Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-11-10 / 46. szám
V. évfolyam. 46. szám. Szegzárd, 1895. november 10. 1ÖLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KŐÉNÉL. SZÉKELY FEEENC. Kéziratok vizán nem adatuk. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre . ’. . 3 í - > | Negyed évre . . I > 50 > Egy szám.....................12» I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- 1 hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Az állami közigazgatás. — Levél a szerkesztőhöz. — Igen tisztelt szerkesztő ur! Jól eső örömmel olvastam becses lapjának utolsó számában Perezd Dezső belügyminiszternek az állami közigazgatás reformjára vonatkozó nyilatkozatait, mert e nagy fontosságú közjogi és államjogi kérdésnek sikeres megoldását a mostani belügyminiszter szakavatott, arra leghivatottabb kezeiben biztosítottnak tekintem. Engedje meg, hogy ezen alkalomból e kérdéshez teljesen pártatlanul, mert az állami közigazgatásnak sem engagirozott hive, sem pedig ellensége nem vagyok, b. lapjában röviden hozzászóljak. Az utolsó évek belkormányzati programijának két sarkalatos elve volt: az úgynevezett egyházpolitikának és az állami köz- igazgatásnak keresztülvitele. Közszükséglet és nemzeti érdek követelte mind a kettőt. Az egyik a lelkiismereti szabadságnak a ránehezedő felekezeti kénvszer alól való «/ emancipálását, a teljes polgári jogegyenlőségnek törvénybe iktatott és törvényes intézményekkel garantált betetőzését jelenti; az utóbbi pedig az állami élet külső, organikus működésében van hivatva nevezetes szervi változást létesíteni. Jelenti pedig az állami törvények, rendeletek, szóval az öszszes kormányzati intézkedéseknek az egész vonalon államilag kinevezett tisztviselők által egységes, egyöntetű keresztülvitelét. Az elsőt a mindennapi élet már befogadta, és ha — mint minden gyökeres intézmény — a gyakorlati alkalmazása némi nehézséggel küzd még, rövid idő múlva ez is be fog illeszkedni szépen a közigazgatás keretébe. r Am, most lassanként az állami köz- igazgatás reformja foglalkoztatja a politikai tényezőket, a millenium után effelé fordul majd a közvélemény figyelme. Hát bizonyos, hogy megint nagy küzdelmekre lehetünk készen. Jól emlékezünk még az obstructiós vitákra, melyekkel az ellenzék megakadályozta, hogy a javaslatból törvény váljék s a néhány száz paragrafusból álló javaslat szerény két paragrafussá redukálódott. A vajúdó hegyek, a hónapokig tartó bizottsági ülések és képviselőházi tárgyalások megszülték a nevetséges kis egeret, a két paragrafusos Lex Szapáryánát. Denique nekünk papiroson van már állami közigazgatásunk, mert a Szapáry- féle törvény első §-a kimondja az elvet, hogy Magyarországon a közigazgatási teendőket államilag kinevezett tisztviselők intézik; a második szakaszban pedig az országgyűlés utasítja a kormányt, hogy az állami administratio miként leendő keresztülvitele iránt terjeszszen be javaslatot. Hogy mikor, az nincs kikötve, a kormány tehát ráér. Nem tudni még, hogy a mostani kormány miként contemplálja a javaslatokat. Az állami közigazgatás reformjában immár annyi variátiót hallottunk, hogy bajos azokon eligazodni. Egy azonban bizonyos, hogy olyan .nem lesz, mint a Szapáry-féle volt. Szívesen hallottuk a belügyminiszter néhány nyilatkozatát, a melyekben hangsúlyozza, hogy az állami közigazgatás mellett az autonómiának is lehetőleg szabad mozgást akar biztosítani. — Hogy ezt a kettőt miként véli a kormány harmóniába hozni, még nem ismerjük és igy kritikába bocsátkozni absurdum volna. Mindenesetre azonban az elvi alapon álló ellenzék magatartása attól függ majd, milyen jogokat szándékozik a kormány az eddig autonom köz- igazgatási testületeknek meghagyni, hogy ezen testületeknek mostani autonom jogkörét