Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-03 / 23. szám
TOLNAVÁRMEGYE. 1894. jnnins 3. Slli egy tömör párt hordja azt fennen I S ez a hatalmas párt találkozik még Bécscsel — a delegációkban I Mi még reméltünk I Nekünk nem kellett garancia, mi nem tartottunk a főrendiháztól sem 1 Mert a korszellem, a haladás elsöpör minden akadályt, mely fel akarja tartóztatni ; még ha ez akadálynak főrendiház is a neve; mert ha most esetleg illetéktelen befolyás győz is, hanem a liberálismus csak szunnyadni fog, hogy azután lángra lobbanva minden salakot elégessen maga körül. Mert hát számoljunk a jövővel I Ahol a nemzet ilyen demonstráció és impozáns módon nyilvánult kívánsága ellen mer szavazni egy illetéktelen, nemzetietlen forum, ott el kell készülve lenni mindenre. Lehet, hogy Wekerle visszalép, s lehet, hogy Apponyi, vagy Szapáry, vagy Vaszary, vagy Agliari, vagy épen Janszky lesz a miniszterelnök. Appponyi ? Hiszen eljátszotta politikai álmait. Hiszen ma már napnál világosabb, hogy ö, a ki eddig Bécs ellen küzdött, az ma Bécs kedvében jár, hogy Bécs segélyével juthasson a kedves bársonyszékbe. Szapáry 9 A ki világéletében egy tollvonással nem árulta el államférfim tehetségét, a ki gyakori minisztersége alatt nem teremtett semmit. A kinek intrika a politikája, s a kit a nemzet csak ép úgy szeret, mint akár Windisch-Gräcet. Be hát legyen bárki az uj miniszter- elnök. Khuen-Héderváryt emlegetik. Liberális ember, a ki Wekerle örökébe lép, tehát a liberálizmus igy is győz. Ha nem liberális ember állana az uj kormány élére, akkor a szabadelvű párt vagy mellette lesz, vagy nem. Ha mellette volna, ha ennyire elvtagadó tudna lenni (a mi nem hihető), akkor a nemzet egyszerűen nem érdemli meg a liberalizmus áldását, akkor nincs bennünk életképesség, sem jog a létre. Akkor legyen Windisch-Gräc helytartónk, Schlauch a kultusz miniszter, Széchen az akadémia elnöke, s a Vaterland a hivatalos lap. De ha ellene lesz, akkor azután olyan hatalmas ellenzék lesz, hogy nem áll meg a házassági jognál, hanem követelni fog mindent, a mi e nemzet szivén fekszik, s a mit eddig a dualizmusra való tekintetből s kíméletből nem követelt. Itt már nemcsak egy törvényjavaslatról van szó, hanem egy nemzet felzavart békéjéről. Arról van szó, bele vigyék-e a nemzetet egy beláthatlan horderejű bonyodalomba, avagy megadják neki azt, a mit joggal követel — s nem kér. Ne avatkozzék ügyeinkbe se Bécs, se Róma S mi nem alamizsnát kérünk, hanem jogot követelünk. 2. _________________ TÁ RCZA. Huszonöt év utón. — Május 20. — Bort a pohárba, gyöngyözőt, Csaljuk meg, anyjuk, az időt. Hogy elfogadjam a vendéget, Gálába csaptam magamat; Ünnep van ma. Itt vőlegényed, Ma tartom lakodalmamat. Tűzd fel menyasszony-koszorúd, A templomig csillog az ut; Kertedben a májusi rózsák Bólintanak, köszöntenek, És lelkünket bearanyozzák Az álmok s rózsalevelek. Szép rózsafa a szerelem, Tündér boldogságot terem; Bokrán hajnalban s alkányatkor Megszólal a fülemile — Most is úgy érzek én, mint akkor, Most is tele e szív, tele. Állunk a szent oltár előtt, A hol lelkűnknek szárnya nőtt, Mi remélünk. Egyetlenegy pártfogónk, egyetlenegy hívünk van nagy Bécsben. Egy emberünk, a kiben bízunk, mert sajnos, a kiket mi küldtünk fel eddig Bécsbe, Andrássy Gy. kivül, nem voltak barátaink. De van egy emberünk, a ki e nemzetet szereti, mert szeretve tudja magát, a ki tudja, hogy a Bach s Schmerling-féle tanácsosok e hazának, de a monarchiának is rósz barátjai; van oda fent érdekeink egy előharcosa, a ki nem fogja engedni, hogy e nemzet megsértessék, hogy e nemzet óhaja hajótörést szenvedjen s az a mi emberünk: imádott királyunk, I. Ferenc József. 