Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-28 / 5. szám
I ________________ El végre is, hagyjuk el örökké a dogmák ismételgetését! VII. Pius is volt tán olyan jó pap, s olyan katholikus, mint a mi alsó papságunk, s a tridenti zsinat dacára is ráparancsolt a francia papokra, hogy csak olyan párokat adjanak össze, akik elébb polgári házasságot kötöttek ! De lett légyen bármikóp ! A magyar papságnak nem lett volna szabad kivetkőznie az ő szövétnekéböl! Kár lenne eljátszani a nemzet tiszteletét 1 Mert hát a mi állapotaink kétségbeejtők ! A Perczel ügy olyan botrányos, méltányosságot és igazságot nem ismerő ügy volt, amelynél már szebbet a párisi parlamenti politikai kronik-skandalőzök sem képesek felmutatni! Mert, hogy egy kimagasló politikai karaktert, a kinek jelleme szűzi tiszta, meghurcoljanak, párbajba kergessenek, hogy alaptalanul vádolják, hogy igaztalanul gyanúsítsák, hogy igy a politikai morál s a közvélemény tisztasága ellenére a ház alelnökét becsméreljék, egy plébános — hecc alakjában, csak azért, mert ennek a nagy karakternek van elve, nézete, s meggyőződése — bocsánat a kemény szóért, de itt önkénytelenül felmerül a középkor minden réme, itt újra előtűnik a középkor minden félelmetessége, s e sötétségben egy nagy kérdőjel világit: méltó-e ily eljárás egy paphoz ? Hol van a keresztényi felebaráti szeretet ? Mert az ily eljárás nem egyéb, mint reverzális inkvizíció! Spektator. = A Perczel Dezső elleni reverzális hajsza. Alább ismertetjük ennek, az egész ország figyelmét magára vont ügynek összes részleteit. E helyen csak arra utalunk, hogy minő rettenetes kudarcot vallott a kakasdi plébános és hogy a vak fanatizmus minő rettenetes fegyverekkel kezd már küzdeni. Perczel Dezsőnek nyilvánosságra került levele, melyet Anderle-ék reverzálissá fújni annyira iparkodtak, a legfényesebb elégtétel a méltatlanul megtámadott képviselőnek. Ebben a levélben nem foglaltatik más, mint Perczel nyilatkozatában és örülünk, hogy előkerült az eredeti levél, hogy már most Perczel magatartásához még rosszakaróinak szemében is a homálynak még csak hajszálnyi árnyéka sem férhet. Kitűnt, hogy a valótlanságok és koholmányok egész özönével vették üldözőbe Perczel TOLNA VÁRMEGYE. Dezsőt. Kitűnt, hogy valótlan az, hogy Perczel Dezsőtől reverzálist kértek; hogy vakmerő rágalom, hogy Perczel reverzálist avagy képviselőt függetlenségét a legkisebb mértékben is korlátozó nyilatkozatot adott volna; valótlan, hogy Perczel Dezső levelében a primás egyházpolitikai nézeteinek támogatását Ígérte. Azt a levelet, melyet Perczel Wosinsz- kyhez intézett 1892. januárban, akár gróf Csáky Albin vagy Szilágyi miniszterek, kik a mai egyházpolitikát megteremtették, szóról-szóra megírhatták volna, a nélkül, hogy ezen levél és mostani álláspontjuk között a legcsekélyebb k'óvetkezetlenseg mutatkoznék és a nélkül, hogy az politikai reputációjukat avagy erkölcsi integritásukat érintene. Epen azért nem találunk szavakat ama eljárásnak kellő jellemzésére, melyet a bonyhádi kerület öt plébánosa január 23-áróI kelt nyilatkozatában tanúsít, a melyben Perczel Dezsőt — és paptársuk Wosinszky Mór esperesnek tiszteletreméltó egyéniségét — gálád insinuaciókkal illetni merészelik. Mert mit is tartalmaz Perczelnek levele ? Azt, hogy az elke- resztelési kérdésben a hercegprímásnak akkori álláspontját osztotta, hogy e kérdés szerencsés megoldásában bízik és hogy egy életerős katholikus autonómia szervezését óhajtja. Hisz ez a választások idején az akkori kormánynak, a szabadelvű pártnak és az egész közvéleménynek nézete volt. Ez két-három hónappal a primás kineveztetése után történt, a mikor tudvalevőleg az uj primás mindenütt a iPax« jelszóval köszöntött be, a mikor az ő békés és konciliáns magatartásában mindenki azt látta, hogy közte és a kormány között az állami érdekeket kielégítő megegyezés jött létre; a ki akkor az elkereszteUsi kérdésben követte a prímást, az még attól, hogy a primás mai álláspontját is kövesse az egyházpolitikai kérdésekben, meg igen messze áll; de még akkor is azt hangoztatta Perczel, hogy Schopper püspök és az őt követőknek álláspontját és magatartását „a leghatározottabban elítéli.