Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-02-17 / 8. szám
2. TOLNAVÁBMEGYE. 1895. február 17. ismeri. Ha a vármegyék választanák a főrendiházi tagokat —‘ a mint azt Szilágyi Dezső annak idején javasolta — akkor Tolnavármegye eme díszes törvényhozási testületbe a maga részéről alig küldene mást, mint Döry Dénest. A legőszintébb örömmel üdvözöljük megyénk egykori alispánját, Tolnavármegye kitűnő fiát, a főrendiház tagjai között, a hol vármegyéjének diszére és hazájának csak javára leend. POLITIKAI HÍREK. — Döry Dénes kineveztetése a főrendiházba. Némely ellenzéki lap azzal az üres és nevetséges szellemeskedéssel tetszeleg magának, hogy Döry Dénes kineveztetésél a bonyhádi választással, mondjuk ki, választási elnöki koriesszolgálatokkal hozza összefüggésbe. Mennyire alaptalan és ostoba ez a vádaskodás kitűnik már abból, hogy a kine- I vezést tartalmazó kézirat Becsben 1895. évi feb- I már 5-éröl, vagyis ugyanarról a napról van keltezve, a melyen a bonyhádi választás lefolyt. Talán a nevezett t. lapok azt képzelték, hogy Bánffy Dezső miniszterelnök, mihelyt értesült a fényes bonyhádi győzelemről, hamar összehívta a miniszter tanácsot, kandidálta Döry Dénest és 0 Fi Isó- génél telefon utján kieszközölte — még ugyancsak február 5-én, hogy Döry Dénest főrendiházi taggá azonual kinevezni és a kinevezési okmányt haladéktalanul aláírni méltóztassék, amire 0 Felsége abbahagyta a rivierai útra való pakkolást és rögtön aláírta a kinevezést __A tiszta és egyenes utak és becsületes sz ándék helyett az üres gáncs és alaptalan vádaskodás némely lapnak a fegyvere. Ám kérdezzék meg e lapok Ivánka Oszkár és Rudnyánszky Béla nemzeti párti képviselőket, hogy láttak-e már valaha választási elnököt, a ki nagyobb objektivitással, több tapintattal és igazságszeretettel vezetett választást, mint Döry Dénes a bonyhádi képviselő* választást vezette. — A bonyádi fényes győzelem nem kortes munka volt, hanem egy józan és értelmes választókerület politikai meggyőződésének érvényre juttatása és semmi egyéb. — Miniszterek feketében. Bánffy Dezső br. — Írja a „Magyarország“ csütörtöki vezércikkében — ma fekete kabátot húzott és fekete nyakkendőt kötött fekete mellénye fölé. Ugyanezt cselekedte — folytatja a t. vezércikkíró — valamennyi miniszter, még Perezel Dezső is, „a ki mióta miniszter a legfantasztikusabb tarkaságu kábátokkal, mellényekkel és nadrágokkal bizonyítja, hogy van Önálló s eredeti egyénisége.“ Hahaba ! Hát már ide jutottunk! Hát már annyira elfogyott minden ellenzéki puskapor, hogy már a miniszterek nadrágjának és kabátjának színébe és szabásába kénytelen kapaszkodni a függetlenségi és 48-as párt hivatalos orgánuma, a mikor a minisztereket támadni készül ? Legközelebb már arról olvasunk vezércikket, hogy Bánflynak mennie kell, mert hegyes a bajusza és mert brillantinet használ a bajusza kifósülésónól, nem pedig szabadalmazott tiszaujlaki nemzeti bajuszpedrőt. De a legkomikusabb és legeredetibb a Peresei Dezső ellen intézett kirohanás. — Jól tudjuk, hogy Perezel Dezső soha ilyen külsőségekre a legkisebb súlyt nem helyezte, annál kevésbbé viselt ő valaha „legfantasztikusabb tarkaságu kabátokat, mellényeket, nadrágokat.“ És most jön a java. — Az t. i., hogy Perezel Dezső már hónapok óta (édes anyja halála óta) állandóan mély gyászruhát visel, — vagyis tiszta feketében jár a képviselőházba, a klubba, a minisztériumba, szóval minden hová. — Mekkora fantaszta tehát ön t. cikkíró ur, a ki úgy látja, hogy Perezel Dezső, mióta miniszter a képviselóházban a „legfantasztikusabb tarkaságu11 ruhákat viseli. íme, aki a „legfantasztikusabb tarkasága“ vezércikkeket akarja olvasni — olvassa el a „Magyarország*-ot, a mely megjelenik mindennap az esti órákban. Egyes számnak ára: 4 kr. — Leo pápa és a magyar kormány. A „P. C.