Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-28 / 5. szám
1894. január 28. TOLNA VÁRMEGYE. 8. Egy megható tragédia fűződik az August névhez. Az elhunyt báróué 1826. évi szeptember 20-án született Bécsben. Tekintélyes és vagyonos szülők gyermeke. Szülői lovag Sváb Sándor és neje Mack Anna voltak, kik leányukat, Klárát, példás szellemi és lelki neveltetésben részesítették. Alig 17 éves korában ment férjhez, 1848-ban, August Antal báróhoz, Tolnavármegye akkori alispánjához. A kiváló műveltségű báióuó — hót nyelvet tökéletesen birt és beszélt — a legboldogabb családi életet élte férjével. Lelkes pártfogója volt a művészeteknek. A festmények és egyéb műkincsek egész múzeumát gyűjtötték össze Augusték. Benső barátság kötötte őket Listt Ferenchez, ki egyéb hírneves művészekkel, Reményivel stb. gyakori vendége volt a művészbarát August háznak. A sors egyik csapást a másik után mérte rája. Gyermekei: Antal, a nemes szivü Imre báró, Anna, ki apáca lett és Klára, férjezett gróf Sigray Fülöpné és veje Sigray gróf mind elhaltak, egyedül Helen leánya van még életben, ki irgalmas apáca Bécsben és évek óta tartó súlyos betegsége miatt még édes anyja temetésén sem jelenhetett meg. Szegzárdon az August név örökké emlékeze - tes marad. A fenkölt gondolkozásu fiatal August Imre báró, ki 27 éves korában 1886. november 5-én hunyt el és kivel a család férfiága szállt sírba, tetemes vagyonát, mely a szegzárdi kastélyból, szőlleiból és birtokaiból állott, valamint nagy értékű ingóságait is városunknak hagyta egy feleke- zetnélküli szeretetház létesítésére. — Tudvalevőleg Sigray grófné gyermekei a végrendeletet, melynek több alaki hibája volt, perrel akarták megtámadni, ez okból városunk egyezséget kötött a Sigray örökösökkel, mely egyezség értelmében a bárónétól, ki haszonélvezője volt a vagyonnak, 90000 frtot kap Szegzárd városa. A felállítandó szeretetház legszebb emléket emelend az August névnek 1 A báróné temetése kedden délután 4 ór.ikor ment végbe,, a gyászszertartást Mikó György plébános végezte. Már déluán három órakor tolongott a közönség a halottas házhoz, a melynek bejárata és a halottas szoba végig fekete posztóval volt bevonva. A temetési diszőrség magyar jellegű gyászruhiban állotta körül a díszes ravatalt, me'ynek felállítását, valamint a temetés rendezését Krón, Pollák és a Pirnitzer cég temetkezési vállalata ízléssel és ügyességgel végezte. A temetésen megjelent az egész város apraja- nagyja, hogy az utolsó tisztességet megadja a jószívű, felejthetetlen emlékezetű bárónénak. Haláláról a következő gyászjelentést adták ki: „Alulírottak mély fájdalommal tudatják a legjobb anya, illetőleg nagyanyának, móltóságos özv.' báró Augqsz Antalué. szül. Sváb Klára úrnőnek hosszas oda kerültem egy szép asszonynak a kebelére! Szinte himbálóztam, mintha csolnakban ültem volna a hullámok felett! Mily kéjes érzés, mily édes volt! Boldog voltam, de el is árasztottam a szobát illatommal, hogy csak úgy kábult bele a szép asz- szony. A férje, a mellette ülő öregebb ur, úgy látszik, nem igen kedveli az illatot, mert néha haragosan nézett reám, azután meg kiment a szobából. Egyedül maradtunk mi hárman. Az az ur, aki engem a szép asszonynak adott, oly szép szavakat mondott neki, hogy én egészen elandalogtam. S én nem tudora, de én még jobban kezdtem hullámozni ; és a szép asszony szemei úgy ragyogtak, hogy engem is majd elperzseltek. Az az ur közeledett, megfogta a szép asszony bársonyos kezét, mélyen szemébe nézett, s azután .. . azután elájultam. Csak azt hallottam, mikor az ur ezt mondá: — Szeretsz, édes ? — Véghetetlenül! feleié az asszony s ón teljesen elaléltam! Nem tudom, miért haragudott meg reám az az ur! Csak azt tudora, hogy két karja- val ölelte át az asszonykát s engem úgy szorított az asszony kebeléhez, mintha meg akart volna fojtani. Fuldokoltam is már. Fejem, tagjaim mind összeszorultak, összelapultak. szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után, folyó évi január hó 21-én esti 10 órakor, élte 67. évében történt elhunytét. A boldogult földi maradványai folyó hó 28-án délután 4 órakor fognak a szegzárdi alsó-temetőben levő családi sírboltban elhelyeztetni; — az engesztelő szentmise-áldozat pedig másnap reggel 9 órakor fog a belvárosi plébánia templomban az egek Urának bemutattatni. Kelt Szegzárdon, 1894. évi január hó 22-én. Áldás és béke poraira ! Báró Augusz Helén, mint leánya. Gróf Sigray Klára, gróf Sigray Antal, gróf Sigray István, mint unokái.