Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-01 / 27. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. 1894. július ]. Kibontotta ez a párt a szabadelvüség zászlaját. A parlament igazán szabadelvű tagjai pártkülönbség nélkül alája seregeitek — s dicső vezérek mellett dicső győzelem jutott osztályrészükül. Most már ezt a zászlót sutba dobni nem lehet! Ezzel csak előre kell törni a kezdett utón. Tovább ! Tovább ! Tolnavármegye rendkívüli közgyűlése. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága múlt hó 26-án rendkívüli közgyűlést tartott. Vármegyénk történetében örökre emlékezetes marad ez a nap. Jelentőségtelje- sebb, fontosabb s egész nemzedékek jövőjére jobban kiható határozatokat soha, vagy legalább egyhamar nem hoztak annál a zöld asztalnál. — Évtizedek mulasztása lett egyszerre kipótolva, — a múlt és jelen nemzedék forró vágya betelt: Tolnavármegye felvilágosodott s mindenkor áldozatrakész közönsége megtette azt a hatalmas lépést, a melylyel a kulturális haladás, a magyar nemzeti eszmék utján — többi társát, ha el nem is hagyhatta, de legalább immár utolérte. De kezdjük élőiről. A közgyűlést Széchenyi Sándor gróf főispán 10 órakor nyitotta meg. Legelőször is bejelentő, hogy törvény adta jogánál fogva a központi járás főszolgabirói hivatalába Pesthy Elek simontornyai járási szol- gabirót, ennek helyébe pedig Nagy István árvaszéki ülnököt nevezte ki helyettesül, továbbá, hogy Szévald Oszkárt közigazgatási gyakornoknak szintén kinevezte. Simontsits Béla alispán indítványára a vármegye közönsége által épített tolnai^ lovassági laktanya védnökéül József Ágost m. kir. herczeget kérték fel. Báró Eötvös Lórándnak vallás- és köz- oktatásügyi miniszterré történt kinevezteté- sót a közgyűlés örömmel vette tudomásul. Simontsits Béla alispán azonban az uj miniszter mellett megemlékezvén Magyarország jelen történetének kimagasló alakjáról, gróf Csáky Albinról, s kiemelvén puritán jellemét, igazi államférfim komolyságát, józan hazafíságát s a férfiút legjobban diszitő vas következetességét, búcsú felirat küldémit eddig csak titokban hordtunk, büszkén huzzuk fel az ujjúnkra; azt a csókot, a mit eddig csak lopva váltottunk, büszkén, boldogan ismételjük meg százszor is. ügy lesz, ugy-e, édes Margit ? Azután belekezdett a munkába. Gonddal, figyelemmel dolgozott. Háromszor-négyszer újra irt egy fejezetet, ha nem volt megelégedve vele. Hiába mondtuk neki, hogy sohse vesződjék annyit, jó lesz ez igy is a mi közönségünknek, ő nem hajtott a szavunkra. — Abban a regényben egy fölösleges, egy sablónos szónak sem szabad lenni. Ez az első nagy tervem; nem szabad elhamarkodni. Emlékszem, az első fejezet a hősnő levele lett volna. Egy tizennégy éves lány, naiv, ártatlan, jó kedvű; megtudja, hogy az édes anyja rossz utón jár. Nem ért meg mindent, csak sejt; ez a sejtés is elég, hogy megtéveszsze fejét s túlozva lásson mindent. Anyját meg akarja mentni: bakfishez illő naivság. Yalami falusi nénihez készült a levele, ahhoz, a kinél évekig volt nevelőben. Mennyit vesződött szegény fiú evvel a fejezettel. Hogy a levél kifejezzen mindent. A lány hő- sieskedő vállalkozását a maga gyerekes naivságá- ban, túlhajtott, sötét szomorúságát és kesergósét anyja fölött, de egyúttal azt a gondatlan kislány kedélyt, a mit hiába akarunk elfojtani ráerőszakolt szomorúsággal, még is csak kitör itt-ott és még meg is mosolyogtat olykor bennünket. Hogy abból a levélből kirijjon a gyereklánynak igazi lelkiállapota, hogy az a levél tükre legyen ne csak a hősnőnek