“-nek egy római levele, amely legmagasabb vatikáni körökből eredő értesüléseken alapul, megerősíti, hogy Rampolla államtitkár személyes nyilatkozatai szerint hivatalosan is valóknak jelentik ki ama korábbi közléseket, melyek konstatálják, hogy Leo pápa az egyházpolitikai reformtörvények immár megtörtént szentesítése után akként nyilvánította határozott kívánatét, miszerint a Vatikánnak a magyar kormányhoz való barátságos politikai viszonya egy békés módus vivendi alapján fentar- tassék. A Szent Szék államtitkári hivatalában határozottan konstatálják, hogy a római Euria és a magyar ihagas klérus közt álliítólag létező vélemény különbségek felől néhány magyar lap által terjesztett birek teljesen alaptalanok és csupán azt bizonyítják, hogy ama hirek gyártói sem a Yatikán kormányzási elveit, sem 0 Szentsége személyes nézeteit nem ismerik. A legbefolyásosabb kardinálisok egyike, a kit a római szójárás „papabilis*-nek nevez, vagyis aki egyike azoknak a bíborosoknak, akit a bíborosok többsége és Leo pápa szívesen látna szent Peter székén a pápa utódául, tehát egy kardinális, a ki a pápa 0 Szentségénél persona — Hogyan, — mondá mosolyogva — ön oly bátortalan lett, hogy előbb kérdést intéz hozzám ? Máskor több bizalma volt. — Máskor ? — feleié Béla — Hisz azóta megváltozott a helyzetünk. Ön cserbenhagyott, férjhez ment, én azóta elvertem vagyonomat, (oh nem akarom mondani, hogy ön miatt, bánatomban,) — és ami a legkülönösebb, családom most már pör- ben is áll önnel. Ha nyerek : vagyonának fele az enyém; ha vesztek: még leendő örökségem is önnek jut; ah ez nagyon tréfás történet,, nagyon tréfás! S a vitatkozás folyt tovább. Az egykori két szerelmes úgy belyemélyedt a régi emlékek fölidó- zésébe, a régi szenvedély költögetésébe, hogy észre sem vették a vendégek távozását. Ketten maradtak az egyik boudoireban. Hirtelen elcsöndesedtek s a grófné zavartan nézett az ifjúra. Majd fölkelt s a zongorához lépett Irén, le is ült, s néhány akkordot fogott. Aztán hátra tekintett álmadozó szemeivel, közönyt negélyezve, lassan mondá: — Ön csak játszik a szavakkal. — Nagy dőreség tőlem, mondá Béla s kegyetlen mosoly játszadozott hetyke bajusza alatt. — Hisz tudnom kellene, hogy önnél az adott szó nem sokat ér. — Ön merészen is játszik a szavakkal 1 — Mint ön az érzelmekkel I Irén fölveté a szemeit és hosszasan rajta felejtő a könnyelmű férfiún. De aztán mosolyogni igyekezett s vjdáman mondá: — Hagyjuk ezt. Hallgassa meg inkább Schubert e dalát; szebben szól, mint az ön haragos beszéde; nem vádol, hanem megbocsát. íme ez a futam: mily édes kérlelós; ez az akkord: mily igaz megbánás, s e trillák: az engesztelődés öröm ujjongása I Hallja Béla, hallja és szégyelje magát rut szemrehányásaiért! Fölkacagott, fejét könnyedén megrázta s folytatta Schubert dalát, oly mélán, oly érzésteljesen, a hogy csak az ő hosszú, fehér, finom ujjai játszhattak. De Béla nem csillapithatá indulatát. Szerencsétlen volt az óra, melyben négyszemközt találta Irént. Talán jobb lett volna, ha a pohárcsör- renést hallgatja tovább a túlsó teremben s nem ez ingerlő zongora hangokat, nem bírt már magával s odaálit a kacérkodó asszony elé: — Oh csak rajta, keltegesse ismét a múltat, melyről azt hittem, hogy temetve van! Csak zaklassa föl szenvedélyemet, mely egykor száműzött I Nem azt hallom én e hangzavarból, a mit az ön hideg ujjai belé hazudnak! Oh, nem éreznek azok semmit; csak átsiklanak az eleven billentyűkön, pajkos kacajt és vihogást csalnak ki, s gúnyolják kínomat, levert büszkeségemet! — Béla, ön még mindig szeret?! Meg sem állt, rá sem nézett, úgy vétó oda Irén e kérdést. — Szeretem! Boszutálló szerelemmel! Tán