Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-17 / 16. szám
2. sára, s ez a szó a »szabadság.« Hónáét van ez eszmének ily ellentétes hatása ? Onnét, hogy azt egyesek, úgy mint nemzetek oly sokszor helytelenül magyarázták. A kik oltárt emeltek a szabadságnak, sokszor ugyanazt a felírást adhatták volna ez oltárnak, mint a melyet szent Pál apostol Athen pogány istenségeinek oltárai között talált e felírásban : »Deo ignoto« >az ismeretlen istenségnek.« A szabadság, az ég e nemes leányát ugyanaz a sors érte sokszor, mint az Isten fiát: idegen, félreismert volt saját nemzeténél. Sokszor összetévesztették a szabadságot a teljes függetlenség távolról sem azonos fogalmával. A szabadságnak törvényre van szüksége, mely azt megvilágítja s szabályozza. A kik korlátlan szabad ságot követelnek, megrontják a szabadság eszméjét, mert kivétel nélkül mindent szabadon cselekedni, nem más mint az emberiség, a társadalom megtagadása. Azt mondja talán valaki, hogy a törvény korlátozza a szabadságot! Nem, a torvény csak emeli s erősiti azt. Hasonló az a folyamhoz, melynek partjain töltések emelkednek, hogy áradásaival tönkre ne tegye annak környékét. Vájjon azt tart- ják-e itt is, hogy a töltés a folyam szabad folyását akadályozza r Nem, mert hisz ezzel épen fenségesebbé teszik folyását. Ugyanúgy a törvények is nem hogy sértenék a szabadságol, hanem ellenkezőleg megóvják azt az elpusztulástól. Ez áll a szabadság minden neméről, a phystkai és erkölcsi, a polgári és politikai szabadságról. Nézzétek a vándort, kinek a magas hegy meredek oldalán vezet útja. A keskeny ösvény mindinkább szükebbre szorul s borzalmat keltő, tátongó örvény övezi azt mindkét oldalon. Ide a legveszélyesebb ösvényre karfákat alkalmaztak az emberek és miért ? Hogy a vándor, ha elfogja a szédülés, e borzasztó örvénybe ne bukjék. Azt ki e korlátot megveti, mert véleménye szerint az szabadságát korlátozza, e szerencsétlent elfogja a szédülés s mi a következménye ? Ott az örvény mélyében sasok, ragadozó állatok martalékává lett összezúzott teste s csontjait a sziklákon lugozza fehérre a zápor és napsugár. Ugyanúgy az erkölcsi, polgári és politikai szabadságnak is meg vannak a maga határai, melyek egy részt korlátoznak ugyan, de másrészt megvédenék. E határokat a törvények, az isteni és emberi törvények jelölik ki, a törvény őrei s alkalmazói pedig a hatóság. Ha most a szabadság ürügye alatt elvetik a törvényeket és a hatóságokat, megszűnik akkor a védő korlát, de a szabadság helyét az emberek legborzasztóbb rémuralma foglalja el. Van egy ország, melynek börtönei fölött e három szó olvasható: szabadság, egyenlőség testvériség. Azt mondhatnók, hogy ez a legnagyobb gúny az ott rabláncokba veit szerencsétlenekre. Igaz ! gúny ez a rabra, de tanulság a szemlélőre, mert azt olvashatja ki e szavakból: »Ha azt akarod, hogy megbecsüljék a te szabadságodat, akkor ■becsüld meg a mások szabadságát.