“ Örök béke és áldás legyen emlékezetén ! Perczel Dezső ügye. Ama rendkívüli érdeklődésre való tekintettel, a melylyel vármegyénk közönsége Perctel Dezső köztiszteletben álló egyénisége iránt viseltetik, az ellene megindított reverzális hajszának összes fázisait a következőkben ismertetjük. Anderle József levele. A Magyar Állam folyó évi 1-ső számában megjelent felhívás következtében van szerencsém tudatni, hogy Perczel Dezső ur, a völgységi járás orsz. képviselője, választás előtt a Bonyhád egyházkerület papságának Írásban adott nyilatkozatot, hogy egyházpolitikai kérdésekben az ország hercegprímásának nézetét fogja vallani és azt szerény tehetsége szerint támogatni. Eme levélben kifejezett biztosítása következtében a kath. papság mind mellette volt s választását csakis ennek köszönheti. Az országgyűlés nyílt ülésén, úgy a megyei közgyűlésen is azonban szembeszökő módon pártolta a vallásellenes javaslatokat. A kerületi papság ezen eljárása felett ki is fejezte sajnálkozását, melyre ő kitérő választ adott. Mindkét irat a kerületi esperes, Wosinszky Mór apari plébánosnál található, különben e tényállás jegyzőkönyvileg is meg van állapítva, szükség esetén rendelkezésre boesájtható. Kakasd, január 3. 1894 A tekintetes szerkesztőség kész szolgája Ander Le József, kér. jegyző, plébános. E levélben foglalt állítások megcáfolására másnap Perczel Dezső ez alábbi nyilatkozatot tette közzé. Perczel Dezső nyilatkozata. Pár nap előtt hallottam, hogy felőlem azon hir terjesztetik, hogy az egyházpolitikai kérdésekben ón is reverzálist adtam volna, de e hir még 4 tolnamegyei képviselőtársam nevével kapcsolatosan jővén hozzám, mosolylyal fogadtam és élcnek tartottam. Folyó hó 17-én hallottam azonban a klubban, hogy kerületem egyik plébánosának levele alapján terjesztetik rólam e hir; miután emlékeztem róla, hogy 1892. január havában, a választások előtt pár nappal Wosinszky Mór"esperes urnák hozzám intézett teljesen privát levelére válaszoltam, igy noha teljes tudatában és önérzetében voltam annak, hogy én reverzálisul, vagy a szabad meggyőződés bármily csekély fokú lekötéséül a legszigorúbb feltételek szerint is minősíthető ígéretet nem adtam, mégis, hogy nyi atkozatomban szó szerint közölhessem akkori levelemet, rögtön leutaztam és felkeOsak akkor ébredtem fel, mikor a férj visszajött a szobába. Szerencsére oly nagyot kiáltott, hogy magamhoz tértem. A szegény férj nagyon kikelt szinéből s haragosan kiáltá: — Nyomorult, sejtettem, hogy megcsalsz, de most már nem tagadhatod ! — De Erwin! — Ej mit, hát az a kis ibólyacsokor mitől van úgy összepréselve ? Ugy-e megölelt a szeretőd? Az én uram szónélkül távozott! Az asszony visszavonult szobájába, levetett bennünket kebeléről, csókolgatott csókolgatott, azután megöntözött könnyűivel. Ezek a csöppek igen üdítően hatottak rám! így betegen egy kis virágtartóba tett és itt feküdtem betegen három napig! Harmadnapon a férj berohan feleségéhez. — Udvarlóját meglőttem, mi pedig elválunk 1 Az asszonyka haragos lett, fogott a virágtartóval együtt s földre csapott bennünket. Összetört, halálos beteg vagyok, fonnyadok, hervadok! Leveleim már szárazuk, illatom sincs, érzem, hogy meghalok ! Istenem, miért is nem hallgattam jó anyám szavaira, miért is kívánkoztam a völgyből a halomra. restem nevezett esperes urat, s felkértem, legyen szives kérdéses levelemnek vagy másolatát nekem átadni, vagy pedig legalább azt felolvasni, miután úgy hallom, hogy az megiratása után a 3-ik évben reverzálissá óhajt bizonyos részről feltüntet- tetni; erre az esperes ur kijelenté, hogy levelemet sem le nem másolhatja, sem fel nem olvashatja, miután azt nem találja, de egyúttal egész határozottsággal kijelenté előttem azt is, hogy ő, kihez levelem intézve volt, soha nem tekintette azt re- verzálisnak. Előadom tehát emlékezet szerint, mi volt a levélben. Két