Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-13 / 37. szám
2. tolnavarmegye. A főgimnázium megnyitása. A szegzárdi főgimnázium ünnepélyes megnyitása múlt csütörtökön ment végbe a közönség igen szép érdeklődése mellett. Fölemelő mozzanat volt ez városunk közéletének történetében; százados küzdelmek, nemes törekvések megvalósulása folyt le szemeink előtt; s csak a jövő fogja meghozni gyümölcseit az uj kul- turintézet áldásos működésének, mely hivatva van városunk és megyénk ifjúsága műveltségi színvonalának emelésére. Forduló pontot képezett ez a múlt heti ünnepnap megyénk újkori történetében s a késő utódok elismerése és hálája kiséri azokat, kik a főgimnázium létrehozásának nehéz munkájában kitartással s a nemzeti műveltség terjesztésére irány- • zott nemes ambícióval fáradoztak. Az ünnepély a belvárosi róm. kath. templomban megtartott „Veni Sancte“-val kezdődött, melynek befejezte után a tanulók a tanári kar vezetése alatt fölvonultak a városház termébe, hol a vármegye, törvényszék képviselői, a főgimnáziumi bizottság tagjai, s nagy számú érdeklődő közönség foglaltak helyet. Wigand János, a főgimnázium kiváló képzettségű és lelkes igazgatója az egybegyült közönséghez a következő magas színvonalon álló beszédet intézte: „Midőn a nagy méltóságú vallás- és közoktatásügyi minisztérium magas és bölcs elhatározásából e pillanatban a szegzárdi áll. főgimnázium első tanévének küszöbén állunk, a mély tisztelet és hó- dolatszerü elismerés őszinte érzelmeivel üdvözlöm Tolnavármegyónek és Szegzárd városának ez alkalommal itt megjelent mélyen tisztelt képviselőit! Nagyérdemű képviselőit annak a két nemes testületnek, amelyek a honalapitás nagy emlékünnepéhez méltó lelkesedéssel és folytonos áldozatokhoz szokott s nagylelkűségben nagyra nőtt nemzetünk- hez méltó honfiúi áldozatkészséggel megragadták az eszmét és megadták a módot, hogy ez a mi ifjú intézetünk létesüljön. — Ugyanazon érzelmekkel üdvözlöm a főgimnázium lótesülésóaek ügyét vivő bizottság nagyérdemű tagjait, akik a kezükre bízott becses szálakat ügyszerető gonddal szőtték, fűzték tovább, úgy hogy végre létre jött a rég óhajtott, drága kötés. Szivemből üdvözlöm a főtisztelendő lelkész urakat, a szülőket s az ifjúság és tanügy többi megjelent barátait, a kik közvetlenül vagy közvetve mind szívesen látott s nagyrabecsült munkatársaink abban a tevékenységben, a melyet ma isten és a haza nevében és szolgálatában megkezdeni hivatva vagyunk. Szerény alakban kezdjük meg ezt a tevékeny- j séget, szerény számú munkatárssal, kisded csapat j élende tudatában vagyunk munkánk alapvető jelentőségének. Tudjuk, Hogy oly alapfalakat kell raknunk, a melyekre palotát lehessen épiteni, azt a palotát, a mely nagyszerű méreteivel es szemet gyönyörködtető díszítményeivel a mi és az igen t. vendégek lelkeben már megalkotva él. — Tudjuk, hogy mostani működésünk csak szerény hangú nyi- táuy ugyan, de magában keli foglalnia — bármily discrét alakban — az összes motívumokat ahhoz a nagyszabású és harmonikus compositiohoz, a melynek zeueje lelkűnkben már most is zsong. De mert tudjuk működésünk jelentőséget, érezzük egyszersmind nehézségeit. Az a tudomány s részben művészet, a mely rendelkezésünkre áll, hogy alapul és szövétnökül szolgáljon, nagyon ingadozó meg; csak általános elveket, chablonokat nyújt, a melyek a kellő tartalmat, életet megadni sok ész és akaratbeli, sőt physikai erőfeszítést, sok tudást, tapasztalatot, türelmet, kitartást kivan. Pedig érezzük, hogy a mi erőnk már emberi voltunknál fogva is gyarló. De gyarlóságunk lenyügző tudatából fölemel köteles- segérzetüuk, ügyszeretetünk, — hadd mondjam — lelkesedésünk a mi hivatásunk teljesítésében. A mi pályánk — úgyszólván teljesen hijjával lévén minden külső jutalomnak — egyenesen rá utal bennünket, hogy kötelességünk teljesítésében, hivatásunk örömeiben, élvezeteiben keressük jutalmunkat. De itt azután szives köszönettel fogadunk minden külső befolyást, a mely munkánk közben könnyitőleg, emelőieg, buzditólag és biztatólag hat reánk. S ha ime körültekintünk, és szemléljük a keretet, a melybe intézetünk el van helyezve, és a melyen belől működésünk a jövőben mozogni fog ; egy a magasabb, szellemi érdekekért lélekkel és tettel feunkölten és példaadólag