Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-30 / 35. szám
Szegzárd, 1896. augusztus 30. VI. évfolyam. ___ 35. szám. TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . . 3 » — » I Negyed évre . . I » 50 » Egy szám.....................12 > | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | ' hivatalon kívül elfogad Krammer Yil- I mos könyvkereskedése Szegzárdon. w Uj aera küszöbén. Kótszázóves óhaja, reménye teljesül városunknak a legközelebbi napokban. A XVII. század végén fönállott bencésgimnázium s a múlt század közepén létesített városi gimnázium megszűnése után majdnem másfél századig nélkülözte Szegzárd a középfokú kulturintézetet, melynek megalkotásáért folyton küzdöttek, terveztek, tanácskoztak legjobbjaink, míg végre a XIX. század utolsó éveiben megvalósult régi vágyuk, mert az állami főgimnázium, a napokban megkezdi működését. A vármegye és község nagy áldozattal járult a főgimnázium létesítéséhez, melyet azonban végtére is az állam jóvoltából bi- runk s főleg a mostani közoktatásügyi miniszter helyes tanügyi politikájának, az ügy iránti meleg érdeklődésének és szilárd elhatározásának köszönhetünk. Az állami főgimnázium kapui megnyílnak végre gyermekeink előtt s városunk életében ez a nevezetes mozzanat forduló pontot fog képezni. Eddigelé csak a jobbmódu szülők voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy gyermekeiket nagy anyagi áldozattal gimnáziumi oktatásban részesitetthették. A ke- vésbbé vagyonos lakosok sokszor egész életükön át keservesen összegyűjtött tőkéjüket látták megsemmisülni, midőn gyermeküket a gimnáziumi tanítás elég hosszú turnusán végig vezettették; sokszor pedig vagyonuk föláldozása után is megsemmisült minden reményük, mert gyermekeik tanítására fordított nagy anyagi áldozatokat hiábavalóknak kellett látniok s igy egész életük szorgalma, takarékossága elpusztult céltalanul. Roppant nagy közgazdasági kárát vallotta városunk a főgimnázium hiányának. Megsínylette ezt a gazdag úgy, mint a szegény, mert jövedelmének jó részével idegen városok gazdagodásához járult, a gimnáziummal járó anyagi előnyöktől pedig teljesen meg volt fosztva. Valóban elmondhatjuk, hogy a tizenkettedik órában jutott városunk lakossága végre ahhoz, hogy a gimnáziumi oktatás terhes költségeitől meg fog szabadulni. Mostani szomorú gazdasági viszonyaink közepette a magán vagyonnal nem biró lakosok teljesen képtelenek lettek volna arra, hogy gyermekeiket gimnáziumi oktatás révén magasabb képesítésre minősíthessék. Félig kész — intelligens elemmel szaporították volna a jövő nemzedéket, mert vagyoni viszonyaik nem engedik meg azt, hogy a magasabb hivatali állásokra vagy az egyetemre kópesitő középiskola osztályait végeztessék el gyermekeikkel. Ez csak a kivételes vagyoni viszonyok között élő családok privilégiuma lett volna, vagy pedig a kisebb családi vagyonok romjain sikerült volna egy-egy gyermeket keresztül erőltetni a gimnázium hosszú létráján, hogy aztán egy bizonytalan jövő elé léphessen az érettnek nyilvánított fiatal ember, ki az önfen- tartás nehéz küzdelmeiben kifáradva az elégedetlenség és keserű csalódás vigasztalan terhét hurcolhatja vala aztán egész életén át. A főgimnázium megnyílta megszünteti ezeket a keserves állapotokat; nagy anyagi és szellemi tőkéjét menti meg városunknak, sőt a vidéki gyermekek beözönlése és a tanári kar ittléte által anyagi gyarapodásának is előmozdítására szolgál. A főgimnáziumi tanári kar pedig városunk szellemi életének színvonalát is emelni fogja, mert tudományosan képzett s magas intelligentiáju tagokkal gazdagítja társadalmunkat. Igaz, benső örömmel kell tehát üdvözölnünk a város dédelgetett kedvencét, a főgimnáziumot s közénkbe jött tanári karát, kik hivatva vannak ennek az uj kulturinté- zetnek jó hirnevét megállapítani, a műveltség és szellmi képzettség terjesztését előmozdítani, s a jövő nemzedék hazafias érzését, nemes gondolkozását biztosítani. A gimnázium működése jótékony befolyással lesz elemi iskoláink színvonalának emelésére is, ahol még köztudomásúlag sok kívánni és fejleszteni valót találhatunk. T A R C A. —*«+— Béni bácsi és szerzője. (Intimitások a Vígszínház uj bohózatáról.) A budapesti lapok színházi rovatában nagyon gyakran olvasok ilyeneket: „A párisi Figaró írja, hogy Victorien Sardou uj darabon dolgozik a Theatre Francais számára. A szenzációs drámának franczia nagymestere ezúttal az ókorból merítette tárgyát, de erősen titkolja, hogy melyik lapját ütötte fel az ókori történelemnek. A darab cime is mély titok még.