Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-21 / 34. szám
Vili. évfolyam, 34. szám. Szegzárd, 1898. augusztus 21. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 3 » — I > 50 . . 12 Előfizetéseket é. hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzérdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD HOHNTÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések méreékel'en megéllepltott árszabály szerint számíttatnak. A vármegyék. Nemcsak mint egyházának szent életű fia, hanem mint a magyar állam tulajdon- képem megteremtőjének emlékében él közöttünk Szent István, a nagy király alakja. ' Neki köszönhetjük, hogy nemzet vagyunk, mert ő vezette a nemzetet a keresztény civilizáció pályájára, a nélkül, hogy nemzeti sajátságait elvesztette volna, hogy megszűnt volna magyar lenni és magyar maradni. Az ő politikai és vallási reformjai vetették meg a nemzeti lét hosszú és biztos jövőjének alapjait. Nagyon természetes, hogy a mi állami létünk is, mint minden élő Organismus, a közel kilencszáz év folyamán a változó események és az uralomra jutó államtudományi tanoknak megfelelően többszörös változáson ment keresztül, de az az állami rend, melyet Szent István teremtett meg, nemzeti életünknek tulajdonképen ma is alapját teszi. És igy kapcsolódik össze a nagy, a bölcs fejedelem emléke a mi mindenkori állami létünk jelenével. De ha bizonyos az, hogy az állami élet alakulásaiban szintén a fejlődés törvényeinek van alárendelve, úgy kérdezhetjük, hogy ez a fejlődés a jelennek megfelelő-e, hogy azok az intézmények, melyeknek csirája Szent István idejére vezethetők vissza, s melyek századok folyamán változva, a mai alakjukat nyerték, olyanok-e* hogy képesek volnának mindenben a közjó és közérdek követelményeit kielégíteni. Alkotmányi szervezetünkről nem szólunk; ez egészen ujabbkori intézményünk a parlamentarizmus formájában, melyhez a régi Szent István-féle alkotmánynak kevés köze van. Ellenben kormányzati szervezetünkben teljes hűséggel megtaláljuk az összekötő kapcsot múlt és jelen között. Történeti hagyományaink is a legnagyobb előszeretettel viszik vissza például a mai vármegye rendszer eredetét Szent István alapította várkerületekre. A vártnegyéknek ezen ősi származásából eredő büszkeségüket megértjük és méltányoljuk, de ha ma, a nagy és dicsó megalapítójuk emlékének napján a mai formájukban, hatáskörüket tekintve és működés közben szemléljük őket, mint a kormányzati szervezet individiumait, újból és újból arra a meggyőződésre jutunk mi és mindenki, 1 hogy a modern jogállam követelményeivel a mai megyei rendszer ósdi és elavult intézmi- • nyivel semmi kép sem egyeztethető össze. Közép és alsó fokú közigazgatásunk számtalan hiányai és fogyatkozásainak kérdése szüntelenül merült már föl a parlamentben, a sajtóban, az irodalomban ; és a kérdés első helyet szőrit magának ma újból a közvéleményben s a mi eddig puszta óhaj volt, ma-holnap okvetlen kielégítésre váró követelménynyé lett, hogy reformáltassék a megyék mai tarthatatlan ónkormányzati hatásköre. A dicső, nagy király emlékének napján ne essék szó apró rekriminaciókról, de szűrjük le a tanulságot abból, a mire a tudomány és a tapasztalás bennünket az idők folyamán megtanított. Alkotmányosan kormányozott országban a megyék, mint megannyi önkormányzati testek létezése inerőben fölösleges, de egyenesen káros. Fölösleges, mert az az indok, hogy a megyék a közszabadság biztosítékai, ma már üres frázis. A mai megyei közgyűlésekben a közszabadság biztosítékait látni, — a legnagyobb szatíra önmaga a megye ellen. Mi a mai közgyűlések cinosurája ? Ezt csak az utca népe tudja, mikor lát egy csomó telivérek által röpített jukkert a városon végigrobogni. Valójában pedig a törvényhatósági közgyűléseken 1—2 óra alatt ledarálnak és lemorzsolnak száz meg száz, részben fontos, részben pedig fikarcnyi jelentőségű, aprólékos