“ Mindezekkel szemben Änderte és társai azokra a jegyzőkönyvekre hivatkoznak, melyeket a bonyhádi kerületi papság 1893. évi május hó 2-án és 1893. évi október nó 9-én megtartott tavaszi és őszi gyűléséről felvettek. Először is nagyon feltűnő, hogy Perczel Dezső levele csak 1893. májusban, vagyis csaknem másfélévvel később, mint az Íratott, került tárgyalás alá. Arról kü'önben Perczel Dezső semmit sem tehet és ahhoz neki semmi köze sincsen, hogy Anderle kerületi jegyző miként fogalmazta az ő jegyzőkönyveit és mit vett azokba bele. A második megjegyzésünk, hogy Anderle urnák nem tanácsos az ő jegyzőkönyveire hivatkozni, mért még élénken emlékezünk reá, hogy neki, épen jegyzőkönyvek szabálytalan vezetése miatt igen sok kellemetlensége volt már földi életében. Nevezetesen 1894. január 28. akkor, a mikor ő tolnai káplán korában a tolnai köregyletnek tagja volt. A tolnai köregylet viselt dolgairól ugyanis laptársunk, a „Sz. V. 1890. évi szeptember 11-iki számában vezércikkben a követ- kezőket írja: „Nem átallották a választmányi jegy. zőkonyveket és határozatokat meghamisítani, valót- lan nyilatkozatokat a sajtó utján közzététetni, a nyi- latkozatok alá oly egyének neveit aláírni, a kik ahhoz hozzá nem járultak, — tehát hamis nyilat, kozatokat hamis aláírásokkal közzetétetni. Es mikor ez iránt az illetők által kérdőre vonattak, nem átallották eljárásukat csekélységnek nevezni s a helyett, hogy magukba szálltak volna, tovább folytatták aknamunkájukat. Pedig ez az elm minden nap az Urnák mutatja be áldozatát s áldást kér napi tevékenységére.“ Ugyanezen számban olvassuk, hogy a tolnai kör egy let közgyűlése Anderle József tolnai segédlelkészt tagjainak sorából kizárta. Nem szándékozunk a plébános urat gyanusi- tani, csak egyszerűen figyelmébe ajánljuk ama szép és nemes szavakat, melyekkel Wosinszky esperes fejezi be legutolsó nyilatkozatát: „a felszentelt kezeken a lihegő személyes boszu s nemtelen tárna, dás felkapott sara kétszeres piszkot hágy.“ POLITIKAI HÍREK. — Kämmerer Ernő, a szakcsi kerület képviselője, a múlt héten a szabadelvű pártból kilépett. Erről Podmaniczky Frigyes bárót, az országgyűlési szabad el vüpárt elnökét a következő levélben értesítette: Nagymóltóságu elnök ur! Távollótem és betegségem miatt nem jelenthettem be eddig, hogy a szabadelvű pártból'kilépni vagyok kénytelen, mivel a magas kormány egyház- politikai programmját egész terjedelmében magamévá nem tehetem, s mert a kérdések annyira fontosak, hogy azok fölött — nézetem síérint — a szavazástól való tartózkodással elsiklani nem lehet. Midőn ezen elhatározásom tudomásul vételét tiszteletteljesen kérem, jelentem egyúttal, hogy a közoktatási és. könyvtári bizottságok, valamint a párt gazdasági bizottsága tagságáról is lemondok. Engedje egyben hódoló tisztel etem-;'nyilvánítását, a melylyel maradtam alázatos szolgája Budapest, 1894. január 19-én. Kämmerer Ernő, s. k. orsz. kópv.: í I Özv. br. Augusz Antalné.1 Özv. báró Augusz Antalnó é hó 2 L-én esti 10 órakor 67 éves kofában hosszas szenvedés után elhunyt. • f Most már egészben elárvult a szép