Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-10-04 / 40. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1896. október 4. Megyénkben nagy szükség van arra, hogy a szabadelvű párti választók érdeklődését állandóan ébren tartsuk s a párthoz való ragaszkodásukat megerősítsük: annál inkább kellene most, a viharosnak Ígérkező választások előtt a legnagyobb erélylyel, lelkesedéssel fölkarolni a párt ügyét, nehogy pótolhatatlan vereséget szenvedjen megyénkben a liberális párt az elkésett készülődések miatt! A küszöbön levő választások alkalmával a szabadelvű pártnak szervezve, teljesen elkészítve kellene harcba mennie, nehogy csúf kudarc érje a liberális eszméket ott, ahol azokat diadalra is lehetne juttatni. Más megyékben folyik is a szervezkedés teljes erővel s a legkedvezőbb kilátásokkal mennek bele a küzdelembe : nálunk azonban eddig teljes apathia és szélcsend uralkodott, mely után nagy vihar szokott kitörni. Adja Isten, hogy a szabadelvű párt kárát ne vallja a közelgő viharnak, melyet idejében még meg lehetett volna akadályozni, később azonban bajos lesz föl tartóztatni! Előre ! Fel a küzdelemre ! A tengeri kígyó. Ki nem hallotta még ennek a myste- riosus állatnak a hirét, a mely a legkülönfélébb alakot képes felvenni. Naponta más mezben mutatja be magát, és amily gyorsan megjelenik, époly gyorsan eltűnik, hogy nem sejtett alakban a föld valamely pontján bemutassa magát. Ugyan látni nem látta senki ezen phenomenalis állatfajt, de hallani folyton lehet róla. A mi vidékünkön huszonöt év óta majd felbukkan, majd eltűnik, a mint a viszonyok és körülmények magával hozzák. De alakját ritkán változtatja. Nálunk mint a baja-bátaszéki vasút hírmondója mutatja be magát. Ha a viszonyok és körülmények megkívánják, itt van a láthatáron, a mint pedig ezek megváltoznak nyomtalanul eltűnik és a krónika egy ideig csendben van. Majdnem kézzelfogható alakban az 1893. évben jelent meg e vizi szörnyeteg, magával ragadva a Duna mindkétparti közvéleményét. Azóta kevés időközök hiányával, a felszínen tudta magát tartani, és az érdeklődést annyira ébren tartotta, hogy az ország összes kereskedelmi és iparkamarái, az országos köz- gazdasági egylet, országgyűlési képviselők és szóval minden számba vehető tényező favorizálták. Lassan, kígyó természeténél fogva összegyürődzött ravaszul és nesztelen visszahúzódott, hogy egy szép reggelen vidékünk és az érdekeltség meglepetésére, Gombos Bogeujovó vidékén üsse fel fejét. Hogy ez a tengeri kigyó, mely a dunai hid alakjában bujdosott, játszik egy negyed század év óta, Tolna- és Bács Bod- rogli vármegyével, meddig fogja még szeszélyes játékát űzni az említett érdekelt vidékkel, azt megjósolni halaudó ember alig lesz képes. Azonban, hogyha nem előbb, de október hóban a mi vidékünkön ismét meg fog jelenni, azt bátran bárki is megjövendölheti. A mint az országos követválasztásra az első jel ki lesz adva nálunk is, Baján is a tengeri kígyót a dunai hid alakjában hallani fogjuk, és addig fog itt tartózkodni, mig az utolsó választó szavazatát be nem adta, hogy azután talán tőlünk legalább öt évre, vagy örökre ismét elbúcsúzzék. Hisz már nem igen törődnénk ennek a problémának megfejtésével, ennek a vizi állatnak ittmaradásával vagy eltűnésével. Tudjuk, hogy a kigyó és pláne ha tengeri kigyó, olyan sikamlós, hogy