Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-30 / 5. szám
5. szám. Vili. évfolyam. Szegzárd, 1898. január 30. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 • — » Negyed évre. . I » 50 » Egy szám ára ... 12 > El5fl.et4.eket 4. hirdetéseket e kiadó* hir&ulon kiről elfogad Krammer Vilmos könjrkerefikedéae Sxegsirdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORÜÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hlrdet4>.k mdradkal'.n megállapított ánzabáij »»rint uimittataak. 500 millió. Az 1898-iki állami költségvetésünk megközelíti a félmilliárd, forintot, a mi az előző évi előirányzattal szemben közel 23 millió forintnyi emelkedést mutat. A költségvetés eme számszerű összeállítása szolid és reális, amit az elmúlt évek eredményei, a zárszámadások alkalmával konstatált pénzkészletek és bevételi többletek igazolnak. Ugyanazon az alapon, minden optimisztikus felfogástól óvakodva, épült az idei költségvetés is. Valóban horribilis összegről van szó. A modern kor igényei az állami élet minden terén, az a nagyszabású és széles alapokon nyugvó nemzetgazdasági és kulturális tevékenység, a mely évról-évre nagyobb arányokat ölt, a hasznos beruházásoknak gazdag láncolata, az előrehaladás minden téren, az ország nagyhatalmi állásával járó nélkülözhetetlen nagy kiadások, mindmegannyi fontos és alig elkerülhető tényezője az állami kiadások fokozatos szaporulatának. És ha látjuk, hogy mindezen igények kielégítése és nagyérdekü feladatok megvalósítása az államháztartás egyensúlyának megóvása és fentartása mellett tényleg siketül, hogy a kiadásokra előirányzott milliók és milliók évról-évre pontos fedezetet találnak, akkor a költségvetés az ő hatalmas összegeivel egyetemben teljesen megnyugtató képet nyújt. Bámuljuk és el kell ismernünk az ország dús erőforrásait, óriási teljesítési képességét, vagyis az ezen a téren is nyilvánuló fokozatos egészséges haladást. Mert dacára az évek óta dúló gazdasági válságnak, a milliókat fölemésztő fil- lokszera pusztításnak, a mezőgazdasági termények jelentékeny ár hány átlósának, a sertésvésznek és egyéb betegségek folytán nagy mérvben apadó állatkivitelünknek, az árvíz által okozott óriási károknak, az utolsó évek kegyetlenül rossz termésének és egyéb anyagi csapásoknak, az országnak a költségvetésben kifejezést nyerő pénzügyi helyzete nem rosszabbodott, állami bevételeink nem apadtak, a mi által lehetővé vált, hogy Magyar- ország kultur hivatását továbbra is minden irányban betölthesse. Szó sincs róla, súlyos adóterheket viselünk. De dacára annak, hogy a 20 év előtti költségvetési előirányzattal szemben a mostani 210 millió forintnyi szaporulatot mutat, dacára a felsorolt országos anyagi csapásoknak, az egyensúly megóvatott a nélkül, hogy akár az adók emelésére, akár pedig az úgynevezett adóprésnek vészes működésére lett volna szükség, mert igen jól tudjuk, hogy sok, sok millióra menő adó- elengedés és adóleirás történt, a részletfizetési kedvezmények és a kényszervégrehajtások szünetelése pedig napirenden voltak, a mit mezőgazdasági viszonyaink kétségtelenül nagyon is indokoltak. Távolról sem akarjuk rózsás színekben feltüntetni az ország pénzügyi helyzetét, azonban az előbbi okfejtéssel csak arra akarunk utalni, hogy az ország teljesítési képessége, dacára a súlyos gazdasági válságnak, nem apadt és hogy az ország kormányzata biztos, avatott és körültekintő kezekre van bízva. A költségvetés képviselőházi tárgyalásánál nevetséges és szánalmas képet mutat a függetlenségi és 48-as párt, a mely saját meg- hasonlásának és akcioképtelenségének palástolására bejelentette — a passzivitást. Akkor, midőn az ország legvitálisabb kérdései nyernek elintézést, a midőn az ország közjogi állásáról, politikai, pénzügyi, kulturális és gazdasági viszonyainak rendezéséről van szó, a midőn a kiegyezés, a gazdasági válság, az állami közigazgatás és a szocializmus kérdései vannak napirenden — a szende függetlenségi és 48-as képviselő urak félreállanak és ellenzéki ellenőrző hivatásukat nem gyakorolják. Minő komikus látvány! Ezelőtt 4 héttel, midőn az ország tekintélye, a törvény kötelező ereje szóltak ellene, egy törvény- javaslat tárgyalásánál még úsztak a szótengerben, az alkotmányt csaknem válságba sodorták és míg ha öt nappal előbb leTÁRCA. —+88«~ Az uj pécsi püspök.