi ápolási dij. A belügyminiszter jóváhagyta a szegzárdi Ferenc-közkórház jövő évi költségelőirányzatát és a napi ápolási díjat az 1900. évre 66'32 krban állapította meg. ■ Halálozás. Pappert Ferenc volt gyámpénztári segédkönyvelő, ki sikkasztás miatt 5 évi fegyházra ítéltetett, az alispáni hivatalhoz ér­kezett jelentés szerint a váci fegyházban elhunyt. A megtévedt, könnyelmű embert a halál tehát meg­váltotta földi szenvedéseitől. — Rem8k női kézimunka. A Pirnitzer-féle üzlet egyik kirakatában a múlt héten méltó feltű­nést keltett egy gyönyörű női kézimunka, melyet Nils Istvánná Dicenty Flóra készített a szilágy- krasznai ev. ref. templom részére urasztal térítőül. Szilágykraszna férjének származási helye, igy tehát a kegyelet szép érzése vezette a pompás munka elkészítésére. A nehéz fehérselyem alapon gyönyörű magyar motivumok után készült kézimunka dús aranyozásu, szélein is széles aranyrojtokkal ellátva. Az arany és szines selyemhimzés a legfinomabb ki­vitelű s kitűnő ízlés bizonyítéka. A himzés alap­rajzát Kovách Aladár múzeumi titkár készítette. — Egy emberbarát. Nagy-Doroghról 1 frt könyöradományt küldött a lapunk múlt számában közölt «szegény bűnös családja részére a közelgő ünnepek alkalmából. A nemesszivü adományt ren­deltetése helyére juttattuk. — Uj kaszinói tagok A szegzárdi kaszinó folyó hó 19-én tartott választmányi ülésén Dick László gyógyszerészt, Szilágyi Ernő kir. törvény- széki joggyakornokot, Szendrői József közigazga­tási gyakornokot, Fuchs Dezső máv. segédmérnö­köt a kaszinó rendes és Boross Zoltán gazdasági segédtisztet a vidéki tagok sorába felvette. — Karácsony az iskolákban. A diákoknak is megjött a várva vált karácsonyi vakációjuk. Az iskolákban folyó hó 23-án osztották ki az évnegye- des értesítőt és adták ki a tiz napos szünetet. Ki­nek örömöt, másnak szomorúságot hozott az érte­sítő, az érdemük szerint. — Köszönet nyilvánítás. A szegzárdi nő­egyletnek azon kegyéért, melynél fogva a szegzárd- ujvárosi szegény iskolás gyermekek számára 3 pár csizmát, 4 pár cipőt, 3 öltözet fiú-, 4 öltözet leány­ruhát és 4 sapkát ajándékozott, a megajándékozot­tak szülei nevében is hálás köszönetét mond az újvárosi iskolai igazgatóság. — Adakozások a szegzárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak: Steinekker Ferenc, Dr. Komáromy Gyula, Pirnitzer cég Szegzárd 5—5 frt, Deutsch Zsigmond Nosztán 3 frt, Dr. Zavaros Gy. Kölesd 2 frt, Br. Jeszenszky József Alsó-Hidvégh 5 frt, Pártos Zsigmond Mözs 3 frt, Ujfalusy Imre Szegzárd 3 frt, Magyar Zsigmond Szántó 2 forint, özv. Nagy Lajosné Szent-András 5 frt, Lamm Ber- nát fiai P.-Fürgéd 4 frt, Tolnamegyei takarék- és hitelbank 10 frt, Szeghy Sándor Szegzárd 3 frt, Salamon Testvérek Szegzárd 15 kiló rizskása, Fer- dinánd Antal és fiai Szegzárd 5 kiló rizskása, 2 klgr. só, 200 gramm bors, 1/2 klgr. köménymag és 10 klgr. liszt. — Ezen kegyes adományokat szá­mos szegényeink nevében hálás köszönettel nyug­tatom. Szegzárd, 1899 december 22. Bezerédj Pál. — A jó, egészséges időjárásnak bizonyítéka az az örvendetes jelenség, hogy december hónap­ban eddig a kath. plébánián csak egy felnőtt és két kis gyermek halálát jelentették be ; máskor ilyen időszakban naponként 3—4 halott is volt. — A rabok ünnepe. A szegzárdi kir. ügyész­ség fogházában is megünnepelik a karácsony ünne­pét. A rabok az ünnep két napján a házi kápolná­ban istentiszteletet hallgatnak végig és az ebédek­nél kettős adagot kapnak. — Gyászhir. A következő gyászjelentést vet­tük : «Özv. Kramolinj Istvánná sz. Benovits Erzsé­bet úgy saját, mint a boldogultnak testvérei és az összes rokonság nevében mély fájdalommal tudatja, hogy felejthetetlen drága térje, illetőleg fivérök és rokonuk Dr. Kramolinj István orvostudor, volt 1848 —49-iki honvédfőorvos folyó hó 19-én esti 7 és fél órakor, életének 78-ik, boldog házasságának 45-ik évében, rövid szenvedés után az Urban jobb­létre szenderült. A boldogult hült tetemei folyó hó 21-én délután fél 3 órakor fognak a gyászháznál (IV., só-utca 2.) a róni. