Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-21 / 34. szám
2. TOLNAVÁHMEC^TE 1898. augusztus 21 gyalásban, hanem azt sem tudja miről van szó, nem is figyel oda, mindezen ügyek elintéződnek a bizottsági tagok legcsekélyebb közreműküdése nélkül és a mai szervezet barátai épen a közgyűlésekben találják az önkormányzat legfőbb biztosítékát. Valóban gyönyörű önkormányzat, melynek sem teste, sem lelke nincs. Minden önkormányzatnak lényege abban áll, hogy az illető testület saját ügyeit önmaga intézze, saját határozatait önmaga hajtsa végre, azok foganatosítására Önmaga felügyelhessen és az ellenőrzést is önmaga gyakorolja. Ámde épen azt látjuk, hogy már eddig is a törvényhozás, számolva a változott viszonyokkal, a kormány felügyeleti jogát — igen helyesen — minél szélesebb alapokra terjesztette ki, a kormány ellenőrzési jogát a legnagyobb mértékben biztosította, olyannyira, hogy a vármegyék határozatait a kormány mindenkor megsemmisítheti ; másrészről pedig az 1886. XXI. t. ez. alapján a főispánnak, mint a végrehajtó hatalom képviselőjének felterjesztési joga avagy az érdekelt teleknek felebbezési joga folytán a törvényhatóság minden határozata felülbírálás és III. fokú döntés végett a kormány elé vihető. Kétségtelen tehát, hogy a mai önkormányzati jog nem egyéb fikciónál és hogy ennek legpregnánsabb kifejezője: maga a közgyűlés olyan korhadt és elavult intézmény manapság, mely a hozzáfüzödő szép tradíciók dacára teljes megszüntetésre vagy legalább is gyökeres reformra szorul. Másik sarkalatos tényezője az önkormányzatnak : a tisztviselők választása. A ki azonban ismeri a vármegyei életet, az igen jól tudja, hogy mivé zsugorodik össze ezen hangzatos elv a valóságban, hogy a választást mindenütt tényleg csak az úgynevezett »intéző megyei körök,*, a melyek a vármegye uii familiáiből alakulnak, gyakorolják és úgy a kijelölő bizottságnak, mint a választásra hivatott törvényhatósági bizottságnak választási joga teljesen illuzorius s alig létezik. Mennyivel szebb, tisztultabb, helyesebb az állami kinevezés elve, mint az atyafi- ság és pajtáskodás keretébe szoritott mostani választási rendszer, melynek még az a nagy hátránya, hogy a tisztviselők egyik vármegyéből a másikba át nem helyezhetők és hogy megbízatásuk és állásuk bizonytalan, mert csak 6 évtől 6 évre terjed. Harmadik lényeges hibája a fennálló rendszernek a közigazgatási tisztviselők hiú- nyos kvalifikációja. Folyton növekedik a közigazgatási tisztviselők munka és hatásköre, a jogélet folyvást szaporodó esetei újabb meg újabb feladatokat rónak a közigazgatási tisztviselőnek vállaira, mindezeknek sikeres elintézése és megoldása azonban, a tisztviselők tevékenységéhez fűződő modern jogosult igényekkel, természetszerűen sürgetik a minősítés szigorítását. Manapság, midőn a közigazgatási tisztviselőnek élénk jogérzékkel, alapos jogi készültséggel és tudással kellene bírnia, az alispán, főjegyző, főszolgabíró stb. kvalifikációja nem több, mint egy bírósági joggyakornoké vagy ügyvédjelölté. Hogy pedig nálunk a jogvégzettség, mikor a joghallgatók 9/l0-ed része a 4 év alatt alig látja az egyetem falait, és egy államvizsga minő minimális mértékét a jogi tudásnak állapítják meg, az eléggé köztudomású. Kpen azért, mint a bírói vizsgának legalább is j évi joggyakorlat az elő- föltétele, ép úgy elengedhetetlenül szükséges volna egy közigazgatási pályára képesítő gyakorlati közigazgatási vizsgára, a melyet szükségképen legalább is j évi közigazgatási