magának, hanem az egész típusnak. sét kérte a közgyűléstől a távozó miniszterhez. — Harsogó éljenzés zúgta túl végső szavait s indítványát egyhangú helyesléssel emelték közhatározattá s még a jelen- vol egyházi férfiak is reá szavaztak — mély hallgatásukkal. Vármegyénk alispánjának a múlt számunkban ismertetett hazafias javaslata, melyben a magyar állam ezredéves fennállása emlékének méltó megörökítése céljából egy percentes kulturális pótadó kivetését indítványozza, élénk megvitatásra adott alkalmat. Legelsőnek Bencze István dunaföldvári apát plébános szólalt fel s röviden kifejté, hogy mivel az állandó választmányi javaslatból kitetszőleg a pótadó voltaképeni megszavazása amúgy is a következő közgyűlés feladata leend és most legfeljebb csak elvi diskusszióra nyílhatnék alkalom nem akar visszaélni a közgyűlés türelmével, tehát akkorra halasztja el aggályainak és ellenvetéseinek előterjesztését. Szavaira Simontsits Béla alispán válaszolt. Röviden bár, de talpraesett beszédben bebizonyítván azt, hogy a jelen ülésben hozandó, habár elvi határozat, oly szorosan összefügg, sőt mint egy erkölcsi kö- telességszerüen irányt szab a majdan hozandó határozatoknak is, kérte a bizottsági tag urat, hogy esetleges kifogásait már most tegye meg annál is inkább, mert a nyílt és fentartás nélküli következetes eljárást tarthatja bárki is Tolnavármegyéhez méltónak és nem tekintheti kisebbnek a vármegye erkölcsi kötelezettségét, — mely a javaslat elfogadása esetén már ma előáll, annál a kötelezettségnél, mely az 1888. évi XV. t. c. alakiságainak megtartása után jogilag fog keletkezni. S Bencze István bizottsági tag ur csakugyan belekezdett hosszabb lélekzetü beszédbe. Furcsának találtuk ugyan, hogy kulturális elóhaladás s nemzeti eszmék diadalra juttatásáról lévén szó, éppen egyházi, tehát a nevelési ügyhöz oly közel álló férfiú vállalkozzék az ellenzéki szerepre. Egyet azonban készséggel elismerünk, azt, hogy a felszólaló bizottsági tag ur higgadtan és tárgyilagosan szólt a tárgyhoz. Hogy beszédét itt-ott közbeszólás, a nemtetszésnek hangos és többszöri kinyilvánítása zavarta meg, ezt nem annyira a mai, mint inkább a régebbi beszédeinek lehet tulajdonitani. — Első szavai azok voltak, hogy hű képét akarja adni a helyzetnek. — Fel is álliMinket meglepett az a nagy gond, a hogy ez a fiú dolgozik. Könnyen elhittük, hogy ez a regény, talán ez a kis fejezet nagy emberré teszi. 0 is bízott benne. Történt pedig, hogy életében először leült kártyázni. Persze vesztett. Nem valami sokat, de az ő nyomorúságos viszonyai közt ez a kevés is óriási pénz volt. Honnan fizesse? Két napig kétségbeesve futkosott a kölcsönök után. Nem kapott sehol. Harmadik napon egy hírhedt könyvkiadóhoz tért be. S egy hót múlva ízléstelen vörös borítékban, hajmeresztő képpel megjelent a regényének első füzete. Eladta néhány forintért a kiadónak ; az meg kikötötte, hogy a mi pszichológia van a munkában, azt hagyja ki mind, a mi szenzáció, azt srófolja még magasabbra. Széli Sándort a kártyaadósság sürgette; belement az alkuba. A nagyszerű tervből közönséges, léha rémregónyt kellett csinálnia; de a pénzt legalább megkapta. Házmester kisasszonyok talán rajonganak a munkájáért, hiszen annyi gyilkosságot és házasságtörést kevert bele; hanem ahhoz, hogy iró számba vegyék, örökre eljátszotta a jogát. És Margit? Más is csak azt tette volna: nem várt többé reá. BUDAY LÁSZLÓ. tóttá fotografáló készülékét, de bizony csak amolyan amatör fényképésznek mutatta be magát, vagy még annak sem. Beismerjük ugyanis, hogy