kérdésre nézve fejeztem ki ebben nézeteimet s azt hiszem, azt csak nem veheti tőlem senki hibának, ha egy udvarias, baráti hangon tartott levélre, melytől a reverzális-kórósnek még csak látszata is távol állott, választ adtam. Az egyik az elkeresztelési kérdés volt s ebben elismerésemet fejezvén ki a hercegprímásnak az alpapság nagy része által nem osztott concili- áns és hazafias magatartása fölött, helyeseltem a modus vivendi fölállítására irányuló törekvését s reményemet fejeztem ki, hogy ez sikerülend is; de nyomban megvonván a párhuzamot Schopper rózsnyói püspök és az ennek álláspontját osztók viselkedésével szemben, ezt a leghatározottabban elítéltem óe helytelenítettem. A kath. autonómiára nézve pedig akként nyilatkoztam, hogy igen is ón is óhajtom ennek létesítését és szervezését, de itt is kételyt kizáró világossággal jeleztem, hogy álláspontom a papság által óhajtott s az 1870. évi kongresszus többségének munkálatával nem megegyező. Ez volt levelem tartalma; meg kell jegyeznem, hogy határozottan emlékszem arra is, miszerint soraim bevezetésében nyomatékkai hangsúlyoztam a kerületembeni papság hazafias és tapintatos magatartását, hogy az reverzálist nem kért tőlem. Hogy a levélben sem igórkezés, sem fogadkozás, de hogy abban támogatás iránti kérelem vagy csak ajánlkozás sem volt, a leghatározottabban állítom. Nem bujkáltam én soha semmiféle kérdésben, legkevésbbé az egyházpolitikaiakban ; markáns és a legvi!ágosabb nyomokra hivatkozhatom. Az 1892. óv tavaszán, kis idővel a választás után a kulturbudget tárgyalásakor mindjárt fölszólaltam a szabadelvű párt 'értekezletén ; gróf Csáky Albin 1893. évi költségvetésének a házban való tárgyalásakor ismét nyíltan szólaltam föl, ép úgy Tolnavármegye 1893. évi márciusi közgyűlésén. A ki 1892. január hóban reverzálist állít ki s utána pár héttel és folyton igy járna el az mindenesetre hitvány ember, de első sorban kétségkívül őrült kellene hogy legyen. A szegzárdi közgyűlésen volt a megye, ott kerületem csaknem összes papsága; s ha Anderle plébános mar ott a Bencze és Spiesz apátokkal való vitában elmondott beszédem hallásakor.is már azon véleményben lett volna, hogy tőlem ő, vagy bárki más reverzálist bir elhallgatta volna ő ezt és nem igyekezett volna fanatizmusában az én és áltálán» az ügy fényes győzelmét a reverzális kivágása, vagy legalább felemlitóse által meghiúsítani ? Csakis a legutóbbi időben rendszeresen űzött reverzális-hajsza után látja ő jónak ezzel előállani. Mióta a közéletbe kiléptem, liberális ember voltam mindig; annak tartott és tart mindenki, a ki ismer; nem csak választókerületemben, de egész Tolnában nincs kétségben az iránt senki; tudja azt ur és paraszt, tudja az egész papság, fejétől le a legfiatalabb káplánig. Nyugodtan is nézek nem csak az elfogulatlan, de még az elfogult közvéleménynek is ítélete elé. Tőlem, revertálist nem kért senki; én senkinek reverzálist, vagy képviselői függetlenségimet korlátozó ígéretet nem tettem; álljon elő, a ki azt állítja, hogy kért ilyet tőlem; álljon elő, ki — a papi ruha által meg nem védve — engem reverzális adására képesnek hisz! Végül még csak egyet; Anderle urnák abbeli állítására, kinek köszönhetem megválasztásomat, csak mosolylyal felelhetek; ha azt, hogy én reverzálist adiam, csak oly komolyan hiszi, mint ezen állítását, úgy sajnálok minden betűnyi nyilatkozatot. Tény az, és bárkinek felmutathatom a szavazó jegyzéket, hogy Anderle ur 2 községe volt reám nézve a legrosszabb. Budapest, 1884. január hó 19-én. Perczel Dezső s. k. A nyilatkozatot követő napon — az elmúlt szombaton — a képviselőházban ugyanezen ügyben a következő beszédet mondotta Perczel Dezső. Perczel Dezső képviselőházi beszéde. Napirend előtt felszólal Perczel Dezső: T. képviselőház 1 A legközelebbi napokban több lapban önérzetemet, becsületemet mélyen sértő gálád rágalommal és váddal lettem gyanusitva. Ezen váddal szemben, mint képviselő, nyilatkozatomat közzétettem és azt az összes lapok hozták. Ha nem lennék a t. Ház bizalmából a t. Háznak alelnöke, beérném nyilatkozatommal és nem tartanám helyén valónak, hogy ezt itt szóba hozzam; de igy egyenesen kötelezve érzem ma-