gyakorlatnak, akár a központban, akár a járásban, kellene megelőzni. Az ilyen elemekből kinevezett közigazgatási tisztviselőnek biztosítson azután az állam a mai silány és siralmas javadalmazás helyett, tisztességes, az álláshoz illő megélhetést, fokozatos fizetési előléptetést a szolgálati időtartam szerint ugyanabban az állásban is, aztán majd megszűnnek a mai közigazgatás ellen állandóan és jogosan fölmerülő panaszok és kifogások és lesz egy modern jogállam keretébe illő jó közigazgatásunk. De nemcsak a mohamedán nő külső megjelenése nem felel meg a mi fogalmainknak, lelki világa is egészen más, mint a milyennek mi azt tévesen hisszük. A mohamedán nő nem érzéki és nem tétlen, sőt sokkal kevésbbé érzéki, mint az európai nő s legalább is olyan tevékeny, mint az utóbbi. Házasságtörés, válóper, maitresse, grisette, mindezek ismeretlen fogalmak a keleten. A mohamedán nő szigorúan erkölcsös életet él s teszi ezt nem csak a reá rótt rituális szokások nyomása alatt, hanem az anyáitól átöröklött temperamentum következtében. A mohameeán nő nem forró vérü, szenvedélyes, csak ábrándozó, mély kedélyű és lágy szivü; az ő életrendjében nem is válhatik erkölcstenné, kacérrá, mert nincs kitéve annyi kisértésnek, mint a mi emancipált nőink s az érzékiségbe nem sülyedhet le, különösen mióta a mohamedánok között, főleg gazdasági okokból általánossá kezd már lenni az egynejüség. Az igazhivő muzulmán is belátta, hogy erszényének és szivének untig elég egy feleség, sőt a hitetlenektől már azt is eltanulta, hogy az se rossz, ha az asszony pénzt hoz a házhoz. Ilyen körülmények közt azután nem csodálható, hogy az élv sóvár hárem-urak átváltoztak józan családapákká, jámbor papucshősökké, feleségeik pedig, a kiket a mi hölgyeink a férfiú játékszerének neveznek, józan családanyák, ügyes gazdaasszonyok, a kik szorgalmas munkával látják el a házi teendőket s gyermekeiket példásan nevelik. Sehol sem láttam olyan jól nevelt, jó mo- d oru és finom érzésű gyermekeket, mint a boszniai mohamedánoknál; a gyermek neveltsége pedig mindig az anya érdeme, leginkább pedig itt, hol az anya úgyszólván folyton otthon van gyermekei körében s nem jár hivatalba, biciklizni s egyéb élvezetek után. Az igaz, a mohamedán nők nem ismerik még a nő-emancipáció hangzatos jelszavait, nem lépnek közpályákra s nem akarnak a férfiakkal versenyre kelni — az ő társadalmi viszonyaik között nincs is erre szükség: — hanem, hogy a nő ideálját, eltekintve a testtől s csupán az erkölcsi értéket mérlegelve inkább találjuk meg a mohamedán nőben, mint a mi emancipált hölgyeinkben, az is igaz. A mohamedán nő erkölcsi színvonala áll olyan magasan, mint a mi hölgyeink közt a legjobbaké áll. Ezt beösmerik mindazok a keresztény hölgyek, kik köztük lakván, velük érintkeznek. Az átlag i európai nő erkölcsei is ilyenek voltak a puritán J erkölcsök letűnt korában és nem vonom kétségbe, ! hogy egykor ismét elérik ezt a magaslatot, most azonban nálunk gyökeres átalakulást, sőt rázkód- j tatásokat okoz az emancipáció és mindaz, a mi ezzel jár s ebben a stádiumban kiváló példák is fordulnak ugyan elő akár ezrével is, a nagy többség azonban szenved a válság alatt s igy a jelen a mohamedán nő javára billenti a mérleget. Más kérdés természetesen, mi lenne belőlük, ha ők ki lennének szolgáltatva a megélhetés küzdelmének, ha életsorsukért nekik is meg kellene vivniok a magok harcait. Ma már nem vitás kérdés, hogy az igazi jog és kulturállam csak központosított államszervezet