Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-10 / 19. szám

VI. évfolyam.

19. szám

Szegzárd, 1896. május 10.

TOLNAVARMEGYE

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Budai-utca 1066. sz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő:

Er. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC.

Előfizetési

ár :

Egész évre . .

6 írt — kr.

Fél évre . . .

3 » — >

Negyed évre . .

1 » 50 >

Egy szám . . .

. . 12 »

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon.

Kéziratok vissza nem adatnak.

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapitot árszabály szerint számíttatnak.

Bezerédj István szobra.

A szegzárdi kaszinó múlt csütörtökön tartott választmányi ülése örvendetes eszméket hozott felszínre.

Az ezredévi ünnep mintha a mi közéletünk lethargiáját is egy kissé fölvillanyozta volna. A szegzárdi társas- és közélet vezérlő faktora, a kaszinó, jó példát ad a nemes és korszerű indítványok megvalósítására.

Amint eddig is alkalomadtán a hazafias, humánus eszmék és mozgalmak ezen intelligens testület kebelében lelkes támogatásra találták, úgy a magyar állam ezeréves emlékünnepe alkalmával is a szegzárdi kaszinó szerencsésen meglelte azt a módot, melylyel mi külső nyilvánulásában is legméltóbban megülhetjük az országala- pitás évfordulóját.

A mi szőkébb hazánk országhirü és nagyérdemű hazafiéit kell ez alkalommal megörökítenünk s az utókor figyelmét és hálás megemlékezését fölhívnunk azokra, kik nemzetünk múltjában elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak, úgy a béke idején a civilizáció fejlesztése, a szabadelvű eszmék ápolása, mint az ország szabadságáért folytatott küzdelmek közepette a harc mezején . . .

Mulasztást helyrehozni és a honfiúi kötelesség adóját leróni célozza az az életrevaló indítvány, mely a kaszinó választmányi ülésén megvitatás alá került.

S annál őszintébb örömmel üdvözöljük ezt a mozgalmat, mert lapunk egy-két óv előtti indítványát újítja meg ezúttal kibővítve és remélhetőleg az óhajtott siker kilátásával.

1894. évi julius 8-án vezércikkben méltatta a mi lapunk hasábjain egy hazafias intentiókkal telt cikk annak az eszmének megvalósítását, hogy megyénk egyik legnagyobb történelmi alakjának, Bezerédj Istvánnak szobrot kell emelnünk a, megye székhelyén; mert az ő érdemeit eddig nem méltatta eléggé vármegyéje, s mulasztást követett el az ő nagy szellemének megörökítése körül.

S most a millenniumi ünnepségekkel kapcsolatosan dr. Pápé Dénes, a kaszinó ügyésze, egy szépen megokolt indítványban szintén ennek a fölfogásnak ad igazat és hazafias lelkesedéssel ajánlja a kaszinónak azt, hogy Bezerédj Istvánnak, a reform eszmék lánglelkü apostolának, ki korát tán századokkal is megelőzte eszméiben, a mostani idomtalan iskolaépület helyén szobrot emeljünk, s ezzel rójuk le, mi hálás utódok, a nagy szellem iránti tiszteletünknek adóját.

Pápé Dénes indítványa ezzel együtt magában foglalja az otromba iskolaépület eltávolítása és béri Balogh Adám, a vértanúhalált szenvedett szabadsághős emlékének megörökítését célzó mozgalom megindítását is.

Tetszetős és kívánatos dolgok ! Az iskolaépület eltávolítását minden jóizlésü, s a város szépülése iránt érzékkel bíró ember óhajtja, mert ez az idomtalan kőhalmaz, a szép Bélatér közepén, valóságos botrányköve városunknak. Evekkel ezelőtt, midőn horribilis összeggel renoválták, volt alkalom rá, hogy könnyen ejtörüljék a föld színéről ezt az útban levő, ocsmár.y alkotmányt; de hát akiken mullott az épület eltávolítása, azok hallani sem akartak az üdvös mozgalomról; .mert hát ennek a keresztülvitele kisodorta volna őket a megszokott csöndes állapotukból, s irtózva minden jóravaló reformtól, megelégedtek azzal, amit az elődök rövidlátása mindnyájunk bo- szantására örökségül reánk hagyott.

A megyegy üléseken már a század első felében sokszor erélyesen kikeltek a Bélatér elcsúfítására szolgáló kaszárnyaszerü épület ellen, de törekvésük akkor is dugába dőlt; s úgy látszik, csak a jövő század dicsőségéül fog maradni annak eltüntetése. Most a hitközség olyan terhek alatt görnyedez, hogy semmiféle áldozatot követelni tőle nem lehet. A néhány év előtt elszalasztott, kedvező alkalom sok időre elzárta annak a lehetőségét, hogy Szegzárd főtere ettől az épületszörnytől megszabadulTÁRCZA.

