Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-04 / 23. szám
23, szám lX. évfolyam. Szegzárd, 1899. junius 4. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kirül elfogad Krammer Yil- könyrkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize- I tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékeljen megállapított j árszabály szerint számíttatnak. Vármegyénk ünnepe. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága 1894. év őszén örömmel értesült arról, hogy a megye tudós főura, gróf Apponyi Sándor és Wosinsky Mór esperes, hírneves régiségbuvárunk nagy értékű gyűjteményt ajándékoztak a vármegyének. Évtizedeken át gyűjtöttek, kutattak, ástak a vármegye őskori emlékekben gazdag területén s a kő- és bronzkorszak oly tökéletes gyűjteményét állították össze, a minőt hazánk egyetlen vidéki műintézete sem tud fölmutatni. Ezt a tudományra s az emberiség történetére nagy fontosságú gyűjteményt oda ajándékozták a vármegyének s ezzel megvetették alapját a most ünnepélyesen megnyitandó, gazdag múzeumunknak. Őszinte hálával és mély elismeréssel kell megemlékeznünk ez alkalommal vármegyénk e két lelkes fiáról, kik a magyar hazafiságnak és kulturális haladásnak önzetlen és áldozatkész apostolai, Az ő nagyértékü ajándékukat a megye hálával és köszönettel fogadta ; jegyzőkönyvileg megörökítették a kulturális életünkben nevezetes eseményt, s elhatározták, hogy az őskori ember egész életét, kultúráját föltüntető gyűjteményt az idő romboló ereje elől megőrzik, méltó elhelyezésükről és föntartásukról gondoskodnak és ezzel a vármegyei muzeum létesítésének már régebben is megpendített eszméjét megvalósítják. A muzeum létesítése már a 40-es években foglalkoztatta elődeinket. A nemzeti újjászületés éveiben vármegyénk lelkes és a kulturális haladás iránt érzékkel biró vezér- férfiai, köztük Csapó Dániel, Bezerédj István, Bartal György s többen mások már a század első felében muzeum-alapot alkottak, s az egyesek által ajándékozott régiségeket a megyei levéltár őrizetére bízták. A muzeum-alapba befolyt pénzösszeget a 80-as években csatolták csak az uj törvénykezési épület létesítésekor a vármegye által fölajánlott hozzájárulás összegéhez; addig külön kezelték. Időközben a 60-as években kölcsön adták a selyemtenyésztési alapnak, de később ismét eredeti rendeltetésének visszaadatott. Meg volt tehát a törekvés évtizedeken keresztül arra, hogy vármegyei muzeum alkottassák, mert kulturális érdekeink istápo- lása végett ennek szükséges voltát régtől fogva fölismerték. Ugyanez az eszme vezérletté Perczel Dezső alispánsága idején s az ő vezetése alatt a megye intelligenciáját akkor, midőn a tolnainegyei történelmi és régészeti egyesületet megalkották. Ezek is a kőben, ércben s egyéb leletekben megnyilatkozó s mintegy beszélő történelmet látták és ismerték föl a föld gyomrából előkerülő régiségekben, s ezeknek az elkallódástól való megmentését s a tudomány részére való föntar- tását tűzték ki célul magok elé. Évtizedek óhaja, törekvése végre 1895. évben Simontsits Béla, minden nemes eszméért lelkesülő, nagyérdemű alispánunk vezérlete idejében valósult meg. Az ő kezdeményezésére határozta el a törvényhatóság, hogy az Apponyi- ICosinsky-féle gyüjtemény- nyel veti meg alapját a vármegyei múzeumnak. Ettől kezdve a muzeum berendezését a vasakaratu, fáradhatlan, a régészet-tudomány európai hirü tudósa, Wosinsky Mór vette kezébe. Az ő lelkesedése, akadályt nem ismerő energiája, kitartása és a tudomány iránti szeretete, a nemes ügybe vetett erős hite, soha meg nem szűnő agitá- ciója volt képes arra, hogy múzeumunkat három év alatt arra a színvonalra emelje, melyen ma áll, s hogy azt a vidék egyik e'ső múzeumává emelje. Vármegyénk ügybuzgó alispánja Dory Pál elismerést érdemlő fáradozással működött közre a muzeum fejlesztése és megfelelő niveaura való emelése körül s Wosinskyt nehéz munkájában állandóan támogatta. A vármegye mostoha anyagi helyzetéhez képest nagy anyagi áldozattal járult T A R C A. Emlékezések. Nincs napja életünknek, a melyen könyvben, újságban vagy Írásban ne olvasnék, beszélgetéseink közben ne hallanék a «halál,» «halott,» «meghalt» szavakat. Az időtől fog\a, mikor eszmélünk, addig, mig betelik napjaink száma, ez a fogalom körülvesz és kisér bennünket szüntelen. És mégis csak igen ritkán jelenik meg jelentőségének egész teljességében agyunk és szivünk előtt. De e ritka pillanatokban megráz bennünket egész valónkban, lelkünk előtt síroknak öb'e nyílik meg és száz torokkal ásit felénk ; lábaink előtt a föld — különben oly szilárd — ingadozni, süppedezni látszik; az emberi élet biztonságában való könnyenhivésünk elröppen, az élet arasznyinak, bizonytalannak, a künt az utcán járó emberek közeli sírjaik leié ván- szorgó alakoknak tűnnek fel előttünk ; lelkűnkben a halál úrrá leit az élet fölött. —------Eg y barátom halt meg fiatalon; boldogan kezdődő s induló élet teljességéből ragadta ki a halál. 0 mily nehéz halottnak képzelnem őt, a ki maga volt az ifjúság, maga volt az élet. Soroljátok fel gondolatban, a mi szép, a mi nemes, a mi kedves az ifjúságban van és az ő lelkét jellemeztétek. Hevülés minden nagy és nemes eszme iránt, párosulva azzal a szent akarattal, hogy azok szolgálatába állítsa egész éleiének munkáját, a szív túláradó jósága, a gondolkozásnak minden salaktól ment tisz'asága, agyában a fáradhatlanul összehordott szellemi kincseknek tárháza, a melyeket nem fukarul a maga számára tartogatott, hanem az emberi közösség szolgálatában pazarul szétosztogatni készült. És mindezekre zománcul a léleknek az a kedves vidámsága, mely ott ragyogott, melegített minden szavában, jótéteményül, áldásul mindazoknak, a kik szivéhez közel állottak. Milyen véneknek, mily fáradtaknak láttuk önmagunkat — a kik vele egykoruak voltunk — mellette, a kinek, úgy látszék, az égi hatalom örök ifjúságot adott osztályrészül. * Nehéz lesz az életet, a világot, a mi világunkat ismét megszoknunk az ő alakja nélkül. Mintha az ő élettel, ifjúsággal teljes lénye nélkül minden kopottabb, fakóbb volna a szokottnál, mintha az élet színei halványukban, elmosódó félben volnának, mintha az ő koporsója a mi ifjúságunkat is magába fogadta volna. * Soha nem fogunk elíeledni. Hiszen magunk elölt látunk, halljuk hangodat; elhinni, hogy meghaltál, nehéz, elfelejteni téged lehetetlen. Nézzük arcképedet és az megelevenül előttünk és itt van szellemi arcképed néhány vonása is és e vonások elegendők, hogy képzelmünk megrajzolja egész alakodat. Egyszer ta'áltál a történelemben egy alakot, melynek nagysága és nemes tisztasága ellenállhat- lanul vonzotta a te nagyért és szépért dobogó szivedet s a mit róla Írtál, arról reád ismerek és reád fogok ismerni mindig. «Igazság csak egyféle' van. És ha valaki az igazság harcába egész lelkét beleveszi — miként a villamos áram bármely pontja erős keringésbe hozhatta vérünket, úgy az igazság bármely csekélynek látszó #gye is hatalmas lelkesedést idézhet elő szivünkben.» «Ha az emberek cselekedeteit bíráljuk, előttünk különösen egy szempont bir nyoma*ékkal, hogy tudniillik mi az erkölcsi rugója annak a cselekedetnek. Ha e rugó nemes, igazolva van előttünk a tett s ha kicsiny dologért a lelkesedés nagy, úgy annak okát mi abban látjuk, hogy ezt a do'got csak mi tekintjük kicsinynek és nem az, a ki érte annyira lelkesedni tud.» Ezek a szavak a te lelked benső hitvallását nyilvánítják ki, a lélekét, a melyben az eszményekért való lelkesedés és a forró tettvágy benső harmóniában egyesült. * A görög példabeszéd szerint a kit istenei szeretnek, az ifjan hal meg. Ifjúi szép alakjuk marad meg emlékezetben, teszi hozzá egy iró. Szomorú vigasz azoknak, a kik a te ifjú életed romjai felett gyászolnak, holott a veszteségben az a leg- keserübb, a mit cly szép reményeknek, oly fényes jövőnek meghiúsultában szenvedtünk. De mégis vigasz. Mert ifjú maradtál mindvégig ; csak eszményeket ismertél, de nem ismerted meg azok visszáját ; megismerted a boldogságot, a boldogító érzések legtisztább lángjaiban lobogott lelked és nem ismerted a lélek gyötrelmeit, melyek azt megőrlik és fásulttá teszik; hittél és nem csalódtál soha, életed olyan volt, mint egy fényes édes álom. Legyen édes álmodásod a sírban is, mely fölött vir- rasztani fog mindnyájunknak hű emlékezele.
