Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-01-20 / 4. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 2. Bánffy Dezső báró. A név, melyet e cikk cimeűl használtam, programinot jelenti Egybefoglalja egymagában a szabadelvű haladás, a magyar nemzeti állameszme, a kormányzati eró és eróly, a személyes szeretetreméltóság, a férfiúi határozottság, a feltétlen megbízhatóság, az elvi álláspont hűséges és kitartó védője és harcosa, az igaznak elismert meggyőződéshez való szívós ragaszkodás, a mások véleményének tiszteletben tartása, a tévedéseknek érvek által iparkodó helyreigazítása, a kultúra és anyagi jólétnek a haza felvirágoztatására irányzott előmozdítása fogalmát. Egyszóval: e cikk cimeűl használt név viselője hazánk azon providentionális fórfiai közé tartozik, kik — sokszor félreismerve, mellőzve, gyanúsítva, kicsinyítve — önerejükből küzdötték fel magukat azon polcra, melyet a közéletben elfoglalni hivatottak, hogy végre fényben, dicsőségben tündököljenek követendő példák gyanánt honfitársaik előtt 1 Midőn tehát Bánffy báróról akarok Írni úgy, a mint ót közvetetlen érintkezésből ismerem ; nem tudom, hogy egy rövidke cikk szűk keretében, egész lénye melyik oldaláról ismertessem ? általános emberi és hazafiúi szempontok magaslatáról a legkisebb, legjelentéktelenebbnek látszó részlet aprólékosságaig melyik momentumot ragadjam ki közlésre méltó gyanánt? Arról irjak-e, hogy semmiből közlekedési vonalat emeltetett Kolozsvártól Besz- tercéig-Zilahig ? hogy Deésen sívár pusztaságon párját ritkító gyönyörű sétatereket teremtett ? hogy szövőgyárat, nyomdát, gazdasági kiállítást, színházat stb. létesített ? Azt mondjam-e el, hogy mint egyházkerületi főgondnok mily virágzásra emelte egyházát ? hogy annak anyagi erejét mint | növelte ? hogy a kerületi gyűléseken mily ^páratlan körültekintéssel elnökölt ? Azt fejtegessem-e, hogy a főispán, a mágnás, a főgondnok, az országos hírű államférfid, elemi iskolai gondnoksági elnöki minőségében mily tapintattal s odaadással vezette az iskolai helyihatósági tárgyalásokat? mily ritka tisztességtudással irta meg felettes iskolai hatóságához: a kir. tanfelügyelőhöz jelentéseit ? mily mintaszerű pontossággal terjesztette fel a kir. tanfelügyelőhöz jóváhagyás és megerősítés végett az iskolaszéki jegyzőkönyveket? mily minutio- zus lelkismeretességgel ügyelt arra, hogy meg nem erősített iskolaszéki határozatok végre ne hajtassanak ? mily szigorral Őrködött a fölött, hogy az állami iskola és a tanító által a nép vallásos érzülete meg ne sértessék, proselyta csinálási intentiók ne érvényesüljenek ? Arról mondjam-e el tapasztalataimat, hogy alig alkotta meg Magyarország törvényhozó testületó a kisdednevelési törvényt, ö volt szerte hazán az első honpolgár, a ki birtokán kisdedovodai célra alkalmas telket és saját költségén átalakított házat ajánlott fel, melybe az államkorinány legott kisdedóvónőt is állított be ? Az képezze-e fejtegetésem tárgyát, hogy mint emelte mindenütt, a hol működött, a társadalmi életet ? mint alkotott nemmagyar elemek között magyar kaszinót? mint általánosította a társadalmi és hivatalos téren a haza nyelvének használatát a nélkül, hogy a nemzetiségek érdekeit sértette volna? mint fékezte meg a haza ellenségeit ? mint szolgált a magyar állameszme e’vének a közélet terén a szabadelvű haladás érdekében ? mint tudta maga köré gyűjteni a vele egy irányban haladó munkatársait ? mint volt képes érdemes emberek személyi aspira- tio't kieligítve, ezeket nagy hazafias céljainak elérésére igénybe venni? Azt emeljem-e ki, hogy mikor egy előfordult esetből kifolyólag, egyik egyházi főhatóság az 1876. évi 28. t. c. ellenére a a felekezeti iskolaszékeket egyházi szervezetbe tartozóknak reclamálta s e miatt illetékes helyen kapkodás és tájékozatlanság volt észlelhető: Bánffy érvelése a'apján lett kimondva, hogy „a felekezeti iskolaszék nem egyházi, hanem polgári hatóság?