Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-04 / 45. szám
1894. november 4. TOLNAVÁRMEGYE. 3. hogy iszákos, dologkerülő, s igy nem érdemes a segélyezésre. így aztán ettől a reményétől is elesett. Pedig ez drákói vélemény volt a boldogultról. Igaz, hogy mint afféle sokat hányatott és csalódott ember, egyedül a borban talált vigasztalást, mert ; csak akkor felejtette el szomorú sorsát, ha jól felöntött a garatra. Ehhez azonban nem is sok kellett, mert a bor sokkal erősebb volt, mint a mexikói hős és hamar leütötte a lábáról. De másrészt az meg köztudomású volt, hogy ittas állapotában sem volt kötekedő, megférhetetlen ; soha sem követett el semmiféle karakterba vágó cselekményt; ez a hibája, mint szerencsétlen sorsú embernek, könnyen megbocsájtható lett volna. Azokért a hőstettekért és életének gyakori kockáztatásáért pedig bízvást megérdemelt volna egy kis kegy díj at, melyet a szigorú bírói vélemény elütött tőle. Arról a 300 Napóleon aranyról pedig, a mit állítólag Mexikóból hazajötte után kapott volna, ő maga semmit sem tudott, mert annyi aranyat szegény, teljes viszontagságos életében sem látott! Megérdemli, hogy egy pár kegyeletes szóval megemlékezzünk a szerencsétlenről, — ki kalandos élete folyásán át sok nélkülözésben, szenvedésben részesült, mert nagy emberi gyöngéi mellett voltak érdemei is, miket a csatatereken szerzett; s életében úgyis kevesen tudták róla, hogy ő az, kit halála után a fővárosi lapok is a tmexikói hőst névvel búcsúztattak el s résztvevőén megírták nekrológját, amiről ő életében nem is álmodhatott.! Veterán. KÖZSÉGI ÉLET. A községi és körjegyzőknek Szegzárdon, 1894. évi október hó 15-én megtartott rendes közgyűléséről felvett jegyzőkönyv. Jelen voltak : Erdos Gábor elnök, decsi; Duzs Dániel alelnök, őcsónyi; Purt Adolf I. jegyző, bátai; Hesz Pál pénztárnok, tamásii; Kerbolt István regölyi, Kühne Ferenc bonyhádi, Simon István harczi jegyző, választmányi tagok; Kovács Gyula kisvejkei, Vikkert Károly agárdi, Pápay István mözsi jegyzők. Egyleti elnök a megjelent egyleti tagoknak meleg hanga üdvözlése után a közgyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Kerbolt István regölyi és Kovács Gyula kisvejkei kartársakat kérte fel. már kölcsön vett pénzen tartották, s ha a császárnak jó ebédre kerekedett kedve, uzsora kamatot fizetett minden tálért. Két hét se mult el a második pápai izenet után s Henrik már kétségbeesve felkiáltott: — Ez nem tarthat tovább igy! S mert a titkár ez egyszer igazat akart adni császárjának, ő is felsziszszent: — Csakugyan, ez nem tarthat tovább igy 1 — A köszvényóre érti, vagy az egyházi átokra ? kérdezi Henrik. — A köszvónyemre. Mert ha az nem volna, a másikkal majd csak megbirkóznánk. — Hogyan ? — ügy, hogy magunk mennénk le a pápához a feloldozásért. Vinnénk magunkkal annyi ajándékot, amennyit csak elbírunk. Henrik úgy tett, mintha tusakodnók. Nagy léptekkel mérte végig a szobát, — aztán hirtelen megállt. — Hát menjünk. * * * A többit már a történelemből is tudjuk. —- Henrik elment Canossába, s mialatt a titkár meleg szobában tárgyalt a pápai kiküldöttekkel — a császár tólviz idején egy ingben vezeklett. Hanem az már ráfogás, hogy a pápa fosztotta volna ki mindenéből. Az utón akadt néhány kalandja egy-egy angol ladyvel, spanyol szépséggel, azokra ment rá a pápának szánt ajándék, a gazdag lovagi ruhák, minden. ügy, hogy mire Canossába ért, nem is kellett nagyon levetköződnie, hogy illő vezeklő kosztűmben állhasson elő. Buday László. Ez után áttérvén a közgyűlés napirendjére I. Olvastatott az elnöki jelentés, (melyet lapunkban már egész terjedelmében közöltünk.) A felolvasott elnöki jelentés tárgyalásának befejeztével egyhangúlag elhatároztatott, hogy ezen elnöki jelentés egész terjedelmében ne intéztessék el egyszerű tudomás vétellel, hanem annak alábbi 3 pontjára adjon a közgyűlés saját nyilatkozatával is visszhangot, ez által hangsúlyozni kívánván az elnöki jelentésben foglaltakat. Az elnöki jelentésnek külön határozat tárgyává tett 3 pontja a következő : 1. A kilátásba helyezve volt és megvalósulni hitt alispán változásra vonatkozó. 