Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-20 / 34. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1899. augusztus 20. Hírek. 2. A szegzárdi hadgyakorlatok. Szegzárd csöndes, nyugalmas képe teljesen megváltozott a múlt héten. Amerre csak lépett az ember, mindenütt jó kinézésű katonákkal találkozott; valóságos katonaváros képét öltötte magára a poros utcáival országos nevezetességre vergődött megyei székhely. Múlt szerdán reggel már fess tartalékos tisztek voltak láthatók a kaszinóban, kiken a ritkán használt uniformis jól festett. Délután fél kettőkor megérkezett az 52. gyalogezred egyik zászlóalja Pécsről, a baranyai hegyeken és Szálkán át Szegzárdra a báta- széki utca felől; a Bezerédj-utca végétől a kórház végéig húzódó házak mentén állapodtak meg s félórai pihenés után elszállásolták őket. Félnégykor megérkezett aztán Budapestről a keselyüsi állomástól az ezred 1. és 2. zászlóalja a zenekarral együtt. Nagyszámú érdeklődő közönség várta a jó kondícióban levő, de poros katonákat, kik aztán a Garay-téren szétválva, rögtön elszállásoltalak. Az ezredparancsnok, nagyjókai Udvarnoky Győző, s a törzstisztek jó része a «Szegzárd Szálló» 11 szobájában nyert elhelyezést, a többi tisztek és legénység pedig magánházakban. Az ezred zászlaját a városházán helyezték el zeneszóval és a szabályszerű tisztelgéssel. Az elszállásolás után a város eddigi képe egyszerre megváltozott. A tisztek a nagyvendéglőben s részben a kaszinóban tartózkodtak, hová állandó vendégül hívták meg a tisztikart; a legénység pedig az utcákon járt kelt a közönség kíváncsisága és érdeklődése mellett. Csütörtökön reggel a katonaság a tolnai országúton 726-kor már gyakorlatra vonult s csak délfelé érkeztek vissza a városba. Délután rég nem látott tünemény játszódott le Szegzárdon; a főteret és Garay-teret fellocsolták; a katonaság t. i. a Garay-szobor körül 6 órakor tél zenét óhajtott tartani, de mivel szégyenletes s a legelhagyatottabb falut is felülmúló portenger és piszok borította a tereket, a város kénytelen volt sö- pörtetni és öntöztetni a területet. A katonaság ittléte tehát bebizonyította azt, hogy Szegzárdon is lehet az utcákat öntözni, de csak úgy, ha muszáj! Öt óra után már gyülekezett a közönség a Garay-téren s pontban 6 órakor a katonazenekar megkezdte a térzenét, melyet nagy és elegáns közönség hallgatott s a kitűnő zenekar minden egyes darabját lelkesen megtapsolta. A fővárosban is kedvelt s kitűnő hírnévnek örvendő zenekar több magyar darabot is adott elő, köztük a Rá- kóczy indulót, Szózatot, Hymnust, a Hunyadi László operából részletet, s több régi népdalt, a mi a közönség lelkesedését csak fokozta. Este 9 órakor, a király születésnapjának előestéjén, a katonaság zenéstakarodót tartott; a városházától kiindulva a főbb utcákon lámpák vitele mellett zenekarral járták be a várost roppant nagy közönség jelenlétében. A takarodó befejezése után a közönség jó része a kaszinó nyári helyiségében időzött még éjfél után is. Pénteken, Ő Felsége születésnapján, díszmise és szemle volt, melyről lapunk más helyén emlékezünk meg. Délben a nagyvendéglő dísztermében az ezredparancsnok ünnepi ebédet adott, melyre Wosinsky Mór esperes is hivatalos volt. Az ebéden Udvarnoky Győző ezredparancsnok felköszöntőt mondott Ő Felségére, a legfőbb hadúrra, amit a tisztikar lelkes éljenzéssel fogadott. Az ebéd igen kedélyes hangulatban 4 óra utánig tartott. Pontban hat órakor ismét térzene volt a Garay-téren ; nagyszámú intelligens közönség hullámzott ismét a téren, sőt vidékről is többen berándultak a pompás katonai zenekar