Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-05 / 32. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1894. augusztus 5. olyan a munka. S ez talán nem is lehet máskép. Mert mi mindent kellene tenni egy községi vagy körorvosnak, legalább menynyit kívánnak tőle ? ! Így, ha lelkiismeretes, el kell hanyagolnia privát praxisát, akkor pedig abból a nyomorult fizetésből meg nem él, — ha pedig mondjuk elég lelkiismeretlen, de azért elvégzi a napról-napra szaporodó irodai munkát, a töméntelen statisztika gyártást, megír naponta egy-két ingyenes, vagy 50 krajcáros receptet, — mert a szenvedő emberiségnek jóformán ez a része jut az ö gyógykezelése alá, bizony jól megfontolva a dolgot még csak nem is vádolható hivatali hanyagsággal s az ellenőrző felettes hatóságnak is szemet kell hunynia oly dolgok felett, a melyek talán a jobb fizetés nyújtása esetén súlyosabb besszámi- tás alá esnének. Legelsőben tehát a községi és körorvosoknak megfelelő dotálásáról kell gondoskodnunk. Ha fizetést és nem alamizsnát adunk, akkor aztán lehet lelkiismeretesség követeléséről s kötelésségekről beszélni. — Természetesen az ebből eredő terheket teljesen a községek vállaira hárítani sehogy sem lehet. Közegészségügyünk elárvulásá- nak éppen abban rejlik e legfőbb oka, hogy az állam nagyon keveset vállal magára a naponként szaporodó kiadásokból. így például a fővárosnak egyetlen egy olyan kórháza sincs, a melyet az állam állított volna fel, s a betegápolási költségeket, kivévén egyes fertőző betegségeket, maguk a vármegyék fedezik, tekintélyes adóval róván meg ezen a cimen az amúgy is megterhelt lakosságot. Némely szegényebb vármegyét majdnem a tönk szélére juttat ez az évi 5%-ig fokozható megadóztatás. — Itt az ideje tehát a betegápolásiköltség-ügynek országos rendezésére, — ennek, valamint a községi és körorvosi intézménynek államosítására. Igen, az orvosi kar tekintélyes részét ki kell szabadítani megalázó, elkedvetlenítő helyzetéből. Mert micsoda anomália az, hogy a községi orvos — mondjuk kitűnő diplomájával a zsebében, mintegy alárendeltje. legyen a község, tudatlan — s a közegészségy fontossága iránt halvány sejtelemmel is alig — dicsekedhető birájának. — Neki ugyanis rendelkezési joga nincs, csak javasolhat, a melynek teljesítését a község feje, ha akár hanyagságból, akár csökönyösségből vagy pláne ellenszenvből és rosszakaratból elmulasztja, bizon még is csak az orvost terheli leginkább a felelősség, mert ó az egészségügyi tanácsadó s mért nem keresett orvoslást felsőbb hatóságánál ? Mintha a hetek múlva nyert legfényesebb elégtétel is kárpótolhatná talán a megtörtént mulasztásnak káros következményeit ? A közegészségügyi törvények és rendelkezések végrehajtásánál fő a pontosság, lelkiismeretesség s a gyorsaság. Önálló hatáskörrel kell azért a községi és körorvost felruházni; felhatalmazni, hogy saját felelősségére cselekedjék. Felügyelete alá helyezni a községi szülésznőket, a minek üdvös eredménye, különösen olyan helyeken, mint az egykeség bűnében szenvedő Sárköz, nem maradhat fényes eredmények nélkül. Felelősséggel ne tartozzék másoknak, csak saját lelkiismeretének, a járási és vármegyei főorvosnak, a mely állásoknak teendőit, hatáskörét szintén szabályozni s fizetési tekintetben is újból rendezni kell. Igen, a közegészségügyi állapotok rendezését ott kell kezdeni, a hol az a legelhanyagoltabb és legrendetlenebb, a: községeknél. Csak ezen az alapon építhetünk tovább. E nélkül azt az elől említett nyitott sebet az orvosi kamarák szépség flast- roma csak elfedheti, de be nem gyógvit- hatja soha 1 ___________________ —.— Sz egzárdi társadalmi élet. Csak úgy repülhet magasba a madár, ha szárnyain rendben vannak tollai. Ha az egyiknek vitorlája nem gátolja a másiknak mozgását, hanem a természet ujjmutatása- ként közös erővel működnek — nem egymás ellen, de egymásért, sohasem hátra,' hanem, mindig együtt és előre . y* *. I A társadalom is ilyen szárny. Sokszínű tollak vagyunk rajt’ mi emberek — s ha a szárny röptéből a földre zuhan, vagy épen a röghöz láncolja tehetetlensége — okai annak csak mi vagyunk, hogy nem akarunk közös erővel, közös akarattal küzdeni. Régóta tanulmányozzuk társadalmunkat. Bátran merjük állítani, hogy alig van az országban kis város, melyben akkora lenne az intelligencia, mint Szegzárdon, hanem nálunk csak kasztok, klikkek vannak, de egységes társadalom, az nincsen. Az egyetlen hely, a hol az intelligens úri osztály egybegyül, az