“ Vagy : „A zseniális Bisson, mint párisi lapokban olvassuk, a múlt héten fejezte be „Egy tuczat házasságtörés“ című uj bohózatát. A rendkívül mulatságos darabban tizenkét férj szerepel, aki egy- től-egyig szarvakat kap. A darab, mely a jövő évadban fog az Ambigue-ben szilire kerülni, tele van a legkacagtatóbb helyzetekkel “ Avagy: „Coppóe, a hírneves francia költő két hót óta azzal a gondolattal foglalkozik, hogy uj darabot írjon. Tárgya még nincs, de a párisi Temps, jól értesült forrásból arról értesül, hogy a hírneves szerző, a Bretagne-ba készül utazni, hogy ott tárgyat keressen magának. A darab különben öt fel- vonásos lírai szinmű lesz és csengő jambusokban lesz irva.“ Még tovább is folytathatnám ezeket a nagyon tanulságos szemelvényeket a francia szerzőkről ós megírandó darabjaikról, de beérem a már leirottakkal ók csak a tanulságot akarom levonni belőlük. A tanulság pedig a következő: A budapesti lapok színházi rovatának vezetői a legnagyobb lelkiismeretességgel böngészik át napról-napra — a francia lapokat, s valóságos véteknek tartanák, ha nem tájékoztatnának bennünket a legapróbbb részietek felől, hogy a francia színpad szerzői mit Írtak, mit írnak, vagy mit fognak Írni? És a hazai szerzők ? Ezek várhatnak mig darabjaik színpadra kerülnek és ha színpadra kerültek, akkor aztán a legtöbb esetben, alaposan le- csépülik őket! Ez a különbség nálunk a francia ós a hazai szerző közt. Eszem ágában sincs állítani, hogy Herczeg Ferenc különb drámairó Sardounál, s hogy Berczig Árpád jobban meg tud kacagtatni bennünket a színházban Bissonnál. Sőfejellengezőleg! Magam is azt tartom, hogy A dologi nábob leánya ügyefo- , gyott kis bakfis a Szókimondó asszonysághoz képest s a Csalj meg édes /-nek egyetlen jelenetében aligha nem több kacagtató van, mint Berczig Árpád összegyűjtött .yigjátókaibau, — de ez semmit sem változtat a fentebbi igazságon. A hazai színpadi szerző valóságos mostoha gyermeke a sajtónak ó§ nem igen áldoz rá több nyomdafestéket, mint a mennyit egy premiere-kri- tika elfogyaszt, ellenben az idegen szerzők legapróbb dolgai felől a legalaposabban tájékoztatja a hazai közönséget, egészen addig a részletig, hogy pl. Mascagni milyen nyakkendőt visel és mikor komponál. Ezekben a sorokban meg akarok próbálni ezen a téren egy kis újítást. Nem fogok ugyan elmenni a nyakkendő színének részletéig, de beszólni fogok öDöknek egyet-mást Béni bácsiról ós a szerzőjéről. Utóvógre ha az idegen szinpadi szerzőkről annyi mindent megírunk, egy hazai szerző is csak megérdemel talán egy rövidke tárcát. S már csak azért is megírom, mert hátha ezen a téren követőm akad s ezentúl valamivel több figyelemmel leszünk az iránt, a minőségre tán gyöngébb valamivel a külföldinél, de a — miénk! Talán móltóztatnék tudni, bogy Béni bácsi a Vígszínház legelső eredeti újdonsága, a mely a napokban került bemutatóra e fővárosnak ebben a legszebb színházában, ós hogy szerzője Beöthy László. Minthogy a hazai szerzőnek, mint fenntebb már megmondtam, feltétlenül kijár a sajtó részéről egy premiére-kritika s minthogy felteszem önökről, hogy elolvassák a lapok premiére-kritikáit, nem szándékozom Béni bácsit kritikailag felboncolni s beérem azzal az egyszerű megjegyzéssel, hogy a „Sziporka család becsületének az őre“, az eddigi négy előadása után tautíeme-kben nagyon szépen hajtott ifjú szerzőjének, a mi kritikai nyelven annyit jelent, hogy a darab tele házakat csinál. Tele házakat pedig csak az a darab csinál, mely a közönségnek tetszik. Béni bácsi rövid egy év alatt tehát már a második sikere ennek a fiatal tehetségnek, a ki szerkesztőségbeli Íróasztala mellől ugyszólva készen pattant ki a színpadra. Egyszerre tűnt fel a j Káz-