* Öt-hat esztendő előtt még nagy meglepetésnek járta volna az a jövendölés, hogy Hetyey Sámuelből püspök lesz s hozzá pécsi püspök ! de amióta Vaszary hercegprímás irodaigazgatója volt, mindenki tudta, hogy a primási iroda igazgatását előbb-utóbb valamelyik egyházmegye kormányzásával váltja föl. Ki gyanította volna a nagyszombati gimnázium tanárában, az esztergomi papnevelő prefektusában és a bécsi Pazmaneum spirituálisában a jövendő püspököt? Mikor még a kis pap szeme sem látott benne jövendő egyházfejedelmet; pedig tudvalevő, hogy a kispap már társaiból hamar kiérzi, hogy kinek a fejét födi valaha lila vagy éppen bíborvörös kapucium? De hát ezért csak szerencseíiának tekintsük Hetyeyt? A lánglelkü tanárt, a vas fegyelmet tartó tanulmányi felügyelőt, a minden buzgósága mellett okos, józan, mérsékelt lelkiigazgatót? Korántsem! Az is nagyon érdekes, hogy e három állásnak egyike sem volt Ínyére soha. Nem volt nagyobb ambíciója, minthogy falura kerüljön plébánosnak. Ez óhajtásának azonban útját állotta Simor, a boldogult hercegprímás, a ki őt semmi áron sem eresztette el az esztergomi szemináriumból. És ha elengedi, He- tyein is teljesedett volna Simor mondása, a ki, mi- * Megjelent a »Budapesti Hírlap, január 26-ifci számában. kor 44 esztendős korában győri püspök lett, mosolyogva emlegette, hogy alesperes még alig lehetne a plébános-társai mellett, mert ő volt közöttük a legfiatalabb áldozópap ; már pedig a bürokrácia, a ranglétra, az ansziennitás belevette magát az egyházba is. Bármennyire is becsülte azonban Simor Hetyeyt, szerencsés fölfedezőnek még sem lehet őt mondanunk; mert esztergomi prefektusból megtette őt pazmaneumi spirituálisnak, a honnan rendszerint egy csöndes kanonoki szék várja az érdemekben megélemedett papnevelői elüljárót. Mondanunk sem kell, hogy Hetyey a spiritu- álisi állását kelletlenül fogadta el; ő, a ki egész életében a történettudománynak és a filozófiának élt, most a fiatal papjelöltek bonyodalmas lelkivilágában legyen a vezér, ülje sűrűén a gyóntatószéket s stereotip bűnökből kalauzolja ki a megrögzött fiatalságot. Erre nem született. De volt annyi kötelességérzete s olyan kemény feje, hogy ebbe a kényes mesterségbe is hamar beletanult; növendékei, a kik szerették és bámulták előbb a tanárt, most rajongtak benne a spirituálisért; no de igaz, hogy kevés ilyen spirituális akad a monarkiában; mert Hetyey a mellett, hogy kispapjait bevezette az asz- kétika rejtelmeibe, eljárogatott az egyetemre tanulni — fiziológiát. Közel 10 évre terjedő bécsi élete azonban egyéb tekintetben sem volt terméketlen. Foglalkozott még Kállay Béni közös pénzügyminiszter, Szögyény- Marich, berlini nagykövet, akkor külügyminiszteri osztályfő gyermekeinek oktatásával. E nagyúri családban a tetőtől talpig urat, a dzsentri Hetyeyt családtagnak tekintették, a tudóst, a tanárt, a hitoktatót, az embert egyaránt szerették, tisztelték. Hetyeyt tehát sorsa Bécsbe vitte, hogy itt — fölfödözzék és Kolumbusa nem kisebb ember volt, mint Vaszary bíboros és Amerika becsületére válik Kolumbusnak. Ritka, talán páratlan volt a magyar papság meglepetése, mikor kitudódott, hogy Hetyey primási irodaigazgató lett; a meglepetés magyarázatául beszéltek hatalmas bécsi protektorokról s tényleg, a szerény spirituálisságból nagy és hirteleni volt az ugrás az esztergomi aula első méltóságába, a milyen szaltót csak Hornig báró, veszprémi püspök cselekedett meg emberemlékezet óta, aki egyetemi tanárból lett egyszerre primási irodaigazgató. S ime, most pécsi püspök lett Hetyeyből. A kispap éles szeme örömmel látta, hogy csalódott, azaz, hogy nem is csalódott, mert Hetyeyt mindig nagyra becsülte, mindig félt tőle s mindig lelkesedett érte s csak azért aggódott, hogy a szeszélyes élet sa még szeszélyesebb hatalmasak véka alatt fogják őt tartogatni. Nem igy lett, a hány tanítványa — pedig nagyon sok van — él széles e Magyarországon, egytől-egyik lelke mélyéből örvend kinevezésének; igaz azonban, hogy püspök-konkur- rens még egy sem került ki közülök. Örvend pedig főleg -azért, mert nem a Lloyd-épület alázatosai és ajtónyitogatói, nem a kompromissszum-kötők seregéből emelkedett olyan magasra! Stréberek okuljatok! Ti pedig, kik nem a kapaszkodók fajtájához tartoztok, vigasztalódjatok! Hetyey nem futott, nem görnyedt, nem sántikált, nem csúszott a püspökségért. S ezért pápa és kor