a kaszinó, ez a tiszteletreméltó egyesület, mely több mint félszázad óta tölti be nemes hivatását. Ámde ki tagadná, hogy a társadalmi élet valódi hőmérőjét nemcsak a mai szervezetű kaszinókban kell keresnünk. Ki ne gondolna rögtön arra a fényes szerepre, mit korunk társadalmában a nők játszanak, arra a nemes misszióra, mely a nőknek jutott osztályrészükül ? Napjaink anyagias irányzatában honnét merit a férfi idealizmust, ha nem a női lélekből — hol találja fel legnemesebb élvezetét, ha nem a finom kedélyű nők társaságában ? És valljuk meg, Szegzárdon a családok exclusiv érintkezésén kívül alig van alkalom, hogy az intelligencia találkozhatnék. Igaz, a bálok . .... Nem akarlak körül vezetni, szives olvasó, a teremben. Milyen ismeretlenek itt az emberek. Minden csoportnak meg van a külün jellege — egyik alig érintkezik a másikkal . ösoda-e hát, ha mulatságainkon hiányzik a fesztelenség, a mely a vidéki életnek legkedvesebb bája — hiányzik az összetartás, mely a társasélet kellemességének az alapfeltétele ? Megpendítettük e lapokban a „Garay társaskör“ eszméjét. Meg nem cáfolt, sőt Egyedül a dölyfös özvegy grófnőnek nem tetszett a derék ifjú; mert ő észrevette, hogy e rangon aluli ember szemeit föl merte emelni Sarolta grófnőre. * # — Tehát holnap reggel utazik vissza a fővárosba? kérdezte Vilma grófnő a távozni készülő fiatal orvost. — Igen grófné, holnap reggel — adá feleleletül az ifjú, mig szemei kérdőleg nyugodtak a szép Sarolta grófnő arcán. Vilma grófné tudta, hogy szép húga viszonozza azon érzelmeket, melyet gyermekkori játszótársuk iránta táplál és alkalmat akarván nekik adni, hogy az elválás előtt pár szót négyszemközt válthassanak, igy szóit: — Az útra néhány rózsaszálat adok önnek — és azon virágágy felé sietett, melyben számos rózsatő virágzott. — Tehát nincs biztató szava részemre grófnő ? — kérdi szomorúan az ifjú, miközben Sarolta kezét gyöngéden megragadta és arra könnyed csókot lehelt. — Nincs, kedves barátom, nem szabad lennie — válaszolá a szép lány, miközben nagy könnyek tódultak szemeibe. — Akkor megszűnt célja lenni óhajtásaimnak s ezentulra kizárólag fiúi s orvosi kötelességeimnek élek. — Tegye azt, kedves barátom; ön legalább vigaszt nyer a férfias munkában; mig én------Én anyám gőgjének áldozatul esem. így búcsúzott el örökre egymástól két egymásnak teremtett, egymást szerető nemes lélek, hogy óletök további folyamán szaporítsák a boldogtalanok rengeteg nagy számát. * * * Két héttel később a „Hivatalos lap“ közölte, hogy a Valpóy grófok Ősrégi kastélya a hozzátartozó birtokkal és mindenféle beruházássalegyütt árverés alá kerül. Julius végén azután azt olvashattuk a hírlapokban, hogy a szépségben, kellemben és szellemben gazdag (ezúttal nem fillentettek az újság irók) Valpóy Sarolta grófnő férjhez ment a dúsgazdag Bandov Fedor báróhoz, aki oroszléte dacára imádja a magyarokat. Az persze nem állott e hymen hírben, hogy Fedor báró egy csúf, kiélt aggastyán. Szegény Sarolta nem birt bátorsággal édes anyja kemény parancsának ellenszegülni. * sjs í Két óv múlva tavaszszal egy mellbeteg, asz- kóros nő bicegett San Eemo sétányain, akiben alig ismerhetni föl a még rövid idő előtt egészségtől duzzadó, tündérszóp Sarolta grófnőt. Ugyanazon év őszén, a mirigy vész áldozatául ragadta a jeles orvost, Érdy Sándort is. Könnyen halt meg, nem csatolta őt, aki időközben koros szüleit elvesztette, semmisem a földi élethez. * Özvegy Valpury grófnő azonban még mindig gőgösen állítja: „az ember a bárónál kezdődik! Mindenik leányomat „emberihez adtam nőül! Szegény gőgös asszony 1 Gróf Pongrácz Vilma. .A. (3-olgoth.á.n.. Azt se tudom voltakópen, milyen utón és módon rokonom; hanem az kétségbevonhatatlan tény, hogy ő nagyon tartja a rokonságot s valahányszor rám szorul, mindig előhozza a közös családfánkat. Mondhatom, nem igen örülök az ón családfámnak, ha ilyen emberekkel hoz össze, Vidéki ember, amit még meglehetne bocsátani, ón legalább nagyon sok derék, okos úriembert ismerek, akik közül legtöbb jóval többet ér, mint mi pestiek: hanem az ón emberem épen nem tartozik az ilyen derék urak közé. Bécsben járt valami hatszor, Pesten ebben aZ évben még csak nyolcadszor volt fenn (oh egek, mind a nyolcszor ón voltara a kalauza), hanem azért olyan jámbor, együgyü képpel bámulta a fővárost, mintha soha életében a faluja határát át nem lépte volna. A villanyos kocsik még mindig megoldhatatlan problémák előtte, s ma is az ördögöt gyanú-
