Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-07 / 19. szám
19, szám IX. évfolyam. Szegzárd, 1899. május 7. TOLNAVÁRME Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I > 50 » Egy szám ára ... 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könjvkereskedése Szegzárdon, POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulujdonos: Dr. LEOPOLD HORNEL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsókelren megállapított | árszabály szerint számíttatnak. magyar ipar. Szomorú tapasztalat, hogy a magyar ipar még mindig nem lendült fel annyira, hogy a belszükségletet fedezze. Arra, hogy kereskedelmi mérlegünk e rovata aktiv záródjék, azaz, hogy az ipari termékek kivitele meghaladja a behozatalt, egyelőre nem is merünk gondolni, sőt hazánk természeti viszonyai, a melyek a magyart az agrár foglalkozásokra, mezőgazdasági termelésre praedestinálják, fajunk jelleme és hajlamai, a melyeket az ezredéves megszokás, a földműveléssel való foglakozás szültek, neveltek és szilárdították meg, társadalmi előitéleteink, a melyek szintén a nemzet foglalkozásából származtak, nem kelthetnek bennünk vérmes reményeket, hogy iparunk hosszú idők múltán s minden erőfeszítés mellett is eléri a nagy nyugati államok fejlett iparát. A magyar ipar hátiainaradásának egyik legfőbb oka az ipari foglalkozások elhanyagolása. Nem áll rendelkezésre a kellőleg képzett munkaerő. Kevés a müveit, alapos készültséggel, s általános képzettséggel biró iparos; fel- sőbbíoku ipariskoláink száma kevés, s ezek is elég néptelenek; vannak ugyan nagyiparosaink, de vajmi kevesen vannak azok, a kik a külfölddel való összeköttetést ápolják, s a kiket gyakorlati és elméleti ismereteik arra képesítenek, hogy a technika újabb vívmányait értékesíthessék, s a haladás terére lépjenek. A kisiparos pedig az önképzéssel, ismereteinek kiegészítésével, tapasztalatok gyűjtésével rendszerint nem is foglalkozik, még akkor sem, ha anyagi ereje erre módot és eszközt nyújt. . Vidéki iparosaink, a kiknek vagyoni ereje rendesen nem nagy, munkaköre kicsiny, s a kiket még saját varosaik polgársága sem méltányol — fájdalom — a leggyakrabban épen saját szakmájuk fejlesztése iránt a legközönyösebbek, rendesen mellékfoglalkozást űznek, vagy a ferde viszonyokba beletörődve úsznak az árral, tűrik az indolentiát, a mellőzést és kicsinylést, a melylyel lépten- nyomon találkoznak, s a mely legtöbbször illetéktelen helyen születik. A magyar iparos társadalmi helyzetének oka egyrészt tehát magában az iparososztályban, de legnagyobbrészt a helytelen társadalmi felfogásban keresendő. Kit képeznek nálunk ipari pályára ? Legtöbbször az iskolákból kitiltott, gyenge tehetségű fiúk kerülnek a mesterek kezei alá; sokszor büntetés számba kell venni azt, ha az apa módot nyújt rakoncátlan fiának, hogy valamely tisztességes ipari foglalkozásban kiképezze magát. Az ilyen iparostanoncnak adott fiú nem kedvvel és a jóra való törekvéssel áll szerszámai mellé, hanem daccal és elkeseredéssel kezdi meg pályáját, s az elégületlenség, a mely a tanoncévekkel kezdődik, nem engedi helyesebb ösztöneit és a munkakedvet kifejlődni, hanem végig kiséri az egész életen az a kába képzelődés, hogy pályát tévesztett, méltatlan helyre jutott. A vagyonos szülők gyermekeikbe korán belecsepegtetik azt a hitet, hogy az ipari munka sanyaruság; hogyan legyen aztán az ilyen fogalmakkal nevelődött fiúból törekvő iparos ? Minden szülő urat akar nevelni, ha fél ur s félig képzett ember kerül is ki keze alól; a 4—5 osztályt végzett fiút nem adják iparosnak, pedig az volna helyes és kívánatos, hogy bizonyos fokú iskolai nevelés nélkül ipari pályára senki ne lépjen, mert csak a szükséges előismereteket biró iparos lesz képes az önművelés nélkülözhetetlen munkájára. Szerencse, hogy a szegény emberek egy részére az ipari pálya emelkedést jelent, s ezek közül kerülnek az iparosok sorába eredeti tehetségek, foglalkozásukra büszke, józan előretörő elemek, csakhogy ezeknek tőkéjük nincs, s