az még a miniszterek kezeiből is kisiklik. De másról van most szó ! És pedig arról, hogy Tolna- és Bara- nyamegyónek egy része milyen jövőnek néz elébe. Az ezredéves ünnepélyek mámorából lassan-lassan kijózanodunk. A medréből kilépett ünneplő közvélemény, a rideg valódiság által a mindenna- piasság útjára önkénytelenül visszatereltetik. És itt a főideje annak, hogy midőn a millenniumi ünnepek esti harangja utoljára megszólal, a dolce far nientét végre a rideg prózával felcseréljük. A lélekemelő circensesek sok látványosságot nyújtottak a mulatni és élvezni aka— Hahahaha! — nevetett a vén arab — én tartóztatlak ? Menj Allah nevében I Igaz biz az ! elvetettem a sulykot, úgy beszéltem, mintha otthonn valami szöllőprésházban lennék. — Na, na, jó Effendim, látod csak légy türelmes ; a gyaurok ezt nagyon nehezen tanulják meg, a türelmet, pedig hát a türelmetlenség rossz betegség, rossz, bizony rossz. — De miért várjak ? — Miért ? mert a kávé még nem kész. — A kávé ? — Az hát. Hisz azzal foglak gyógyítani. — Kávéval ? — Igen hát. Ha az én kávémból iszol, és egy nargileh dohányt el fogsz szívni és nem lész olyan egészséges, mint a meccai vámszedő — akkor etessenek meg velem sertéshúst a Bairám ünnepén. — Fonák gyógymód. Eltűnődtem, hátha a mekkai vámszedő beteg ember, vagy éppen halálán van ? De akkor erőt vett rajtam a bizalom — meg aztán már annyi csodás dolgot láttam itt Afrikában, hogy nem vitatkoztam vele többé. Jöjjön akármi. Végre odahozta a kávét, hosszú nyakú ibrikben két apró dió nagyságú csészével. — Igyál, Effendim. Ittam ! Tudtam, hogy nincs cukor benne, de azt már megszoktam. És csudák csudája, ismét ittam, és újra ittam — az öreg Sudallah csak egy csészével ivott, a többit — vagy egy fél litert, ón magam ittam meg. Elég forró volt ám az oázban, d,e ón bensőmben a keringő vért hűvösnek éreztem ; csak az volt a furcsa, hogy homlokomról csak úgy csur- gott az izzadtság. Az öreg reám takart egy kétes szinii szőnyeg-félét és a nargileh alatt parazsat szítva, a pipa tüzébe egy kevés rózsaolajat csepegtetett; észrevettem mindent, nagyon vigyáztam reá. — No most szívjad ! Szívtam a gyenge, illatos füstöt, és csakhamar mosoly jelent meg boszus arcomon. Mintha csak ezt várta volna a vén fifikus, rémitő hahotába tört ki. ügy nevetett, hogy nem győzte rongyos himnuszával tőrölgetni a szemeit, szinte köunyezett a nevetésben — én is nevettem, kacagtam vele. — Ne egyél semmit, — mondá, midőu kérdeztem, hogy ne nyittassak e ki sóshust (eonserv) — ne egyél, csak igyál, annyi kávét, a mennyit csak bírsz, este úgy is Sudankalehbe érünk, akkor a frankoknál jobban is Ízlik majd. ügy tettem, ahogy Sudallah mondta. Eém sok kávét fogyasztottam, és azt mind keserűen, és szívtam azt a dohányt aminőt itt nem lehet kapni, egy vagyonőrt sem. Minden oáznál két órai pihenő idő van számítva s igy volt időm, hogy a kopaszodó fűben elnyúlva, kipihenhessem magamat. Olyan jó éreztem magamat; ismeretlen kéj vett erőt rajtam. Egész józan voltam, mert hisz sem a kávé, sem a dohány nem volt semmiféle narcotikus szeszszel preparálva. Az ellentétek szörnyen hatnak az idegekre, és ezt a kávé és a dohány élvezete idézték elő. Fektémben szétnéztem, hát kérem nem kaproknak, de ne felejtkezzünk meg azokról, a kik azelőtt és azóta folyton panern-ért könyörögtek. Ezeket