Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-04 / 45. szám

2.

TOLNA VÁRMEGYE.

1894. november 4.

mert úgylátszik, hogy komoly es öntudatos politikus, ki mindenkor őszinte meggyőződését fogja követni és a politikai tisztességét szigorúan megőrizni. Az ilyen férfiak politikai működése, legyenek azok bármily párton, nyereség a parlamenti és politikai életre nézve, mert a jellemes, komoly és céltudatos politikusokra a mai elvtelen, sivár és frázisokkal telített korszakban nagy a szükség, főleg a függetlenségi pártnak tehet Kossuth Ferenc hasznos szolgálatokat, az ZJgron, Meszlényi és Po- lonyi-féle elemek paralizálása érdekében.

— III. Sándor cár halála. Vóghetetlen nagy birodalmának mindenható ura, III. Sándor orosz cár, koporsójában nyugszik. Szomorú halált szenvedett, a milyen a legtöbb Eomanov házbeli cárt érni szokta. Az absolut kormányforma kérlelhetetlen képviselője volt, egyedül azt az elvet követte, hogy az orosz birodalom üdve csak a cár korlátlan teljes hatalmában van. Ha voltak is nemesebb emberi érzései, azokat az autokratikus rendszer es rosszul választott tanácsadói elnyomták benne. Az a politika, melyet III. Sándor cár követett, az emberi jogok, az emberi méltóság és a lelkiismereti szabadság rút és erőszakos elnyomására irányult és utjai vérrel és könynyel vannak borítva. A kereszténység erabernemesitő eszméit feláldozta az autokratikus cezaró papizmus rendszerének és a legszentebb emberi jogok megsértésével a legkegyetlenebb elnyomásban részesítette népét. Életét örökös rettegésben és bizalmad mságban töltötte. Az osztrák- magyar-német szövetségnek publikálása óta béke- szeretőbbé lett és aggressiv törekvésekről lemondott Oroszország. Sorsát a részvét kiséri.

A mexikói hős.

Az elmúlt napokban a napi lapok sok valót és költött dolgot írtak a gyászos véget ért, szegény Antal Ambrusról, kit a »mexikói hőst jelzővel is elláttak. Ebben igazuk is volt, mert a megboldogult egykor bizony elszánt hősiességgel és halált megvető bátorsággal kockáztatta az életét, amiért csak halála után kapott a «hős» j elnevezéssel némi erkölcsi elégtételt.

Életében bizony az ördög sem törődött vele ; itt élt köztünk, itt tengődött a városban; s kevés embernek jutott eszébe, hogy ez a szegény bolyongó, megtört ember valaha vakmerő bátorsággal küzdött idegen érdekekért s nem hozott más jutalmat magával, mint egy golyót a bal vállában, mely hű ki— Nem bánom, de azért az utolsó betűig felolvasd 1

A barát nézi a pergament, elhül és elbámul, hanem azért mosolygós arccal válaszolja:

— Eh, csak tréfa dolog. A császárnak jó kedve volt és egy csomó bohókás rébuszt irt ösz- sze. Neki persze nincs rá szüksége, azért küldi a padlásra. Hanem én meg szeretném őrizni, mint egyetlen emléket a jó császártól. Fiam, én adok neked fél messzely bort, ha itthagyod nálam ezt a kéziratot.

— Egy egész itcéért megteszem.

A páter megadta az egész itcét nagy sietve, aztán ment az egyházi átokkal a kolostor főnökhöz, az a püspökéhez szaladt vele, az meg az érsekhez. Ettől elment a hir az összes választó fejedelmekhez, azok tovább adták a seregükben, úgy hogy két hét alatt egész Németország megtudta hogy a császár egyházi átok alatt van.

A világtörténelemben páratlan esemény: egy hir szárnyra kap, elterjed minden felé, anélkül, hogy egy asszony is közre működött volna a terjesztésében.

A papok nagy tanácskozásra gyülekeztek, hogy mitevők legyenek A templomokat bezárták, a kulcsokat a kútba dobták: mától fogva ők nem miséznek, nem prédikálnak, nem esketnek. A ki mostanában elmátkásodott, az várjon addig, mig Henrik meg nem javul. Csak álljon a paradicsom küszöbén, de ne merjen belépni.

S minthogy akkor tájt sok mátkapár volt Németországban, a kik mind farsang végén akartak oltár elé állni, hát lön is nagy zúgolódás mindenfelé.

I sérőként a sírba is követte és egy mély vágást a jobb lábán, mely az idők haladtával keserves életét még kínosabbá tette !

