Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-08-18 / 34. szám
V. évfolyam. TOLNAVÁRMEGYE 34. szám. Szegzárd, 1895. augusztus 18. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 írt — kr. Fél évre '. . . 3 » — » | Negyed évre . . I » 50 » Egy szám .....................12 > | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD HORNÉI*. Segédszerkesztő: SZÉEELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. 4 király születése napján. Hatvanötév terhe súlyosodik a mi szeretett királyunk vállaira a mai nappal, midőn Magyarország egész területén minden hú alattvaló őszinte örömöt öl abban a tudatban, hogy Szent István trónján -olyan uralkodó foglal helyet, kit egész Europa a „legalkotmányosabb uralkodó“ nagy jelentőségű címével tisztelt meg, s kinek uralkodói erényei fényes példaként szolgálnak a XIX. század történelmében. Hálás szívvel veszünk részt a mi áldott, jó lelkű uralkodónk mai örömünnepén is, hogy az isteni gondviselés kegyelméből megérhettük azt az időt, midőn nemzetünk ezeréves ünnepének küszöbén olyan, érdemekben gazdag, közszeretettel és tisztelettel övezett uralkodót láthatunk fejedelmi erényekben tündökölni az ország trónusán, ki a szent koronával fölkent fején hű magyar népe boldogságának szenteli életének minden percét, s az ország jóléte, békéje és gyarapodása érdekében példát ad alattvalóinak a fáradhatatlan munkában, az ön- megtagadásban és a jobb jövő reményébe vetett hitben. Sok megpróbáltatásban, csalódásban, fájdalomban volt része a mi jó lelkű királyunknak is, ki a sors csapásait erős lélekkel leküzdve életének minden percét alattvalói iránti atyai gondoskodásban töltötte el. Felejtett és megbocsátott; amit csak a nemes lelkek és nagy szellemek képesek gyakorolni még azzal szemben is, ki talán mély sebet üt legszentebb érzelmeim. A mi jó lelkű királyunk, ki hosszú uralkodása alatt az öröm és fájdalom vegyes érzelmeit oly sokszor tapasztalhatta, s ki a viszonyok alakulása és hű magyar nemzetének igaz megismerése után valódi atyja lett népének: ma már, életének alkonyán, magasztos érzelmekkel szivében és a legnemesebb szándékkal lelkében, működésének minden idejét arra fordítja, hogy a jövő ezred év folyamán Szent István koronája még dicsőbben ragyogjon méltó utódjainak homlokán. Nekünk magyaroknak kétszeres okunk van hálát adni a gondviselésnek, hogy a kedvezőtlen politikai áramlatok, ellenségeink vakmerő falanksza közepette olyan uralkodót ültetett az ezer év küzdelmével megszentelt trónra, ki hű magyar népe érdekét, jogos vágyait és az ország megerősödését folyton szivén viseli, s megtesz mindent, a mit nehéz körülmények között és rosszakaróink féltékenysége és irigysége mellett a magyar nemzet javára megtennie lehet. A liberális eszmék megvalósítására törő, legutóbb lefolyt erős küzdelmek is fényes tanúbizonyságot szolgáltatnak arról, hogy a mi bölcs uralkodónk mindig megtalálja helyes útját és módját annak, ami a magyar nemze.t megerősödésének, fölényének előmozdítására szükséges. A felvilágosodottság századának utolsó éveiben megadta a nemzetnek azokat az eszközöket, melyek a magyar elem domi- nálásának nélkülözhetetlen föltételét képezik, s föntartás nélkül segítette diadalra juttatni a nemzet boldogitását célzó libará- lis törvényjavaslatokat. Magyarország történelmének lapjain meg lesznek örökítve az ő hosszú uralkodásának nemzetboldogitó évei, melyek mindegyike az alkotmányos élet fejlesztése, a nemzet kívánalmainak fokozatos teljesítése s a