mellett érhető el, a polgárok érdekeit nem klikkek, kellő készültséggel és judiciummal épenséggel nem bíró választott tisztviselők, hanem alapos elméleti és gyakorlati képzettséggel biró, a választó- . kát képező nagy közönség befolyásától távol álló és anyagilag is jól dotált, teljes függetlenséggel felruházott kinevezett állami tisztviselők tudják megvalósítani, kiket nem vezérel rokon- vagy ellenszenv, politikai vagy pártszempont, felekezeti és osztálykülönbség. VÁRMEGYE. — A lótenyésztési bizottság folyó hó 12-én tartott ülésén Sztankovánszky János cs. és kir. kamarás elnöklete alatt jelen voltak gróf Széchenyi Sándor, Dóry Jenő, Perczel József, Kovács S. Endre, Jeszenszky Andor, Perczel Lajos, Dóry Pál, Hanzely János, Porczel Béla, Sass László és Simonlsits Elemér, mint bizottsági jegyző. Sztankovánszky János a bizottság érdemdús elnöke minden részletre kiterjedő jelentésében beszámolt a bizottság múlt évi működéséről. Ismertette a múlt évi lódijazás kiváló eredményét és köszönetét fejezte ki a biráló bizottságnak fárasztó munkájáért, valamint a lódijazáson megjelent bizottsági tagoknak az ügy iránti érdeklődésükért. P'el- kér e továbbá a bizottságot, hogy a földmivelési miniszter intenciójának megfelelőleg a ménbirálatra szabályrendeletet alkosson. Bejelentette végül az elnök, hogy az idei lódijazásra vármegyénk közönsége valamint a földmivelésügyi miniszter 500 -500 frtot ajánlott fel. Bejelentette továbbá a földmivelési miniszternek azon fölhívását, hogy vármegyénk népies tenyésztéséből egy jellegzetes kanca választassák ki, melyről szobor fog készülni, hogy az 1900-diki párisi világkiállításon vármegyénk lótenyésztése ily módon is be legyen mutatva. Ez mindenesetre legnagyobb méltánylása lótenyésztésünk fejlett állapotának. — Részletesen beszámolt ezen kívül a bizottság elnöke az állami fedeztetési állomások működéséről. A bizottság az elnöki jelentést egész terjedelmében örvendetes tudomásul vette s ennek megfelelőleg a lódijazás iránti intézkedéseket is megtette. A ménbirálatra vonatkozó vármegyei szabály- rendelet tárgyalására Sztankovászky János cs. és kir. kamarás elnöklete alatt Dóry Jenő és Perczel urak küldettek ki. A bizottság az elnök jelentését ! pontonként magáévá tevén, az abban foglalt javaslatokat, mint a lótenyésztés emelésére szolgáló üdvös intézkedéseket egyhangúlag elfogadta. Hirdetmény. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1899 évre kiigazítandó névjegyzékére vonatkozólag a következők tétetnek közhírré : I. A névjegyzék kiigazításánál alapul szolgáló adókimutatások az 1886. XXL t. c. 25. §-nak rendelkezéséhez képest folyó évi szeptember hó i-tól szeptember hó 8-ig Lőrinczy József várm. alszám- vevő hivatalos helyiségében lesznek közszemlére a hivatalos órák alatt kitéve. A felszólamlások ezen adókimutatások ellen folyó évi szeptember hó i-től kezdve az igazoló választmánynak folyó évi szeptember p re kitűzött ülése napjáig a vármegyei főjegyzőhöz, mint az igazoló választmány előadójához, az ülések tartama alatt pedig az igazoló választmányhoz is benyújthatók. II. Azok részéről, kik ez évben először vannak az adókimutatásokban a legtöbb adót fizetők között kitüntetve, az igazoló választmányhoz közvetlenül intézendő beadványban folyó évi szeptember 9 ig igazolandó lesz, hogy az 1886. évi XXI. t. ez. 23. §-a e) pontjának megfelelőleg a törvényhatóság területén legalább ingatlannal bírnak, vagy ugyanany- nyi idő óta itt laknak és adót fizetnek.