mennyiben fogja csorbítani és az uj szervezet keretén belül mennyire fogja azt tágítani ? / Ámde éppen itt van a dolog punctum saliense. A tág municipiális jogoknak csak csekély, jelentéktelen megszorításával illuzo- riussá volna téve az állami közigazgatás elve, mig viszont ez az ellenzéknek nem volna elég. TÁRCZA. —mm*— Beteg vagy . . . Beteg vagy, azt beszélik, Még mindig nagy beteg .... Arcod pirosra gyúlva, És lázban ég szemed. Csengő hangod ma csöndes, Fájó sóhajra vált; Kacagva hívtad egykor, Ma féled a halált. És hosszú, lázas éjen Csúf álmok gyötrenek. Feledett, régi képek .... Én is köztük leszek. Átsurran lázas álmod Az én emlékemen, És — szinte öntudatlan — Kiáltozod nevem. Mit álmodtál felőlem P Tán rosszat, úgy lehet; Lázas ijedtség adta Ajkadra nevemet. Oh koldus én, ki ezt is Olyan mohón veszem! Oh koldus én, kinek nincs, Csak ennyi örömem 1 BUDAY LÁSZLÓ. Boszorkánypörök Tolnavármegyében. i. A dunaföldvári boszorkány.- 1713. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — A megyei levéltárban talált régi, megfakult írások tanúságot tesznek arról a sötétségről és azon szomorú állapotokról, melyekben a mi elődeink még a múlt század elején is leiedzettek. Rendes boszorkánypóröket tárgyaltak bírói komolysággal a megye legtekintélyesebb tisztviselői, és hitelt adtak a műveltség legalacsonyabb fokán álló, együgyü tanuk vallomásainak, aunyira, hogy a boszorkánysággal vádolt szerencsétlen vádlottakat nem átallották máglyára ítélni. Özv. Herczegh Istvánná szül. Lengyel Katalin dunaföldvári bábaaszonyt, boszorkányság miatt vád alá helyezték, és a simontomyai vár tömlöcében őrizték vasra verve. Megindították ellene a vizsgálatot s először is megkeresték a dömsödi elöljáróságot, a hol a bába azelőtt lakott, hogy mit tudnak az ő boszorkányságáról. Ez a jámbor elöljáróság aztán 1713. junius 14-én kelt levelében értesítette a megye bölcs urait, hogy „mhsoda bajuk lőtt legyen azon hitván bábaasszonnyal, mikor helyükben lakott“. Ha Mihálynó dömsödi asszony azt vallotta, hogy mikor az a bába nála lakott: „sok haragban volt vele, s hajadon leányán sok veszödelmes sömör fökóly támadott“, s dacára, hogy fizetést Ígért neki, nem gyógyította meg a leányának „veszödelmes nyavalyáját“; sőt mikor az orvosasszony jött a házához és megakarta gyógyítani a leányát, azt mondta neki a bába: „ne gyógyicsad az hunefutot, mert ha lőhetne, akkorára tönném rajta az tökélyeket, mint az öklöm ; az orvosasszony pedig mikor gyógyítani, föröszteni kezdötte a leányomat, egy nyihánszor elsivalkodott az fórdőben, hogy ne had- gyük, mert bele öli az bába az fördőben“. Hajós Istvánná dömsödi asszony azt vallotta, hogy megharagudott reá a bába asszony és „csakhamar kicsi csöcsszopó gyermeke megnyomorodott“. Halász Ferenc, dömsödi lakos, azt vallotta, hogy „Istenben kimúlt másik felt-ségem gyermek- ágyban esvén, hogy azon bába asszonyt el nem hivatta bábaságra: megharagudott feleségemre és egész esztendeig sinlődvén, halála előtt 4 vagy öt órával ezt mondotta szögény feleségem : édös uram, mig kigyelmed az világon él, azon bábaasszonyon én éröttera mindenkor querelája (panasza) lögyőn, mert énnéköra az ő rósz cselekedöti és márgi miatt kell kimúlnom a világbul: azon szavai után megholt“. Horváth János, dömsödi nótárius meg hosszú lére eresztett vallomásában azt mondja, hogy a bábaasszony füvekkel megbabonázta a lovait és midőn a győri vásárra indult, megbokrosodtak a lovai s Ercsinél a Dunába vitték a kocsiját. A ráczkevei elöljáróság 1713. junius 15-ón kelt jelentésében elmondja, hogy nevezett bábaasszony náluk lakta idejében Rácz Miklós ottani biró bölcsőbeli gyermekének a szemét megrontotta, mert a leányuk gyógyításáért nem elégedett meg a neki küldött 1 frttal. „Egy alkalmatossággal az
