Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-02-02 / 5. szám
Szegzárd, 1896. február 2. VI. évfolyam. ________ 5. szám. TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Előfizetési ár: ( Egész évre . . 6 frt — Icr. 1 Fé! évre . . . 3 » — » Negyed évre . . 1 > 50 > Egy szám. . . . . 12 » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vil- mos könyvkereskedése Szegzárdon. I Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét Illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséihez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Ellenzéki időíccsérlés. A belügyministeri költségvetésnek a főispánokról szóló címénél a képviselőim ban napok óta, mint a záporeső, szakadatlanul hullott a sok határozati javaslat, melyek majdnem kizárólag az ország magasabb és legmagasabb értelmiségéhez tartozó társadalmi osztály stigmátizálásával foglalkoztak. Ugrón javaslatára következett Bartha határozati javaslata, erre ismét gróf Csáki Albiné. Ezután zavart összekuszáltságban következtek Pázmándy, Hermann, Makfalvay, Holló, Várady és tutti quanti határozati javaslatai, melyek kevés szóban és indokolás nélkül pálcát törtek egész társadalmi osztályok és testületek felett, melyeknek érintetlen tekintélyét soha sem lenne szabad, és a magyar állam konszolidálásának veszélyeztetése nélkül nem is lehet a pártszenvedély tárgyává tenni. A beterjesztett határozati javaslatok boncolása és elemzése nem vezetne más eredményre, mint annak felismeréséhez, hogy a különböző ellenzéki pártok az uralkodó párt fejetetején izzó szenet szítani törekszenek és a végrehajtó közegeket a lakosság előtt diszkreditálni iparkodnak. A határozati javaslatok egynémelyikénél már nem a törvényhozó testületek tagjairól és nem a főispánokról van szó, hanem arról, hogy az ország választott és kinevezett megyei hivatalnokai diflfamáló módon stigma- tizáltassanak úgy. a mint az példa nélkül áll az összes civilizált országok történetében. És midőn még hozzátesszük, hogy gr. Appo- nyi Albert pártja és ennek nemes vezére maga a legékesebb szavú szószólója az ország kinevezett hivatalnoki karát stigmáti- záló határozati javaslatnak, ezzel eléggé jellemeztük a helyzetet. Hogy gróf Apponyi Albert tanácsot ült önmagával, mielőtt szavát felemelte az ország hivatalnokai ellen, azt bátrak vagyunk komolyan kétségbe vonni és szívesebben megengedjük, hogy számos tévedéseire ismét egy uj tévedést halmozott, a melyek eddig oly végzetesek lettek rá nézve. De ha az Apponyi-féla politika és az ő államférfiul' képességének üressége és semmisége mellett újabb bizonyítékra lett volna szükség, mostani eljárásának az államférfim hivatottság legutolsó felcsillámlását is ki kelle oltania. Gróf Apponyi oppoziciója elérkezett a kínszenvedések utolsó stádiumához. A tartalom nélkül való nemzeti enyelgés nem fog többé, pártpolitikai manőverek nem Ígérnek síkért. A közigazgatás államosítása körül félig, az.egyházpolitikai javaslatok alkalmával egészen dezavuálta magát a nemes gróf és teljesen elvesztette politikai hitelét. Az ország felismeri, hogy a gróf pompás szónoki tehetsége soha sem fog az egész nemzet szolgálatába lépni s hogy csak azért beszél, hogy opponáljon és csak azért opponál, hogy szónoki tehetségét helyes világításban mutassa be. A belügyminisztérium költségvetésének tárgyalásából zavart akartak csinálni a Bánffy-kabinetnek ! Az pedig megerősödve és megacélozva került ki a különböző ügyekből. Az istenbéke minden floskulusaival és csillogásával eléggé kiemelte báró Bánffy preponderánciáját és Apponyi eljárását igazi értékében mutatta be. A főispánok felett folyt vita megérlelte és megacélozta a kabinet komolyságát és felelősségérzetét. Ez a kabinet teljes-tökéletes tudatával bir nagy feladatainak s becsületes eszközökkel és becsületes törekvéssel meg fogja oldani a feladatokat, melyeket maga elé tűzött és teljesiti a kötelességet, melyeknek teljesítését a korona és az ország