buzgó vármegyét; egy a művelődés ügyéért erejét csak nem felül múló áldozatra képes várost; egy az értelmiségtől duzzadó társadalmat, a melyben a fogékony ifjú nemzedék szinte lépten-nyomon találkozik nemes becsvágyát sarkaló példánykópekkel; megtalálja a politikai közéletet, a tudomány, emberbaráti szeretet követelésre serkentő nemes és kiváló példáit; lehetetlen el nem telnünk erős bizalommal és édes reménynyel működésünk jövendő sikere, óhajtott eredménye iránt. E bizalomban és reményben nyitom meg ez alkalommal a szegzárdi főgimnázium I-ső 'tanévét és szivemből köszönetét mondok az igen t. vendégeknek, hogy ez alkalommal való megjelenésükkel ama.reményre és bizalomra bennünket feljogosítottak . . . Ezután a szónok az ifjúsághoz fordulva szigorúan elvárja tőlük, hogy szorgalmasan tanulnak, folyton és minden szóra figyelnek s otthon a legpontosabban elvégzik iskolai feladataikat. A ki könynyebben tanul attól többet követelnek, a ki nehezebben, az pótolja, győzi szorgqlommai. A kitartó szorgalom, az akarat, az erő megfeszítése csodákat mivel. Egy kis fiú is csodát mi- velhet, ha össze szedi, megtesziti erejét. — Egyikmásik már talán tett is ilyet; át ugort oly árkot, a melyről azt hitte, hogy sohasem lesz rá képes. Az észt is épugy megfeszíthetjük, mint testi erőnket s egyszerre megértjük, a mit előbb nem tudtunk felfogni. De ne csak jól tanuljanak, szívben is jók legyenek. Az eszes, de rossz szivü fiú olyan mint a kívül szép, de belül férges vagy rothadt alma. Óva óv a hazugságtól; a mint a gimnáziumba lépnek, kezdjenek ebben is új életet, dobják el eddigi köny- nyeimü, vagy dévaj hazugságaikat. A hazug ember nemcsak a legmegvetendőbb, de a legostobább is. Bármily furfangos tegyen a hazug ember, rajta kapják, még a kis gyerek is észreveszi hazugságait. Ne takargassák hibáikat, rossz szokásaikat, hanem szokjanak le róluk, most van az ideje. Ne tagadjanak, ha valami vétséget követtek el; nyílt vallomás által tegyék jóvá. Egyébként legyenek szelídek és szerények.— Vessék meg a durvaságot, erőszakosságot akar tettben akár szóban nyilatkozik. Az erő és bátorság már a kisebb fiúhoz is jól illik, de csak akkor, ha az elbizakodottság, gög, vakmerőség, rossz indulat ellen lép fel. Ott helyén van. A ki szenvedélyesebb természetű, az akkor tűnik fel rokonszenves színben csak, ha meggyőzi magát. Szép látvány a szenvedélyes hős, de szebb, istenibb a szenvedélyein uralkodó szelíd és kegyes ember, a ki szeretettel, részvéttel van eltelve a szenvedők és szükölködők iránt. A bátorság az állatokban is meg van, a magát meggyőző résztvevő, szerető sziv leginkább bizonyítja, hogy Isten képére vagyunk teremtve. Ha igy óráról-órára, napról-napra szorgalmasan és pontosan tanulnak, illedelmesen, becsületesen, jól viselik magokat, akkor lesz csak öröm az életük, akkor örülhetnek igazán a játéknak, nyugodtan nyughatnak le és vidáman kelnek. És öröm lesz azoknak élete, akik őket szeretik s ezek közé első sorban tartoznak tanáraik is, bármily szigorúan követeljék, a mivel az iskolának tartoznak . . A csak a legfontosabb mozzanatra szorítkozó „fegyelmi szabályok“ felolvasása után a szülőkhez fordult „egy őszinte nyílt szó“-val az igazgató : „Az iskola és szülők közti viszony egyike a legkényesebbeknek. Mig a tanári testület a tanulók érdekén kívül a számára mérvadó törvények, utasítások, felsőbb rendolotek és a nemzeti művelődés egyetemesebb szempontjaihoz kénytelen magát tartani, a szülők természetesen nagyon hajlandók a saját érdekeiknek egyoldalú álláspontjára állni és ítélni meg az iskola rendelkezései. Különben is az iskola légkörét — hasonlólag a családi élethez — a legfinomabban vibráló apró mozzanatok töltik meg, melyeket egy azon kívül álló a legritkább esetben képes megérteni. Annyival kétesebb sikerű és végzetesebb a tényleges beavatkozás. 