ügyeket, melyeknek elintézésére a jelenlegi állapotok szerint hivatott 4—5—600 bizottsági tag közül egyetlen egy sem vesz ténylegesen részt a tár- jj TÁRCA. CSÓK. Mi az egy csók a férfiaknak, Az egész percnyi hangulat csak, Fellobbanó szerelmi szikra, Az alkalomtól lángra szítva. Ah! de a nő — a nőnek ajka, Egy csókkal üdvét is od’adja, Egy csók neki maga az élet És sokszor halálos Ítélet . . . YESZELEI KAROLY. A kelet nője.' Irta: Báró Malconies Béla. Nekünk, európai férfiaknak valami különös, izgató fogalom, valami titkos érdeklődést keltő bűbáj a mohamedán női szépség. Kik megszoktuk a kelet nőjét fantasztikus regények és kalandos útleírások alapján megit^ni és elképzelni, a mohamedán nőt Tendesen a hárem-hölgy prototipjeként szeretjük képzeletünkben megalkotni. Elpuhult, azonban klasszikus tökéletességű test, egyedül gyönyö* Mutatvány szerzőnek »Boszniából« ciraü sajtó alatt lévő könyvéből. röknek és szerelmi ábrándoknak élő szenvedélyes lélek, örök semmitevés, komoly dolgokkal nemtö- i rődés: ilyennek képzeljük mi a mohamedán nőt és életét. Az öreg Európa mai modern férfiának meg- j viselt tagjain kellemes izgatottság fut végig, mikor a hárem bűbájos lakójára gondol, a mi emancipált és tudós hölgvemk pedig szánalommal és fensőbb- séggel tekintenek le a férfiú játékszerére — amint ők a keleti nőt nevezik — s az ő állásukat sokkal magasabbnak képzelik emezénél. Sok önámitás és üres képzelődés van ebben mindkét részről. Az európai férfiú hiú álomképe szertefoszlik, mihelyt bebukkant a keleti föld egy kis zugába s az európai nő csakhamar leszáll képzelt magasla- : tárói, mikor megtudja, hogy az ő állása bizony j nem sokkal külömb a mohamedán nő társadalmi pozíciójánál. Hogy ezt bebizonyítsuk, nem is szükséges Bosznia egynémely túlnyomóan mohamedán községénél tovább mennünk. A férfiak illúzióját mindenekelőtt az a keserű tapasztalás rontja le, hogy a mohamedán nő általában véve a mi európai fogalmunk szerint nem szép ; termete a fiatal korban nagyon is kövér, később pedig a kelletténél is karcsúbb; az arc, melyet a gyaurok csak ritka véletlenből láthatnak, a legtöbbnyire széles, erős pofacsontu, mélyen ülő, de talán soha olyan tüzes, észbontó szemekkel, mint a milyenekről a keleti regék szólanak. Mivel a mohamedán nő arcát kendő alá rejti s ezt csak férje előtt veszi le, minékünk, hitetlen férfiaknak nagyon nehéz közülök akár csak egyet is megpillantani. Boszantó és unalmas a kacérság- nak az a teljes hiánya, melylyel a mohamedán nő viselkedik; nem elég, hogy arcát átlátszatlan patyolattal burkolja be, ha magunkfajta kiváncsi európaival találkozik, a kendőt még a szemére is lehúzza s ezenkívül udvariatlanul hátat fordít. A legcsodálatosabb az, hogy ezt mindegyik, az eladó leány, a pár napos menyecske s a harminc éves asszony, az özvegy, vagy a matróna egyforma lelkiismeretességgel veszi s nem befolyásolja őket viselkedésükben cseppet sem, hogy a városban járnak az emberek között, vagy a mezőn, a hol esetleg messzejárás földre nincs egy élő lélek s igy ellenőrizetlenül megengedhetnének maguknak — legalább egy pillantást. Egyedül benn Sarajevóban találkozunk mohamedán nőkkel, akik áttört fátyol- szövetekkel födik be arcukat, a szemeket és az orr egy részét szabadon hagyva, a többit pedig sejtetve. A sejtelem által ilyenképen kiegészített valóság rendesen nem ad valami elragadó összetételt, vagy legalább is csinosnak mondható arcot. Néhány véletlen alkalom kedvezéséből Bosznia több vidékén láttam mohamedán nőket, két asszonyt és két leányt, a kik között szintén nem tudtam fölfedezni a regékből ismert keleti nőt. Kiegészítve ezeket a közvetlenül szerzett tapasztalatokat az odakünn élő hölgyeinktől hallottakkal, sajnálattal kell tehát kijelentenem, hogy a mi uraink hasztalan hevülést fecsérelnek el, midőn e szerelmi eszmény netovábbjaként a mohamedán nőt képzelik.
