Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-20 / 21. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE 1894. május 20. Miből élt Kossuth Lajos a külföldön? A magyar Cato sem maradt ment a rossz emberek marásától. Politika-e vagy az irigység volt ennek rugója, mely elsápad még saját honfitársa nimbusának láttára is, sőt annak növekedtó- vel tajtékzó dühbe tör ki, — vagy az az általános sors, mely a világtörténelem tanúsága szerint az emberiség minden nagy emberét kisebb-nagyobb mértékben tőviskoszoruval jutalmazta, ki tudná azt most már biztosan eldönteni ? De az tény, hogy éppen az alkotmány helyreállta, a 67-iki kiegyezés után kezdett az az emberi jelzőkkel eléggé meg nem bélyegezhető aljas rágalom útra kelni és az ország lakosainak minden rétegében elterjedni, hogy midőn Kossuth Lajos 1849-ben a haza határát átlépte, magával vitte az ország összes arany és ezüstpénz készletét 1 S ha e kósza hir, ez a rettenetes gyanitás még csak a köznépnél talált volna hitelre, melyet ős idők óta jellemez Vergilius mondása : „Quid non mortalia pectora cogis, auri sacra fames 1“ (Mire nem veszed rá az emberek keblét, te szent arany szomj 1) De nemcsak idegen nemzetüeknél, hanem lenn a magyar alföld tősgyökeres magyar népének legintelligensebb, legelőkelőbb emberei is arcpirulás nélkül terjesztették e hirt, a függetlenségi párt ellen rendes argumentumnak használták ; azt a nagy lelket, ki a haza polgárait egyenlővé tette, ily rút hálátlansággal illették 1 Pedig annak a nagy embernek 45 évig, tehát majdnem félszázadon át számkivetésben töltött mindig egyforma puritán élete legnagyobb cáfolat volt ama rágalom ellen 1 de hát az elfogultak vakok, a kik látva sem látnak, legalább az igazságot nem látják 1 És ha e hit csak egy körre szorítkozott volna e hazában ! De átlépte a határt, eljutott az ősz kormányzó füléhez, kinek nem volt elég a hontalanság kinja, hanem még azok is marczan- golták nemes szivét, kikért egész életén át küzdött, kiket szabadokká tett, s a kikߣt=-©}vSsztette--------LlláŰCtí halíjíí f'Sőt nem elégedtek meg a rá galom fegyvereivel, hanem egy időben a társadalom minden rétegéből a levelek özönével ostromolták, hogy adja vissza pénzeiket, miközben sokan nem átallották még a szemrehányások és ocs- mány kifejezések sarával is dobálni azt az embert, kit a külföld is mindenkor a legnagyobb tiszteletben tartott, s a független Italia büszke volt, hogy ő fogadhatta kebelére! Hiába tiltakozott Kossuth leveleiben annyiszor, hogy szegény ember ! Ily körülmények után azt hiszem nagyon érdekes lesz minden magyarnak tudni, (főleg a kiben még a gyanú árnya megmaradt volna), hogy miből élt Kossuth félszázados számkivetése alatt? Az most már történeti tény, hogy Kossuth Lajos az ország pénzét nem vitte, sőt nem is vihette magával 1 Mikor ugyanis Duschek 1849-iki magyar pénzügyminisztert Bécsbe vitték, hitelesen bizonyította, hogy Kossuth menekülésekor még hátralékos fizetését sem fogadta el, hanem zsebeiben 1000 db aranynyal hagyta el hazáját! hogy Kossuthnak alkalma sem volt az állampénztárból készpénzt vagy bankjegyeket vinni magával, mert, Duschek maga mondta, az ő ellenőrzése nélkül pénzt egyáltalában nem folyósítottak! — Tehát éppen annyi pénze volt, hogy az idegenben egyelőre fedezhette költségeit. De hét azután honnan szerzett pénzt ? Erre nézve ő maga mondotta meg forrását, éppen egy óv előtt, midőn nála jártunk, s még oly üde, egészséges volt, hogy nem