« Oh bár ne feledkeznének meg soha az egyesek, úgy mint országok arról, hogy a szabadság szeretete mások szabadságának becsülésénél kezdődik. — A szabad- j ság megszorítása tehát önmegtagadás, áldozat, a közérdek szolgálatában. Ez az áldozat szüli a kötelességet, mely egyensúlyban tartja a szabadságot és jogot. Áldozat és kötelesség, ezek képezik tehát I a jognak föltételeit. Mert reám nézve áldozat az, J hogy másnak a jogát ne sértsem, s másokra nézve í kötelesség, hogy az én jogaimat tiszteletben tartsák. Mindezen elvekből az engedelmesség erénye folyik a vallási és állami élet terén. A mely nép az engedelmesség erényét elveszté, az megérett a szolgaságra, viszont a mely nép törvényeik tisztelete által vezettetik, az a zsarnokság minden támadása ellen védve van! Beszéde második részében a vallás szempontjából fejtegeti a szabadság eszméjét. A hivő lélek szabadságát első sorban Isten törvényei korlátozzák és védik is. Engedelmességet parancsol azonban az egyház nemcsak Istennek, mint legfőbb urunknak, hanem engedelmességet földi uralkodónknak s azok törvényeinek is. Fölemelte azért a király szivet Jézus.Krisztushoz, a Golgota királyához s megmutatta neki a tövis koronát s azt mondá: a királyok királya ilyen koronát hordozott, feje vérzett s szive meghalt a népért. Te neked is országodért és annak boldogságáért kell élned. A keresztény szeretet és alázat magaslatára emelvén úgy egyrészt a királyi méltóságot, másrészt az alattvalókhoz is igy szól az evangéliumban: »Nincs hatalmasság, hanem csak az Istentől, a melyek pedig vannak, Istentől rendeltettek. Annak okáért szükséges, hogy engedelmeskedjetek nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is.« A polgári kötelesség, az alattvalói kiiség és a hazafiság legszebb példáit találjuk az egyházban már keletkezése első éveiben. Nézzétek Szent Pál apostolt, a börtönben ül, az államhatalom elfogatta őt és szent Pál a bilincsek között is azt hirdeti: »Nincs más hatalom, hanem csak az Istentől.* Szt. Pált megvesszőztetik és ő kínjai között is azt kiáltja: »engedelmeskedjetek.« Szt. Pál a vérpadon áll, a bakó pallosa villog fölötte, és ő azt mondja: »a ki ellene áll a hatalmasságnak, Isten rendelésének áll ellene.« A zsidók Nero alatt üldöztetnek. A nép vére forr, haragja kitörni készül, hogy lerázza a római igát; de felriad az egyház lelke s oda kiáltja Jeruzsálemnek: »Istent féljétek, a királyt tiszteljétek!« Ez volt a kereszténység tana a börtönökben, a vad állatok körmei között, a máglyákon, mindig és mindenütt. A legvérengzőbb üldöztetések között, a halál aratásának szörnyű nagy napjaiban nem némult el az egyház tanítása : »adjátok meg a császárnak a mi a császáré !« A cir- cusból, a vad állatok körmei közül a hadi szolgálatba mentek s miután bekötözték a vallásukért kapott sebeiket, meg tudtak halni a hazáért. Egyéni szabadságukat alárendelték Isten és a földi fejedelmek törvényeinek, de a haza szabadságáért életüket és vérüket áldozták. Beszéde harmadik részében hazafiui szempontból fejté ki a szabadság eszméjét. Ecseteli a kereszténység első századában élt hívek lelkes önfeláldozását a haza szabadságáért, Valamint az 50 évvel ezelőtt a szabadságért küzdött s vérzett apák lelkesedését, s a haza magasztos eszméjét fejtegetve megérteti azok lelkesedését is, kik most békében élvezik a szabadságharc kivívott gyümölcseit. Meghatóan ecsetelte a hazaszeretet érzelmeit s a hazájától távol elszakadtunk küzdelmeit, fájdalmait s me leg honvágyát szülőfölde után, melyet elfeledni sohasem tud, mert hisz Isten oltotta beléje azt a le küzdhetlen szeretetet, melynek bilincseivel szív e szülőfölde talajához fűződött. Ecseteli a hívők példányképének, a Megváltónak hazaszeretetét, kinek szemeibe szintén