Tolnavármegye, 1898 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-09 / 2. szám
2. szám. Vili. évfolyam. Szegzárd, 1898. január 9. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . . . 3 » — > Negyed évre . . 1 » 50 » Egy szám ára . . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad Kramraer Yilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékel'« megállapított árszabály szerint számíttatnak. A szöllőélősdiek természetes leküzdése. Mióta a iilloxera és peronoszpora megtámadta szölleinket s ez irtózatos csapás kiszámíthatatlan pusztításaival szemben úgyszólván tehetetlenekké lettünk, azóta nap- ról-napra szaporodik a száma ama szegények tömegének, a kik egykor saját szőlejükből megélhettek, vagy mások szöllejéből — melyet ők munkáltak tisztességes bérért — éltek meg, és ma vagyontalanul lézengve, faragják a koldusbotot vagy a kétségekből keletkezett uj vallásnak, a jobb időkkel kecsegtető szociálizmusnak sok irányban téves és tökéletlen eszméin rágódnak. Bir-e e csapással szemben valamelyes eredményt felmutatni évtizedek óta a részben elbizakodott tudomány? Bátor a szaktudósok mindenféle célirányos eszközökhöz hozzányúltak már, hogy elbánjanak ezzel a vagyoni gyarapodásunkra törő ellenségünkkel, — eddigi kísérleteik azonban minden határozott eredmény nélkül valók és ime harminc nehéz esztendőn keresztül nem képes megbirkózni a hatalmas ember a kis féreggel, — hatalmas tudása nem tudja legyűrni e parányokat. Pedig a tudoinánynyá vergődött tapasztalás évszázadok óta oda törekedik, hogy fokról-fokra bebizonyítsa, hogy a bennünket környező és időközönként bármily irányban föllépő tünetek, természetes okokon alapulnak s a természeten kívül soha más hatalom nem működik a jelentkezésekben, látszassanak azok még oly titoksze- rüeknek is. Mindennek dacára a föld és kertművelés terén még nem jutottunk el odáig, hogy a növényzet éltetését illetőleg a nagy természet közvetlen és csalhatatlanul működő alapelvit szorgos tanulmányozással megközelíthettük volna; e nélkül pedig azok a köz- gazdasági erőlködések, — a melyekkel a földterületet termőbbé és igy a felhasznált munkát jövedelmezőbbé hogy tegyük, egyrészt meddők maradnak, másrészt a hasznosított növényvilág élete ellen törő és a művelésnek ellenható, eddig ki nem fürkészett természeti körülmények ezerféléi a \ külső érintések hatásaival ellensúlyozzák az okszerűséget. Kert- és földművelésünknél a természet rejtett működését teljesen sem a kémia, sem a fizika föl nem derítheti, bárha utóbbi egyet- mást föl is fedez, de mivel nem lévén egészen tökéletes, a tapasztalást ez irányban nem vezetheti, nem támogathatja, haladása pedig odáig, hogy a növényzet fokozatos éltetését, illetőleg a természet működésének titkát föltárja, talán soha el nem ér, mert leginkább az eszközt, szert vagy módot fogadja el elvéül s igy szellőink jövőjére nézre nem maradna egyéb hátra, mint a bibliai Mózes V—28. részében foglalt eme látnoki igéiben: »Szőlőt ültetsz és nem veszed annak hasznát; Szőlőket ültetsz és azokat miveled, de Bort nem iszol és nem szedsz, mert Megemészti azt a féreg;« megnyugodva, összetett kezekkel nézzük természetbeli javaink pusztulását, fárasztó munkánk gyümölcsének idő előtt való tönkreju- tását — avagy e szentkönyvnek azon másik mondásában, mely szerint »a szegények soha nem tűnnek el a földről» keresni gyarló vigasztalást. Annyit régen tudunk, hogy azok a növények, melyek faállománynyal bírnak, erősebb szervüek és szivósabb nedvük nekik hosszabb életet biztosit. Ezek közé tartozik a szőllő is, melynek közönséges élettartama hatvan-hetven esztendő, de kedvező talaj és éghajlati viszonyok között száz évig, sőt tovább is elél, következőleg elég nagy képessége van arra, hogy magát akár a