Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 34. szám

IV. évfolyam.

34. szám. Szegzárd, 1894. augusztus 19.

Előfizetési ár:

Egy évre . . 6 frt — kr.

Pél évre. . . 3 „ — „

Negyedévre . I „ 50 „

Egy szám ... . 12 „

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon.

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs :

X>r. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN.

Kéziratok viasza nem adatnak.

Á lap szellemi részét illett köz- I lemenyek, valamint az elöflze- I tések és a hirdetések is a szerkesztéséghez intézendék.

Hirdetések mérsékelten megállapított j árszabály sserint számíttatnak.

Csáky Albin gróf köszöneté.

(L. S—u.) Tolnavármegye törvényhatósága tavaszi közgyűlése alkalmából alispánunk indítványára bucsuiratot intézett Csáky Albin grófhoz.

Szép és nemes tettet követett el Tolnavármegye közönsége, mikor Csáky Albin grófnak odanyujtotta az elismerés babérját. Mert régi igazság: a mely nemzet nagyjait tiszteli, önmagát tiszteli, s a mely nép nem büszke nagy fiaira, az nem érdemli meg, hogy lángeszű férfiakat juttasson neki a sors.

Es megírta válaszát aranytollával Csáky Albin gróf.

Es megszólalt benne újra a testet öltött Ige. Mint egy apostol, ki előtt szent ügye tisztán áll, olyan magasztosan, olyan fenségesen beszél ez a férfiú . . . Olvassuk el levelét, s lelkűnkben meg fog szilárdulni az eszmék erejébe veteti hitűnk.

Mert az ideálisabban gondolkodó emberben is meginoghat ez a hit. Annyit halljuk, hogy a világon minden, minden csak érdek — sőt, hogy az eszmék raja is csak az érdekeknek aranyzománca, hogy nem is lenne csoda, ha az árral úszva, feladnék hitünket, s magunk is azt hirdetnők, hogy mert minden anyag és erő — az Ideal ködkép, melyet csapongó fantáziánk fest csak maga elé.

TÁRCZA.

Hegyek között.

A fenyvest annyiszor bejártam!

Feló hitt, csalt mindegyre vágyam,

S napfényben, szürkülő homályban A fenyvest annyiszor bejártam I

Közönyös volt, úgy vettem észre;

Lelked kitárhatnád elébe,

Nem ád irt sebre, szenvedésre:

Közönyös volt, úgy vettem észre.

Büszkén, hidegen néz szemedbe;

Sirhatsz előtte esdekelve,

Egy jó szóval dehogy felelne:

Büszkén, hidegen néz szemedbe.

Hiszek, vén tölgyes, lombjaidnak: Tudom, szeretve, várva hivnak,

Szivem nekik bizton kinyílhat:

Hiszek, vén tölgyes, lombjaidnak.

Itt gyógyulok meg, már is érzem!

A vén, mohos fák sűrűjében,

Lefoszlik rólam osüggedósem:

Itt gyógyulok meg, érzem, érzem!

BUDÁT LÁSZLÓ.

Csáky Albin gróf válaszában annak örvend leginkább, hogy megértették.

t

Es valóban — ez lehet a legnagyobb dicsősége. Mert megértettük általa az eszmék erejét és láttuk a következetesség és kitartás diadalát.

Legnehezebb az államférfiaknak következetesnek lenniök; nap nap után ott lézeng körülöttük a silány opportunizmus, s mint láthatatlan rém száz karjával fonja őket átal . . . Hány szép tehetség pusztult el ennek karjaiban ! Hány nagyhangú vezérnek vált általa rozsdássá a kardja! — — de Csáky Albin küzdött ellene és kitartott. Az ó szent hitének köszönheti Magyarország elsősorban, hogy a nemzeti ébredésnek egy uj korszaka köszöntött be, melynek eddigi alkotásait méltányolni tudjuk, de jövendő üdvös hatását még csak mérlegelni sem vagyunk képesek.

így Csáky Albin grófban olyan férfiút bir a magyar nemzet, ki sorsára óriási befolyási gyakorolt.

Az ő pályafutása fényesen cáfolja meg annak a filozófiai iskolának hírhedt tanát, mely a politikában csupán a törvényszerűséget keresi — s az egyének befolyását nem becsüli semmire, — mert Csáky Albin grófnak a szabadelvüség ügyére és igy közvetve a nemzeti gondolkozásra, a nemzeti érzésre olyan hatalmas befolyás jutott, mint még keveseknek az eszmék történetében.

TJj élet.

— A TOLNAVÁRMEGYE eredeti tárcája. —

Én nem tudom, kit hibáztassak inkább: a leányt-e, vagy a férfit?

