Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-08 / 28. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. 1894. Julius 8. ház, a költő emlékét megörökítő Garay szobor létesítését, felállítását, — szivünkre téve kezünket, teljes nyugalommal odaállhatunk azok közé a vármegyék közé, a melyek az ezredéves emlékünnepély ragyogó reggelén örömsugárzó arccal, mint egy győztes hadsereg — lépkednek el a művelt világ szeme előtt, hirdetve a magyar faj életrevalóságát, műveltségét, haladását s kiállva a legkeményebb, bármily szigorú kritikát. És mintha ez a fönséges ünnep még- HSSHi lenne teljes, mégis, mintha arról az impozáns kiállítási pavillonról, a melyet ez a mi derék vármegyénk minden téren való haladásáról tanúskodva emelt és bemutat a nagy ünnepélyre, mondom mintha ennek a pompás épületnek csúcsáról hiányoznék valami, talán csak a zászló, — talán csak egy karcsú, magas torony, vagy több, mintha hiányoznék maga a tető, mintha a hatalmas falak lennének még meg, csonkán meredve az ég felé, hirdetve a pompás épület leendő szépségét, de hirdetve egyszersmind — befejezettlenségét! Egy név, egy alak, egy eszme kimaradt Tolnavármegye milleniumi hálaáldoza- tából s a ki honszerző Árpádnak az Ígéret eme Kanaán földjét megmutatta, ki Rákóczyt, Széchenyit, Kossuth Lajost, majd Deák Ferencet s a többi félistent küldte s népe megváltására ide vezényelte, szemlesütve áll majd, ha ezt a szép Magyarországot szebbé, modernebbé, teljesen újjá, szabaddá átalakító eszmék első magvetőjét elfeledni látja. Ez a név, ez alak, ez az eszme : Be- zerédj István. Magyar nép, te, ki az életnek, születésednek oktalan állattá sülyesztő jármát hordtad századokon, de ki ma szabad vagy, én beszéljek neked e nemes alakról, ki előbb álmodott szabadságodról, miként te magad ? 1 A ki nemcsak legelőször hirdette, hogy az emberi méltóságnak, az akarat szabadságnak fel kell szabadulni az állati önkény szégyen igájából, hanem ki téged, te jobbágy — ma erős nép — akkor csak pária — legelsőben tett urává akaratodnak s földednek, amelynek hajdan csak zsellérje, napszámosa voltál; ki könnyített terheden s megváltott már azelőtt, mielőtt az általános szabadság hatalmas órája ütött volna, ki mint nemes, legelőször lett nemessé e hazában, — mert szive nagyobb volt mint előítélete, lelke forróbb, hazaszeretete égetőbb, előrelátása bölcsebb, mint koráé 1 Tolna vármegye közönsége, ki a múlt heti önmegadóztatásoddal olyan hatalmasan előre vitted a nemzeti kultúra ügyét, én beszéljek neked arról a kolosszális férfiúról, ki már ezelőtt ötven esztendővel merte hirdetni a közteherviselés ma már általános elvét, a mely a mai modern Magyarország támasza, alapja; ki szembe mert szállani az akkori közvélemény, a rendi alkotmányt védő nemesség zugó haragjával, volt bátorsága az előjogokkal — a jogokat szembeállítani, volt bátorsága bedobni az üszköt az úrbéri rendszer avult viskójába, mert tudta, hogy szebb, maradandóbb épül majd a helyén ! ?' Én beszéljek neked arról a hatalmas férfiúról, ki az 1844-iki országgyűlés után, hol nagy küzdelem után ugyan, de leszavazták, nemes létére, itt e vármegye zöld asztalánál, éppen azon a helyen, a hol a múlt héten a vármegyei törvényhatósági bizottság tette, — beállt önkéntes adózónak ! ? — Hallatlan eset volt ez! Mint a megbolygatott méhkas zudult fel a nemesi közvélemény. Tűrnie kellett gúnyt, csipkelődést s óh, hogy fájhatott hazafias lelkének a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István kemény ítélete, a ki ezt „az eljárást a pisztoly idő előtti elsütésének nevezte el ? /“ S én beszéljek e nemes emberbarátról, ki általános humanitárius elveinél fogva ellene volt még a halálbüntetésnek is! ? — Én beszéljek a magyar selyemtenyésztés első úttörőjéről — s én beszéljek ennek az áldozatkész Toluavármegyének az ő nagy Bezerédjéröl és éppen most, a mikor száz számra állítja fel kisdedóvodáit, a nemzeti eszme csirájának, a magyar nyelv terjedésének eme melegágyait? hiszen ezeknek az áldásteljes intézeteknek is ő fedezte fel előragyogó csillárok szinte kápráztatták az ember szemeit. A méltósága olyan hajlott, hosszú kanapé félén feküdt, a milyenre a férje ülni se tudna. Csöngetett. Egy liberiás inas lépett be. — Jean, jelents be a tekintetes urnái! — Parancsára méltósága. A bejelentés pedig abból állott, hogy Jean kihajtotta a komondort s kinyitotta az ablakokat, hogy a szüzdohány füstje kitakarodjék, mert a mól- tóságos asszony elájul a komondor horkolásától, meg a nagy tajték pipa füstjétől. Még igy is be- pacsulizott csipke keszkenőjét tartja szüntelen az orra