2. Kossuth Lajos emlékének szentelt rész. 3. A „Tolnamegyei községi és körjegyzők egylete“ által az országos jegyzői árvaház alapjára gyűjtött és Magyarország összes jegyzői egyleteinek hason célú gyűjteményei között első helyen álló összegnek központi kezelés alá bocsájtása tárgyában kifejezett elnöki álláspont. Hogy ezen 3 pontra a közgyűlés külön határozattal válaszoljon, az első tilletőleg parancsolja azon hivatalos viszony, melyben vármegyénk első tisztviselőjéhez állunk, parancsolja azon tisztelet és szeretet, melylyel a tolnamegyei jegyzői kar egyenként és testületileg nagys. Simontsits Béla alispán úrhoz viseltetik; parancsolja a hálaérzet, melyre bennünket nagys. alispán ur, a jegyzői kar anyagi helyzetének javítása, erkölcsi tekintélyének emelése körül tanúsított jóindulata által kötelez. De nemcsak jóindulatával, hanem számtalan tetteivel ugyanannyi fényes példát szolgáltatott arról, hogy a jó közigazgatás lényeges és elsőrendű feltételét — az anyagi gondoktól ment, megbízható község-jegyzői karban találja, melynek képzésén folytonosan fárad; s midőn szeretett alispán urunknak főispánná való kineveztetéséről mi is hallottunk, a sajnálat és szomorúság érzete tölté be szivünket, mert ismervén fényes jellemét, kimagasló közigazgatási szaktekintélyét, nevétől elválaszthatatlan igazságszeretetét és erélyót, azon meggyőződésben, hogy ezen tulajdonságaival a legkényesebb és legnehezebb közigazgatási és politikai feladatok sikeres megoldására is képesítve van, biztosra vettük előléptetését és kitüntetését annál is inkább, mert benne csak a valódi érdem méltó jutalmát láttuk. De mert mi, távozása által elvesztettük volna anyagi és erkölcsi érdekeink legmelegebb pártolóját; előléptetésének hire elszomorító, lesújtó hatással volt reánk ; midőn azonban az elterjedt hir nem valósult, midőn előléptetése elmaradt, igaz, sajnáltuk szeretett alispán urunkat, a miért a valódi érdem jutalmában nem részesülhetett, de azért tagadhatatlan, hogy szivünk tiszta és valódi érzelme akkor nyilvánult, midőn örülhettünk annak, hogy a jegyzők atyja köztünk továbbra is megmarad. S hogy örömünk teljes maradjon, tápláljuk azt az édes reményt, hogy szeretett alispán urunk jövőben is az marad nekünk, aki eddig volt és kérjük a mindenhatót, hogy alispán urunkat a közszolgálat javára és a mi javunkra még sokáig tartsa meg közöttünk. Kossuth Lajos, mint Magyarországnak Il ik honfoglalója, a magyar jogállam megalapítójának, a magyar nemzeti eszme apostoli hirdetőjének, a lángoló hazaszeretet mártírjának szentelt elnöki megemlékezést a közgyűlés lelkesedéssel és haza- fiúi köszönettel fogadta, mert a magyar jegyzőkben látja az egyik vezérkart, melynek hazafiui szent kötelessége megvalósítani segíteni azon számos eszméket, melyeket a nép, a nemzet, az állam boldogulása érdekében Kossuth Lajosnál szebben és meggyőzőbben még senki sem hirdetett; oda adó munkássággal és tiszta becsületes hazafisággal, teljes erőnkből kötelességünk felépíteni segíteni azon épületet, melynek alapját bölcsességével és lángelméjével Kossuth Lajos rakta le azon célból, hogy egykoron betetőzve, benne találjon kedves tanyát a szabadság, testvériség és egyenlőség. Ezen kívül a tolnamegyei jegyző-kar testületileg is részt kívánván venni a Kossuth Lajos emlékére emelendő szobor alapjára adakozók névsorában, egyhanyulag és lelkesedéssel elhatározta, hogy az egyleti pénztárból a jelzett célra 50 frtot utalványoz, s utasította az egyleti pénztárnokot, hogy ezen összeget minél előbb a szobor-alap gyűjtő bizottsághoz küldje be. Ugyancsak e helyen megjegyeztetik, hogy az elnöki jelentésnek, Kossuth Lajos emlékének szentelt részét a közgyűlés felállva hallgatta végig. A