Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
2. TOLNAVARMEGYE. 1898. december 25. ben uj életet kezdett 1867-ben midőn a nemzet bölcse visszaszerezte részére az alkotmányos élet békés fejlődésének garan- cziáit. Harminc év története azóta az ország ujjáalkotásának, nemzeti önállóságának nehéz munkájában tellett el; az ország anyagi és erkölcsi ereje oly magaslatra emelkedett, a minőről a nemzet történetének legfényesebb lapjai regélnek csak Hollós Mátyás dicső korszakában. Egészséges fejlődés, konszolidált viszonyok, a külföld elismerése jellemezték évről- évre javuló helyzetünket, s büszke önérzettel hivatkoztunk arra a külföld által is elismert körülményre, hogy Ausztria-Magyar- ország politikai életében mi nyertük el a vezérszerepet; mert életerős, fejlődésképes, politikailag érett, liberális szellemben vezetett nemzetnek ismert el és tisztelt bennünket még elfogultabb ellenségünk is. A magyar nemzeti jogállam végleges konszolidációja közelben állott előttünk, melynek megvalósítása nem látszott többé már álomképnek, mert a szabadelvű és nemzeti alapon fejlődött nemzet életereje és államfentartó képessége mind élénkebben domborodott ki az alkotmányos élet harmincéves történetében. Rendezett politikai és közgazdasági viszonyaink a legszebb jövővel biztatták a millennáris örömben és mámorban úszó nemzetet és nem mert gondolni senki sem arra, hogy rövid két év alatt az alkotmány felfüggesztésének vészes lejtőjére jusson Magyarország ! Az idei fekete karácsony pedig oda juttatott bennünket. Szomorú karácsonyi ajándékban részesült a nemzet szenvedélytől elvakult sáfárai által. A vak gyűlölet, a szomorú történelmi nevezetességre jutott pártoskodás, az ellenzék önmagával tehetetlen, romboló dühe lehetetlenné tette Magyarország alkotmányos Jókai Mór csak a «Negyvenév visz hang»-j áb a n beszél először magáról. — Nevetséges hát, ha mi apró emberek örökösen magunkról beszélünk, vagy egyikmásik jobban, rosszabbul sikerült elbeszéléseink alakjait paprikajancsiztatjuk meg, a hol csak lehet. Tehát: én Bacsó János volt ságvári ref. papot nagyon jól ismertem. Bacsó János többször el-el- látogatott Bogyiszlóra közeli rokonáhoí Kesserü Lajos oda való ref. paphoz a költői lelkű Gerenday Flóra férjéhez, s útjártában a mi házunkat soha sem kerülte el. Ekkor ismertem én meg Bacsó Jánost a maga valójában. Nagy tudomány, alapos képzettség, végeden szivjóság, költői kedély, voltak jellemvonásai ennek az igénytelen külsejű szerény férfiúnak, a ki még ezek mellett jó nótás, és kitűnő zeneértő ember is volt. Én abban az időben — a melyből történetem szól — fiatal 22 éves ember voltam. Káplánkodtam itthon Kölesden az édes apám mellett. — Telve xKunoss-ként lángzó érzeményekkel. Egyszer, felbuzdulva Szemere Miklósnak egy vadászkölteményén, feltettem magamban, hogy én is vadászni fogok. — Elkértem hát a László Józsi komám dupla puskáját, s elkezdettem nimródkodni. — ........ Szüret után vo lt. — Sárgult a szőlőlevél, elmúlt már a szőlő- böngészet ideje is, s beállott a borongás nélküli azúrkék égboltozatú őszi időszak, a melyről Tompa olyan szépen mondja: «Hervadásból, fényből támad, Lelkűnkön a kedves bánat.» Egy ilyen napon elindultam vadászni. — Össze barangoltam a szőlőhegyeket, — s csak a délutáni két óra vetett haza. Haza érkezve ott találtam nálunk Bacsó Jánost, a ki Bogyiszlóról jövet Minka leányával együtt meglátogatott bennünket. kormányzását! Veszedelmes szegénységi bizonyítványt áilitott ki a nemzetről, mintha nem volna képes, nem volna érdemes az alkotmányos jogok szabad élvezetére!? És miért ? Mert az impozáns többségű szabadelvű párt nem hajlandó megadni magát a kisebbség erőszakos, szertelen követelése előtt. A parlamenti élet elveit és mindenütt elismert rendszerét megsemmisítve a kisebbség önkértyü uralmát akarják meghonosítani, hogy minden jóra való munkálkodást, az alkotmányos kormányzást személyes ellenszenv és gyűlölködés silány címén lehetetlenné tegyék Magyarországon. A rombolás munkájának elkeseredett s vad gyűlölettel telt képviselői eljuttatták végre Magyarországot arra a veszedelmes lejtőre, mely megakadályozza azt, hogy az ősi alkotmányáért évszázadokon át küzdött magyar nemzet alkotmány nélkül kormá- nyoztassék. Nem küU vagy belellenég, nem a nemzet megsemmisülését óhajtó nemzetiségek, hanem alkotmányos parlamentjének szenvedélytől elvakult képviselői juttatták oda az országot, hogy alkotmány nélküli, szégyenletes ex-lex állapotban kell sinlődnie a második ezredévnek hajnalán. Mélyen elszomorító és aggodalmakat keltő jelenség, melynek oka kicsinyes és nem méltó még a fékevesztett és sok mindenféle elvű töredékből összeverődött ellenzékhez sem. Lehangol és nemzetünk jövője fölött kétségbe ejt minden aggódó hazafit ennek a parlamenti fejetlenségnek és durva erőszaknak szomorú látványa most, midőn az emberiség megváltójának születési emlékünnepén, az örök szeretet magasztos eszméjének kellene fölébrednie a megtévelye- dett ember lelkében is. Midőn az Isten házában áhitatos imában elmélyedve s az örök szeretet magaszHol csavarogtam eddig ? — ez volt az első kérdés a mint otthon a duplát a szegre akasztottam. — Magam is kiváncsi vagyok rá — mondá Bacsó János. Ebéd után aztán — kvaterkázás közben elmondtam az én vadász-stiklimet a mely miatt olyan későn keveredtem haza. — Hát kedves Urambátyám úgy történt a dolog, hogy rádupláztam egy nyálra. Az persze hogy elszaladt. Újra megtöltöttem mind a két csövet, s aztán indultam tovább. Bandukoltam a szőlőtőkék között, eszembe jutott sok minden; venyige, bor, szép leány, nóta, s egyszer csak eszmetársitás folytán eszembe jutott Petőfinek ez a verse : — «Hortobágyi kocsmárosné angyalom /» — Aztán elkezdettem gondolkozni magamban. — Ugyan miért nem csinált már erre a hatalmas szövegre dallamot valaki. A mint igy gondolkozom, hát egyszer csak látom a nap állásáról, hogy már dél felé jár az idő. — Menjünk haza mondom, — s megforditom a vállra vetett puskát, — s elször- nyülködve látom, hogy nincs . .. puskavessző ! — (akkor még a hátultöltő fegyver esemény számba ment.) Visszafordulok, megjárom az elhagyott helyeket, de a puskavesszőt csak nem találom ! Hol hagyhattam el ? Mit fog szólni a László Józsi komám, ha a puskavesszővel nem tudok beszámolni. Híjában lévén minden keresés, hazafelé indultam. Amint így ballagdálok, s egy part alá érek, hát a fejemen keresztül leugrik egy nyúl, — le a mély dűlő útba, bele a bokorba. — Lefelé fordítom a duplát, egyet lövök, — s a bokorból kiugrik a nyúl, — persze, hogy el is szalad — a puska másik csövéből pedig kiugrik a . . . puskavessző! ... Töltés közben benne felejtettem a csőben, — és két órai keresés tos alakjához fohászkodva áldást kérnek a buzgó hívek a jövendőre, s