0 benne bízunk. A garancia a nemzetben van. Garay János és az egyházpolitika. 1841—1894. Örök igazság marad a régi latin közmondás : „Nihil növi sub sole,“ semmi sem uj a nap alatt, de azért tán semmire sem illik ez úgy rá, mint a politikai életre. Fel-felmerül egy eszme, küzdenek érte s vagy diadalra kerül vagy elbukik, de bármelyik legyen sorsa, idővel mind sírba hull, nem ugyan örökre, de gyakran századokra, hogy aztán feltámadva, újra kezdje a régi jelenetet az uj emberekkel. „Az eszme sorsa ez,“ mondja azlskarióth szerzője. Ennek bizonyítására érdekes adatra bukkantam Garay J. koszorús költőnk egyik levelében. Oly szerencsés voltam ugyanis, hogy Garay János öccsének, Garay Antal puszta-apátii számtartónak szívességéből megkaptam a költő összes fen- maradt leveleit. Ezeket tanulmányozom most, hogy belőlök fölelevenitsem 1896-ra a költő életét, midőn ércszobrát állítják fel szülővárosában. E levelek egyikében, melyet 1841. junius 17- ikén intézett Alajos öccsóhez, ki pócsegyházmegyei pap volt s a költészettel is foglalkozott annyira, hogy a költő névre szintén érdemes, oly politikai képet fest az akkori egyházpolitikai és nemzetiségi viszonyokról és' országgyűlésről, hogy ha a dátumot nem tekintenők, azt hinnék, hogy az napjainkról szól. íme a rendkívül egyező eseemények hű képe: „Nem szabad, nem lehet oly apodiktice mondanunk, hogy kik a szabadság hős apostolai szóval, tettben zsarnokok. Ezt igen nehéz volna bebizonyítani. S hála istennek, vannak s nem kevés számmal, kik tettel is azok, amik szóval, —- s kik maguknak mindent, másoknak semmit sem kívánnak, azok cudarok — (n. b. jó lesz ezt Schopper püspök híveinek megjegyezni) — és soha össze nem zavarandók a tiszta keblüekkel. Bizony, nagyon is bebizonyította, csak a legközelebbi országgyűlésen is, nemességünk, hogy nemcsak magának, de másnak is akar, sőt nemcsak akar, de tesz és tett is. Csak szemét készakarva nem kell behunynia az embernek, azonnal fog látni. Papjaitok nem akarnak látni — ezt, újra bebizonyiták a vegyes házasságok S mig zeug az ünnepélyes ének, Halkan imádkozik a pap: Mi szép vidékeit az égnek Bekalandozzuk az alatt. Éreztünk: szivünk összeforrt, Minden verése eskü volt; r Ereztük: földön és az égen Csak a szeretet boldogít. Éreztük: láng van az igében: Mindholtomig, mindholtodig I Ugy-e, mint régen, egykoron, Most is úgy érzünk, angyalom 1 Idő, lehelj bár égre, földre Bús hervadást, enyészetet: Ifjak maradunk mi örökre, Örök-ifjú, a ki szereti sAntha KAROLY. _A_lalcolcAz asszonyt végtelenül kedvesnek és szere- tetre méltónak találtam. Meg volt benne a finomság, elegancia és a mellett a keresetlen természetesség, a mit megtanulni, másoktól ellesni olyan nehezen lehet. Azt mondják, hogy ilyesmi vele születik az emberrel. Nos, ő vele születhetett, mert dolgában miről, hogy bővebben nem akarál vitatkozni leveledben, aligha furfangosságból nem tetted ; érezted a pecsenye szagát, hogy bátyám-uraméknál mis hurt hangolnak. Hanem, tréfa a mi tréfa, fin! valid meg, meg tudtak-e győzni papjaid, — hogy mint papot, elhiszem; de mint embernek szabad legyen jobb meggyőződésedet hinnem I Nem agitálnak-e még nálatok az ily