kedvéért. Pénteken délelőtt a törzstisztek az ezredparancsnok vezetése alatt látogatást tettek Simontsits Elemér vármegyei főjegyzőnél. Tegnap az esős idő miatt nem tartottak gyakorlatokat. Ma a szentistvánnapi nemzeti ünnep alkalmából tartandó isteni tiszteleten a polgári hatóságokkal együtt részt- vesznek az összes törzstisztek, minden zászlóaljból egy kapitány és két alantas tiszt. Ma délben Simontsits Elemér vármegyei főjegyző a nála tisztelgő tiszti küldöttség részére ebédet ad a kaszinó dísztermében este pedig Wosinsky Mór esperes vendégei lesznek. Ugyancsak ma érkezik meg Budapestről Czibulka altábornagy, hadosztályparancsnok, ki holnap megvizsgálja az ezredet. — A király születésnapja. Ó Felségének, a legalkotmányosabb magyar királynak születésnapját szokatlan fénynyel és ünnepélylyel ülték meg múlt pénteken városunkban. Előző este 9 órakor a városunkban időző 52. gyalogezred zenekara dísztakaro- dót tartott. A város főbb utcáin végig vonult a zenekar óriási közönség kíséretében. A zenét hallgató közönség nagy része a takarodó után a kaszinó kerti helyiségébe vonult és éjfél utánig ott tartózkodtak. — Eleven, pezsgő élet volt a nyári helyiségben, mintha valami népes kaszinóestély volna. Pénteken hajnalban 4 órakor az ős Barti- náról megdördültek a mozsarak s nemsokára ismét a katonazenekar járta be a város utcáit. Félkilenc órakor a katonaság teljes díszben kivonult a főtérre s azt a Szent- Háromságtól a Fejősházig teljesen megtöltötte. Óriási közönség szemlélte a fényes katonai ünnepélyt. 9 órakor megkezdődött a belvárosi templomban a dísz isteni tisztelet, melyet Wosinsky Mór esperes celebrált nagy segédlettel. Az isteni tiszteleten megjelentek: a tisztikar, a megyei és állami tisztviselők, utóbbiakat Simontsits Elemér főjegyző vezette fényes díszmagyarban; a nagy templomot teljesen megtöltötte a közönség. Mise alatt a katonazenekar néhány tagja egyházi zenedarabokat adott elő, továbbá a rendes templomi énekkar is közreműködött. A mise egyes részei közben a templom mellett fölállított katonaság többször sortüzet adott, s a zenekar egyes darabokat játszott. Az isteni tisztelet befejezése után az egész három zászlóalj levonult a Garay-térre, s ott az ezredparancsnok előtt tisztelegtek s aztán szétoszlottak a városban csapatonként. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter majosi anyakönyvvezetővé Hoff Henrik ottani jegyzőt, szálkai anyakönyvvezetővé pedig Pirkner János ottani körjegyzőt nevezte ki; Kaufmann Mórt pedig az értényi kerületben viselt anyakönyv- vezetőhelyettesi tisztsége alól fölmentette. — Szabadságolt főszolgabíró. Pesthy Elek simontornyai járási főszolgabiró folyó hó 20-án hat heti szabadságra megy. Távolléte alatt a főszolgabírói teendőket báró Jeszenszky György központi járási szolgabiró végzi, mig a nyugdíjba ment báró Rudnyánszky István szolgabirót Grosch Károly István gyönki közig, gyakornok helyettesíti. ®PP úgy éreznek, szeretnek, szenvednek s hogy minden embert egyformán kell megítélnünk. Ez valami egészen uj, egészen érthetetlen volt előtte. A társadalmi érintkezésben oly szokásos külszines- kedés ellen is kikeltem. Egy alkalommal témául tűztem ki neki: Írjon a mosolygásról. Eleinte nem tudta mit Írjon, mikor azonban néhány szóval meg- magyaráztam neki, mit akarok, villantak meg szemei a megértés tüzében. A dolgozatban azután az én gondolataimat oly szenvedélyes alakba öltöztetve adta vissza, hogy szinte meglepődtem. A feladat következőleg végződött: «Minden, a mi nemes és magasztos van az emberben, büszkesége, boldogsága, szerelme, mind