“ hogy igy tehát a kiforgatod „országos iskolai szervezet“ ismét létesült ? Arról tárgyaljak-e, hogy a vármegyei önkormányzati elv tiszteletben tartása mellett főispán korában az administratiót állami szempontból alkotta meg ? hogy a közigazgatási bizottságot az államosítási elv által követelt valóságos „vármegyei tanács“-csá szervezte ? hogy ez intézmény rósz hírét megszüntette ? hogy a kormányzata alatt állott varmegyék joggal voltak „micta-vár- megyók“-nek nevezhetők ? Vagy registráljam-e, hogy a határőrvidéki erdők kérdését kormánybiztosi minőségében az ország szempontjából közmegelégedésre oldotta meg ? hogy igazságossága és tapintatossága által az „egyház szabadsága“ cime alatt folytatott nemzetiségi izgatásoknak útját vágta ? Nem tudora, hogy a szép és nagy alkotásoknak tömkelegében hova irányítsam figyelmemet, midőn Bánffy működését veszem szemügyre. Azt hiszem azonban, hogy most — az allami administratio behozatalának közeli előestéjén — megismertetem azt a „megyei tanácsinak is beillő közigazgatási bizottsági szervezetet és munkálkodást, melyet a mostani kormányelnők teremtett — főispán korában. Bánffy báró az 1876, évi 6. t. c. és a vármegyék egyesítéséről szóló törvények megalkotása és Kóvárvidéki kapitánysága után lett Szolnok-Doboka vármegye főispánja. A megyei administrációt nem ismerte, mert vármegyei hivatalnok előzőleg nem volt. így tehát elfogulatlanúl, — menten a megyei administratio avitikus traditioitól — nyúlhatott a megyei reform-munkába és csakis így teremthette meg azt az országos hírűvé vált vármegyei közigazgatási apparátust, mely távozása után is irányítja még az utódokat. Első dolga volt, valamenynvi közhivatalt a vármegye székhelyén öszpontositani s azokat a székházban elhelyezni. A fóispánságot dignitásnak nem tekintve: azt a vármegye első hivatala gyanánt szervezte. Eh- hezképest, érintetlenül hagyva a vármegye önkormányzati jogkörébe tartozó ügyeket a megye fejének, az alispánnak, hatósága alatt: mindenek előtt berendeztette a két szobából álló főispáni irodát, mellettük helyiséget jelölvén ki a titkárnak és — a közig, bizottsági irodatisztnek, ki az igtatót, irattárt — szakok szerént felosztva — kezelte s a szakelőadóknak a ressortministe- reik ügykörébe tartozó teendőkben rendelkezésre állott, utasításaik szerént végezve teendőit; — de úgy, hogy mindenekben a munkálkodás és irányítás szálai a főispán kezében összpontosultak, ki az e bizottsághoz érkező ügydarabokot praesentálta és a szakelőadók között kiosztatta. — A nem igtatott ügydarabot ű'ésileg, vagy elnökileg tárgyalni nem lehetett. — A bizottsági működésre nézve ügyrendet készített, mely bámulatra- méltó körültekintésről tesz tanúságot. — A szakelőadóknak kiosztott űgydarabokról a bizottsági irodatiszt kimutatást készített és azt az ülést megelőzőleg a főispánnak bemutatta. Ez képezte alapját s napirendjét a közig, bizottság gyűléseinek. A gyűlés előtti napon minden szakelőadó a gyűlési tárgysorozatba felvett ügyeket bemutatta a főispánnak; ezek a történt megbeszélés és megállapodás után kerültek a plenum elé. így az az eset sohasem for- dúlhatott elő, hogy valamely szakelőadói javaslat az elnöki székből eshetett volna kifogás alá, sőt azzal az elnök magát any- nyira azonosította, hogy azt minden támaI dámadás ellen védte vagy a szakelőadói védelmet támogatta. _ , . De érvényesült a közig, bizottságban _a megyei önállóság subti'is dédelgetése mellett — az állami tekintély is; még pe- (jjg úgy, hogy a tanacskozasi terem zöld asztala közepén — egy háromszög alakjában kinyúló helyen — az elnöklő főispán foglalt helyet, maga előtt tartván a napirendet képező elóadmanyok kimutatását; mellette jobbról és balról a köztörvényhatósági közgyűlés által választott 10 bizottsági tag, átellenében az alispán ült, ki mellett balról a pónzűgyigazgató, tanfelügyelő^ államépí- tészeti főnök, gazdasági tudósító és^a kir. ügyész, jobbról a vármegye főjegyzője, főorvosa, árvaszéki elnöke, a tiszti ügyész és két- három alispáni ügykörben referáló aljegyző foglaltak helyet. Az előadmányok sorát az alispán nyitotta meg; utána következtek a ressortministeri tárcák ügyköreit képviselő kir. hivatalnokok és alispani ügykörben referáló vármegyei "tisztviselők azon sorrendben, a melyet a vármegye alispánja balján és jobbján elfoglaltak. — Ülésközben, vagy ülés végén a főispán minden élőadmányt hitelesített, mely a signálás után jegyzőkönyvbe foglalható s kiadható volt. A jegyző csupán az előadmány kihirdetett igtatói szá- mat jegyezte a tárgy érintése nélkül, mert maga az előadmány képezte a jegyzőkönyv szövegét. — Egyszóval: a Bánffy-szervezte közigazgatási bizottság alig-alig különbözött végeredményében attól a „megyei tanácsitól, melyet az állami közigazgatás behozatalával contemplálnak. A kiadványokat a főispán és a vármegyei főjegyző írták alu. így hozta összhangzásba Bánffy a sokaktól ócsárolt, elitéit, kisebbitett közigazg. bizottság által a parlamentaris központi felelős kormányrendszert a vármegyei önkormányzat számára biztosított jogokkal; így létesített a vármegye területén végrehajtó közeget, melyben a ministeri felősség is, meg a szakértelem is érvényre juthatott. Jobb közvetítőt a centrális kormányzat részére az adott viszonyok közt alkotni nem lehetett. Azért az intézmény, minthogy a fejlődés képességét a vármegyei tanács élet- beléptetésére magában foglalja, geniális alkotásnak nevezhető — helyes szerveztben, mit az is bizonyít, hogy pl. Nyitrában a referens az elnök mellett foglalva helyet, alkalmat ad a főispánnak az élőadmányt „stante sessione“ kiadásra signálni, vagy hogy Torontálban — mintha már meg volna a „vármegyei tanács,“a kiadványt (pl. egy tanitói díjjlevelet) a főispán megerősíti, a kir. tanfelügyelő ellenjegyzi s a vármegye főjegyzője kiadványozza — aláírásával. Ha valamely főispán már a közig, bizottsággal matathaka meg, mint lehet általa szolgálni a parlamentáris központi kormányzat elvét s a magyar állámeszmét; akkor senki sem fog csodálkozni azon, hogy ünnepélyes alkalmakkor — teszem: a király születése napján vagy Szent-István ünnepén Bánffy főispán vezetése alatt minden hivatal templomoz, ez után a piac közepén a közös hadsereg és a honvédség defiliroz el a főispán előtt, ki az összes hivatalnokok élén áll s miután ez megtörtént, minden hivatal — a főnök vezetése alatt — tiszteleg a főispánnál, mint az összkormány képviselőjénél és a vármegye kormányzatával megbízott első hivatalnoknál. Nem marad el itt sem egynáz, sem katonaság, sem törvényszék, sem vármegye közönsége, sem más hivatal s mindegyik a tisztelgés végén arra kéri a oispánt, hogy a magyar király trónjának zsámolyánál tegye le a tisztelgők hódolatát! Kell-e ennél szebb érvényesülés az alkotmányos királyság eszméje részére ? Ebből aztán sokan Bánffy ellenei közűi az erőszakoskodás, a basáskodás, a személy előtérbe tolása „vétségét“ akarták kiolvasni ! Ám legyen ! De ez a magyar állameszme érvényesítésére szükséges; valamint szükséges az is a helyes közigazga1895. január 20.