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a budai farkasvölgyi teme­tőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat folyó hó 22-én délelőtt 10 órakor fog a tisztelendő ferencrendi atyák templomában a Mindenhatónak bemutattatni. Budapest, 1899. évi december hó 20-án. Béke hamvaira !» — Ösztöndíj-folyamodványok. A gr. Styrum- Lymburg-alapitványból hirdetett öt ösztöndíjas helyre a pályázati határidőig 15 folyamodvány érkezett ; köztük azonban van több olyan, melyekben a ne­mesi származás semmivel sincs igazolva. — Karácsonyfa ünnepély. A szegzárdi róm. kath. óvodában múlt szerdán délután tartották meg a karácsonyfa ünnepélyt nagyszámú közönség jelen­létében. A kis ovodások örömtől ragyogó arccal állták körül a sok ajándékkal, játékszerrel, cukor- süteménynyel, gyümölcscsel tele aggatott karácsony­fát, melynek elkészítésével a kedves testvérek és Rá ez József egyesületi jegyző fáradoztak. A kis gyermekek szép verseket mondtak el, aztán W 0- s i n s k y Mór esperes-plebános megható beszédet intézett a kisdedekhez és a közönséghez. Ennek befejeztével D ö r y Pálné az egyesület érdemdús elnöke és a választmány tagjai szétosztották a gyer­mekek közt az ajándékokat. Az egészen szegény sorsú gyermekek közül 12 leányt és 12 fiút telje­sen felruháztak. Ezenkívül D ö r y Pálné sajátkezű- lég készitettt 18 téli kabátkát osztott szét a gyer­mekek közt, Ács Vendel postafőnök neje pedig 3 leányruhát ajándékozott ugyanerre a célra. A meg­ajándékozott gyermekek hálás szívvel és boldog­ságtól vidám arccal vitték haza a jótékony szivek karácsonyi ajándékát s bizony a szülők és a kö­zönség szemeiben is a meghatottság és öröm köny- nyei csillogtak az emberbaráti szeretet ezen szép ünnepélye alkalmával. — Adomány a népkonyhára. Szegfalvi Szeghy Sándor szegzárdi gyógyszerész, újévi üdvözletek megváltása fejében 3 forintot küldött be szerkesz­tőségünkhöz, a szegzárdi népkonyha javára. Át­adtuk rendeltetési helyére. — Uj szer a phylloxera ellen. A pá­risi tudományos akadémia utolsó ülésén uj hathatós szert a phylloxera ellen mutatott be Laufrey francia vegyész. Szerinte ha egy kiló pikrinsavat föloldanak kilencven liter vizben, oly oldatot kapunk, aminek literje csak mintegy két krajcárba kerül és ami leghathatósabb ellenszere a phylloxera pusz­tításainak. Ez a folyadék Laufrey állítása szerint nemcsak a phylloxerát pusztítja el, hanem az összes többi górcsővi állatkákat, igy az úgynevezett fehér férget is, mely a szőlőtő gyökerében található. Legjobb, úgy látszik, ha junius, julius és augusztus hóna­pokban fecskendezik be a szőlőtőkéket. — Az alma, körte és barackfára ennek a szer­nek hasonló hatása van. — Ha ez az uj szer beválik, akkor a szőlők újjáalakítása néhány év alatt teljesen befejeződnék és a régi jó világ talán ismét visszatér a phyl­loxera által tönkretett szőlleinken is. — «Fehér könyv» a cime annak a vaskos, tartalmas és gyönyörű kiállítású kötetnek, mely a geniális Brcdy Sándor ragyogó tollából megjelent és a mely ezentúl minden hónap 1 -én ugyanezen cim alatt és előreláthatólag a bemutató kötethez hasonlóan értékes és élvezetes tartalommal fog meg­jelenni. A «Bekér könyv» Brúdy Sándornak, ennek a legkiválóbb kaliberű, fényes tehetségű magyar írónak, a munkája, jobban mondva a vállalkozása, melynek minden sorát maga a szerkesztő és kiadó- tulajdonos : Bródy Sándor írja. Az első kötet tar­talma a következő : A fehér könyv, Egy rossz asz- szony természetrajza, Regény, Emberi okmányok hires férfiakról, Beszélgetés Wekerle Sándorral, Ar­thur, Egy újságíró élete és halála, Színházakról, Uj remekírók, Az orosz , Shakespeare, Erzsébet dada lesz, A szerelem élete, Feljegyzések különös dol­gokról, Levél. — A szellemi kincseknek gazdag gyűjteménye lesz minden egyes kötete a «Fehér könyv»-nek, melynek előfizetési ára negyedévre 2 frt 40 kr, kötetenként, vagyis havonként 80 kr, diszkötésben negyedévre 3 frt, havonként 1 irt. A «Fehér könyv»-x& való előfizetést a legmelegebben ajánljuk t. olvasóinknak. A ki csak egy kötetet ren­del meg belőle, az hamarosan utána rendeli majd a többit is. Az előfizetések a »Fehér könyv» kiadó- hivatalához : Budapest, Lövölde-tér 3. sz. intézendők. — Félreértés. Férj (hazatérve): Mit rázod úgy ezt a gyereket ? Asszony : Orvosságot adtam be neki s most veszem észre, hogy az üvegre ez volt írva: *Hasz~ nálat előtt fölrázandó».

Next

/
Thumbnails
Contents