—mm*A. tanár ur elvei.

— Humoreszk. —

Irta : Mezey László.

— A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. —

— Valóban, fiam, nem értelek; nem csinos, hogy nem tetszik neked ?

— Oh . . . nagyon csinos!

— Tehát nem kedves akkor ?

— Ellenkezőleg . . . rendkívül kedves.

— Nem jó Lázból való, vagy szegény ?

— Világért sem, családja előkelő és nagyon vagyonos.

■— Nos hát akkor mi kifogásod van ellene, ha viszontszeret, mint előbb mondád.

— Hm . . . Úszik! Szólt Marosi István doktor, a filozófia fiatal tanára és ezzel oly erővel ütött az asztalra, hogy a kávé kiömlött csészéjéből és tönkre tette anyjának a büszkeségét, a hófehér abroszt.

— Az Istenért Pista, kiáltott anyja ijedten, mit cselekszel, hiszen még az, hogy egy leány úszik, nem elég ok arra, hogy nőül ne lehetne venni 1

— Nem elég ok ? Csodálom, hogy igy beszélsz. Hiszen már Xenophonus és Philoslaus, ezek a régi görög bölcsek is megmondták, hogy a férfi a nőben csak a nőiességet szeretheti .... már pedig az úszás férfi-sport és igy nem illik asszonyhoz, legkevósbbé egy tanár feleségéhez — szólt komolyan István ur.

— No, no . . . talán mégsem kellene ilyen szigorúan bírálnod, ha szép és gazdag is. Ellen- vetó szeliden idősebb Marosi Istvánná, aranykeretes pápaszemót megigazítva.

— Igen ám, de nem csak ezt az egyetlen férfias sportot űzi, — de képzeld — lovagol is.

— Ez egy kicsit mindenesetre meggondolni való dolog. — Jegyzó meg elgondolkozva az özvegy tapárné, mialatt elővette kis munka kosarából a megkezdeti harisnyát.

— Ugy-e, ez már kissé téged is gondolkozóba ejt, hát ha még elmondom, hogy otthon a parkjukban tornászik és lövöldöz . . . igen, lövöldöz és legalább is úgy lő célba, mint Parvez vagy Elek Guszti; mikor utoljára meglátogattam őket, egy nógykrajcárost tartatott ki velem és mesteri- leg lőtte ki hüvelyk és mutató ujjam közül.

— Oh, óh! Borzasztó, amiket beszélsz, Pista. Szörnyüködik az özvegy Marosiné.

— Ugy-e anyám ! — Diadalmaskodott ifjú Marosi István doktor ur. Most már beláthatod, hogy én ilyen asszonyt nem vehetek nőül, mit mondana a tanári testület egy olyan tanárnéhoz, a ki úszik, lovagol, tornász és lövöldöz.

Az öreg asszony nem felelt. Sóhajtva kezdett bele a kötésbe és látta, hogy kedvenc ábrándja, fiának szép és gazdag leányriyali összekötése egyelőre el van temetve.

Ebben a pillanatban az öreg házmester lé'R pett be és egy levélkét nyújtott át az özvegynek.

Épen a kérdésben forgott sport-kisasszony mamájától való volt, aki őket ozsonnára hívta.

— Nem megyek ! Szólt határozottan a fiatal tanár és letette az anyjától átvett levelet.

— De Pista, — kérlelte anyja, — talán még sem kellene megsérteni őket.

— Mondd, hogy beteg vagyok, mondd, hogy meghaltam, de én semmi szin alatt sem akarom többé viszontlátni.

— Gondold meg, milyen régi barátság fűz engemet össze ezzel a családdal . . . Mit tettek értünk, mikor szegény atyád meghalt . . .

Marosi István elgondolkozott. Egy pillanatig nehéz tusát vívott benne önfejűsége és a hálórzet, aztán végre lahajtotta fejét és csöndes hangom igy szólt:

— A te kedvedért megteszem anyám.

*

Délután vig társaság gyűlt egybe a gazdag Vezékyék remek parkjában.

— Ah ! jó napot kedves doktor ur 1 Nyújtotta kezét nyájas mosolylyal Marosi Istvánnak Ilonka kisasszony, a ház leánya.

— Jó napot, kisasszony! Viszonzá jéghidegen a fiatal tanár, ki még sohasem találta a leány szép, viru ó arcát, ragyogó kék szemeit és hófehér fogait olyan kiállhatatlanoknak, mint ina.

Ilonka kisasszony pajkosan mosolygott. Alig pór pillanat előtt hallgatta ki mamája és az özvegy Marosiné társalgását, mely alatt ez utóbbi egészen kiöntötte szivét régi. bizalmas barátnője előtt.

— Oh! oh! ezek a tudósok, elnózőknek kell velők lennünk, egészen másképen nézik ők a vilá-