Tolnavármegye, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-05 / 14. szám
TOLNA VÁRMEGYE, 3. hely nem kőkorszaki, hanem jóval későbbi bronzkori telepitvény, a hol még használtak kőeszközöket is. A kőkori telepeknek teljes hiánya a Duna mentén kétségtelenné teszi előbbi állításom első részét. Hogy pedig a Mecsek-hegységből jöt- { tek megyénk első telepesei, azt ismét a leihelyek bizonyítják. A mint a megye dunamenti keleti részén, úgy az egész nyugoti oldalán sem találunk kőkeri telepeket; sűrűén vannak azonban a Kapos és Sió-Sárviz folyók közötti hegyes területen és pedig a legsűrűbben a déli részen, honnét lassanként felfelé terjedtek. A Mecsek-hegység közelében találjuk a legrégibb kőkori telepeket Magyar-Eg- regyen, Mányokon, Izmónyben, Hanthon, Aparon, Závodon, Lengyelen, Tevelen, valamint megyénk délkeleti részén levő Mecsek-hegy kiágazásán: Apátiban, Mórágyon, Palatincán, Grábócon. A Mecsekhegyről jött első bevándorlók megyénk területén ismét a kisebb folyók mentén terjeszkedtek. Ha végig tekintünk megyénk őskori térképén, nem találunk egyetlen egy telepet sem, a mely nem volna viz mentén. A Duna és a Sió- Sárviz között elterülő, folyóvíz nélküli nagy területen nincs egyetlen őskori telep (Tengeliczen csak véletlenül elszórt tárgy találtatott); szintúgy nem találunk egy telepet sem a folyóvizek között elterülő hegyekben vagy fensikokon. Oly következetesen ragaszkodtak településüknél az őskori térképről leolvasható szempontokhoz, hogy ezek alapján bátran állíthatom: miszerint teljesen hiába keresne valaki őskori telepet oly helyen, me!y távol esik valamely őskori vizmedertől. A vizeknek történeti jelentősége azonban más a forrásoknál, más a folyóknál s más a folyók torkolatánál. Kedvvel telepedtek a forrásoknál, melyek titokzatossága mély benyomást gyakorolt képzeletükre s azért forrásoknál találjuk talán évezredeken át a vallásos szertartások helyeit is. Ott, hol a források már nagyobb vizekké egyesültek, szélesebb völgyeket vájtak a talajban, már nagyobb fontosságú helyek voltak, mert a viz védelem és közlekedés szempontjából már nagyobb előnyt nyújtott. E patakok és folyók mentén ismét előszeretettel választották azon helyeket, a hol mellék völgyek ágaznak be, vagy a folyók kanyarulatot képeznek, úgy, hogy félszigetekké változtatta a viz a körül folyt területet. Dyen helyeken készítették a Kapós- völgy mentén a leugyeli, a csibráki s a Szakály melleti „Ürgevár“ védművet ; a Koppány-völgyben az acsai, szorosáéi s a Tamási melletti „Kosba“ erődítményeket; a Sió-völgyben a felsónyéki s ozorai sáncokat; a Sió-Sárviz-völgyben a simontor- nyai, pálfai, ráczegresi, kajdacsi s harczi erődítményeket; a Duna völgy mentén a bölcskei paksi, duna-szent-györgyi, mórágyi, dömörkapui s bátai véd műveket. Még kedvezőbb helyek voltak a folyók vagy mocsaras természetű talajból kiemelkedő, kis szigetek: igy a Kapós-völgyben Dombóvárnál a vasúti hid melletti, a leányvári szigetek; a Eegöly és Pinczehely közötti zátonyok; a Nómedi melletti emelkedések; a Sió-Sárvizben a borjáéi „dombos,“• a felső-hidvági és hidjai szigetek; a Duna árterületében a várdombi (Betekints puszta) s alsó-nyéki (Szőlősdomb), szegzárdi (Jajdomb) s gerjeni dombok. Legnagyobb jelentőségű helyek, a közlekedést előmozdító helyzetük következtében, a folyók torkolatai voltak. Dyenek a Koppány- és Kapós-völgy találkozásánál Eegöly, Szárazd és Gerenyás, a Kapos torkolatánál „Nebojsza“ és „Mozsi hegy“ véd- müvei; a Koppányba szakadó vörös-viz mellett a „sághi“ erődítmény ; a Danal patak torkolata Uzd- nál; a Hidas patak torkolata a kölesdi vódműnól; a Sárvíz és Duna találkozásánál az agárdi „Leányvár“ ; a bonyhádi és szent-gáli-völgy találkozásánál a belaczi „Schlossberg“; a mórágyi völgy torkolatánál a „Laivir“ sánc. így növekszik az őskori élet a forrásoktól a folyam torkolata felé. * A „Bevezetés“ első lapját Hirsch Nelly, hirneves illusztrátorunk által készített, pompás kivitelű és hangulatos rajz díszíti, mely a régészeti tudományt mintegy jelképileg megeleveníti előttünk. Ezen történeti munkának fent közölt körvonalai élénken jelzik a figyelmes olvasó előtt, hogy a sajtó alatt álló munka nemcsak rendkívül érdekes, mert vármegyénk évezredek előtti viszonyait és ős állapotát, az őslakók első vándorlását és települését élénk színekkel ecseteli és mesteri tollal tárja elénk, hanem kiválóan értékes mű is, a mely úttörő a maga nemében és útjelző s mint ilyen, gazdag adatokkal és anyaggal gyarapítja Magyarország történelmét. Járatlan utakon haladt Wosinsky, a midőn tudományszomjas leikével bebarangolta és felkutatta ama helyeket, a hol a vármegyénk őskorához vezető nyomokra és leletekre akadt és a zordon sötétségre, mely a múltakat takarja, nagy tudásával és szellemének fényével most derengő napsugarakat áraszt, melyeknek világosságában mi — a mai nemzedék — gyönyörködünk. 1896. április 5. ■---------------------------------------——-— -------------___-----dókeken ő serdők s buja növényzet legyőzhetlen közlekedési akadályokat képeztek ; mig az évezredeken át egy irányban tovább rohanó folyó megtalálta a legrövidebb vagy legkényelmesebb utat s elhárította egyszersmind a közlekedés akadályait. Ez ősi bevándorlók csakhamar észrevették, hogy a folyók sokszor tágas völgyeiben a legszebb berkek és rétek kínálkoztak, melyeket a vad állomány is állandóan felkeresett s igy a létfeltételnek összes kellékeit ép e helyeken találták összpontosítva, t. i. könnyű közlekedést, vizet, buja talajt, a halászat és vadászat legkedvezőbb pontjait. Nem csoda tehát, ha nemcsak vándorlásukat vették a folyók irányaiban, hanem településüknél is kizárólag csak e helyeket választották. A folyók tehát úgy hatottak, mint valóságos lüktető-erek, a melyek életet és műveltséget öntöttek a merev földbe. Ugyanezt láthatjuk manap is a vad népek között, vagy a vadonokban történt településeknél. Az európai gyarmatosok a távoli világrészekben legelőször a folyók mentén települnek s esak azután kezdenek a völgyektől befelé terjeszkedni a szárazföld felé. A jelenkori tanyák, helységek és városok is többnyire források, tavak s folyóvizek mellett keletkeztek. A kőkorszakban a Duna mentén felfelé haladt egyes csoportok figyelmét csakhamar felkeltették a hegyek, melyek kőzeteik miatt létfeltételüket képezték. Hisz ezekből készítették fegyvereik és eszközeik legnagyobb részét. Felkutatták tehát gondosan a hegyeket, s ahol könnyen pattogtatható tüzkőnemü kőzeteket találtak, ott csakhamar elhagyták a Duna irányát, hogy ott telepedjenek, a hol e nélkülözhetetlen kőzet közelében megtalálták a többi létfeltételeket is. így keltette fel ez ősbarangolók figyelmét Baranyának Mecsek-hegysége is, mely bőven juttatott nekik kőeszközök műhelyeire, valamint a megélhetésre is kedvező pontokat, s csak innét szivárgott tovább lassú költözködésük. Tolna- vármegyének első telepesei tehát nem közvetlenül a Duna mentéről terjedtek lefelé, hanem a baranyai Mecsek-hegysógből Vegyük ismét elő az őskorszak térképét, nézzük, hol nincsenek s hol vannak legsűrűbben a kőkori telepek s csakhamar meggyőződhetünk fenti állításomról. Megyénk déli részétől, az őskori Duna közelében, egészen a szegzárdi hegysarokig nincs egyetlen egy kőkori telep sem. Ugyanezt tapasztaljuk a megye felső felén elterülő homok buckákon és halmokon, fel egészen a megye felső sarkáig. Az egész megye dunamenti területén, Bátától Földvárig, csak három helyen találtam kőeszközt: a Szegzárd melletti „Jajdomb“-on, a Gerjen melletti „Várad“ pusztán 8 a kömlődi „Bottyán“ sáncon, de miud a három TÁRCZA.