Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1895-11-17 / 47. szám

TOLNAVÁRMEGYE. 1895. november 17.

szóló törvényjavaslatot, ismét Apponyi és pártja ez ellen foglaltak állást.

Apponyi követelte Grünwald Béla szellemében az állami közigazgatást a legszigorúbb formában, mikor pedig ezt a törvény- javaslatot benyújtották, Apponyi volt az, ki azt leszavazta, és most, hogy a kormány az állami közigazgatás behozatalát Ígéri, Apponyi megint a törvényhatóságok és a helyi autonómia rajongó hívének mutatja be magát.

Közjogi tekintetben egyik lábaival a 67-es alapon áll, de a folytonos fejlesztési theoriákkal és főleg kassai beszédével, a másik lábával a 48-as alapra lépett. —- Hasonló politikai módszertannak hive Ugrón Gábor, az aulikus függetlenségi pártvezér.

Azért jó lesz, ha Apponyi és Ugrón leszállanák arról a magas eszményi pie- desztálról, amelyre önmagukat helyezték. Nincs joguk hozzá, hogy országos közvádlói tisztet vindikáljanak maguknak, mert úgy járnak, mint a ki vizet prédikál és bort iszik.

Minden ragyogó ékesszólást halomra dönt az igazság ereje és a tények logikája.

Igaz, Apponyi a szónoklás terén művész, de a politikában is az, a ki úgy játszik, színez, ábrázol, a mint azt a szerepek, jelenetek és helyzetek változatos műsorban kívánják.

Sem nagy szavakkal, sem ékesszólással az országot kormányozni nem lehet.

Magukkal vessenek tehát számot a vá- daskodók, hogy kik a szédelgők és szemfényvesztők, azok, kik csupán nagy szólamokkal, tetszetős jelszavakkal, csábitó Ígéretekkel és ábrándos igékkel, a reális élet figyelmen kívül hagyása mellett, minden felelősség nélkül dörgő hangon dobálódznak és a döntő pillanatban cserben hagyják saját elveiket is, avagy azok, akik határozott Programm alapján állanak és azt komoly munkával, nem ismerve akadályt és nehézséget,

meg nem dönthető tényekkel következetesen megvalósítják és üres szóvirágok helyett szilárd kezekkel biztosítják az ország békés fejlődését és haladását és naprőí-napra felelősség terhe raejlett cselekedeteikkel lépnek az ország itélőszéke elé.

VÁRMEGYE.

— Az igazoló választmány kedden délelőtt ülést tartott, melyen a megyebizottsági tagok választásáról szóló jegyzőkönyveket átvizsgálták, s azokat mind szabályszerűeknek találván, a választásokat igazoltaknak jelentették ki. A két helyen megválasztottakat, Döry Pál alispánt és Nagy István főszolgabírót, valamint Köhler Ferenc paksi plébánost és Németh Péter nagyszo- kolyi földmivest, kik mint virilisták is tagjai a törvényhatósági bizottságnak, nyilatkozattételre felszólították, hogy melyik helyen, illetőleg mily minőségben kívánják megtartani mandátumukat.

— Rendkívüli közig, bizottsági ülés tartatott tegnap a közigazgatási bizottsági tanácsteremben ; az ülésen 7ihanyi Domokos tanfelügyelőnek a múlt közigazgatási bizottsági ülésen beterjesztett azon javaslatát tárgyalták, mely a tankötelesek iskoláztatására vonatkozik.

A szegzárdi deákoskola 1761-ben.