kihal belőle, ha a mosolygás, mely ajka körül játszik, hazug mnsolygás». Minden igen jól és szépen lett volna, de a tanításnak véget vetett. Két nappal azután, hogy Inez feladványát jó kalkulussal visszaadtam, a nagyságos asszony egy levelet irt nekem, melyben tudtomra adja, hogy nézeteink s fel fogasaink különbözősége miatt kénytelen további szolgálataim alól fölmenteni, * Evek múltak el azóta és sohasem találálkoz- tam az én kis tanítványommal ; végre uzután, egy diner alkalmával, L . . . . ur házában, véletlenül összekerültünk. Jöjjön csak, jöjjön, elvezetem a hölgyekhez szolt a haziur s karonfogott; — 2L taná- csosné . . . hiszen ismerik egymást. — Nem volt még szerencsém ő nagyságához. — Ugyan dehogy nem. Hiszen ön tanitotta- ő nagysága maga mesélte el nekem. Meglepetten tekintetlem a hölgyre. Hátradőlve ült a karosszékben és legyezőjének elefántcsontkarikájával játszott. Telt de e mellett karcsú alak, — kissé sápadt, kerek, sajnos nagyon is rizsporozott, nagy fekete, fáradtan tekintő szemek — igazán szép nő volt. — S most is megszemlélt. Tetőtől talpig végig nézett rajtam, valószínűleg azért, hogy meggyőződjék, szalonképes ember lelt-e az egykori házitanitóból, azután kissé hanyag mozdulattal kezet ny ujtott, miközben arcán mosoly játszott, — nos igen, mosolgás, mely úgy hason'itott a tizenötéves leány mosolyához, mint az északi fény a tavaszi napsugárhoz, egy félig udvarias, félig unott mosolygás, oly hideg és erőltetett, hogy szinte dideregtem. Azután elkezdtünk közönbös dolgokról beszélgetni. Milyen régóta nem láttuk egymást?! Mit csinált azóta és más e fajtát. Végre jelentették a tálalást és én vezettem az asztalhoz. Néhány pohárka vöröst bort hörpintett fel gyorsan egymásután. A beszélgetés kezdett fesztelenné válni, mint a hogy a magunkfajta régi ismerősök között illik is. Beismerte, hogy akkor, abban az időben szerelmes volt belém s ezen eltréfáltunk. Lassacskán azután a jelenre igyekeztem terelni a beszélgetést. Megengedi, ugyebár, nagyságos asszonyom, hogy én mint jóbarát, a ki élénken érdeklődöm az ön sorsa iránt, megkockáztassam ezt a kérdést: Boldog? — Hogy boldog vngyok-e ? Oh, igen ! — És megint az a szörnyű mosolygás játszott arcán. — Hol van a kedves férje ? Még nem is volt szerencsém vele megismerkedni. — Hisz itt ül velem szemben, az az ur, a ki most is bólintott felém — s poharával egy szemben ülő urra mutatott. Színtelen kiélt arc, pislogó kis szemek, őszbecsavarodott kecskeszakáll — eleget tudtam. — Hol ismerkedett meg vele ? Hol szeretett belé ? — Hol szerettem belé ? — válaszolt sajátságos hanghordozással, melynek hallatára önkénytelenül is azt kérdeztem magamtól: Talán bizalmasává akar téged tenni ? Inez pedig folytatta : — Mikor a férjem megkért, már rég kiábrándultam az álmokból. Ki is jelentettem neki, hogy nem szerettem s nem is fogom szeretni soha. — És ő ? — Nos, — hát belenyugodott. — Nem úgy értem. 0 szereti önt ? — Oh nem és ismét mosolzgott. Ez a nő szerencsétlen, vég'elenül szerencsétlen, gondo'tam magamban. — Hitetlenül néz reám ? — kérdezte. Azután. — Pedig nem csalódom. 0 maga szolgál'atta a legjobb bizonyítékot. Két héttel a mennyegző után — hisz önnek, mint régi jóbarátnak elmondhatom — rajtakaptam, mikor a boudo- iromban barátnőim egyikének azt mondta: csak azért vett nőül engem, hogy az ő közelébe juthasson. Valószínű, hogy többeknek is elmondta ezt. — És mit tett ön ? — Semmit sem utálok annyira, mint a botrányt. Mit tehettem ? Mosolyogtam. Ebben a pillanatban egy hölgy szólt hozzá : «Inez, megkaptad már a várt küldeményt Worth- tól ? »
