Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-19 / 47. szám
8 TOLNA VARMEGYE. 1899. november 19. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága. 0 0 0 0 0 0 0 11-49. szám kb. 18997 Nagy-Mányok község kérelme folytán közérdekből áthelyezendő (Rabsweingarteni) mezei közös dűlő ut céljaira igénybe venni szándékolt ingatlanra vonatkozó kisajátítási terv megállapítása céljából a nagyméltó- ságu földmivelésügyi ministerium folyó évi 29.189. sz. rendelete s az 1881. évi XLI. t. c. 33. §-a értelmében kiküldött bizottság által Nagy-Mányokon a községházánál tartandó tárgyalás időpontjául 1899. évi december hó 11-ik napjának délelőtti I0 Órája tűzetvén ki, — erről, valamint a kisajátitási terv és összeírás egyik példányának Nagy-Mányok község házánál betekintés végett történt kitételéről az érdekeltek azon figyelmeztetéssel értesittetnek, hogy a kiküldött bizottság a kisajátitási terv megállapítása felett akkor is érdemileg határoz, ha az érdekeltek közül senki sem jelenik meg. Kelt Tolnavármegye közigazgatási bizottságának Szegzárdon, 1899. évi november hó 6-án tartott ülésében. (2649. 2—3.) Gróf Széchenyi Sándor, főispán, közig, bizottság elnöke. 0 0 (!) 0 (!) (!) 0 (!) 0 Házeladás. Bóváry Ferencz Grósz a bátaszéki- utczában levő 40. népszámu, pléhhel födött, kényelmes és 4 szoba, mely áll 2 utczai és 2 udvari szobából, azonkívül 2 konyha, 2 kamara, 2 kocsiszín, 2 téglával kirakott 12 öl hosszú pince és 6 lóra való istálló, udvar, kerttel és a hozzátartozó 1000 F] öl szőlővel együtt, amely szőlő közvetlen a házhoz tartozik, szabad kézből igen kedvező feltételek mellett, eladó. Venni szándékozók értekezhetnek a ház- tulajdonossal. (2645. 2—3.) Szegzárdon, 1899. november hó 10-én. Bóváry Ferencz Grósz, háztulajdonos. A központi járás főszolgabírójától. 7662. SZ./1899. Pályázati hirdetmény. A Tolnavármegye központi járásához tartozó Bátíiszék községben megüresedett I. aljegyzői állásra, valamint az ennek betöltése folytán esetleg megüresedő Il-od aljegyzői állásra ezennel pályázat nyit- tatik. Az I. aljegyzői alias javadalma: 1. készpénzben .... 600 forint, 2. lakáltalány .... 140 » 3. faáltalány .... 56 » 4. a szabályrendeletben megállapított irásdíjak; 5. a 7304. sz. tjkvben 2128/b. hrsz. a. felvett 2-^p hold ingatlan haszonélvezete, melytől a földadót az I. aljegyző, a védgáti költséget és illeték egyenértéket a község házipénztára fizeti. A Il-od aljegyzői állás javadalma: 1. a 100 forint lakáltalánnyal együtt 500 frt; 2. a szabályrendeletben megállapított irásdíjak. A pályázati kérvények f. é. november lló 27-ig nyújtandók be alulírotthoz. A választás f. é. november 28-án (1. c. 10 órakor Bátaszék község házánál fog megejtetni. Szegzárdon, 1899 november 15-én. Nunkovits Ferenc, (iG:.3 I -1.) főszolgabíró. t Máriaczelli gyomorcseppek. kitűnő hatásnak gyomorbajoknál, nélkülözhetetlen és általánosan ismeretes házi és népszer. A gvomorbetegség tünetei: étvágytalanság, gyomorgyengeség, bűzös lehelet, felfujtság, savanyu felböfögés, hasmenés, gyomorégés, felesleges nyálkakiválasztás, sárgaság, undor és hányás, gyomorgörcs, szűkülés. SchuUmarKe— Hathatós gyógyszernek bizonyult fejfájásnál, a mennyiben ez a gyomortól származott gyomortulterhelésné! tételekkel és italokkal), giliszták, májbajok és hamorrhoidáknál. Említett bajoknál a Máriaczelli gyomorcseppek évek óta kitűnőknek bizonyultak, amit száz meg szpz b'zonyitvány tanúsít. Egy kis üveg ára használati utasítással együtt 40 kr, — nagy üveg ára 70 kr. — A védjegyet és aláírást tüzetesen tessék megtekinteni 1 Csak oly cseppeket tessék elfogadni, V melyeknek burkolatára zöld szalag van ragasztva, a készitő aláírásával (C. Brády) és ezen szavakkal: „Valóid diságát bizonyítóin1'. (2626. 7—24.) Központi elárusító boly a „Magyar Király‘-hoz címzőit gyógyszertárban: BECS, Fleichmarkt 1. szám és ^ minden gyógyszertárban. Magyarországi főraktár: Török József gyógyszertára Budapest, Király-utca 12. sz. A Máriaczelli gyomorcseppek valódian kaphatók Szegzárdon: Szoudy István és Szegky Sándor 'AI gyógyszertárában. 0 0 0 0 0 0 A tamásii járás föszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 11.848. közig. Tolnavármegye tamásii járásához tartozó bedeghi körjegyzőségben a nyugdíjazás folytán megüresedett körjegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. A körjegyzőség Bedegh és Tót-Keér községekből áll s javadalmazása a következő : 1. Évi fizetés 220 frt. 2. 17 hold 663 □ öl szántóföld és 698 öl szőlőföldnek haszonélvezete. 3. Munkaváltság címén 65 frt. 4. Természetbeni lakás. 5. 8 mm. tiszta búza, 61/2 mm. rozs és 3 mm. vegyes gabona váltságdíja fejében 100 frt 50 kr. 6. 8 mtr. tüzelőfa váltság árában 20 frt. 7. A szabályrendeletileg megállapított irásdíjak. 8. Állami, törvényhatósági, községi és egyéb adó és illeték behajtása után befolyt végrehajtási költségeknek szabályrendeletileg meghatározott része. 9. Anyakönyvvezetői tiszteletdíj. Pályázni kívánók kötelesek az 1883. évi I. t. c. 6. §-ában előirt képesítésüket, valamint eddigi alkalmaztatásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket folyó évi november hó 20-ig benyújtani, mert az elkésve érkező kérvényeket figyelembe nem veszem. A választást Bedegh községházánál folyó évi november lió 22-én délelőtt 10 órakor fogom megtartani. Tamási, 1899. évi november hó 7-én. Szévald Móric, o o o o o o o o o o o o o (26 4S. 2-2.) íőszolgabiró. Szegzárd, 1899. Nyomatott Ujfalusy Lajosnál.