könyeket csalt a hazaszeretet, midőn a veszendő Jeruzsálem sorsára gondolt. Isten — úgymond — az embernek csak egy szivet adott, egy szívnek csak egy hazát, érthető tehát, hogy ennek szabadsága legféltettebb kincsét képezi minden honpolgárnak. Ezen hazáért s ennek szbaad- ságáért küzdöttek apáink s ontották vérüket. Ennek szeretete kell, hogy minket is lelkesítsen, s hogy hálál adjunk Istennek a visszanyert szabad Ságért s a szabadság törvényeinek szentesítése, r.. Befejezésében összefoglalva a szabadság eszméjének e hármas szempontból felfogott érzelmeit, megható imával fordul a mindenhatóhoz, hogy áldja meg ezt az édes hazát; hisz ez az a föld, melyet mindnyájan annyira szeretünk, szabadnak, boldognak óhajtunk. Oltalmazd meg tehát nagy Isten ezt az édes hazát, minden bel és kül veszélytől, hogy emlékéhez, nagyságához méltó maradjon. Gerjeszd fel e szabad haza minden polgárának szivében az irántad való szeretetet, mert hisz hit és vallás nélkül e haza nagy és boldog nem lehet. Áld meg e haza sötét áramlattól fenyegetett jó népét, szálljon ez áldás nemzedékről nemzedékre s legyen egykoron kárpótlásul ezért osztályrészünk a tulvilági örök haza ! A magas szárnyalásu, erős hazafias érzéssel előadott, s fenkölt gondolatokban bővelkedő beszéd általános, mély hatást keltett a közönségben egyaránt; melynek áhítatra keltő benyomása alatt kezdődött meg az ünnepi isteni tisztelet. Mise alatt a templomi énekkar szép egyházi énekeket adott elő, s a nép ezrei is áhitatos lélekkel énekelték a húsvéti szívhez szóló, régi egyházi énekeket. Az isteni tisztelet bevégzése után sok időbe tellett, mig a több ezerre menő közönség ki tudott vonulni a nagy templomból, s mindenki magasztos ünnepi érzéssel szivében távozott haza, békés otthonába. Fél 12 órakor az izr. templomban is szép, megható isteni tiszteletet tartottak 1848. április 11-nek félszázados évfordulója alkalmából. — Ez alkalommal dr. Ungár Simon rabbi, a nála megszokott hazafias érzéstől sugalva gyönyörű imát mondott a királyra és a hazára. Ezen imából közöljük a következőket: «Előtted, mi atyánk, királyunk, ki szent igéddel arra tanítottál bennünket, hogy Isten képmására alkotott ember csak Istennek lehet szolgája, nem szolgája a szolgának, hogy meggyalázza emberi méltóságát, ha térdet hajt az előtt, ki porból alkottatott és porba tér vissza, — a te színed előtt hadd zengjen háladal e napon e haza szabagságáért, mely 50 éve lett királynak és népnek közös kincse». «Mert a mily igaz az, hogy csak szabad nép lehet valóban boldog, hogy csak önérzetes, szol- gaiasságtól és gyáva megalázkodástól ment nemzet haladhat sikeresen az egészséges fejlődés és a felvirágzás utján, úgy igaz az is, hogy szabad emberek fölött uralkodni bölcsességgel és szeretettel, nagyobb, nemesebb, királyibb dicsőség, mint parancsolni rabszolgák tömegének kényszerrel és erőszakkal.» — — A beszéd után az énekkar szép íiszharmonium kiséret mellett a «Szózatot» énekelte el, mire az ünnepi mise véget ért. Ünnepi lakoma. Délben egy órakor, a megyeház dísztermében 100-nál több vendég gyűlt össze a főispán vendégeként ünnepi lakomára. ____________TOLNA VÁRMEGYE. _________ A pompásan kiállított és rendben tölszolgált ebéd közepén, a pezsgőnél gróf Széchenyi Sándor főispán fölemelkedett helyéről s a következő nagy hatást keltő szép szavakkal