magyar állameszme megszilárdítása érdekében egy-egy diadalt, örömet jelez a magyar nép számára. Ezért ragaszkodik a magyar nemzet a legbensőbb hűséggel, hódolattal és szeretettel fölséges királyához, kit valódi atyjaként ünnepel mindig, ha alattvalói hűségét alkalma nyílik irányában kinyilváníthatni. Hatvanötödik születése ünnepén is hálaadó imát és fohászt küld a mindenhatóhoz Árpád népe, hogy igazi jóakaróját, nemzetének gondos atyját sokáig tartsa meg Szent István trónján hű magyarjai őszinte örömére. Az ö öröme a mi örömünk; fájdalmában mi is osztozunk, mert hozzá fűz bennünket az önzetlen hála és igaz szeretet érzete. Születése ünnepén Magyarország minden helységében templomba siet. a nép, hogy Isten áldását kérje reá, ki népével együtt érez, érte fárad s jólétén munkálkodik. TÁRCZA.-+3§®1£+A paraszt és a folyó. (Florian.) Egy paraszt a folyam partján üldögélő, S boszankodva néze a folyam vizére. „Barátom, mit csinálsz te ittP“ kórdó egy úr. „Átszeretnék menni, dolgom lenne ott túl; Be miután hidat nem látok itt sehon, Tehát várakozom, hogy a viz lefolyjon.“ A pinty és a szarka. „Taníts meg engem egy dalra,“ Eérte a fecsegő szarka, A csattogó vidám pintyet. „Ugyan menj, ki hallott ilyet, Hiszen ti s erre fogadok, Danolni meg nem tanultok 1“ „Nem-e P“ szólt a szarka legott, „S miért, hadd halljam az okotP“ „Egyszerű annak az oka, Hogy meg nem tanultok soha: Hallgatni kellene tudni S fecsegő nem tud hallgatni 1“ A koldus és kutyája. (Bonnard.) Egy uszkárból állott a koldus vagyona, Nem is maradtak ők egymástól el soha. „Minek neked kutya?“ kérdezgették itt-ott, „Hiszen magadnak sincs betevő falatod ; Okosabban teszed, ha szélnek ereszted, Úgy tán megkönnyited magadon a terhet.“ Sóhajtva felelt rá s könny lett szemeiben: „Hogy ha ez se volna, ki szeretne engem?“ Franciából: KBCSMÁRIK PÁL. Fényes napok, zord éjszakák. — Visszaemlékezések 1848—49-re. — Irta: KÁLMÁN DEZSŐ. — A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. — ím Az első képviselő választások 1848-ban! Minők lehettek ezek ? Hogyan tudta az elnyomott jobbágy beletalálni magát a megváltozott viszonyokba ? Bizony mondom, hogy nem valami nagy nehezen. Nem olyan nehezen, mint a Csaszlauból importált Bach-huszár Stuhlrichter a magyaros evésbe és ivásba. In parantbesi elmondom azt az ide vonatkozó történeti adomát, amely a boldog emlékű báró Wenckheim Béla, a heves gavallér, a nagy szerepet vivő főur, a későbbi belügyminiszter, majd pünkösdi miniszterelnök, kigyósi kastélyában játszódott le. Bevetődött egy Beamter a kigyósi kastélyba, a hol éppen ebédnél ült a kastély ura. Magyaros vendégszeretettel fogadta az ágról szakadt sleifert s úgy Józsa Gyuri módjára kezdette etetni, itatni. Evett is, ivott is az istenadta kióhült beam- ter, — nagy gyönyörűségére a bárónak, a ki kedvtelve nézte a mohó habsolást. Egyszer azonban „eláll“ az atyafi. — Hiába kínálta a báró, nem evett. — Ugyan mit akar? Egyék, hiszen ezután jön még a java — a fogoly, a fácán és a többi, — biztatja a báró. — Bocsánat kegyelmes uram — válaszol a vendég — de már nem lehet. — Kívánja a szemem is, a szám is, a gyomrom is elbirná, — hanem elfáradt már mind a két állkapcsom, s meg fájdult mind a harminckét fogam. Azok nincsenek hozzá szokva az ilyen nagy munkához. A magyar jobbágyság nem ilyen volt, az csakhamar bele találta magát a helyzát magaslatába. Hát kivált a kölesdi. A kölesdi jobbágyság meglehetősen Ismerte az alkotmányos életet. Amint fuvaron számította a
