Tolnavármegye, 1895 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1895-05-12 / 20. szám
2 TOLNAVARMEGYE. Mi ószintén és becsületesen ragaszkodunk a kiegyezéshez, de Bécsben, ugylátszik, nem jó szemmel kisérik Magyarország nemzeti fejlődését és megizmosodását. Számos jel enged erre — újabb időben — következtetni. Wekerle, Csáky, Szilágyi, a nemzet héroszai, elbuktak Bécs miatt. És a mostani kormánynak a nemzet elismerésére érdemes, öntudatos és önérzetes, törvényes és jogos és mindenkép korrekt fellépése elé ismét akadályok, hogy ne mondjuk, fondorlatok gördülnek Bécs felöl. Ez már aztán közös ügye az egész országnak. És hisszük is, hogy — ha kell — el fognak némulni a párttekintetek és az egész ország tömörülni fog az igazaiban sértett magyar kormány mellett. Gondolják meg Bécsben, hogy a magyar nemzet kezdi megelégelni a gyámkodást. Gondolják meg, hogy a dualizmus közös és egyenlő érdeke mind a két félnek. Mikor avatkoztunk mi Ausztria dolgaiba ? Soha 1 Legyen hát már egyszer vége a bécsi praeponderencziának. Ne adjanak folyton okot az elégtétel kérésre. De ha már elégtételre szorultunk, legyen az teljes és igazi. Gondolják meg, ha nem adnak, még elég erősek vagyunk, hogy majd veszünk magunknak elégtételt. Kossuth bútorai. * Azon hitben, hogy lesznek, a kiket érdekelni fog e közlemény, nem mulaszthatom el Kossuth atyánk egyes emléktárgyainak az örökösök által célba vett értékesítéséről az illetőket e hazafias lap utján értesíteni. * Közöljük a hozzánk beküldött felhívást, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a haza nagy fia iránt érzett igazi nemzeti kegyelettel az ilyen módon közhírré tett, ilyen tartalmú felhívást összeegyeztethetőnek alig találjak, mert a megdiosöült nagy férfiúnak bútorait talán diszkrétebb módon is lehetne értékesíteni, mint hirlapi-dobraütéssel. A szerk. — Maga borzasztókat beszél . . . S honnan tudja mindezt? — Magától Alisztól. — Mondta önnek? — Nem, nem mondta. Az ilyen vallomásokat nem tudják szóval megtenni a leányok. 0 megírta e titkot, nem nekem . . . bejegyezte naplójába. Pár napra a nagyanyjához utazott, s véletlenül nyitva felejtette a szekrénykét, melyben a könyvecskét őrzi. . . . így jutottam hozzá ... Itt van. Olvashatja ön is. Átadott Ákosnak egy borjubőrbe kötött, arany- metszésü díszes monogrammal ékes kis kötetet, a milyenbe fiatal leányok szokták megírni ifjú szivüknek első szerelmi regényét. — Itt van, olvassa. Ákos alig mert hozzányúlni ehhez a szent könyvhöz. Az asszonyok e kedvelt barátjának szentek voltak a hajadonok s félt, hogy kezeivel meg- szentségtelenitheti a szűzies lapokat. — Olvassa, olvassa, sürgette Louise. Ákos lapozni kezdett a könyvben. Magába lehelte a naiv rajongás gyermekes nyilvánulásait, a napról-napra növekedő érzelem ránézve oly hízelgő bizonyítékait, a meljek most szúrásokként hatottak szivére. Oh, ha tiz év előtt láthatott volna egy ilyen vallomást 1 Ákkor tán feleségül vesz egy ártatlan szüzet, most boldog férj lenne s bizonyára nem állana e kínos probléma előtt . . . A napló utolsó feljegyzése, tegnapelötti kelettel, igy hangzott: „Mikor este lefekszem, mindig azt kérem A turini gyászesemény után abban állapodtunk meg, hogy Kossuthnak összes holmijai szállíttassanak Budapestre, mert hisszük, hogy a legnagyobb magyarnak tulajdonát képezett tárgyak között alig van olyan, melyet becses ereklyeként ne tisztelne minden bű fia e hazának. A nagy halottnak örökösei a múzeumokba illő értékesebb ereklyéket — a mint már köztudomásúvá lett — ajándékképen osztották szét a Nemzeti