Augusz palota, melynek női erényekben gazdag és á: sors csapásaitól üldözött úrnőjét városunk lakosságának óriási részvéte mellett az elmúlt kedden kísértük utolsó útjára. kötötte ruhácskáját, hogy a tövis meg ne tépje, hogy a harmat meg ne üsse Dudoros lábacskái, hogy kidagadnak a cipőből! Felém jön, oh jaj, letépett! Gyökerem bent hagyta a földben, épen térden alul szakasztott el. Sírtam fájdalmamban. Minek is kívánkoztam el magányomból! Egy hatéves leányka! Hogy tudna ez engem megbecsülni. Még csak nem is tűzött keblecskéjére! Hanem testvéreimmel együtt összegyömöszölt s piszkos kezében összeszoritott, hogy még a lélekzetem is elállt! Vájjon mit tesz majd velem ez a leány? Járt azután árkon bokron keresztül-kasul. Végig bandukolta a pagonyt, tekerődző indákon és sürü bozóton áttolakodott; a pataknál azután rongyot mártott a vízbe, s hideg borogatást tett széttört tagjainkra. Végre elvitt egy kis viskóba. Szegényes puha faágyon vén anyóka horkolt. Dohos bűz ütötte meg orrom. Az ablakon nemcsak a napsugár, hanem a szél is be-benézett. A kis leány egy nagy tálba rakott bennünket, a melyen ételmaradékok büzlöttek. a neszre felébredt az anyóka.. — Sokat hoztál ? Csak ennyit ? takarodj ki újra! Hogy a lábad vérzik ? Bánom is ón ! Éhes vagy ? Keresd meg először kenyered! Takarodj te lusta! S a kislány sírva futott ki, a küszöbön vér- cscppek piroslottak utána. Egy banyáé lettem! Ért is ez hozzám! Ráncos orrcimpája mit tud ón hozzám, tán meg sem érzi illaiomat 1 S mit tesz velem ?! Mi bűnt követtem el ? Társaimmal együtt gúzsba kötött az anyóka, azután egy festett tálba tett s egy viruló leánykát hivott be! Megörültem! íme egy hajadon! Üde pir ülte meg arcát! Ragyogó szemeiből valami méla tekintet látszott s kebele szinte arra lát- szett teremtve lenni, hogy ibolya legyen rajta! — Eredj! Haza ne jöjj pénz nélkül! Kínálj, kérj, s ha az ibolyát nem veszik, kínáld magad, tán tetszel te, csak pénz nélkül haza ne jöjj! Te ingyen élő ! Ezzel küldte útra az anyóka a leányt, aki bennünket is magával vitt. Valami szép városba kerültünk. Ligetnek, bereknek se hire, se nyoma A földet nem pázsit fedi s hogy mennyi ember nyüzsgött arra! Nem tudtam hova lenni bámulatomban. Ahova tekintek, mindenütt csak testvéreim. A nagy táblás kirakatokban, a férfiak világos kabátjaiban. Mi lesz velem ? gondolám. A leány odaállt az utcasarokra. — Tessék ibolyát venni, szép friss ibolyát! A nők oda sem hallgattak, hanem az urak mind megálltak. Az egyik megcsipkedte a leányt, a másik olyat mondott, hogy a leány elpirult, a harmadik tréfálkozott. Testvéreimet vitték, vittek, de mind urak ! Már egyedül maradtunk, az —■ utolsó csomó. A szép leány folyton olvasgatta a pénzt gömbölyű ujjai között s csak tovább kinálgatott bennünket. — Tessék ibolyát venni! Megint megállt egy ur. Elkezdett alkudozni. Hiába mondottam volna, ne adjon oda bennünket ennek az embernek, én leány kebelére vágyódom, úgy se értett volna még. S a leány igazán oda adott minket ennek az embernek. Nem is volt oly rossz ember. Szörnyen dédelgetett, becézgetett bennünket. Végre egy igen csinos szobába kerültünk. Kék selyem kereveten egy nagyon szemre való szöszke menyecske ült, mellette a karosszéken egy öregebb ur pipázott. Az asszony szívesen fogadott bennünket az ur hidegebben ! — Szabad-e egy kis ibolyacsokorral szolgálnom nagysád! — Köszönöm! Az ur odaadott a szép asszonynak. S beteljesült régi álmom ! Szeretném tudni, édes anyám miért parancsolt réám, hogy maradjak a völgyben, ne kívánkozzam bércre, halomra? Tudtam volna táncolni örömömben! Sebem begyé- gyűlt, mert ez az ur ezüstpapirosba csavart; igenis