Barna Miklós azt hitte, hogy most már megtalálta a boldogságot.

Rossz utón kereste eddig, az bizonyos.

Valami ostoba gyermekkori szerelem tovább fészkelődött szivében, mint kellett volna; persze, a kiábrándulás is annál nagyobb volt s Miklós elkeseredett minden asszonyfóle iránt.

Nem is kötött azontúl asszonynyal ismeretséget, csupán a takaritónéjával, meg néhány orfeum csillaggal. Ezekben legalább nem csalódhatik: a házmesterné minden reggel hűségesen behozza a kávéját és kisöpri a szobáját, az orfeumcsillag is hűségesen áldozza neki az idejét egy-egy ékszer, vagy pezsgős vacsora fejében. Igaz ennek a hűségét is meg kell fizetni, meg amazét is; de hát van-e asszony, a ki ingyen adná a szeretetét, vagy a gondoskodását? Nincs. Legalább Barna Miklós azt hitte, és azt vallotta, hogy nincs.

És a mikor a házmesterné azt mondta, hogy ma nem takarit, mert a sógora megérkezett, és mikor a kis chansonette énekesnő azt mondta, hogy ma nem vacsorálhatsz velem, édes barátom, mert más vendéget várok estére: Barna Miklós mindegyikbe belenyugodott.

Ezt a nagy szerepet a volt miniszter levelében szerényen a kötelesség egyszerű teljesítésének nevezi. De épen a kötelesség az a tág fogalom, mely embert és embert legjobban megkülönböztet. Ki tagadná, hogy kötelességét teljesiti az is, ki rendesen végzi napi munkáját ? — De milyen más a kötelesség fogalma nagy koncepciójú embereknél. ..

A kiben a munka az igaz ügybe vetett hittel, a nemes felfogás a következetességgel a haza javára párosul — az lehet maga előtt csupán kötelességtudó, előttünk óriási jellem, mely előtt csodálattal kell meghajolnunk.

Ha akadunk államférfiakra, kiknek szavában hinnünk nem lehet, kik mást gondolnak ma, mint hirdettek tegnap; ha látjuk az érdekek kétségbeesett dulakodását, mint válik ennek martalékává a nemzet- boldogitás magasztossága, gondoljunk ezek ellenében Csáky Albin grófra — s lelkünk hinni fog: Van Eezroe, van Gól,-*molyért harcolni kötelesség, s kitartani mellette dicső.

— Simontsits Béla vármegyénk alispánjának Osongrád vagy esetleg más vármegyék főispánjává leendő kineveztetése, — a mint biztos forrásból értesülünk — a jelen viszonyok közt nem fog megvalósulni. Hogy belügyi kormányunkat mi indíthatta pár hó előtti, egyedüli komoly jelöltjének elejtésére, ez alkalommal nem akarjuk forszírozni, de, hogy mind Simontsits Béla alispánnal, mind az érdekelt vármegyék közönségével szemben nem valami gavallérosan járt el a magyar kir. belűgy— Mégis csak jobb, mintha a feleségem bánnék igy velem. Pedig az is megtenné, biztosan tudom. Ezek legalább őszinték; az a hátam mögött csalna meg.

Könnyűnek, gondtalannak érezte magát ilyen élet mellett. Soha eszébe nem jutott volna, hogy ez nem jól van igy; a diva vacsorái ma is csak úgy ízlettek neki, mint tegnap, azt hitte, nincs gyönyörűség ezen a földön azon kivül, a mit ö élvez.

Aztán . . . hogyan is történt csak ? kondo- leálni ment egy ismerős családhoz. Évekig feléjük se nézett; az utcán, ha véletlenül találkoztak, elfordult szemrehányó tekinteteik elől. Most meghalt az apa; úgy illett, hogy hamar lerobotolja az özvegynél a rószvétlátogatást.

Elment. Kedve lett volna ugyan visszafordulni néhányszor, mit beszéljen ő egy gyászruhás, siránkozó asszonynyal ?

A látogatás hosszabbra nyúlt, mint tervezte ; nem az özvegy kedvéért, a ki csakugyan egyebet se tett az egész idő alatt, mint sóhajtozott, hanem a leánya miatt.

Jolánka még nagyon is gyerekleány számba ment, mikor utolszor látta; hogy megnőtt, hogy megszépült néhány óv alatt! és milyen okosan, milyen kedvesen tud elbeszélgetni! Az egyik percben azt hinnéd, hogy csupa ész, csupa okosság, meg tudás ez a lány; a másik szavából azt hihe- ted, hogy szive is van, áldott jó, melegen érző szive.