elvárja tőle. Egyenlőtlen az a helyzet, melybe a parlamenti pártvezérek jutottak. Báró fíánffynak prog- rammot kell teljesítenie s tényeket, bevég- zett cselekedeteket beszéltet kormányzati komolysága mellett. A frázis-cséplők azonban a Ház másik oldalán szavakat szolgáltatnak, csak szavakat s üres fecsegésükkel útjába állanak a kormány minden akciójának, csakhogy meghosszabbítsák a napokat, melyek törvényhozói működésüknek szánva vannak. A könnyebbik helyzet az ellenzéki, a mely mit sem tud alkotni és csak akadály. A miniszterelnök vas és szívós akaratának itt egészen kivételes módon fog kel leni érvényesülnie. — Az állami számvevőszók jelentését a se- lyemtenyósztés 1894. évi üzeméről, melyet mi is közöltünk, némely lap újabban úgy tüuteti fel, mintha az támadást jelentene a selyem tenyésztés ügye és annak intézője, Bezerédj Pál miniszteri tanácsos ellen. Az állami számvevőszók jelentésében mi sem foglaltatik, a mi a selyemte lyésztósi ügy érdeme ellen irányulua, annál kevósbbó tartalmaz TÁR CZ A. —KtSaS**Emelt fővel járok .... Irta: Petri Arthur. Üldöz a sors, hajt a végzet, Nincs mér messze az ítélet! — — Vagy elbukom csúf ínségben; De itt soh’ se érjen szégyen! — S bár csak tövisekre hágok. Emelt lével járok! — Szülő, testvér, barát hűtlen, Hit sem nyílik már szivemben; Munkát kérek, de nem adnak Isten, ember: mind elhagynak! — — És bár éltem hitvány átok. Emelt fővel járok! —Hogyha nyom bús sorsom kínja, Nehéz gondom fénybe vonja: Szivárványszin’ remek álom. — Ködben fekszik: de ón látom! Látom .... és jobb sorsot várok. Emelt fővel járok! — Mese egy asszonyról. Irta: Tábori Róbert. I. A női szörnyetegekről folyt a társalgás, meg arról is vo't szó, bogy a mai irók tán igazságtalanok is az asszonyokkal szemben, mikor hősnőiket majdnem kizárólag szfiukszszerü alakoknak festik. flát már annyira zavaros volna a költészetnek egykor tiszta forrása, hogy csak torzalakokat mutat? Vagy a mi szemünk volna hibás abban, hogy mindent rútnak lát? A legtöbb disputáló ahhoz a véleményhez szított, hogy az irók jól látnak és az asszonyokban van a hiba, mert hisz akik legjobban ismerik nemüket : a női irók is csaknem kizárólag sötét színeket használnak. Úgy kell annak lenni, mint a pesszimisták mondják, hogy a decadence korszakában a nőt is sújtotta a sülyedés végzete. . . . — Uraim, ha megengedik, elmondok önöknek egy egyszerű történetet, amelynek szemtanúja voltam. II. Abban az esztendőben vettem át az elmegyógyintézet vezetését. Az orvosnak, aki sikerrel akar működni, ismernie kell betegéi múltját és családi körülményeit. Sok nyomor és még több bűn szövi azt a sűrű fátyolt amely ráborul egy-egy beteg lelkére és nem épp3n könnyű dolog, keresztüllátni a szöveten. De én látni akartam és azért behatóan tanulmányoztam valamennyi betegemet. Volt köztük egy asszony, aki különösen lekötötte érdeklődésemet, noha élettörténete a lehető legegyszerűbbnek tetszett. Vagy harminc éves lehetett és vonásai a kiállott szenvedések dacára elárulták, hogy régebben nagyon szép volt. Elődöm azt jegyezte fel róla az intézet naplójában, hogy betegsége gyógyíthatatlan búskomorság. A psziko- logiának kevés köze volt az esetéhez, mert úgy jutott az intézetbe, hogy második gyermekágya után elsötétült az elméje. S már öt éve, hogy itt van az intézetben, anélkül, hogy állapota b gkevésbbó változott volna. Minden jel arra mutat, hogy élet- fogytáig megmarad az intézet lakójának. Egyébiránt csendes, türelmes, szavát sohasem lehet hallani és az ápolóknak alig ad valami munkát. Eljött az a nap, mikor a tartásdijat kellett érte megfizetni, s aki elhozta, m iga a férj volt. Szép magas termetű, előkelő úri ember, akit már látásból ismertem. Magasrangu hivatalnok volt valamelyik ministeriumban és közbec-ülésnek örvendett. Mikor átadta nekem a köteles összeget, azt tudakolta tőlem, nem mutatkozik-e némi javulás a I beteg állapotában ? Xja.pu.n.lic mai száma ÍO oldalra terjed.