1896. szeptember 13. kém, hogy hol vakult meg az a kese ló, a mely miatt most kegyelmed bajba keveredett. — Legczélszerübben én nálam. — És most hol van ? — Jelenleg még a múlt héten a Somogyi uram száraz malmában kedveltette magát. Volt 1879-ben D. községben egy biró, a ki páratlan ügyességgel tudta érvényesíteni az úgynevezett magasabb színvonalon álló personianismust. Az árvíz alkalmatosságával őt bízta meg az elöljáróság, hogy a helyszínére megérkezett alispánnak hozza tudomására a siralmas állapotokat. Meg is cselekedte, még pedig a következő mondókával: — Nagy tekintetű és Nagyságos vármegyei felsőbb hatalom ! A gátviszonylag terjeszkedő habtorlatot alig- mórhetősóg döntvényi végzést intézett a bel- és kültelki állományainkra — emberileg, épitményi- leg és marhailag egyformán; — Hullám-csapásba billegónyeink [csónak) erőműtana alacsony fokra származott a lélekszerónti mentelem fogalmában. Vizkórságban leledző cégéres bünbánatunkat (csárda a d—i határban) a hozzánk utalványozott mozgósítható okvetlensógi vonalász (mérnök) már csak a végelgyengülés képtelenségében észlelte, mert a szomszédos köztársaság (N. község) nóphajlamboli- tott tekintélyes jogfolytonossága (községi biró) önhatalmú erélylyel gátolta meg a gondviselósszerü- leg járványozó felsőbbségi nyiltparancs (kormány- biztos) számba vehető tekintélyét. Az volna tehát most a vármegyei főhatalom színe kuriálisa, hogy a szomszédos forradalmi köztársaságban alkotmány- ellenesen intézkedő néptudalmilag kiválasztott különböző elemisógek gyüldójét, (elöljáróság) mint kőzveszélyessógü ellenlábolmányt, ősi székvárosunk központi épületében (vármegyeház) záros határidő alá tétetné. (Már minthogy a n.-i elöljáróságot csu- katná be az alispán.) Ugyan ezzel a Göre Gáborral gyűlt meg a baja egy szomszéd községbeli gaborgyás természetű csizmadiának, aki magátad. i polgári olvasó körbe akarta felvétetni. Az alapszabályok értelmében azonban csakis helybeliek voltak felvehetők; minek folytán az eluök-biró igy mondá ki a határozatot : — Kül- és beltag két különböző fogalomzavar. Ifit a hatály csak a benszülöttekre szól. Külföldi forrongó közvéleményt bekeblezni nem engedhetünk meg, mert az belélotünket könnyén kézbesíthetné holmi nem reményied providenciákat Az is nagyon bevállik, a mit az a—i gyógyszerész szikviz-hordó kocsisa mondott, amidőn úgy őszi idő tájban megkérdezte tőle a szóda-üzlet miben létét. —• Hogy megy a szóda-geseft István bácsi ? — Vándor madarak őszelőt hozván : csökkent a forróság! Tehát most mar a tekintetes gyógyszerész ur is szükebb körülményekben forgolódik. Nagyot mulatott az x-i polgártárs vidékről érkezett intelligens rokonainak, — a kiktől aztán hallott sok uj dolgot a világ folyásáról. — Másnap aztán igy szól lőtt: — Még is csak nagyot élesedik ’a földművelői észszerüség, mikor a népies egyediség hölgy emberekkel társalkozik. Széles körben ismeretes volt az a b—i polgártárs, a ki úgy ki tudta cifrázni a szentenciákat, hogy a papján kívül nem találkozott emberi halandó, aki az első hallásra meg tudta volna mondani, hogy hát voltaképpen mi is légyen a fundamentuma a dolognak. Mikor az öreg anyja meghalt, nem volt rendes halottkéin a faluban, s a szomszódközség- ben lakó körorvos is éppen távol volt. — Ezt az állapotot aztán ekkóp panaszolta el a papjának. — Jól tudom ón azt, hogy pór-népség és földművelő nemzet vagyunk civilizálatlan gyermekei szülötte földünknek, de azért a móltánylatnak hozzánk is származékosnak kellene lenni. — Mert pedig ennek ellenében főorvos-sebész nagyságos N. doktor ur, aki vidéki medicináink által okozott halálos sérelmekben á bizonylati okozatok miatt és végett hozzánk önállásu egyéniséget a holttetemek kipuhatolását nem utalványozott, és ön-önmaga sem szándékozván köforvosi hatályosságának lépteit fe- lénk gyorsítani: ón mint katona viselt egyén tudván, hogy a rend és a szubordináció, még a jelen honvódszakmányban is érvényes: alázattal kérem főtisztelendő atyaságodat ne tiltsa fáradságát akár a községi elöljáró, akár a nagyságos főkörorvos sebész-doktor ur által, mint halált 'kendő kineve- zettekkel jelen szomorú esemény fundamentumának szomorú alaposságát Írási jelekkel eszközöltetni. Ugyancsak evvel a personiás emberrel történt meg az, hogy borozás közben vitatkozásba keveredvén a szőlő-szomszédjával, ölre mentek, hajba kaptak, s törvény elé kerültek. Ugyan nem restelik magukat szolt a törvény embőre feddőleg — micsoda szégyen az, mikor két ilyen megállapodott korú ember holmi csekélység miatt összeverekedik. Nagy igazság van törvényi nyilatkozásban válaszolt az atyafi, — de hát ki tehet arról, hogy a bor föllebbezi az emberben a gondolatot.
