Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-25 / 48. szám

2. TOLNAVARMEGYE. tanok egyik sarkpontja: „szeresd felebará­todat!“ — s a vallásszabadság megaka­dályozása, ennek az isteni tannak a durva arculütése! Aki tehát felebarátját még a vallásában is üldözi, a ki minden hivatal­ból, a társadalomból ki akarja zárni azt, a ki nem katholikus, hanem például protes­táns, az nem jó katholikus, hanem pusztán csak ultramontán I A programmpontoknak, a melyekkel meg akarják alkotni azt a néppártot, mely­nek a néphez, mint látjuk, semmi köze, csupán elavult hatalmi érdekek megóvása és a sötét középkor egy darabjának vissza- varázsolása a célja i Annak a szegény népnek az a kívánsága, hogy az anyagi gondoktól annyira, mennyire megszabadulva, nyugodtan élve, békésen munkálkod hassók; gonosz művet végeznek azok, kik vallási nyugalmából is fölrázzák, s a gyűlölet fegyverét akarják kezébe nyomni csak azért, mert az ő hatalmi érdekeik úgy kívánják. A nép érdeke a józan hala­dás a szellemi és anyagi téren, amelyet a kath. néppárt programmja meg nem való­sit soha, hanem csak üszköt dob a földhöz ragadt tömeg közé, s felgyújtja a békés élet templomát a felekezetek között. Ez lenne eredménye a fejérmegyei zászlóbontásnak, de sokkal jobban ismer­jük népünk józanságát és politikai érettsé­gét, és sokkal több a bizalmunk a klérus­nak nagyszámú hazafias érzületű és hig­gadt gondolkozásu tagja iránt, semhogy attól féltenék, hogy a Zichy Nándorok és Steinereknek sikerülne valaha annyira félre­vezetni őket, hogy az úgynevezett „kath. néppárt“ zászlója alá sorakozzék 1 Sokkal több hazaszeretet és embersze­retet lakozik a magyar népben, mintsem elhagyja a szabadság, szabadelvüség lobo­góját, mely alatt dicső ősei évszázadokon át annyi vért ontottak, s melynek védelme alatt csak ezentúl az uj évezred küszöbén erősöd­hetnénk meg annyira, hogy viharral és vész­szel megküzdve, bizalomteljesen tekintsünk a jövőbe. _______ TÁ RCZA. _A_z egzámen. Mese az égből. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Ott halad a tejút beláthatlan hosszában a Purgatóriumból megszabadult boldogok serege, kö­vetve a podgy ász és beteghordó kocsik mórhetlen tömegétől. Égi kalauzok és másnemű alkalmazottak által igazítva vonulnak ezen a semleges úton az ég felé, hogy lelki állapotuk felől megvizsgáltassanak. A ki a vizsgálatot sikerrel kiállja, mindjárt ott marad; a megbukottak azonban, a menny ka­puja előtt várakozó ördögök által további próba időre ismét visszavezettetnek. Biz ez keserves utazás, mert a nap oda már nagyon közel jár. A tejút a nagy hőség következ­tében persze megaludt, s igy arasznyi mélységű aludtejben kell a szerencsétlen utasoknak bandu­kolnak. Jobbról-balról feneketlen semmiség tátong, melyben az égi testek elszórtan pislognak. Szegény földünket vőrös-fehér-zöldes csillogá­sáról azonnal fel is lehetett ismerni. Naplemente után a lelkek valami balzsamos, langyos légkörben haladtak tova. POLITIKAI HÍREK. — Perczel Dezső a képviselőház múlt szom­bati ülésén az ő felsége személye körüli ministerium tárcájának tárgyalása alkalmával a következő fel­szólalást tartotta : Percei Dezső: T. ház! Nem volt szándékom fölszólalni, de azok után, miket a közvetlenül előttem szólott képviselőtársam, Ugrón Gábor, fölhozott, in­díttatva érzem magam a fölszólalásra, természetesen nem azzal a szándékkal, mert arra sem jogosítva, sem hivatva nem vagyok, hogy a távollevő minister urat védelmezzem. (Nagy zaj a szélsőbalon. Fölkiál­tások : Ki legyen a miniszter!) Elnök: Csendet kérek 1 Perczel Dezső: És meg vagyok győződve, hogy senki jobban nem sajnálja, mint ő maga, hogy ez alkalommal itt nem lehet, (Zaj a szélsőbalon) hogy rögtön megadhassa a választ. Én más tekintetben érzem magam késztetve a fölszólalásra és pedig azon magyarázat miatt, amelyet nem mint miniszter, hanem mint magán ember a 67-iki alapra vonatkozólag tett egyik ki­jelentésére nézve, Ugrón Gábor képviselő ur fel­hozott. E tekintetben érzem azt a kötelességet, hogy mint az 1867. XII. t. c.