emlékezett meg a hazafias ünnepélyről: Igen tisztelt vendégkoszoru! Az 1848-ik év nagy vívmányait, melyek hazánk történetében kitörölhetetlen nyomokat hagytak és azok törvénybe iktatásának 50 éves évfordulója jelentőségét főtiszte- lendó Wosinsky Mór plébános ur a mai ünnepi mise és szertartás alkalmával elmondott meleg s hazafias beszédében oly fényesen domboritotta ki, hogy ahhoz a magam részéről csak néhány rövid szót kívánok fűzni, annyival is inkább, mert hisz’ minden igaz, magyar hazafi, akár ténylegesen vesz részt a mai nemzeti ünnepen, akár pedig áhítattal magába szállva mérlegeli e nap jelentőségét, hálás szívvel fordul a Mindenhatóhoz és áldja a Gondviselést, hogy fölkelté drága hazánkra a szent szabadság napját, mely éltető, meleg sugaraival uj, nagy horderejű intézményekre termékenyité a szabaddá lett polgárok szellemét . . A természet örökké következetes törvényei szerint, valamint a hirtelen hőség folytán felszálló párák csak viharban képesek egyensúlyra helyezkedni, úgy az ezer éves államalkotásokat felforgató uj kormányformák létesítése szintén nem járhat súlyos rázkódtatások nélkül. A vakító fényt Europa legtöbb államában sötétség követte, vér áztatta hazánk földjét is, de a kiomlott vér nem fojtá el az igazi szabadság csiráját, csak megtermékenyítette, a mely, bár küzdések árán, izmosodott és nagyra nőtt. (Zajos éljenzés és taps). Ötven év felszáritotta a vérnyomokat, beheggesztette a tátongó sebeket. Uj nemzedék lépett a küzdő térre, mely a nagy idők nagy férfiai iránti kegyeletet kapta örökbe, azt szivében megőrizte és őrizze meg továbbra is 1 (Elénk éljenzés). De ezen nemzedék már nem tekint és nem is tekinthet azzal a rajongással a 48-as izzó légkörre, mint azok, kik annak közvetlen szemtanúi voltak. Azonban azt hiszem t. uraim, hogy az érzés melegét az Ítélet elfogulatlansági pótolja, mert ezen uj nemzedék a történelem — hogy úgy fejezzem ki magamat — tisztitó retortájan át szerzi benyomásait és a tények logikája alapján ítél. A véres események már nem vetnek oly mély árnyékot a volt politikai ellenfelekre, az uj nemzedék már nem a boszu, gyűlölet és elfogultság szemüvegén át tekinti a múltat és ezt az idők áldásának tekintem. Az egyetértés szülte nemes gyümölcs csak a békében tud érlelődni, a gyűlölet sem az ember, még kevésbbé pedig a nemzetek életében áldást nem hozhat. A király és nemzet (a társaság tagjai felállanak) közötti nagy kibékülésnek alapköve 1867. junius 8-án tétetett le. Ennek 31 éves eredményét ma már senki kétségbe nerfi vonhatja; és mégis, dacára e nagy kibékülésnek, eddig minden évben volt egy nap, melyen király és nemzet közös imája Istenhez nem szállhatott. Váljon sikerült-e a f. évben legutóbb alkotott törvénycikknek, a mely a 48-iki alkotások törvénybe iktatásának félszázados emlékét nemzeti ünneppé avatta, ezen utolsó diszharmóniát eloszlatni, azt a jövő fogja megmutatni, mert — elismerem — hogy a törvényhozás egy tollvonással 50 éves tradi- ciószerü szokást eltörölni nem képes, de mégis már ma consta tálhatjuk ennek ama nagy hatását, a melyet, nem volt az 50 es években olyan merész politikus, ki azt megjósolni merész lett volna, hogy a Habsburg házbeli osztrák császár, mint a magyar nemzet fölkent királya, a magyar fő- és í székvárosban, a 4.8-as tv dicső alkotásainak 1898. április 17.
