Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-28 / 44. szám
TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. IV. évfolyam. 44. szám. Szegzárd, 1894. október 28. ■ o.eziraioK vissza nem adatnak Í A lap szellemi részét illető költemények, valamint az előflae* tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Pél évre I Negyedévre . I „50 „. Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. A főváros és a vidék. Bámulatosan halad előre minden téren hazánk szép fővárosa — Budapest. Még alig három évtizednek előtte külső látszatával sem birt annak, hogy főváros, vagy nagy város, azóta világváros jellegével biró, hatalmas metropolissá fejlődött. A piszkos utcák helyén végnélküli fényes palotasorok emelkedtek és óriási körutak létesültek, melyeken — sőt a föld alatt is — villamoskocsik közlekednek a közönség kényelmére, a közintézetek és középületek úgy számuk, mint pompájuk tekintetében megszázszorosodtak. Mindaz, a mi újat századunk technikája megteremtett, megvalósulva található Budapesten. A tudomány, az irodalom, művészet, ipar és kereskedelem szolgálatában lázas munka folyik és összpontosul a fővárosban. Az idegen bámulva tekint szét a Nyűgöt legnagyobb városait is versenyre szó- litó Budapesten, mi pedig büszkeséggel mutatunk reá. És e mesés fejlődés és haladás minden téren első sorban és legnagyobb részt az állam bőkezűségének köszönhető, mert az állam évenként milliókat és milliókat áldoz a főváros emelkedése és fölvirágzása érdekében. Midőn azonban ezt a nagy haladást örömmel látjuk és elismerjük az államnak rendkívüli áldozatkészségét a főváros iránt, önkónytelenül is az a kérdés merül föl, váljon az állam a vidék érdekében tesz-e aránylag annyit, mint a fővárosért ? Tagadhatatlan, hogy egész Magyarország nagyon sokat haladt az utóbbi évtizedek alatt. A folytonos vasúti építések és beruházások, a folyók szabályozása, közművelődési intézmények létesítése stb. mind hozzájárultak ahhoz, hogy a vidék is jelentékenyen előbbre ment. Ámde még arány- lagosan is messze elmaradtunk a haladás gazdag gyupontjától: a fővárostól. És érezzük ezt, különösen, ha a mi szükebb hazánkra — Tolnavármegyére gondolunk. ^ Itt van mindjárt a főgimnázium sokat hánytorgatott kérdése. E város intelligens közönsége most harmadizben indított széles k,örü mozgalmat e város és vármegye százados óhajának megvalósítása: a főgimnázium érdekében. Nem hiányzott sem az áldozatkészség, sem az ügybuzgalom és már kétszer hajótörést szénvedett^minden fáradságunk. A mostani mozgalom végre kedvező eredménynyel kecsegtet és ha valami — ne adja isten — útját szegi, az csak az állam szigorú anyagi feltételein, melyeket a megvalósításhoz köt, fog múlni ismét. De ennek nem szabad bekövetkeznie, ennek bekövetkezését minden erővel meg kell akadályozni. Utóvégre is ennek a vidéknek közönsége ép olyan mértékben viseli a közös terheket, mint a főváros lakossága. Mindenütt történik előre haladás — csak mi maradjunk vissza. A fővárosban, állami segélylyel és kezdeményezésre, rohamos gyorsasággal folynak az előkészületek a nemzet nagy ünnepére — a milleniumra. Csak a két uj hid, melyet a főváros kap, milliókba kerül; e célból folynak a kisajátítások és folynak a százezrek meg százezrek a megvásárolt házhelyekért és palotákért. Mi, itt a vidéken, egy főgimnáziumot akarunk, egy szerény kis hajlékot, melyben a tudomány és műveltség igéit hirdetik és terjesztik. Azt akarjuk, hogy gyermekeinknek ne kelljen évről é^re a messze távolba zarándokolni, hogy ha templomba, a tudományok szent csarnokába, akarnak járni, azt itthon is megtalálják. Minden kellék együtt van, a mely a mi óhajtásunkat jogosulttá, követelésünket igazságossá teszi. Az, a mit mi akarunk, az jogos, igazságos és mindenek fölött hiányt és szükséget pótol. TÁRCZA. Lejtőn. A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. Selyemszallagos