-nek és a kiegyezésnek egyik föltótien hive és pedig azon szellemben, amint az megalkottatott, kijelentem, hogy e fölfogásban Andrássy Gyula gr. nem áll elszigetelten. (Igaz 1 Úgy van! a jobboldalon. Zaj a szélsőbalon.) Mert mi azt a theoriát, mely legutóbb s különösen az utóbbi öt esztendőben lábrakapni látszik, hogy az 1867. XII. te. a haladás utján mintegy tovább fej- lesztessék s abba olyanok beleinagyaráztassanak, amelyet annak létrehozói, alapvetői attól legtávolabb tartottak, nem kívánjuk utólag beleraagyarázui s bizo­nyos puritanismussal az eredeti intenciók szellemében kívánjuk fentartani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És ha akkor ezen törvénycikk, a melyről tud­juk, micsoda vitáknak eredménye, az ország jelenté­keny többsége által elfogadtatott, mennyivel inkább kell, hogy ma ezen az alapon álljunk, mikor 28 éves tapasztalat ékesen szóló bizonyíték ezen 1867. XII. t. c.-nek célszerűsége mellett. Ezeket csak azért kívántam kijelehteni, nehogy úgy magyaráz- tassék, mintha az az észrevétel, amelyet gr. Andrássy Gyula az 1867. XII. t. c.-ről tett, pusztán az ő egyéni vagy amint mondatott, extravagant fölfogása volna. — Épen azért, mivel vele egy nézeten vagyok, a magam részéről teljes bizalommal visel­tetem iránta, semmi aggályom sincs az iiánt, hogy azon a helyen, amelyre tétetett, közjogi szempont­ból veszélyt hozhatna az országra, és ezen biza­lomból kifolyólag megszavazom a tételt és kérem a t. házat, hogy azt megszavazni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az út észrevehetőleg javult és csakhamar va­lami megmagyarázhatlan fehér-kékes vakító fény borította a láthatárt. Hirtelen egy tátongó mélység szakította meg az utat, melyen túl egy rengeteg falnak a körvonalai vesztek el a ködös végtelenség­ben. Az ég falai voltak. Csakhamar egy felvonó hid ereszkedett le s ezen át, egy nagy kapu alatt elhaladva, egy tágas udvarba özönlött a zsibongó sereg. De ide az ör­dögöknek már bejárásuk nem volt. Azok a kapu alatt maradtak s tűz híján, dideregve várták a visszakisérendő kompániát. Már most azonban, volt a kisérő őrség sze­mélyzete között egy kiváncsi ördög, a kinek hogy — hogynem, sikerült az érkezők tömege közé ve­gyülve, magát a menyország előcsarnokába be­csempésznie. Az őt környezők észrevették ugyan e turpisságot, de mert senkisem lehetett biztos affelől, hogy vájjon másnap nem-e kerül ismét e pokoli űczkó hatalmába, így nem is merte senki sem el­árulni. Egyszerre csak mozgás támadt a tömegben. Szt. Péter alakja lett látható, amint egy attikás lépcsőn, kezében a „Közép Katekizmussal“ lefelé haladt. Fényes kiséret jött vele: szentek és főpa­pok pompás öltönyökben. Szegény jelöltek druk­kolva sorakoztak. Péter, miután a lépcsőn leért volna, udvará­val együtt a várakozók előtt állapodott meg. Jósá­— Busbach Péter kölesdi képviselő interpel­lációja a debreceni botrány ügyében szószerint a következő volt: Busbach Péter : T. Ház ! (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) A múlt tavaszszal Magyarország egy nagy alakjának ravatala köré gyülekeztünk s az egész nemzet mélyen erezte azt a veszteseget, melyet e férfiú halálával szenvedtünk. Az ő alakja az által, hogy hosszú éveken át az országon kívül ólt, né­pünknél legendáriussá vált. Ez okozta, hogy a fájdalom kitöréseiben, a gyász napjaiban tálán itt—ott némi tulsagok is jelent­keztek a