Muzeum, a budapesti 1848—1849-iki, továbbá az aradi és kolozsvári Ereklyemuzeumok közt. A százezreket megérő legértékesebb holmikat természetesen a Nemzeti Muzeum kapta és pedig ajándékba s nem pénzért, a mint ezt némely lap tévesen állította. A házi bútorokból azonban az elajándékozot- takon kívül megmaradt egynéhány olyan tárgy, a melyet már a helynek szűke miatt sem lehetett elhelyezni sem a Nemzeti Múzeumban, sem a fővárosi 1848—1849-iki Ereklyemuzeum helyiségeiben, sem pedig az örökösök nem tarthatnak meg. Az összes holmiknak Budapestre történt szállítása csaknem két ezer forintba került. Azt hiszem, hogy még vagyunk a hazában anyagi áldozatra is képes olyan egyének, a kik szent ereklyeként tekintjük a nagy Kossuthnak holmit és ezért azt ajánlottam az örökösöknek, hogy a megmaradt bútorokat értékesítsék, mert igy legalább az összes tárgyaknak ideszállitási nagy költsége térül meg és azért mégis a hazában maradnak a drága emléktárgyak. A nagy halottnak örökösei engem tiszteltek meg bizalmukkal, reám bízván az említett holmiknak értékesítését. A midőn köztudomásra adom e dolgot, teszem ezt ama reményben, hogy lesznek egyesek, vagy egyesületek, kik az eladó holmikból esetleg vásárolnak valamit. Az eladó bútorok közt van: 2 drb fényezett szép nagy könyvszekrény, (melyek mintegy 25 évig Kossuth Lajos irószobá- jában álltak) 1 m. 85 cm. széles és 2 m. 50 cm. magas ; ezek mindegyike alsó felük mélyebb és két ajtós, a felső részük pedig 2—2 üvegajtós. Egy- egy ilyen könyvszekrénynek, (tekintve, hogy nagybecsű ereklyék) ára 500 frt. 1 drb fényezett kredenc, csak valamivel kisebb, mint a fentem litett szekrények 400 frt. 1 drb igen szép félkörü márvány-fedeles virágtartó, mely ebédlőjében állt 30Q frt. 1 drb 4 fiókos egyszerű fényezett szekrény, mély fürdőszobájában állott 100 frt. 2 drb divánszerü, felül párnázott szép előszo- bapad 2 m. hosszú, egyenként 100 frt. 1 drb kihúzás által megnagyitható fekete asztal 100 frt. 1 drb régi nagyitó-tükör, mely 30 évig a hálószobájában állott, bronz foglalat és talapzattal 300 frt. 1 drb kis asztal, mely az ebédlőben állott 100 frt. 1 drb három polcos szép asztalszerü fekete állvány 100 frt. imámban az Istentől, hogy ne kelljen többé felébrednem. Nincsen semmi örömem az ébredésben. A mióta érzem, hogy szerelmem reménytelen, azóta legjobban szeretnék meghalni. Szegény mamámnak nagy szomorúsága lesz, ha elhagyom, de mi ez ahhoz a fájdalomhoz képest, a mit szenvednék, ha tovább kellene élnem? Oh, mint szeretnék jelen lenni a temetésemen! Vájjon fog-e virágot küldeni Ákos? Vájjon fog-e könnyet ejteni értem ? Istenem, minő boldogtalan vagyos!“ — Láthatja, édes barátom, mondta nyugtatanul Louise, hogy a helyzet komoly. Mentsen meg bennünket! Louise elpirult és sóhajtva mondá: — Nagyon természetellenes. De mit tegyünk ? Türelmetlenül kezdett dobogni a lábaival, s hisztériás nyugtalansággal kiáltott rá Ákosra : Azt akarom, hogy a leányom életben maradjon! Érti? Én magát felelőssé teszem a boldogtalan gyermek életéért! Aztán megint könyörögni kezdett: — Hát mondja már, hogy beleegyezik! — Igen, igen, volt az Ákos vonatott felelete. De később, mintha megbánta volna az ígéretét, hozzátette: — Ha csak nem találunk valami más megoldást . V . E percben csengetés hallatszott. 9 — Siessen, kérem ... jönnek, folytatta Ákos. Menjen a b'átulsó lépcsőn, nehogy találkozzék valakivel . - . Vigye a naplót is, itt ne felejtse . . . Csütörtökön eljövök és akkor eldöntjük a dolgot. Louise elsietett. 