atyafiak, vagy ha ezek nem, a pánszlávok ? Ezen sáskasereg, melyet nemzetiségünk démona riasztott lábra egyesülésünk sarjadozó oltoványainak pusztítására. Aegyp- tusra az isten hajdan tiz csapást küldött, de hidd el, mind a tiz nem oly veszélyes Pharaó nemzetére, mint Árpádéra kettő : a vegyes-házassági spánszláv mozgalmak I” Hogy a vegyes házasság, melyet akkor ,a papok annyira perhorreskáltak, megterme hasznos gyümölcseit, mi sem mutatja szebben, mint országunk királyhágón túli része, hol a vegyes házasok többségben vannak s ép itt sem vallási türelmetlenség, sem vallási kérdés nem honol, de még az egyházpolitikai mozgalmaknak nyomát sem találjuk. E tekintetben bókén s ritka egyetértésben élnek az emberek s aligha találunk országot, hol a vallások egymást annyira respektálnák, mint itt! Majd igy lesz a polgári házassággal is, mely folytatása azon üdvös intenciónak, melyet a vegyes házassággal kontempláltak s ez fogja megteremtem azon igazán emberies kort, melyben az embereket egy családdá, egy társadalommá nem a vallás, hanem a szív és ennek örök törvényei egyesítik I " És a szelidlelkü Garayt, a legendák dalosát, bizonyára épen nem lehet álliberálizmussal, vagy vallástalansággal vádolni, mert tán jobb katholikust, vallásosabb költőt nála aligha találunk a magyar Olympuson. Még magán levélben, legmeghittebb barátjával szemben is a mellett foglal állást, a mi mellett legjobbjaink napjainkban, kik között pedig igen sok méltó a „catholicissimus“ jelzőre. Ebből is csak az a tanulság, hogy igazán művelt lelkek- nek egy az istenük, egy a vallásuk, ha mindjárt különböző alakban, szertartásban nyilvánul is.Különben lehet, hogy ez a századvégi izgatás a leghumánusabb intézkedés törvénybe igtatásakor, az utolsó 'erőfeszítés, melylyel „ellene egy türelmetlen papi uralkodás törvényeit alkalmazzák, melyet a római' uralom még el nem törült,“ Renan szavai szerint. De lehetetlen honatyáink okulására nem idéznem Garay ama dalának első versszakát, melyet 1843. november 19-én irt levélben közöl öcscsével s melyről azt jegyzi meg: „Ebben letettem érzelmeimet s nézeteimet az idei országgyűlésről, melyet, mint tudod, személyesen is láttam“ : „Országgyűlésről nem tudok, Oh, nem tudok mást dallani: Hogy többet kéne tenni ott ’S sokkal kevesbet szólam'.“ íme, igy egyeznek a negyvenes évek 1894-el. Yárkonyi Endre. fényben, pompában élt születésétől kezdve ; az apja állhatott úgy néhány millióig. A férfi, az egészen más. Munkával, szorgalommal törte fel magát odáig, a hol ma van : apró lakatos inasból gazdag gyáros lett. Megláthatod a modorán, hogy nem a szalonokba született; darabos, esetlen s mert nagyon erőlködik azon, hogy elegáns, finom legyen, szertartásos, mesterkélt lesz. Hanem azért még sem tiszta parvenü ; a nagyzás csak külsőség nála, amúgy talpig derék, jó szivü, szerény ember. Műveltségük is van : a mennyit társaságban, meg utazás közben felszedtek. Én istenem, micsoda műveltség az, amit szalonokban meg első osztályú vasúti kocsikban lehet szerezni I Nem is tudom már hol és hogyan ismertem meg őket. Arra emlékszem, hogy beszédközben valamelyikünk szóba hozta az operaházat. Gondolom, az épületekről diskuráltunk, mikor ez is szóba jött. Én, hogy mondjak épen valamit, fölhoztam, hogy az operaházunk igazán művészi épület, igazán szép palota. Mind a ketten rám förmedtek : — Látta már a bécsit? Yolt már Becsben? — Nem. — Akkor ne is beszéljen.