Nem a közönséges kaliberű emberek sorába tartozott a mexikói hős! Jó családból származott; atyja egykor jó vagyoni viszonyok között élt, s városunk főjegyzője volt. Benjamin nevű fiát hegedűművésznek ismerte az 50. és 60-as évek közönsége, s a fővárosban ismert nevet vívott ki magának. — Az akkori hangversenyek ünnepelt alakjai közé tartozott. Boldizsár nevű fia színésznek csapott föl, s Tolnai név alatt a 60-as években kitűnő tenorista hírében állott, s egy időben tagja volt a nemzeti színháznak is. Egyik leányát a nagy emlékű Púpé Gyula, megyénk hírneves főjegyzője vette el, másik leányát pedig a dörgedelmes basszus hangjáról nevezetes Jeszenszky Ákos. A fiuk közt Ambrus volt a legfiatalabbik, ki az olasz háborúk idejében a közös hadseregben szolgált őrmesteri ranggal, s éppen tisztnek akarták előléptetni, midőn vakmerő módon és életének kockáztatásával .átszökött a garibaldis- tákhoz. Egy ütközet után azonban ismét az osztrákok kezébe került, mint hadi fogoly.

Várta már a halálos ítéletét, de — mint mondani szokta — csak joo botütésre változtatták a bizonyosnak vett agyonlövetést. Szerencséje volt, hogy föllebbvalói szerették és becsülték, mint kitűnő katonát és elég crudeliter ugyan, de megkegyelmeztek neki.

Az olasz háború után, midőn elbocsátották a hadseregből, az annak idején dívott toborzás alkalmával sok honfitársával együtt fölcsapott Miksa császár katonájává s a Mexikóban alakított magyar ezredben szolgált. — Itt csakugyan hősiesen viselte magát, a minek elég bizonyítéka volt az a golyó, mely a bal vállába fúródott és az a mély kardvágás, mely a jobb combjának jutott. Mint súlyosan sebesültet az ütközet után kórházba szállították és onnan hónapok múlva, mint gyógyultat bocsátották el, habár a testébe hatolt golyót kivenni nem sikerült az orvosoknak. Sok keserves hányatás után ismét sikerült visszatérnie hazájába és szülővárosában húzta meg magát.

Hogy benne sem hiányzott a művészi és költői ér, mely fivéreiben ugyan erősebben nyilatkozott, mutatja az a körülmény, hogy ő meg a kadencia- csinálással foglalkozott. Alkalmi versezeteket csinált a nép részére, leveleket és egyéb írásokat készített nekik, a mely szellemi termékeiből aztán volt némi keresete. Gyakori vendége volt a szintén megbolA vőlegények ugyan úgy beszéltek, hogy ők megélnek pap nélkül is, de valamennyi menyasz- szony pirulva tiltakozott.

Ok nem kóstolják meg a mézesheteket addig, mig a papnak be nem jelentik.

Azontúl tehát minden legény, minden mátka- sorbeli lány haragosa volt Henrik császárnak. Azon- képen a mamák is, a kik nagymamák szerettek volna lenni, meg a hitelezők, a kik nem kapják meg a pénzüket az adóstól mindaddig, a mig az az esküvő után, — át nem veszi a móringot az apósától.

Két hét alatt ezernyi gavallérváltót kellett prolongálni; a pénzintézetek a hajukat tépték.

(Hogy hogyan tépheti egy pénzintézet a haját, azt nem árulom el.)

így történt, hogy Henrik ellen fellázadt egész Németország. Klubbokban és kaszinókban egyformán szapulták ; népgyülések verődtek össze itt is, ott is és nagy hangú szónokok dörögtek átkot a császár fejére.

Az ellenzék egyre azt kiabálta, hogy mondjon le; az egykorú kőnyomatos pedig nagy büszkén hirdette, hogy a császár iránti hűség és lelkesedés most szilárdabb, mint valaha.

Erre aztán Henrik is megijedt, megcsóválta a fejét és azt mondta a magán titkárának:

Maga rántott be a bajba, most húzzon is ki belőle, ha tud.

— Oh hogy ne tudnám, hogy ne tudnám 1 kiált föl a titkár szeretetre méltó mosolylyal. írunk a pápának, hogy oldozza fel.