legtöbbször gyári munkások, s nem önnálló iparosok lesznek. Az értelmes, qualifikált és kellő anyagi erővel rendelkező ifjúságot az ipari pályától az is visszatartja, hogy az iparosnak nem adják meg azt a helyet és elismerést, a melyet megérdemel. De ezt a helyet meg lehet szerezni ! T A R C A. —*96* — KÖNNYEK. Csak akkor tudsz szenvedni igazán, Mikor még tavaszi nap jár az égen És csalogányok zengnek a rózsafán. Akkor hullnak legforróbb könnyeid, Mig olthatatlan szomju epedésben Ifjonta ezer sóvár vágy hevit. Ha már hervadt a rózsa-koszorú S tele van az ég őszi fellegekkel, Akkor már oly színtelen a ború. Szived gyászát közönynyel viseled S néha kiégett könnytelen szemekkel Sírod vissza az elsírt könnyeket. YESZELEI KÁROLY. Magyar anekdotakincs* Ezer esztendő humorja, jókedve, vidámsága mosolyog ránk abból a hatalmas gyűjteményből, a melyet Tóth Béla állított össze, s a mely most jelenik meg Singer és Wolfnerék kiadásában. Nem valami közönséges adomatár ez, amilyent olcsó tá• Gyűjtötte Tóth Béla. Öt kötet. Ára fűzve 12 frt. Diszkötésben 16 frt. — Megrendelhető 1 frtos havi részletekben való törlesztésre is. — Kiadja Singer és Wolfner Budapesten. kolmányokban ponyván árulnak : úri magyar Ízlés gyűjtötte egybe a nagy vállalatba, a mely mintegy 120 nyomtatott ivre terjed, körülbelül nyolcszáz képpel. A magyar anekdotakincsben együtt van mind az a tömérdek tréfa, adoma, szikrázó Ötlet, jóizü történet, csattanós, velős epizód, a mit a magyarság ezer hosszú esztendőn át jókedvében, pipaszó mellett, borközi hangulatban vagy csaták hevében magából teremtett. Azt lehetne mondani, hogy ez a magyarság története vidám képekben, s igy nagyon fontos tudományos munka. De olyan tudomány van benne, a mely ritka erénynyel ékes: megkacagtat minket, fölvidit, mosolyra késztet. Anekdótázó nép vagyunk, mondja maga a szerző, «minden ötletünk, minden vidámságunk és bölcsességünk el van raktárolva ezekben a rövid, velős, csattanós történetkékbe». A ki azokat igy finom Ízléssel megválogatva összegyűjtötte, az a magyar nép bölcseségének és humorjának lexikonját irta meg. Minő Lőséges anyag kínálkozott Tóth Bélának Árpádtól Beöthy Aldsiig! Minő szemenszedett sorozata olyan ötleteknek, tréfáknak, históriáknak, a melyek jobban jellemzik a magyar embert a leg- tudósabb néprajznál vagy történelemnél! Az anekdotakincs megérdemli a kincs nevet. Vele is úgy voltunk eddig, mint egyé' b kincseinkkel. Sejtettük, hogy megvan valahol, de nem akadt senki, a ki díszesen egybegyüjtötte volna. Tóth Béla tehát olyan munkát végzett, a melyre eddig nem volt eset irodalmunkban. Okosan, finom érzékkel válogatta meg anektotáit: mind kitűnő, mind jellemző, valamennyinek van erős, gondolatra késztető magva, a legtöbbje jóizü mosolyt csal az ajkunkra. De igen bölcsen kivetett belőle minden trágárságot, kétértelmű sikamlósságot, vastag elemet. Csak ilyen okos megválogatás által lett igazán kincsesé ez a temérdek füzet, A sirva vigadó magyarnak kedélyvilága nyillik meg előttünk, s mig a sok tréfán és mulatságos epizódon elmosolyodunk, megizleljük egyben a magyar zamatosságot, a magától támadt, mesterségesen nem komponálható anekdota szeszét, felüdülünk tőle, mert az élet verőfényes oldalát pillantjuk meg hirtelenül a rideg hétköznapi életfolyás közepette. Lelki patika ez a négy kötet, nem szabad hiány- zania semmi magyar könyvesasztalról. Tóth Bélát ezért az uj munkáért a régi dicséret illeti. Nagy feladatnak járt végére : ezer év anekdotáját összegyűjteni, megrostálni, szép művészi formába öltöztetni. Épp oly elismerésben fogja részesíteni minden olvasó a festő művészt, M ü h 1 b e c k Károlyt, a ki ezt a nagy munkát kiválóan sikerült és k. b. 800 nagyon jellemző képpel díszítette. Továbbá a kiadót, a ki finom, ízléses kiállításban s mégis olcsó áron adja ki a munkát. A kiadók, hogy mindenkire hozzáférhetővé tegyék a Magyar Anekdotakincset, 25 krajcáros füzetekben is kibocsátják, melyek minden hazai könyvkereskedésben is kaphatók.