itt sajnos, a mi Tolnavármegyénkben, ahol még nemrég gazdagság, jólét és munkakedv uralkodott, lépten- nyomon, s percről-percre sokszorosítva kell szemlélnünk. Tolnamegye, te egykoron virágzó megye ! hová lettek a te fényes napjaid? Tolnamegye, a mely még néhány rövid év előtt meseszerűen prosperált, ma már a közelmúlt jólét foszlányaival sem burkolhatja magát. Az elemi csapások szaporodása, jövedelmi forrásainak apadásával gyors lépést tart, még pedig annyira, hogy már foszlányokat, de még fügelevelet sem találnak igen sokan, hogy vele a sors által támadt megaláztatás szeméremérzetét betakarhassák. Elég neki a vadlapulevél. Azt keresi, s már azzal is megelégszik. Keres messze vidéken, messze túl a tengeren, túl, ismeretlen világrészekben, ahol nem ismerik, ahol nem törődnek azzal, hogy milyen is volt a múltja. Mit is csináljon itthon? A merre a szeme tekint, sivár kopár minden ! Rekonstruáljon ? Nincs hozzá sem testi ereje, sem erkölcsi bátorsága. Az elemi csapások súlya alatt görnyedez, és nincs bizalma a kétes jövendőben. Szőllei parlagon hevernek. Kevés szántóföldjén iszap és békatenyésztő hely. Az idei termése ott rothad, a jövő termésre pedig nincs reménye, mert a ki nem vethet, az nem is arathat. Hogy pedig a nyomor és keserűség kelyhe csordultig legyen, ahhoz még a megyénket dúló sertésvész kellett. Megeshetik, hogy még ez sem lesz elég, hanem a rossz és hiányos táplálkozás miatt a marhavész is be fog következni. Meddig fogja kibírni Tolna- és Bara- nyamegye ezen csapások láncolatát, azt nem nehéz eltalálni. Sokáig nem, mert már úgyis azon megmaradt morzsákból kénytelen életét tengetni, melyek a közelmúlt megtérített asztaláról lehullottak. Nagyon silány kilátás, de még soványabb reménység az, a mivel a megyét és közönségét kecsegtetik. Hisz nem kell senkinek ajándék ! A magyar ember sokkal büszkébb, mintsem alamizsnát kérne, vagy zelhető sivárabb valami, mint a nagy Sahara azzal a rettenetes meztelenségével ; a hová a szem fordul homok — homok ! semmi nyugpontot nem találsz. Ha utazol benne, néha, néha nehány nap- fehóritette csontokra bukkanhatsz — leölt tevék csontmaradványai; de igy fektédben — sivár, vi- gaztalkatatlan, egyenlő — sima homoktenger. Akkor aztán feltekintesz akaratlanul is az égre; és ott aztán találsz vigaszt a lelkednek is — meg gyógyirt a szemednek is. A felhőtlen ideális kék ég — színével is már vigaszt nyújt, — és kibókit a föld meztelenségével. Azt mondják, hogy a tenger megtanít imádkozni. Igaz. De itt a Saharában is, — imádkozol, és pedig arra kéred az Istent, hogy mentül előbb vezéreljen ki belőle. Igaz, hogy amidőn az expedícióhoz szegődtem, beteg voltam, de nem testileg, mert akkor nem vehettek volna fel, — csak a lelkemnek, a szivemnek volt egy kis baja. De ebben a világrészben meg kell gyógyulni a lelki betegnek is. Midőn ismét felültettek a borisszajárásu tevére — kutyabajom volt. Sudan-Kalechban aztán igen jó vacsoráltam (habár nem szeretem az édeskés francia konyhát) és a három kadéttal vígan poharaztunk a ciprusiból. Ismételten rám jött a következő évben ez a beteg állapotom, és pedig Zauzibárban, de akkor már magam orvosoltam magamat. Es azóta, ha belső berendezésemben valami hiba esett — — megiszom a keserű kávék sokaságát, és elszívom a cigaretták szép mennyiségét — és egészséges leszek.