A vármegye levéltárának rendezése alkalmából érdekes adatok kerültek fölszinre, melyekből kitűnik, hogy Szegzárdon már 1761-ben volt egy városi algimnázium. Ezt a 134 évvel létesített tanintézetet a város lakossága tartotta fenn, s a levéltári adatok szerint még 1784-ben is fónállott. — A megyei levéltárban megtalált okirat szerint ugyanis az „Egész Tanács és Sexárdou létező pá- pistaság“ 1761. évi november 1-én szerződést kötött Baróthy Mihálylyal, hogy gyermekeiket a gimnáziumok akkori négy alsó osztályában előadott tantárgyakból oktassa; s ennek fejében 100 frt fizetést köteleztek neki, ami amai értékhez viszonyítva elég nagy összegnek mondható, s melyet a szülőktől a város bírája volt köteles behajtani. Ezenfelül a szükséges gyertyát és tűzre való fát is ingyen kapta,, továbbá a vidéki gyermekek által fizetett; tandijat is neki engedték át. A szerződés szerint még szabad lakása is volt Baróthynak, mert a vele kötött contractusban kinyilvánították, hogy „szabad quartély mellett mindennémő szabadságbelülről, mint kívülről minden rázkódtatás ellen; — e mellett az ország szabadelvű haladást nemzeti irányban biztosítja.

Ez a kormány politikája, a mely nem szóvirágokkal, nem hiú ígéretekkel, habéin hasznos és céltudatos, komoly és fáradhatatlan munkássággá', biztos kézzel, vezeti az ország ügyeit.

De mit tesz az ellenzék ?

Vádolja és gáncsolja a kormányt mindenért, a mi tőle ered.

Apponyi Albert gróf már húsz év óta hirdeti az ő politikai elveit ebben az országban.

Nála nagyobb szónoka — Kossuthot kivéve — még nem volt Magyarországnak, ez igaz, de az talán még igazabb, hogy minden egyes politikai megnyilatkozása külön politikai meglepetéssel szolgál az országnak, mert elvei vagy apadnak, vagy gyarapodnak, nővekesznek és fogynak, miként a holdnak változása.

Mikor Gennyei vezérlete alatt politikáját kezdette, conservativ, utóbb agrarista volt, de ez sem tartott soká és a conservativ Apponyi ultra nemzeti politikát kezdett hirdetni.

Mikor Tisza Kálmán a vegyes házasságról szóló törvényjavaslatot benyújtotta, Apponyi nemmel szavazott és a főrendi ul- tramontánokkal szövetkezett, ez okozta, hogy Szilágyi Dezső, Chorin Ferenc és más szabadelvűek kiléptek pártjából.

A klerikális Apponyiból később mégis csak lihor/SU» int+ a jjj egy rea mely nem- anem a benne ellenállhatatlan

hatást gyakorolt minden pártra, hangosan követelte a szabadelvű egyházpolitikai reformokat és főleg az egységes állami házassági jog megalkotását. Amikor pedig Szilágyi Dezső, mint igazságügyminiszter beterjesztette a kőtelező polgári házasságról

hetnek érdekesség dolgában minden képzelhető fajtáján a múzeumok rendszerint egyoldalú s a mellett mindig temetőjellegü gyűjteményein.

Avagy hol van a világon állandó gyűjtemény, a melynek ötszázhuszezer négyszög-méter terület kellene a befogadására, mint a hogy kell a jövő évi magyar millenáris kiállításnak, amely területnek a beépitése ötödfélmillió forintnál jóval többet nyelt el ? Tudtunkkal nem volt még sehol a világon országos kiállítás, amelynek ily területre lett volna szüksége, de nem is volt még ország, amelynek az jutott volna eszébe, hogy kerek ezer év fotográfiáját teremtse meg egy ilyen millenáris kiállításban. S ezen a csinos területen százhatvanöt különféle csarnok és egyéb kiállítási épület van, legnagyobbrészt igazi paloták.

Kétségen felül áll, hogy a magyarok jövő évi nagy kiállításának a legnevezetesebb része a a történelmi kiállítás leszeu, amelynek egészét a kiállítás első főcsoportja öleli fel, mig a második főcsoport a jelenkor vívmányait fogja elhelyezni egymás mellé.

Ez a történelmi főcsoport mindenek előtt arról nevezetes, hogy a hazai építészet fejlődését feltüntető oly épületekben lesz elhelyezve, amelyek már maguk is megannyi emlékei a magyarság múltjának. A tizedik századtól, a román épitészeti ízléstől kezdve a mai napig minden fázisát feltüntetik ezek az épületek a magyar építészet haladásának.

