Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-06 / 10. szám
Vll!. évfolyam. 10. szám. Szegzárd, 1898. március 6. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKA! ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I » 50 » Egy szám ára ... 12 > Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hiratalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulujdonos: Lr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések méreékel'en raeffiUapitott árszabály szerint számíttatnék. M ui í ká sgy ülések. Communista, szociálisfa, anarchista urak, tekintetes munkások ! Nem ludom, nem méltóztatnak-e meg- I haragudni e ma már nagyon is közönséges „tekintetes“ czimzésért, mert bár ala- ! posan áttanulmányoztam a „Népszaváét és a „Világszabadság“-ol, de a cím és rang kérdésre még eddig önök som álla- 1 podfak meg. Tehát tekintetes munkás urak! Az önök türelmetlen mozgolódása ismét és ismét kezembe nyomta Marx, Lassale, Weithing, Enfantin munkáit. Valóban sokat gondolkoztam, tépelödtem, éjszakákot vir- rasztottam, hogy az önök eszméjének lét- jogosultságát elismerjem. Kutattam, meg is találtam a közület bajait. Belátom, mint be kell látnia mindenkinek, a ki komoly tekintetet vet a társadalmak mai helyzetére, hogy bizony Bolero nem is oly sötét pápa- szemen nézett a jövendők méliébe; hogy bizony a felszaporodott embertömegekkel együtt hatalmas arányban sokasodtak és terjeszkedtek ki az ember vágyai, de a föld nem nőtt meg, az ellátásra alkalmas eszközök sem nőnek, csak variálódnak. Baj ez, nagy baj. S ha a bajt a misera plebs veszi észre elsőnek és először mozgolódik, csak természete.: jelenség és feltétlenül szükséges. A „savoir vivre“ nehéz gondja a munkás vállán nyugszik s ha a párnáján heverő tőkés nem érzi a megélhetés tolongó aggodalmait, cseppet sem csodálatos. De hát én önökhöz szólok, tekintetes magyar munkás urak! Önökhöz, akik között egy-két idegenből elszakadt, eszmét áiuló hóbortos vigéc lelketlen tanokat hirdetett és önök abból kihalászták az érdekest és kellemest, a többit pedig visszaadták a vigécnek, hogy árulja el otthon, vagy más világban. S az érdekes és kellemes gondolatoknak egy egész hosszú listája van, amelynek minden egyes pontja tetszik Önöknek, vörös plakátokon hirdetik s amennyiben módjukban állana — meg is valósítanák. Földosztás, dupla gázsi, munkás ünnep! Kívánják a törvényhozó hatalomtól, hogy május elseje a norma napok sorába iktattassék, a mikor szünetel a munka s önök közül egy-két teleszáju legény-ember előáll és ihlettől itiasulva beszél arról, hogy a hatalom a vagyonosok kezében van, a munkásnak nincs joga, átok a magas osztályra. Es a dikciók után isznak mágnum áldomást és pohírc.scngés, muzsikaszó mellett szövögetik terveiket fi jövőre. Tekintetes munkás urak! Nem méltóz- talnának az esztendőben több ilyen mun- kásünnepot is tartani? Nem lenne helyes, ha minden gyűlésük napja egy ily alapos ok lenne az ivásra? Vagy van egy jobb propozitióm ! Ismerik önök nagyon jól az úgynevezett „blau Montag“-ot. Nos, határozzák el, hogy egy hétfőn se kelljen dol- gozniok. Mire szánták voltaképeu önök ezt a sok gyűlést? Hogy felismerve kölcsönös terhüket, közös erővel igyekezzenek helyzetükön javítani? Hogy okos és megfontolt tanácskozásuk napja legyen ? Higyjenck önmaguknak, nem a szemlélőnek! Hisz minden esztendőben az elcsépelt frázisokat újítják fel, nem tesznek, nem tudnak megállapodni, mert egyik több előnyt akar kizsákmányolni a törekvőtől, mint a másik. Nem hallott még senki önöktől ily esetben komoly, magyar munkáshoz illő és méltó tervet. Csak a kész előnyt keresik, a már keservesen megérdemelt jutalom elkobzását, a törekvő munka után szerzett jogok kölcsönösségét. Melyikük állott elő számba vehető programmal, mint okos elődjük egyike- másika: Founder. Rodrigue, Schultze- Delitsch, hogy igyekeznének hasznos munkát végezni, törekedni a tár.