kül- természetből, akár önmagából képezve, hosszú élete alatt az életképességét gyöngítő behatásoknak szivósan ellenállhasson, hacsak termékenységének előmozdítása céljából gyakori trágyázás, k'övérités és egyéb műveletekkel élettartamát meg nem rövidítjük. Minden oly életröviditő művelést tehát, melynek egyedüli célja a tőkének termőbbé tétele vagy arra való sarkalása — szorgosan kerülnünk kellene, mert a szemzés, bujtás és egyéb műtétel által a növény belső szervezetét sokkal tökéletesebbé és finomabbá teszszük ugyan, azonban e mesterséges tényezőkkel finommá avatott belső szervezetnek nagyban csökkentjük a külsőleg jövő természetes hatások iránt való fogékonyságát és felszívó képességét. Ezen állapotában a táplálkozása lényegét tevő anyagcserét nem képes többé erőteljesen közvetíteni; klorofil tartalmának átváltoztató képessége megbénul s leveleiben is megernyedvén, nem lesz képes felszívni a levegővel nyújtott kellő mennyiségű szénsavat, nem választhat ki elegendő élenyt TARCA. Nyugalom. Sötét fátylával int az éj: Pihenjünk végre csöndesen! Szivem oly bágyadtan dobog, S nem fáj már semmi, semmi sem ... Meg se rezdül lehunyt szemem, S kezem egymásba kulcsolom; Fölöttem bölcsődalt dalol, A fészkét meglelt nyugalom. Oly andalító szép e dal I Nyomában béke mosolyog. A gond, a vágy mind szendereg, S szótrebbennek a sóhajok. Sötét fátylával int az éj: Pihenjünk végre csöndesen ! Szivem oly bágyadtan dobog, S nem fáj már semmi, semmi sem ... TATJÁNA. Régesrégen. Irta: Krúdy Gyula. I. Olyan szomorú idő volt az! Ama régi órát értem. A nagy udvar felett a feneketlen szürkeség, mintha hajnal volna, vagy korai alkonya a búcsúzó napnak. Estenden szokott úgy töprengeni az ember, életen, elmúlt szerelmeken és egykor nyagyranyilt virágokon. A milyenek már az én óráim régesré- gen. Ama régi óra óta. A régi óráról szeretnék ma beszélni. Szür- keséges percekről, mikor a nap valamerről, igenigen messziről csak, nézett be a háztetők felől. Nelli az ablaknál ült. Ez vala kedvenc helye. A függönyök mögött ülvén, félig lehunyt szemével messzire nézett az elhervadt, hallgató tájak felett, a merre a házunk állt. Mama is ott volt néha, de ő beteg és gyenge vala és már öreg; ő másik ablakhoz ült és fehér fejét félrehajtva a szék támláján, figyelőén és hosszan nézte Nellit, A ki szép volt, oh, százszorszebb nálamnál. Hisz én csak afféle töpörödött, jégszürke teremtés voltam mindig, komoly és öreges, a kiről megérzi az anyasziv, hogy sohasem lesz boldog, csendesen dojgozgató, csendesen megvénülő leány lesz, a kinek nem voltak ábrándjai. De Nelli! . . . Ő volt a ház kincse. És szép-e ? Kecses, nem sugár, de karcsú és mosolygó. Gömbölyű, az álla, ajka pici és piros, ama kedves szépségek közül való, a kikbe az első látásra beleszeretnek a férfiak. Meg szomorú, a mi nagyon jól állt neki. Oly révedezőn bús, mint ama percei az életnek, mikor határkövekhez érünk a földi ösvényen, feltámadó vagy elvonuló szerelmekhez, vénséghez, ifjúsághoz. Mikor ülünk a szobában csendesen, némán, az óra ketyegésén kívül csak a szú percegését hallani a régi bútorokban. De egyszerre mintha igen-igen messziről felzúgó szél suhogását hallanék. Erdő fenekéről, titokzatos völgyek mélyéről jövő szélhez hasonló ez. Összerezzenünk. A tükörbe nézünk és látjuk, hogy megöregedtünk és odakünn havas a világ. , En már igen. De Nelli nem. E történet róla szól. II. Valaki haladt az utcán és benézett az ablakon.. Mosolygó, barna férfiarc, nyugodt gesztenyeszem, egészben véve barátságos és nem kellemetlenül csinos. Olyan arc, a mi tetszik a kicsi igényű, lassan dobogó szivü leányoknak, és szerelmet fakaszt egy pillantásával. Nelli összerezzent. Jól láttam. El is pirult könnyedén. Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
