Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-08-25 / 35. szám
V. évfolyam. v 35. szám. Szegzárd, 1895. augusztus^25. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KÖBNÉL. SZÉKELY FERENC. Kéziratok vizűt neu adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály sierint számíttatnak. Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 fit — kr. Fél évre . . . 3 » — » Negyed évre . . I > 50 > 1 Egy szám ...................12 > I E lőfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Wosinsky Mór. Múlt hétfőn érkezett vissza városunkba Wosinsky Mór, az általánosan tisztelt és szeretett tudós, kire megyénk és városunk minden intelligens lakosa büszkén tekint, mert hirnevet, dicsőséget szerez mindenütt szükebb pátriájának s nekünk jól esik az ő hirneve, dicsősége mellett elégült érzéssel büszkélkedni. Szerencsésen visszatért a jeles tudós a magyarok őshazájából; szerencsés volt látni azt a földet, honnan majdnem másfél ezer évvel ezelőtt Szent István koronájának megalapítói bejöttek Europa keleti határszélére, hogy itt a fajukban lakozó öserőnél fogva fölfrissitsék Europa petyhüdt vérü népeit és missiót teljesítsenek a kultúra és civilizáció terjesztésének nagy munkájában. Láthatta a magyarság őshazájának ma már kietlen és elhagyatott térségeit, melyen másfélezer évvel ezelőtt talán éppen Attila világra szóló hirneve keltette föl bennök a vágyat elköltözni a Duna és Tisza virágzó és dús környékére, hogy ott az ös hagyományok nyomán uj, erős hazát alapítsanak a magyarság részére, mely szerencsés fajbeli tulajdonságainál fogva az államalkotás művére mintegy praedestinálva volt. S ennek a már megerősödött magyar nemzeti államnak czredévi fennállása ünnepén végre tisztázták Wosinsky és társai azt a sokat vitatott kérdést, hogy melyik volt a magyar népvándorlás útiránya, melyek voltak a tőlük elszakadozott rokon néptöredékek és végre sikerült nekik konstatálni Középázsiábau a turáni fensikon a magyarok őshazájának területeit. Ott jártak tehát, a hol a magyarság bölcsője ringott valaha, s ahol szintén tömör egészet képezett másfél ezer év előtt a magyar nemzet; látták azt az ősi fészket, melyből az ős mondák szárnyain a Duna és Tisza vidékére kalandozott el harcvágyó lelkűk, s melyet vógkép elhagyva, eljöttek Magyarország mostani területére, hogy itt is erős, virágzó és ezredévekre kiható nemzetet alkossanak. Az isteni gondviselés különös kegyének köszönhetjük azt, hogy az ezer év alatt kiállóit szenvedések, nemzet irtó háborúk és viszályok után is újra megértük azt az időt, amidőn a magyar nemzet erőssé, szilárddá vált az ellenséges érzelmű népek között és a jelen biztosítékot látszik nyújtani arra, hogy a jövőben, a magyar nem-, zeti állam még jobban meg fog erősödni. Wosinsky és társai expeditiójának meg van tehát a teljes erkölcsi sikere; az ó vállalkozásuk amily veszedelmes és kockáztatott volt, ép oly örvendetes és megnyugtató reánk, kik ezentúl Magyarország any- nyit vitatott és oly sokáig kérdésesen álló őshazájának nyomait végre kétségtelenül megállapítottnak tekinthetjük. A mi Wosinskynknak is része volt ennek a fontos és az egész magyar nemzetre fölemelő hatással levő kérdésnek a megoldásában; méltán megérdemli tehát, hogy eddigi bokros érdemei, és eredményekben gazdag tudományos működése után kétszeres örömmel üdvözöljük most, míHőn a magyarság őshazájából ismét megtért hozzánk, az ő csöndes otthonába. Örömmel és büszkeséggel