gyász kifejezésében. (Nagy zaj. Ellenmon­dások a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől) a mely tulságok nem a megboldogulttal szemben vol­tak azok, hanem esetleg azokkal szemben, a kik iránt kifejeztettek. (Zaj. Felkiáltások a szelsőbalol- dalon : Mi ez? Ezt nem értettük!) A dolog azon­ban a rideg mindennapi munka következtében hó­napok múlva lesimult, a hullámok lecsendesültek. De az őszön október havában bejött Magyarországba egy olasz honpolgár. (Zaj. Egy hang a szélsőbalol­dalról : Salamucci! Derültség). Elnök: Csendet kérek! Busbach Péter: Azt mondja : „Én Kossuth Lajos fia vagyok. (Zaj. Felkiáltások a szélsőbalol­dalon : Hát ez sem igaz ?) En 42 éven át a szám kivetés keserűségét szenvedtem.“ (Zaj. Felkiáltások a szélsőbaloldalról: Egy szóval sem említette!) Bo­csánatot kérek, ezt mondta: „Eu most bejöttem, mert kötelességem és jogom hazámat szolgálni.“ (Fölkiáltások a szelsőbalfelől: Igaza van!) Szép. „És azért jöttem, hogy kötelességem teljesítésével és jogommal éljek.“ Nagyon szép. „Azon joggal, melyet Kossuth fiától elvitatni nem helyes, nem célszerű kísérlet.“ (Felkiáltások a szólsőbaloldalról: Igaz!) Hát, uraim, ez igaz és helyes, azonban ed- digeló a közéletben az emberek nem apjaik jogán, hanem saját egyéniségük, saját egyéni képességeik jogán szoktak érvényesülni. (N így zaj. Fölkiáltások a szólsőbaloldalról; Hát a főrendiházi-tagok? Hát az ő felsége személye körüli miniszter ?) Az a jog, a melyet az apa után örökölt az államban valaki, az nem szokott a közönséges élet­ben szereplő egyénnek joga lenni. Az egyenesen dinasztikus jog szokott lenni. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon). É nyilatkozatnak igen csodálatos ha­tása volt sok irányban. De utóvógre senki sem vette azt komolyan. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon). Egy ilyen dinasztikus nemzetnél, mint a mi­enk, ilyen dolgot legfeljebb megmosolyognak. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon. Nagy zaj a szélsőbalold^- lon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon). Kovács József: És mégis ilyen nagy dolgot csináltak belője! (Zaj). Ugrón Gábor: (A jobboldalra mutatva) A Herbertek ottt vannak ! Kubinyi Géza: Nem hazafi, a jrí ezt védi. Busbach Péter: Azonban az az ur . . . (Zaj a szélsőbaloldalon). Elnök: A házszabályok értelmében nem sza­bad a szónokot félbeszakítani. Busbach Péter: a ki bejött ebbe az országba, hogy jogát gyakorolja s kötelességét teljesítse, szük­ségesnek találta egy politikai tűmére indulni (Fel­kiáltások a szélsőbaloldalon. Jól tette.) és tette ezt 1894. november 25. gos arca s szavainak szelíd biztatása új remények­kel tölté el szegény vizsgálandók szivét. Elkezdődött az egzámen. Már többen feleltek kielégítő eredménynyel s közmegelégedésre végződött volna minden, ha egy szerencsétlennél meg nem akad a feleletek folyamatja. Nagy tökfilkó volt szegény. A jó véletlen azonban az egyszer úgy akarta, hogy éppen e szerencsétlen flótás háta mö­gött huzza meg magát a beosont ördög. Ez aztán halkan odaszólt neki: — Ne félj, csak felelj bátran; majd súgok én neked.... — Fiam, hát még egy kérdést, folytatá Pé­ter e pillanatban. Mily felsóhajtással kell minden embernek ébrednie ? t — 0 uram engedd, hogy százezer forintos haupttreffert csináljak — volt a válasz. Péter hátrafordul; fényes kíséretével összenéz. .Általános mozgás. Most azonban Péter is kiváncsivá lett a következő feleletekre, a vizsgálatot tehát to­vább folytatta. — Tudod-e, mi fog az utolsó ítélet napján fogcsikorgatás közt történni ? — Igen is tudom: behozzák az állami köz- igazgatást. Szörnyűködés. — Miért bocsátotta el Faraó a zsidókat a fogságból ?

Next

/
Thumbnails
Contents