— És aztán biztos benne, hogy a pápa megteszi ?

dogult Bocsor Antal prépost-plébánosnak, kit minden nevezetesebb napon alkalmi verssel köszöntött föl. Persze az ő költői szárnyalása sem emelkedett sokkal magasabbra, mint Hazafi Verái Jánosé, de erre a verscsináló képességére büszke volt, s önérzetesen emlegette, hogy ő sem esett messze művész- tehetségű testvéreitől.

Érdekes epizódokat tudott elmesélni a mexikói hadjáratról, melynek különösen magyar ezrede nagyon tarka népségből verődött össze. Az élükön egy magyar gróf szerepelt mint ezredes, a legénység: pedig mind kiszolgált, tőlünk összetoborzott, vakmerő fickókból állott, kik között fegyelmet tartani nem volt gyerek-játék. Azonban elszántság és halálmegvetés dolgában legelői jártak és félelmessé tették nevöket az ellenség előtt. A többi közt egy somogyi kanászról mesélte a megboldogult Ambrus hogy annyi kihágást követett már el, hogy az ezredesük egy mars alkalmával '— a legelhagyatot- tabb mexikói erdőségek mellett — lehuzatta róla az uniformist, elvették fegyvereit, lovát és ott hagyták teljesen pőrén, hogy megszabaduljanak tőle; az ezred pedig lóháton tovább masírozott. Biztosak voltak benne, hogy ez az ember ott az ismeretlen vadonban elpusztul. Amint aztán egy helységbe értek és glédába álltak pihenőre és az ezredes szemlét tartott fölöttük, az utolsó lovas háta mögött megpillant egy pőrére vetkőzött atyafit, egy szamárnak a hátán! Megvizsgálják és constatálják, hogy ez a furcsa katona nem más, mint az ő somogyi kanászuk, akiről azt hitték, hogy azóta már a fenevadak martaléka lett. Pedig nem pusztult el a rossz csont, hanem útközben requirált valahol egy szamarat és azon utolérte az ezredet. Az ezredes aztán ezért a vakmerő stiklijéért meg is bocsátott neki és újra beöltöztette az ezredbe.

Sok érdekes epizódot tudott a boldogult, habár nem igen szokott füllenteni, s nem is igen hozakodott elő a viselt dolgaival, még ha nógatták is a mesélésre, s igy elbeszélésének eléggé hitelt lehetett adni.

A lapoknak az a hirlelése, mintha kegydíjat élvezett volna haláláig, az én tudtommal nem felél meg a valóságnak. Egy ízben — vagy 15 évvel ezelőtt — felment amúgy gyalogszerrel Budapestre a királyhoz audienciára, ahol el is fogadták a segélyért benyújtott kérvényét és kilátásba helyezték neki, hogy fog kapni valami segedelmet. De a kérvénye elintézés előtt lekerült véleményadásra az akkori szegzárdi biróhoz, aki meg azt jelentette róla,

— Természetesen! Egy kis hízelgésnek szorítunk helyet a levélben, múltkori veszekedésünket sajnálatos félreértésnek deklaráljuk, punktum.

Henrik hümmögött egy keveset, de mert jobb ideája hamarjában nem akadt, odaszólt:

— Hát írja meg. Hanem szépen legyen Írva, mert különben nem lesz foganatja.

A titkár megírta s hogy a kaligraíia is tökéletes legyen, elküldték másolni a kapucinus barátokhoz.

Azok kapva-kaptak az alkalmon: kihagytak belőle minden hízelgést, hanem a mi gorombaság véletlenül bele csúszott, azt megtoldották. A végén, ahol a titkár nagy alázatosan kérte a felol- dozást, követelő, impertinens hangra fordították a beszédet, s kereken kimondták Henrik nevében, hogy ha a pápa express nem küldi az abszolutiót, rá mennek az országára a német csapatok.

Henrik öszzecsapta a kezeit bámulatában, oly fényes kalligráfiával volt leirva a levél; hanem a tartalmát lusta volt még egyszer átnézni, — azért csak aláírta olvasatlanul. Külön staféta vitte a levelet Kómába. — Nyomatékül adtak neki százezer aranyat érő ajándékot: ennek már csak meg lesz a foganatja 1

Csakhogy a százezer aranyat még az utón elcsalta a követtől egy kalandos grófkisasszony: csak a levél maradt nála.

A levéllel pedig szépen kidobták a pápai udvarból ; az urának azt izenték, hogy még az unokáit is átok alá fogják, nem hogy őt abszolválnák.

Ennek az energikus izenetnek az volt a hatása, hogy az egész Németország megtagadta Henriktől az adót. A legközelebbi udvari vadászatokat