1 drb igen kicsiny kerek asztalka 50 frt. 1 drb fekete fali könyvtartó 100 frt. 6 drb egyszerű párnázott szók drbja 50 frt. 15 drb könyv Kossuth Lajos könyvtárából (csonkák, de kiegószithetók) német és magyar példányok az emlékiratokból. Darabja 25 frt. 1 drb barnaszövetes kis kanapé, elhasznált 50 frt. | 1 drb íróasztalka, melyet Kossuth Lajos irDoka használt 50 frt. 1 régi díván 50 frt. Van ezeken kívül egy b i 11 i a r d-a s z t a 1, 22 elefántcsont tekével is megfelelő mennyiségű dákókkal, dákótartóval és minden szükséges készü- ^kkel. Ezt a billiardot 25 évig úgyszólván naponta használta a legnagyobb magyar. Ezen egyszerű becses billiard-asztal teljes jókarban van; ára, mint nagybecsű ereklyének 3000 frt. Van ezeken kívül 3 kisebb könyvállvány, darabja 25 frt és számos apróbb emléktárgy. A fent kitett árakat magam szabtam meg, tekintettel országunk anyagi helyzetére, mert a gazdag Anglia, vagy a francia nemzet egyesei bizonyára az itt kitett összegeknél húszszorta nagyobb árakat adnának minden egyes emléktárgyért, ha azok az illető országok legnagyobb fiának holmijai lennének. A leirt tárgyakért kevesebbet vagy többet ígérők küldjék be ajánlataikat e hó 15-ikéig a budapesti 1848— 1848-iki Ereklyemuzeum igazgatóságához (Károly-körut 3. sz.) hol az emléktárgyakat május 15-ikén nyilvánosan elárverezzük. A jegyzékben foglalt ereklyéket természetesen a legtöbbet Ígérők kapják meg. Minden egyes holminak- valódiságát az örökösök Írott és a holmira pecsételt sajátkezű bizonyítványa fogja igazolni. Budapest, 1895. május 6. Gróf Kreith Béla. 1895. május 12. VÁRMEGYE. — Simontsits Béla, vármegyénk alispánja, múlt pénteken Dombóvárra utazott, hogy a felállítandó aj szolgabiróság helyének megállapítása és a szükséges intézkedések megtétele tárgyában a helyszínén tájékozást szerezzen magának. — A május havi közigazgatási bizottsági ülés folyó hó 18-án délelőtt 10 órakor fog megtartatni. — Tolnavármegye történetét újabban megrendelték: Széllé Zsigmond járásbiró, dr. Debre- czeni József és dr. Seheibner János ügyvédek, Dúzs Lajos. kir. aljárásbiró, dr. Zavaros Gyula körorvos, Tolnaraegyei takarék és hitelbank, Streicher Péter plébános. Antal F. tb. főpénztárnok, Zsinkó István, kanonok, Schröder Ernő, Jeszenszky Andor, Willinger Márton, Babies József ny. urad. jószágII. — Világot láttam nálad, s kiváncsi voltam, hogy mit csinálsz itthon. Ezekkel a szavakkal lépett be Vedrey Agenor, a kit már csak azért se igen kedvelt Ákos, mert mindig kellemetlenségeket hallott tőle. Olyan volt neki ez az ember, mint az őszi eső: kelletlen és unalmas. 0, a ki csupa szív volt, ki nem állhatta azokat, a kiknek rossz a szivük. Eléje tolta a dohányzó asztalt s igy szólt: — Olvasgatok. Agenor szaglászni kezdett. — Micsoda pompás illat! kiáltott íöl. Nálad egy nő járt és pedig előkelő hölgy . . . érzem a parfümjéről. Holnap egész nap vizitteket teszek mindaddig, amig rálelek erre az illatra. Akkor aztán tudni fogom, hogy ki volt itten. — Mi célja volna ? kérdő homlokát ráncolva Ákos. Hiszen ha mégis tudnád, nem szólhatnál senkinek róla! E rendreutasítás elegendő volt Agenornak, hogy más tárgyra térjen. — Nézd csak, már őszülni kezdek, mondá. — A kor, barátom, az idő ... Az időnek az a szokása, hogy elmúlik. — Nem az idő, édes öregem, felelte Agenor, erősen hangsúlyozva az „öregem“ szót. Nem az idő! Mert hiszen te idősebb vagy nálam s még teljesen barna a hajad is, a szakállad is. — Ez az én szerencsém, vetette oda neír minden keserűség nélkül Ákos. — Ah, *’ nevetgélt gúnyosan Agenor Mondd ezt 'atlan kis libáknak, de ne próbáld i, velem: vén huncuttal