babérkoszorúk hevertek a szót- tópett ósdias díványon .... széthullott bokréta darabok, kinyílt thearózsák, narcisok és kaméliák nyugodtak a puszta falécén és ruhadiszitmények s pipereszerek, művirágok, selyemszalagok voltak szétszórva a puha padlózaton . .. mint egy átélt, diadalteljes éjszaka ereklyéi... és a kis ablakon át a sápadt hold sugarai a rozzant ágyon fekvő öreg arcra sütöttek, mintha a rajta lévő ráncokat akarnák megvilágítani. A méla csendet csak az öregasszony mély, fájdalmas sóhajai törték meg és mikor a reggeli hajnal első bibor sugarai tekintenek a szegényes szobába, a másik ágyban üde, fiatal arcot lehetett látni, a mely oly mélyen látszik aludni, mintha az álom egy átvirrasztott éjszaka fáradalmaira akarna enyhítő nyugalmat szolgálni! — Oh, kedves leányom, tehát megtestesültek yjBzép álmaim és reményeim, tehát te leszesz ezentúl támaszom, mert látod, te érted mennyit áldoztunk. Atyád becsületes kiskereskedő volt, és egész vagyonát arra áldozá, hogy belőled hires énekesnő legyen. Taníttatott, neveltetett, műveltetett . . . . de vágyának ő maga is áldozatul esett *. mert kis vagyonkáját rád elköltötte, csődbe került, be akarták zárni, de inkább fejbe lőtte magát, semhogy e szégyent megélje. És mi azóta nyomorban éltünk, várva az első hangversenyt, mely megváltónk leend. És megjött; képzelem, a hírlapok, hogy tele vannak e névvel: Lángos Ibolyka, — mert neked a mi szerény Yedress nevünk persze kevés volt, — oh, mint szeretnélek megcsókolni, ha volna erőm fölkelni. — Oh, bizony, nagyon földicsérnek, mondá Ibolyka önérzetes hangon, — sőt tudja édes anyám . . . gróf Tardoskőy Richárd még névjegyét is ide- adá . . . s azt Ígérte, hogy meglátogat. . . — Meglátogat, vágott közbe ingerült hangon az anya, meglátogat. . . ? Téged, a szegény Ibolykát, e szegény szobában ? — Mit mond ehhez a világ 2 — Talán már ismeretséget sem szabad kötni ? vagy talán rossznak ismersz engem, anyám ! Mit törődöm ón a világgal, és elvégre, hátha ez lesz szerencsém alapköve ? hátha Richárd nőül vesz ? * A szegényes berendezésű szobákból fényes termek lettek. A puha fabútorok helyét gobelin és bársony garnitúrák foglalták el, a puszta falakat ékes aranyozott kárpitok fedték; a padlózat parkettel van kirakva, az ablak felett nehéz selyem drapériák függnek; a finom aranykeretes tükrök alatt márvány lapu konzól asztalok állanak, és eme nagy úri termekben éli világát Lángos Ibolyka, a hires énekesnő! Tardoskőy Richárd gróf tehát csakugyan meglátogatta őt, nemcsak egyszer, igen gyakran, és hogy Ibolyka kedves társaságát ne legyen kénytelen piszkos szobákban élvezni, magához méltó módon butoroztatá be lakását. De hát ama szegény öreg asszony abból a rozzant ágyból hová került ? Hová lett a gyönge teremtés védangyala ? Meghalt. Gyönge teste nem bírta szenvedéseit, lelke pedig ama csapásokat, mit a gróf látogatása idézett elő. Ibolyka eltemetteté jó anyját és ama áldozatok fejében, melyeket a jó anya leányáért hozott, s amely áldozatkészségnek ő maga is áldozata lett, ezek fejében Ibolyka hullatott néhány könnyét és gyászolta négy hétig. Az ötödik hétben már átalakították a lakást, — mert Richárd gróf tiszteletét1 akarta tenni. És Ibolykából nagyúri hölgy lett. Nehéz selyem ruhákban és structollas Makart kalapban sétált, karja és füle tele volt rakva a leggyönyörűbb brillantokkal és rpinden ajk halkan azt sugá: ez a mi Pattink, Lángos Ibolyka! És mint tetszett ez neki, mily jól esett ez hiúságának, magát egy hírneves énekesnőnek ünnepeltetni. S ő volt valóban az ünnepelt hölgye a váci utcának,a dandyk sorba köszöntek neki; az újságírók megintervivolták; a műkedvelők hódolattal említették nevét. — Ez igy tartott a téli saison alatt. Ekkor van a koncertek ideje, ez a nagyvárosi élet legzajosabb korszaka.