Az egész épületsor az úgynevezett Széchenyi- szigeten van, amelyet tisztavizü szép tó vesz körül, úgy, hogy a néző már messziről egy külön világot sejt abban a regényes csoportban, amelynek középkori vára, kastélya, temploma megannyi remek

ig

__________j

ut

ánzata egy-egy meglevőnek, amelyhez a valóságban a magyar nép múltja fűződik. Ott lesz a byzanci román ízlésű csarnok, a mely a magyarok első felkent királyának, szent Istvánnak a korát jellemzi (ebben fogadja majd a király a hazai és külföldi küldöttségeket); ott lesz a vajda-hunyadi vár csodás hűséges utánzata, amely elénk varászolja még restaurált állapotában is a nagy törökverő Hunyady János országkormányzó emlékezetét: a XIV—XY. század ez egyetlen megmaradt nevezetes épülete után a XVI—XIX-ik század épitészeti emlékei következnek: a régi gazdag magyar főurak ősi kastélyai.

S ezekben az érdekes s a múltból ide varázsolt épületekben lesz benne mindaz, ami emlék a megfelelő korszakból, mint történelmi kincs megmaradt nekünk magyaroknak. Itt lesznek a régi magyar királyok kincsei, úgy az anyagi, mint a szellemi értékűek, minők a nevezetes történelmi okmányok és könyvek, ez utóbbiakból például a hires Corvinák.

Összegyűjtjük itt a királyi kincstárnak minden magyar eredetű, nagy hirü kincseit; megtaláljuk idegen uralkodók szives jóvoltából a hozzájuk, külföldre vándorolt magyar származású drágaságokat ; a török szultán, a Vatikán, az olasz király, a német császár, az orosz cár s a temérdek külföldi muzeum mind kitűnő előzékenységgel bocsátja erre az alkalomra a kiállítás rendelkezésére, a mi magyar műkincs, ereklye, emlék ma már az ő tulajdona. S mindenekelőtt ott lesz minden magyar ember összes magyar vonatkozású, féltve őrzött drágasága, legyen az kép, vagy szobor, vagy ékszer, vagy ruha, vagy fegyver.

A vajda-hunyadi vár földszintjén levő lovagteremben pedig a hadtörténelmi emlékek gazdag csoportját találják a magyar hősökről maradt ereklyékkel együtt; a többek közt például II. Lajosnak, a mohácsi nagy csatában elesett ifjú magyar királynak a páncélöltözetét.

S ennek a romantikus izü, de teljesen igaz alapokon nyugvó történelmi csoportnak a kiegészítéséül lesz a millennium folyamán egy a maga nemében még eddig a földkerekségen páratlanul álló olyan diszmenet Budapesten, a melyre bizonnyal egész életében visszaemlékezik majd, aki megnézi.

A Vágó Pál festőművész tervezte millennáris történelmi nagy diszmenet ez.

Egy hatalmas, gyönyörű, komoly felvonulás a múlt nagy alakjainak a szeraólyesitésóvel. Elkezdve Árpádtól, akit a hét vezér s a kacagányos magyar leventék kisérnek lóháton, ezer óv előtti korhű öltözetben. Maga a honfoglaló vezér hófehér lovon, körülötte a pusztaszeri vórszerződés alkotmányos bajnokai. Azután az első magyar király, oldalán Asztrik püspökkel, a nagy hittérítővel; nyomukban a szent kereszt alatt vonuló processzió, amely magával ragadja a pogány magyarságot s a keresztnek nyeri meg a nemzet fiait. Megelevenül az egész magyar történelem; a mi dicső, kimagasló volt benne, azt álmodjuk újra és látni fogjuk nagy királyainkat, amint egymás nyomdokaiba lépnek és újra letűnnek, mint hulló meteorjai az évszázadoknak. Ott lesz Nagy Lajos, ott lesz hollós Mátyás király, ott lesznek a Habsburgok, a hadverő vitéz fejedelmei Erdélynek. S meglátjuk újra ezernyolcszáznegyvennyolcat, a magyar nemzet szabadság- harcának a kimagasló alakjaival; aztán következik