el is sötétült előtte minden, a mikor e szavakat rebegó. Hirtelen lehajolt Irénre, megragadja vállát s a védtelen, ijedt asszonyt hevesen megcsókolta. gratis8Íma, — a Vatikánnak a magyar kormányhoz való viszonyáról és a magyar püspököknek Ő Felsége az apostoli király által szentesített egy- h'ázpítörvényekkel szemben Leo pápa által óhajtott és határozottan elrendelt békülékeny, de e mellett a katholikus hitelvet védő állás foglalásáról a következőkép nyilatkozott: „Magyarországon nem szabad megfeledkezni arról, hogy Leo pápa az ő apostoli bék^fentartó s bókeszeretó bölcseségében nem csak egy egyes állam viszonyait, hanem az egész katholikus világ életérdekeit és a katholikus egyház dogmáinak sértetlen fentartását képviseli. A tekintetben is, hogy ez a világ különböző államaiban mindig ismét a békéhez vezető mely eszközökkel történjék, Ő Szentségét illeti a döntés. Ez pedig a jelen esetben oda megy ki, hogy Magyarországon a katholikus érdekek megvódelmezése végett épen egy békés módus vivendi fentartása a magyar állami auktoritással szükséges és hogy egy kultúrharc, amilyen korábban a német birodalomban az állam és Szent Szék auktoritása közt volt, Magyarországon egyátalán nem igazolt és ezért elkerülendő. Ö Szentsége e tekintetben tökéletesen helyesli a magyar hercegprímás, Vaszary Kolos jelszavát, mint valóban keresztényit, e tartalomdús szót: „Pax.“ A pápa e békeszerető és ellentéteket kibékítő politikáját az a különös hála is befo'yásolja, melyet Leo pápa a rendkívüli s olgálatokért érez melyeket Ferenc József császár és király 0 Felsége a katholikus egyháznak személyes és diplomáciái befolyása által Keleten és az orosz kormánynál is tett. A Vatikánnak az orosz kormányhoz való jobb és most rendkívül békés viszonyát, a h ngyel katholikusok millióinak helyzetük javulását, akik az orosz birodalom alattvalói, — első sorban ennek a hatalmas befolyásnak kell köszönni. Már ezért is végkép ki van zárva, hogy mindent el ne kövessenek, miszerint Magyarország apostoli királyának, a katholikus egyház egyik leghűbb és legvallásosabb fiának kormánya és a Szent-Szék közt a legbékésebb barátság viszonya tartassák fenn. E mellett magától értendő és a katholikus egyház hitelvei szentségének fentartása mellett lehetséges is, hogy a magyar klérus az állami törvényeknek való engedelmesség mellett a magyar katholikusok vallási életének létérdekeit is megvódelmezik. A bókeszeretó bölcse- ség e politikáját, a mely Leo pápa kormányzásának a világ minden részében a legnagyobb diplomáciai és politikai sikereket és a katholikus egyház tanításainak kiterjesztését biztosította, Vaszary Kolos magyar hercegprímás nézeteivel megegyezőleg, — Agilárdi pápai nuncius is képviseli, aki Bánffy báró A zongorán hangzavar támadt. Az ajtóban fehérruhás alak lebbent el; de tán nem látta a jelenetet. Kinos szünet állt be. — Azután megszólalt Irén: Uram, mi volt ez ? — Az ön kacérsága .... óh, ez a játék megőrjít még! — Valaki volt itt! — Most ? — Igen, meglestek I — Csalódik, csupán mi ketten vagyunk itt. — De igen, úgy tetszett, léptek neszét hal- iám. Vakmerőségének tanúja volt! — EÍ vagyok veszve 1 Bélának hizelgett a nő kétségbeesése. íme életében egyszer ő jutott fölényhez. — Úgy érezte, hogy valakit megbántott. Nem állhatott ellen hogy ne mosolyogjon. — Csakugyan megijedt? Felindulása olyan szokatlanul érint. Ej, lám, szokatlan ! — vétó oda Irén ha- raSSaí- Valóban büszke lehet rá, hogy egyedül áll, előd es utód nélkül, az ily lovagiasság hőse gyanánt! Szemei lángoltak, amint e szavakat mondá s azután gyors léptekkel az ajtó felé tartott, hogy távozzék. Béla kerlő tekintettel, összekulcsolva kezeit eléje állt: Komolyan gyűlöl most ? Hisz nem volt tanunk.