a fényt^ az árnyékkal együtt kell lefényképezni, de ő először tisztán csak a fényt próbálta a fotografáló lemezen meg- örökíteni s azután tisztán a sötétséget és árnyoldalakat, eíanyira, hogy teljesen befeketítette ama kis világosságot is, úgy, hogy még talán saját híveinél is (ha voltak ilyenek!) azt a meggyőződést kelthette, hogy ha éjszakát akart fotografálni, felesleges volt — világossággal kezdeni. Az alispáni javaslatot pártolta ugyanis beszéde közepéig — elismerte annak nemes, praktikus voltát, elismerte a szegzárdi főgimnázium szükségességét, meghajolt a bonyhádi algimnázium — más felekezetekkel szemben való türelmessége s elért sikere s hazafias missziója előtt, de végtére is odalyukadt: hogy vitám et sangvinem, séd avenam (az az, hogy pótadót) non . . . Hivatkozott, hogy Duna-Földvár 800, Paks 1800 írttal járulna ehhez az önkéntes megadóztatáshoz és nem lenne benne semmi haszna. (?) Utalt az általános szegénységre, a kivándorlásra, mely úgymond jelenleg csak azért szünetel, mert nincsen a népnek pénze az útiköltségre és végül a nélkül, hogy maga is valami sok pártolóra számitana, kérte az alispáni indítvány mellőzését, illetve egy bizottság kiküldését, mely talán kevesebb anyagi megterheltetés árán is talál módot a fontos kérdések megoldására. Simontsits Béla alispán természetesen azonnal sietett javaslatának megvédésére.' Na ez aztán hatalmas védelem volt! Beszédében volt szónoki láng, tűz, erő, hazafias lelkesedés, meggyőző, vagyis inkább legyőző érv, egy kis gúny, csipősség, némi szelíd lecke, de a mi ellenálhatlan erejűvé tette az a benne rejlő igazság volt. Szétszedte izekre a felszólalt bizottsági tag beszédét és összetörte minden porcióját. — A szemfényvesztésül használt bevezető részből, mely a legragyogóbb fílippika a javaslat mellett, kivonta a beszéd második részét s a felszólaló rovására az őszinteség teljes hiánya — meglehetős logikátlanság — lett a kivonás eredménye. Láttuk, éreztük, hogy a Bencze apát ur által felhozott indokok mily szánalmas kicsiséggé törpülnek el a szőnyegen forgó eszmék magasztossága mellett. Különösen óriási volt a hatás, amikor alispánunk azt fejtegette, hogy mily elszomorító állapot lenne az, ha Magyarországon, hol úgyszólván mindent a társadalom teremtett meg, az ok nélküli „non possumusu elve verne gyökeret s mint az élősdi repkény elszívná a haladás fájától az éltető nedvet. Ezután áttért a konkrét ellenvetések megcáfolására. Kimutatta, hogy a közérdek előtt, mindég háttérbe kell vonulnia az önérdeknek. Nem áll tehát, mintha Paksnak és D.- Földvárnak éppen nem lenne semmi haszna a tervbe vett alkotásokból, szónoki figura az is csak, hogy a 40—50 percentes pótadóval megrótt községi polgárt tönkretenné, koldusbotra juttatná az az 1% kulturális adó. Az ékesen szóló alispán lelkes szavait minduntalan megszakította a felhangzó éljenzés ^ és taps, felesleges is volt kérnie, hogy indítványát elfogadják, a tetszés nyilvánítás oly vehemes erővel tört ki, hogy az kétségtelen módon dokumentálta a közgyűlés minden tagjának meleg érzését. A szónokok egymás után keltek fel helyeikről s talán meg sem érdemelte Bence apát ur azt a sok támadást, a mely még csak ezután következett. „ László röviden, okosan, szónoki erővel szorosan a tárgyhoz szólva pártolta az alispán indítványát. A gazdasági helyzet nehéz, — úgy mond, de ő előtte előbb való a hazafias érdek örömmel hozza meg tehát fillér áldozatát. Az élénk helyeslés elhangzása után szóltak még Boda Vilmos, Fördös Vilmos, beiger Gyula, Bocsor Lajos.