előtt. — Jancsi, már megint megzavarod nyugalmamat? — szokta volt mondani a tekintetes ur a Jean inasnak s haragosan eresztgette a nagy pipa utolsó füstkarikáit s kezeit zsebébe téve, nevetve várta a feleségét. — Nos mi baj van a kréta körül Marcsa ?! — Kréta ? hát használok én krétát ? Azután meg hányszor megkértem, hogy engem Mariannák nevezzen! — Már csak csattanósabb a Marcsa! Nos, hát mi nem szuperál? Mert ha nagy ritkán belebotlasz az én tuszkulumomba, hát mindig tudom, hogy félre ver a harang. —*De kérem, ne beszéljen ily parasztos cifrasággal ! — Bökjed hát ki már no. Mi kell, vagy mi volna jó. — Tél van! — Azt nélküled is tudom asszony ! — Ilyenkor táncolni szokás 1 — Azt, ha nem mondod is, tudtam ! — Minden tisztességes família megfelel társadalmi kötelességének és ilyenkor rendez egy estélyt. — Ezt már nem tudtam ! Én is tisztességes família vagyok, tehát én is akarok estélyt rendezni. — Bezzeg ezt sem tudtam eddig. — De most már tudja, nemde ? — Tudom, tudora, csak azt nem tudora, mi szükség nekem ezt tudni! — Csak azért, hogy tudja, hogy mi egy fényes, egy elegáns estélyt rendezünk, a melyre meghívom a vidék előkelőségét s amelyen ön, mint háziúr, persze frakkban fog megjelenni. — Kedves feleségem, erre csak az a megjegyzésem, hogy először is tagadom, hi mi ily fényes estélyt adjunk, másodszor tagadom, hogy én az estélyen mint háziúr szerepeljek, harmadszor frakkot egyáltalában nem veszek fel, elsülyednék szégyenemben azokban a fecskefarkokban! — Ej tudja is ön, mi illik ? Ez estélyt meg kell tartanunk! hiszen az egész vidék magasztalni szőr a hazára nézve oly végtelen fontosságát, az ó ragyogó, fényes lelke vette észre legelőször, hogy a nevelésügy, lelki finomságnak, a hazafias eszmék beszivásának milyen hatalmas előiskolája mindenik óvoda! Magyar nép, magyar nemzet nem feledted még te el őt, mert nem feledheted el! Ki jelen nagyságod fundamentumához az első köveket hordta és lerakta, élni fog örökké! Igen él, mert hiszen az ö lelke fényes álmai is megvalósultak, egy alkotásra szerencsésebb pillanat, a közszabadság, közteherviselés, az egyenlőség, testvériség alapjára rakta le a magyar alkotmány és a magyar állam mai fönséges épületét. Minek beszélnék én tehát neked arról a fényes alakról, akit látsz, a kinek eszméin ma is lelkesülsz, akinek lelke ott ragyog a szabad haza minden szabad polgárának szivében. — Figyelmeztetni akartalak csupán, nem kötelességedre, mert azt tudod, hanem csak arra: siess, mert elkésel! Szobrot nem a halottnak, hanem az örökké élőnek emelünk; szobrot tehát annak, ki a magyar haza örökéletre keltése által maga is az örökkévalóságé : vagyis halhatatlan ! Tolnavármegye'kicsiny, az idő rövid; de a nemzet nagy, hatalmas; tegye meg tehát azt, a mit mi kicsinyek meg nem tehetünk. De a kezdeményezés a mienk legyen, hisz a mi szivünkhöz állt mégis legközelebb ! A milleniumi ünnepséget előkészítő országos bizottság szeptemberben fog összeülni. Ótt kell kopogtatni, ott kell zörgetni egy hatalmas indítvánnyal ! Bezerédj neve történelmünkben súly, tekintély, fényesség, szereplése fontos, örökké emlékezetes, az ezredév ünnepségeit előkészítő bizottság tehát, hogyha helyi, de országos érdekű momentumot keres a nemzet nagyságának, dicsőségének hirdetésére, alkalmasabb, nemesebb, igazabb tárgyat, alakot, eszmét nem találhat, mint: Bezerédj István, az első jobbágy szabaditó, az első nemes közteherviselő örökéletü fönséges alakja 1 Bodnár István. fog, beszélnek rólunk, foglalkoznak velünk 1 Előkelő családokkal összeköttetésbe lépünk, hogy is ne 1 — Ezt ön nem tilthatja s nem tagadhatja meg 1 — Dehogy is nem! Kereken megtagadom. Az én házamban, az én rovásomra nem mulat senki! Másnak legyek a bolondja ? Aki táncolni akar, az menjen bálba ! — De a világ! — Az igaz! A világ! Azokért az éhenkórász gavallérokért, meg a csélesap udvarlókórt én költekezzem, fáradozzam ? Olyan nincs! Az én házam nem korcsma, ón senki ember fiáért nem teszek bolondot! Persze drága ruha, uj bútorok, cigánybanda, pirospünkösd vasárnapi vacsora, isten tudja még mi! Yan jó dolgom, ilyet elkövetni! A búzának nincsen ára, bor sem termett, az adó nagy, az étel méreg drága 1 Nem biz a feleség! — De István! — Még ha Pistának mondasz se! — Igazi gyalázat 1 Én nem is vagyok felesége, hanem rabszolgája! Csak ön parancsol, ön tesz, az én szavamra mitsera ad! De ez egyszer nem fog győzni. Elég volt eddig 1 Fellázadok, nem engedelmeskedem, érti, nem engedelmeskedem, megtartom a bált ! — De kardos asszony lett belőled Marcsa 1 Megtartod ? Nos hát akkor, ha akarod, csak tartsd meg a bált!