--wmw-Stetta Maris. Irta: Varadi Antal. A tengerparton kicsiny templom, áll-, Benn ócska képek, csönd., hűvös homály. Oltár fölött, hószin márványból vésve A tenger őrző Isten-anyja képe, A mint, a Krisztus leikével rokon, Csillag gyanánt jár a hullámokon. Alkonyodik. A vérző tenger fodra Piros gyöngyökben hull a sziklafokra, S a mint átsiklik a nap vérsugára Betéved a kis templom csarnokába, Végig rezg csóndön és homályon át És megcsókolja Mária homlokát. Oltár előtt két durva matróz térdel, A egy asszony, szökefürtü gyermekével. Mormogva hallik félhangu imája, A kis lány egy-egy áment mond re áj a, Mig a két zordon arcú tengerész Leveti süveggel a szentképre néz. *Ej, ej Michel—« köszöntőm egyiket, * Le vén pogány, te néked nincs hited És mégis, térdet hajtva itt ezekkel Lérdé Is z a szentélyben, levett süveggel ft *Adf Isten, bizodalmas jó uram. Igaz, ... de annak furcsa sorja van. Ez itt, az asszony, pápista; a férje, Ez itt — ez lutheránus . . . s jól megértse Édes uram\ én semmit sem hiszek, Csak az örök halált s örök vizet, A mely zúgón biborlik odalenn S melyben majd fáradt testem megpihen . . .« »5 ugyan mi hozza a templomba kendet, Ha nem nagyit, vagy épen nem füllentetté Mit is keresne e lépcső fokán A más hitü, vagy épen a pogány ét Felelt rá John, a férj, a mint kilépve Elénk tárult a tenger óriás képe. » Való ez . . . Én sem értem, jó uram, Hanem csodás históriája van ...» S leültünk csöndben, ők négyen, meg én, A templom biborszin küszöbkövén. <Ez a kis szöszke lány most három éve, Egy este sirt, nyögött anyja ölébe'. Én otthon ültem a bátyámmal épen S a beteg kis lányt karomra véve Midiéit az orvosért küldtem. Sötét lett. S a tenger zajgott. Elaludt, felébredt A kicsiny . . . s úgy aludt, ébredt reményünk. Kis melle úgy zihált. . . Ha meghal: végünk . . . Az anyja túl nem éli. Én meg... én meg, Sötét óráján a kétségbeesésnek Én nem tudom, mit tettem volna ... Végre Megjött az orvos. Aggodalmas képe Még jobban elsötétül, hogy vizsgálja. »Ián megmentjük, ha reggelig kiállja. De orvosság kell.. . Villersből. . . Eredj, Ily éjszakán idegen úgy se megy — S úgy menjen dereglyéd az átkozott, Hogy rajta lányod életét hozod ...» Egy pillanat — s én meg Michel rohanva laszitjük a dereglyét az áramra. Mely már fogyóban . . . Két perc: s haladunk. Dörgölt, villámlott. Csak ketten, magunk, De készek a pokollal szembeszállni. Nehéz vihar jött. De mindegy, akármi. Villerst elértük. 5 nem múlt el egy óra; Michel lihegve jött meg a hajói'a. Kitört az orkán, vitt a vad vihar. »Föl a vitorlát. .. Mindegy . . . Csak hamar h Ropogva hajlott félre a nagy árboc Oda-oda ütódve a hab-árhoz. Féloldalt dóit a gálya. Mi remegtünk — Egy csurgó sós-viz ruhánk, egész testünk. Istenkisértés ilykor telt vitorla, De annélkül meg elvisz a hab sodra. Siess . . . siess... Az orkán egyre nő.. . Üvölt a szörnyű ítéletidő. Nem érünk partot... a hab fól-fólkapta Hajónkat, s az röpüli, mint könnyű labda Kétségbeestem. Hogyha elveszek: Mivel menük meg a kis gyermekeit