valljuk magunkénak öt, ki genialitásának és nagy tudományának eredményeit leginkább Tolnamegyében fejti ki, — s a mi megyénk őstörténetének földerítésével terjeszti mindinkább tudományos hírnevét és öregbiti sikereit. „ Tolnavármegye történetének“ egyik jeles szerzőjét is tisztelhetjük benne, ki ezzel a művével bizonnyára a tudományos világ itélöszéke előtt újra emelkedni fog; az ő dicsőségéből tehát reánk, tolnamegyeiekre is esik egy fénysugár, mert köztünk született, köztünk él és a mi szükebb hazánk történelmének kutatásával foglalkozik. TÁRCZA. ÉJSZAKA. Éj van körülöttem, éjek éje, Az áttörhetetlen sötétbe, Beletekintek mereven, Kísértő forró éjszakámon. Nyugalmat adó enyhe álom Lágyan nem fogja be szemem. Vergődöm tikkadt lázas agygyal S nincs semmi, a mi megvigasztal Fáj ez álomtalan való, Midőn bús szivem úgy találja, Hogy kínja, gyötrődése, vágya, Ah minden — hiábavaló! Önmagámmal csatára kelve, Sebeket halmozok sebekre, Kérdem, mi végre van a lét P Mi szent volt előttem, ma léha És még a célnak sincsen célja, A nagy mindenség oly sötét. Hogy keresgél, hogy száll a lelkem, És nincsen hely, hol megpihenjen, Akár hova is menekül, Egy hang, mely se égi, se földi Pokolian fülembe dörgi, Egyedül vagy itt — egyedül. Magam vagyok — s igy elhagyatva Bohanok én a kárhozatba, Hol a hit fénye nem ragyog, És érzem, hogy kiég a lelkem, S nem marad más — csak hamva bennem, S az összedőlt puszta romok. Nincs szivem, nem tudok szeretői, És nem szeret engem se senki. Üdvben, eszményben nem hiszek, Érzem, nem fogok sírni többet, Kire pazaroljam a könnyet? Hisz nem érdemli senki meg .... * * * Éj van körülöttem — éjek éje, A nagy világtalan sötétbe, Vigasztalan tekintek én Se fény — se sugár — ah! de haliga, Mintha e gyötrö pillanatba’ Közelgne valaki felém. S szelíden óvatosan — lopva, Egy kéz simul a homlokomra, Mint annyi kínos éjjelen, Aggódva, mint kit láztól féltnek ; Érintését e drága kéznek, Ó ismerem — jól ismerem. S szivemre, s ön magamra lelve, Forró könnycsepp szökik szemembe, Mely átragyog az éjszakán, Van kit szeretnem, s mi vigasztal, S elhalmozom hő csókjaimmal, Áldott kezeid — jó anyám. YESZELEI KAROLY. Felsülés.’ — Üssön bele a menydörgös menykő? — Ejnye, mióta köszöntik nálatok igy a „jó estét“ ? — Igazad van, barátom, ha gúnyolódol, mikor igy ajtóstul rontok be hozzád; de hidd el, any- nyira magamon kívül vagyok, hogy azt 6era tudom, hol áll a fejem. — A fejed? hát nem a nyakadon? — Ejh, ne vieeelödj, mikor úgyis látod, hogy olyan emberevő kedvemben vagyok. De tudom, igazat adsz nekem, ha elmondom, mi esett meg rajtam ma. — Valahára! csakhogy már egyszer.... — Halljad tehát. — Tudod, hogy egész lényemet a szép asz- szonyokért való rajongás uralja, a mi már elég bajba kevert, de soha vissza nem riasztott. Sőt ellenkezőleg, minél több hódítást tettem, annál több uj hódításra vágytam. — Régi dolgok. Tovább. — No igen, ezt tudja rólam mindenki. — Tegnap azt mondja principálisom, — tudod, hogy elseje óta dr. Nagy Ferenc irodájában vagyok — menjek ki ma reggel R.-be, egy magasabb hivatalnok makacskodik, valami asszonyruha- kontókat nem akar kifizetni, hát foglaltassak nála. Erről a városkáról pedig azt hallottam, hogy gyönyörű szép asszonyai vannak. Gondoltam tehát, mit várjak én reggelig, megyek azonnal, talán sikerül még egy kis kalandra is szert tennem. * Lapunk belmunkatársának e ’tárcája megjelent a „Magyar Uj3ágban“-ban is. A szeyk.
