Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-01-27 / 5. szám
2. TOLNAVARMEGYE. 1895. január 27. A mi emberünk. Nem dicsekedünk jósló tehetséggel, az inkább az öregek kiváltsága, sem divatos hypnotikus előre látással, mely megérzi a lehetetlent is: azt azonban a „Tolnavármegye“ 1892. évi február 28-án megjelent számában előre megmondtuk, hogy a mi Perctel Dezsőnkből rövid idő múlva miniszter lesz I Persze azt is tudjuk, hogy nem azért lett belőle miniszter, mert mi ezt már 3 évvel ezelőtt ünnepélyesen kinyilvánítottuk; hanem mégis jól eső önérzettel konstatáljuk, hogy nem csalódtunk a mi megyénk derék fiában, kiben nekünk kedvünk tellett I Nem is kellett ahhoz semmi jóstehetség, csak az, hogy jól tudtuk: mi lakozik ő benne. Ismertük múltját, tisztában voltunk vele, hogy milyen erős tehetség, milyen tekintélyre tett szert a szabadelvű pártban, s milyen köztisztelet- és szeretet- ben részesült azon körben, a hol eddig is érvényesítette magát. Osak a véletlen játéka az, hogy előbb nem teljesedett be a mi jóslatunk; mert hiszen köztudomású, hogy már a Wekerle-kormány idejében is, Hie- ronymival szemben neki volt a legtöbb kilátása a belügyminiszteri székre; s most talán örülhetünk is neki, hogy akkor nem ö foglalta el ezt a díszes állást, mert hiszen hamar le kellett volna szállnia arról a magaslatról, melyre méltán érdemes. A mostani kabinet, melyet a kárörvendő ellenzéki időjóslások átmenetinek szeretnek emlegetni: beköszöntőjéből és az eddigi jelekből ítélve nem lesz rövid életű ; mert még a szabadelvű pártiak is, a kik nem egészen bíztak Bánffy képességében, az eddigi rövid szereplés és sikeres fellépésből is arról győződtek meg, hogy a szabadelvű párt ő benne ismét erős oszlopot nyert, sokkal erősebbet, mint aminőt a legnagyobb optimizmussal is várni lehetett! Régi tapasztalati igazság az, hogy minden idő és korszak megszüli a maga embereit. A Wekerle-kormány lemondása után is szinte csüggedő szívvel gondoltak az aggódó hazafiak arra, hogy azt a nehéz örökséget, amit azokból a herosokból álló kabinet hátrahagyott: a Wekerle, Szilágyi, ' Osáky, Baross hagyományát, kik fogják sértetlenül megőrizni s nem roskadnak-e ősz- sze az epigónok a nehéz feladat alatt ? I S hála a gondviselésnek, mely nemzetünket ezer baj és csapás után is ezer évessé növesztette : — most is a legválsá- ' gosabb időben, újra gondoskodott arról, hogy az ország kormánya erős, kipróbált, jó kezekbe kerüljön! A Bánffy-kabinet beköszöntő sikerei azt mutatják legalább, hogy nem kell félteni az eddigi alkotásokat; emberek vannak ismét a gáton, kik erős kézzel és éber szemekkel fognak őrködni a fölött, hogy a nagy elődök verejtékes munkáját a vihar iszapos hullámai meg ne döntsék. Az uj minisztérium rokonszenves fellépése és a szabadelvű párt lelkes összetartása már az elnökválasztás actusában is fényes bizonyságot tett arról, hogy nem lehet átmenetinek tekinteni az uj kabinetet 1 Mert hiszen még az ellenzék támadása is sokkal engesztelékenyebb volt, mint a minőt a pártlapok harcias harsonáiból következtetve várni lehetett. Sőt talán any- nyiban csakugyan átmeneti lesz ez a kabinet, hogy végtére is a 67-es alapon álló két ellenzéki párt-árnyalat tagjaiból is igen. sokan okkal-móddal és alkalomadtával átmennek az anyapártba 1 Bánffy maga — az eddigi jelekből ítélve — csakugyan erős kezű és a kormány élére termett férfiú; Perczel, Lukács, Vlassics pedig eddig is tanujelét adták annak, hogy kiváló tehetségek, kik saját resszortjukban teljesen otthon lesznek, mert alapos készültI ség, hosszú gyakorlat és el nem vitatható talentum képesítik okét a miniszteri állásra. Ily tulajdonokkal pedig munkaszeretet és I Qgybuzgaloni mellett csak a siker kísérheti működésüket. Perczel Dezsőt 20 évi szereplése és közpályája valóban teljesen képesítette a belügyminiszteri székre. Fokrol-fokra fejlődve, erősödve emelkedett ő fel erre az állásra és ha valaki, ő valóban szakembernek mondható ressortjában. Ennek a véleménynek adott kifejezést a szabadelvű párt is már évekkel ezelőtt, midőn a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavas: tárgyalásakor is előadónak választották rm kebelökböl s azonkívül is az. eddig tárgyi közigazgatási szakmákba vágó törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával mindenkor vezérszerepet vitt a bizottsági üléseken úgy, mint a képviselőházban is. Ezért nem kellett ahhoz nagy jóstehetség, hogy 3 évvel ezelőtt már megmondtuk róla, hogy rövid idő múlva miniszter lesz. Lapunk 1892. évi február 28-iki számában „Tolnavármegye a t. házban“ cimü eszmefuttatásunkban ugyanis a többi között ezeket irtuk. „Nálánál — t. i. Busbachnál — sokkal szerencsésebb csillagzat ragyogott a völgységi járás ünnepelt képviselőjére: Perczel Dezsőre, aki az uj Magyarország egyik legkiválóbb alakjaként szerepel a törvény- alkotás nemes küzdőterén. Aránylag ugy-^ szólván fiatalember és már is a szabadelvű párt tekintélyei, oszlopos tagjai közé tartozik, akitől a miniszteri szék olyan közelségben van, mint a kakasdi templom a belaci kastélyhoz. Vagyis néhány ugrás, vagy lépés és megyénk egykori alispánja ott ül a bársonyszékben, boldogult atyjának méltó helyén 1 Az ő nemes életpályája fényes bizonyítéka annak, hogy a politikai életben a szerény munkásságot, a komoly törekvést és valódi tehetséget jobban méltatják mint az üres handabandát, mely csak mu’_ TÁRCZA. <3+ Hervadó virág. őszi szél zúg puszta fák közt, Tartott földeken. Csüggedt ágom, bús virágom, Hervadsz csöndesen. Gyönge szirmod küzd a vészszel, Oh, de félek: elenyészel S nem nyílsz már nekem. Kődből, árnyból, éjszakából Fordulj osak felém: Lelkemben van még melegség S van szivemben fény. Hideg földből, mely remegtet, Idehozlak, ide teszlek, Átültetlek én. ENDRÖDISÁNDOR. Lepkék a Janiculumon. Róma, jan. 12. Tegnap még szakadt az eső, hideg, ziman- kós párázatba burkolva az örök várost, feláztatva az utcákat, s különféle kávéházakba szorítva azokat az idegeneket, kik észak hideg éghajlata alól ide menekültek, — enyhe szellőre és napfényre vágyván. Szegény „inglese“-k, kik csak pár napra repültek le ide, azok éppen eltalálták, mikor kell Olaszországot élvezni. Nem látták az olasz telet, de érezték, s igy a mi egyik érzéküket elkerülte, bőségesen igénybe vette a másikat. .Kár, hogy a szép időt pénzzel sem lehet megvenni. Sokan el is meneküllek innen, megrohanták a vasúti állomást, s igyekeztek még délibb vidékre, Calabriába vagy Szicíliába. De aki csak egy nappal tovább maradt, azt bőségesen kárpótolta Phoebus, Jupiter Pluvius apó kajánságáért. Ma reggelre kitisztult az ég, azur- szin borította a firmamentumot, egy felhő sem úszott az égen, és a város a meleg nap aranyos derűjében fürdött. Mindenki az utcára sietett. Belevegyültem a tömegbe, mentem, mendegéltem cél nélkül, rendszer nélkül, megittasulva a napfénytől, mely vakítóan siklott végig a tegnapi esőzéstől még nedves utcákon. A Oorso tele volt nyüzsgő embercsoportokkal, melyeken csak alig tudtak keresztül-hatolni a fényes nyitott magánfogatok. Mindenütt ragyogó, kipirult arcok, elegáns nők, kis kabátban ődöngő hercegfiak, kik csak úgy örültek a jó időnek, mint az egyszerű facchino, ki ingujjra vetkőzve Aolta talyigáját. Ingujjban, — január közepén I Aztán, hogy e nyüzsgő embertömegen, s az élettől pezsgő sikátorokon keresztül törtettem, ott találtam magamat túl a Tiberisen, a Janiculum alján, IV. Leo pápa városában, hol nem volt mit rombolni Theodorik és Odoaker barbárjainak, hol még most is egész utcák vannak oly régi házakból, melyek alighanem ott álltak már akkor is, mikor a magyarok uj hazát jöttek keresni Európába. Fönt, a szellős magasban, a spanyol művészakadémia emelkedik, oly vakmerőén kimereszkedve a Janiculum szélére, hogy majd ráesik az alatta pihenő százados házakra. S mig lent a szűk, penészes sikátorokban zöldes árnyék borongott, fönt vakító fényárban úszott minden. Olyan volt ez a ragyogó halom, mint az ígéret földje, szerencse, hogy könnyen lehet följutni rá. Széles szerpen- tin-ut vezet fel kót-három kanyarodással, pálmákkal és kaktuszokkal benőtt sziklás falak közt. Csodálatos egy világ ez. Mintha valami mesés keleti tájon járna az ember, a hol nem ismerik éjszak szelét, a hol a pálmák és agavék nem tudják: mi a hervadás. Csak az zökkent vissza az európai hangulatba, hogy a platánfasor, mely közt az ut fölhalad, bőven hullatja leveleit. A sárgavörös lombok nagyon megritkultak; ami levél az ágak közt hiányzik, az lábaink alatt zörög, ez képezvén a halló-érzékünket érő egyedüli zajt. Mert csend van itt, zavartalan édes csend, a lelket önfeledt álmodozásokba ringató. A pálmák közt buja zöld a fu, s ott, hol a nap éri, intenzív fényben ragyog. Alattam a városok városa terül el nyugodt, ezüstszürke tónusban. Az egyforma, egyenletes ház- tengerből kiemelkednek a keresztény templomok kupolái. Pocakosán, gőgösen, mint a parveuük, elbizakodva sokaságukban és hatalmukban. Balra a szent Peter roppant teteje, mely nem annyira a katholicizmus fenségét, mint Michel Angelo lángeszét kirdeti. Szemközt, a messze távolban, melynek kékes köde szinte .összeolvad a szabinhegyek tömegével, a Sta Mária Maggiore kettős kúpja és hampanileje; rajta innen a Sau Carlo, s tőle jobbra az Arx Coeli idomtalan téglatömege.