III-ik pont, vagyis a tolnamegyei községi és körjegyzők egylete által az országos jegyzői árvaház javára gyűjtött összegnek központi kezelés alá bocsájtása tárgyában az egylet elnökéhez intézett központi fölszólitás következtében az elnök által elfoglalt és elnöki jelentésében a közgyűléssel ismertetett álláspontjára nézve azért szükséges a külön közgyűlési határozat, hogy általa meg ismerje a központi elnökség eddigi eljárásunk indokát, melynél fogva az általunk gyűjtött összeg köz- ' ponti kezelés alá bocsájtását megtagadtuk. Miután pedig azon ok, mely eddig a központi kezelés alá bocsájtás akadályául szolgált, megszűnt és mert a tárgysorozat 7. pontja alatt ezen kérdésben úgy is külön határozat fog hozatni, e helyen a közgyűlés azon egyhangú kijelentést teszi, hogy az elnök által a kérdéses pénznek központi kezelés alá bocsájtása tárgyában tett ígéretét helyesli és hogy ilyen értelmű határozattal fogja a 7. pont alatti tárgyat is elintézni. Az elnöki jelentés többi részeiben helyesléssel tudomásul vétetett. 2. Olvastatott az 1892. évi egyleti pénztári és az 1892. évben tartott egyleti táncmulatságról szerkesztett számadásokra vonatkozó számvizsgáló bizottsági jelentés és a pénztárnok felmentése iránti számvizsgáló bizottsági jávaslat, melyeknek alapján a közgyűlés említett két rendbeli számadást jóváhagyta és pénztárnokának az ezekre vonatkozó felmentését a szokott óvás fenntartása mellett megadni határozta azon hozzáadással, hogy erről Hesz Pál egyleti pénztárnok külön jegyzőkönyvi kivonattal is értesittessék. 3. Az 1893. évben megtartott egyleti tánc- mulatságról, valamint az ugyanazon évi egyleti pénztári követelésről vezetett számadás megvizsgálás végett Kerbolt István elnöklete alatt Nagy József diósberónyi és Csukly Ignác szakályi kartársakból alakított számvizsgáló bizottságnak kiadattak. 4. Az 1894. évi egyleti költségvetés megállapítása. A költségvetés fedezeti része 102 egyleti rendes tag után 3 frt tagsági dij mellett 306 írtban állapíttatott meg. Kiadásokra pedig következő előirányzás történt: 1. Az országos jegyző-árvaház javára 104 frt. 2. Az országos központi jegyzői egyleti pénztárba fizetendő 52 frt. 3. Utazási költségre 115 frt. 4. Nyomtatványokra és levelezésekre 40 frt. Összesen 311 frt. A tagsági dijak kivetésével és beszedésével egyleti pénztárnok bízatott meg. 5. Az ozszágos jegyző-árvaház javára Bony- hádon folyó évi augusztus hó 16-én megtartott táncmulatságnak utólagos jóváhagyása és ezzel kapcsolatosan az ezen táncmulatságról vezetett számadásnak megvizsgálása iránti intézkedés megtétele. Az egyleti elnökségnek azon intézkedése, hogy választmányi határozattal folyó évi augusztus hó 19-én Bonyhádon az országos jegyzői árvaházi alap javára tánczmulatságot rendezeti, a közgyűlésnek egyhangú határozatával jóváhagyatott, a táncmulatságról vezetett számadás azon utasítással adatott át egyleti pénztárnoknak, hogy azt az 1894. évi egyleti pénztári számadással annak idején megvizsgáltat ás végett 6. Bemutattatott a tolnavármegyei községi és körjegyzők nyugdíjaztatásáról azok özvegyei és árvái ellátásáról alkotott szabályrendelet tervezet. Tekintve, hogy ezen szabályrendelet tervezet tárgyi fontosságánál fogva hosszabb és beható tanulmányozást igényel, utasittatott az elnökség, hogy a szabályrendelet tervezetet sokszorosittassa és az egyleti tagoknak küldje meg; ezen szabályrendelet tárgyalására pedig 2 hónapon belül rendkívüli közgyűlést hívjon egybe. 7. Olvastatott az országos központi jegyzői egylet ismételt felhívása az orzságos jegyzői árvaház javára gyűjtött összegnek központi kezelés alá bocsájtása tárgyában. A közgyűlés e tárgyban következő határozatot hozott. A közgyűlés e tárgyban következő határozatot hozott. Igaz, hogy eddig megtagadtuk az általunk az országos jegyző-árvaház javára gyűjtött tőkeösszegnek központi kezelés alá bocsájtását. Hogy ezen eljárásunk indította a köz-