lelkűkből kiűzve a gyülölség mindent pusztító, rut szenvedélyét, béke, egyetértés és megelégedésért könyörögnek a nemzetek Atyjához : akkor talán végre a Szentlélek csodatevő hatalma a mi parlamentünk ádáz küzdelembe merült feleit is megszállja, s figyelmezteti őket arra, hogy az önmegtagadás nemes erényit gyakorolva ne engedjék nemzetünket a legké- tesebb fövő és legveszedelmesebb zavarok laby- rinthjébe sodortatni. Adja Isten, hogy a szeretet ünnepének lélekemelő eszméje békét, egyetértést varázsoljon az eddig kíméletlenül küzdő ellenfelek leikébe, s megmentse sok vészt és vihart kiállott nemzetünket a vigasztalan jövőtől, melynek rémképei a mai földult viszonyok között sötét árnyként lebegnek az aggódó hazafiak szemei előtt. A szeretet melege sugarazza be a sziveket és állja útját annak a rombolásnak, a melyet a féktelen pártviszály és a fondorko- dás sivár harcai idéztek elő. A békét és szereidet hirdető Karácsony ünnepe a szeretet érzelmeit áraszsza a szomorú dulakodás közt megfásulni kész szivekbe és hozza közelebb egymáshoz a sziveket s elméket és vezesse vissza oda, ahol a haza és emberszeretet szent, törvényei zavartalan összhangban érvényesülnek. — A közigazgatás államosítása. A politikai zűrzavaros helyzetnek, a parlamenti rendes munkásság szünetelésének egyik áldozata — Budapestről nyert információnk szerint — a közigazgatás államosítása is, melynek előkészületei pedig már oly előhaladott stádiumban voltak, hogy az 1899-ik évi rendes állami költségvetés tárgyalása után akarta P e r c z e 1 Dezső belügyminiszter a már teljesen elkészült, még csak véleményezés végett a szakianácskozmány elé terjesztendő törvényjavaslatokat a képvisel'óháznak benyújtani. A politikai viszonyok lehetetlenné tették e terv keresztülvitelét és most még hozzávetőleg sem lehet azt megjósolni, mi lesz ezen törvényjavaslatok sorsa. után sem vettem észre. — Ezért késtem el az ebédről. — Nos öcsém! — mondja Bacsó János, te belőled ugyan vadász ember soha sem lesz! — Hanem hogy lesz belőled poéta: arra parolámat adom. A «Hortobágyi korcsmárosné angyalom» dallamáról tudok valamit. — Hogy ki csinálta, nem tudom, — de én már tudtam theologus koromban. Hát édes öcsém legátus koromban harmad magammal betértem egy alföldi útszéli csárdába. — A társaim is legátusok voltak, ki innen, ki onnan. — A véletlenség hozott össze bennünket. — Ázva, fázva, elgémberedve az áprilisi hidegtől. — A csárda hangos volt. — Négy szál cigány legény húzta a jóizü nótákat a csikós bojtároknak, a kik lekönyökölve az X lábú asztal ; mellé, makra pipájukból füstölve, iddogáltak a pásztornyakú üvegekből a «három emberes» bort. — A söntés mellett pedig kuncorgott egy hosszú sörényű német muzsikus, — elkényszeredve a hidegtől, szopogatva borocskáját s helylyel közzel egy-egy akkordot verve a kezében lévő gitáron. — Persze, hogy mi a csikós bojtárokkal hamar megbarátkoztunk s a didergő németet is csakhamar közrekaptuk. — Folyt a nóta, folyt a bor. —- A mint igy mulatgattunk, belép egy fiatal, diáknak látszó úri ember s az asztal végére ülve lakonikus rövidséggel szól: — Korcsmáros, bort! A bor csakhamar előtte volt s elkezdette csendesen szörpölgetni. — Egyszer aztán hozzánk szólt: — Ugy-e az Urak kálvinista diákok ? — Azok vagyunk — mondám. — Tudnak-e valami új nótát ? Hogyne tudnának, hiszen minden kálvinista diák valóságos népdal hős !