-adalrni bajok megszüntetésére, a mindinkább felhalmozódó közületi ellentétek kiegyenlítésére? Volt-e csak egy is, aki szóba hozta volna, hogy miképen lehetne ellensúlyozni a hatalmasan fejlődő gyáripart a kisiparos tehetségének fokozásával, miképen tudnának TÁRCA. —rss»— _A_ vicLékii sajtóirta: XDr. Leopold Kornél. Dacára a fővárosi sajtó részéről régente állandóan, most ugyan már gyérebben a vidéki sajtóval szemben megnyilatkozó gúnynak és magának a vidéki intelligencia körében minden írni és olvasni tudó részéről hangoztatott gáncsnak, a vidéki sajtónak fontos és közhasznú hivatását, ha igazságos mértéket alkalmazunk, tagadni nem lehet. A vidéki sajtó igen fontos tényezője a magyar kultúra terjesztésének, a hazafias szellem ápolásának és az egészséges társadalmi élet szervezésének. Nem lankadó türelemmel és odaadó szeretettel szolgálja hétről-hétre a vidék érdekeit; szócsöve a vidék igényeinek, szükségleteinek és vágyainak; élesztője a szunnyadó erőknek; mindennek, mi közérdekű, mozgató ereje; iskolák, vasutak, humánus intézmények stb. létesítésének fáradhatatlan előhar- cosa; folyton lépést tartva a haladó kor eszméivel és irányzatával, meleg lelkesedéssel küzd, hogy azoknak tért hódítson. Legtöbbnyire nem hivatásos újságírók foglalkoznak a vidéken az ujságcsinálással, de azért elérik az igazi zsurnalisztikái színvonalat és maradnak a közérdeknek önzetlen munkásai. * Megjelent a »Tolnamegyei Közlöny* mai jubiláris számában. L Mi sem természetesebb, mint hogyezen a téren is akadnak kivételek. A tiszta búza mellett konkoly, a virágtő mellett dudva is terem. Talán túlzásnak veszik, pedig sok igazság van benne, hogy a fővárosi sajtónak főleg a hírszolgálat terén sokszor kényelmesebb és kellemesebb a helyzete, mint annak a szerény vidéki lapnak, a mely hetenként csak egyszer dolgozza fel a nyilvánosságnak szánt anyagot. A fővárosban a hatóságok, egyesületek, társulatok, magánosok, mind maguk keresik fel a szerkesztőségeket és szolgáltatják be adataikat, közleményeiket, a legtöbb esetben minden változtatás nélkül nyomdafestékre alkalmas kész cikkelyeiket. A vidéken minden egyes apró hirecskét külön utánjárással kell sok ügygyel-bajjal kiböngészni. Egv deputáció szónokának, vagy a polgár- mester urnák a beszédjét, egy társulat közgyűlésének a lefolyását, egy egylet tisztikarának megválasztását stb. bizony csak sok tüdő- és cipőkoptatás után szerezhetik meg a vidéki lapok munkásai. A vidéki közönség talán álszerénységből bizonyos ide- genszerü tartózkodást tanúsít a sajtóval szemben, a világért sem adnának át maguktól — előzetes kérés és kapacitálás nélkül — valamilyen hírközlésre szánt kéziratot a lapnak, de azért bosszúsan teszi félre az ünnepi szónok a lapot, ha véletlenül hiányzik belőle a fáklyásmenet alkalkalmával x. y. ur ő méltóságához intézett hazafias dikciója. A fővárosban a főpolgármesternek minden hivatalos beszédjét, lliassics és a többi minisztereknek minden közérdekű levelét, vagy telegrammját szószerint beküldik a szerkesztőségnek, mindennemű politikai, társadalmi és közgazdasági egyletek, mint az országgyűlési klubbok, az összes kaszinók, jótékonysági társulatok, pénzintézetek mind beküldik a lapoknak minden egyes ülésről szépen megszerkesztett tudósításaikat; a bál rendezőség a megjelentek névsorát; a védő ügyvéd és a kir. ügyész a véd- és vádbesz.édek kivonatát stb. A vidéken mindez a teljesen ismeretlen fogalmak körébe tartozik, de azért jaj annak a báli riporternek, ha valakinek a felesége vagy kis leánya kimarad a névsorból. Bizony félsseg helyzet ez, mely a vidéki sajtóra és a közönségre egyaránt hátrányos. Lehet mondani, hogy ebben a tekintetben bizonyos ósdi előítélettel Ítéli meg a vidéki közönség legnagyobb része az ő viszonyát a sajtóval és érintkezését a nyilvánossággal szemben. Nálunk, majdnem kizárólag csak a * toll forgatóké szűk köre foglalkozik hírlap írással, az arra hivatott értelmiség köréből elvétve akad valaki, ki egy-egy cikkelyével a nyilvánosság elé lép. A vidéken a szellemi élet úgyszólván pang. Az irodalmi, képzőművészeti, zenei művelődés csak a nagyobb városokban talál otthonra. Pedig nem jól van ez igy. Milyen szép és hasznos volna, ha a vidék művelt közönsége egy-egy helyi hírlapot tenne meg szellemi életének központjává, a mely, mint bajvívó felek, szellemi erőkifejtésének érdekes és élvezetes képét tárná hétről-hétre a nagyközönség elé.