hittem, miszerint egy év múlva már könyeimet hullatom arra a beszédes arczképre, melyre sajátkezüleg irta fel nevét I Közvetlenül, szó szerint nem mondotta ugyan ki, de a mint a sorok között lehet olvasni, úgy lehetett is megérteni, s következtetésében megerősített Aulich titkára is, kitől e dologról kérdezősködtem. Beszélgetése közben ugyanis a következőket mondotta: „Amerikában 600 beszédet tartottam s bár nem volt időm a néppel társalgási viszonyba lépni, mégis beszédeim alapján jogot formálnak hozzám s polgártársuknak tartanak. Beszédeim közül több az angol anthológiákban van közölve, ennek alapján tartanak engem honpolgárnak.“ E beszédeket, mint azt most is hírneves utazóink teszik, belépődíj mellett tartotta; ismerjük az angolok és amerikaiak lelkesedését Kossuthért, s elképzelhetjük, hogy minő tömegesen keresték föl, s mily dúsan jövedelmezhetett egy-egy előadása. Már most csak egy általános megfelelő összeget vegyünk fel egy alkalomra, és ^kgjan^efi-járzáirfithat- -hstälmar tökét biztosított ez a magyar dicsőséget a tengreken túl hirdető nagy hontalannak. És Kossuth még ezt sent fordította a maga jólétének emelésére, hanem a magyar ügyre, az emigrációra és társainak fölsegélyezésére fordította (kétszázezer franknál többet!) Kossuth diadallal tért vissza Londonba és a legjobb reményekkel. Ámde III. Napoleon állam- csinyje tétlenségre kárhoztatta. A politikai helyzet e változása a legnagyobb anyagi zavarokba sodorta Kossuthot, úgy hogy még a neje által otthon megtakarított utolsó filléreket is igénybe kellett vennie. Nemsokára oly nyomorba jutott, hogy már a legközelebbi napok betevő falatja sem volt biztosítva mert tudta ő jól, hogy az ő tiz éves menyecskéje nem idegenkedik a támadó seregtől. Csakhogy a férj igazán süket volt és vak, mert az udvarlók nagy seregéből még csak párbajra sem hitt senkit. Utóbbi időben a menyecske iránt egy uj udvarló kiváló figyelmet és előzékenységet tanúsított; gyakran tett látogatást nála, sétált vele és természetes, hogy a város nyelve, a pletyka rögtön kósza híreket hordott róla világgá. Hanem szó ami s?ó, Homoki Homoky Alfréd, az uj imádó, csinos elegáns fiatal ember volt és amellett még I. osztályú fogalmazó is. Már most igazán kezdték a fejüket csóválni, hogy ezt a viszonyt a férj eltűri. Hát nem szereti szép nejét ? De hiszen a férjnek, ha nem szereti is nejét, még is illik féltékenynek lenni. Az igaz, hogy Juliska nagysám volt a házban az ur, mert 60.000 frt hozományt hozott, de hát a férj .. . mégis csak férj. Ha emlegették előtte a sikkes Alfrédet — mosolygott egyet. Egyáltalában nem mutatott semmi — othellóit. És a menyecske csak tovább szőtte az uj ismeretség rózsaszínű fonalát. Tetszett neki az elegáns ifjú, hizelgett hiúságának, midőn az ábrándos fogalmazót lábai előtt térdre hullva látta és ömlengő szavait hallgatta. — Szeretem önt asszonyom, amint érző kebel csak szeretni tud. Mióta megláttam, elrabolta álmaimat és ébren is csak kegyed felől álmadozom. Mondja, szivem angyala, tudna-e engem szeretni, oly melegen, oly igazán, mint én kegyedet ? Tudna-e szerelmünknek áldozatot hozni 1 ? Örömtől sugárzó pillantást vetett a térdelő ifjúra és kacér mosolylyal feleié: — Igen, édes Alfréd 1 Két szerető szív fölismeri egymást, szeretem önt, hanem, ha drága fér jem, aki engem bolondulásig szeret, megtudja viszonyunkat, mi lesz belőlünk ? Hanem azért Alfréd tovább udvarolt a bájos szirénnek. És nem minden reménye nélkül a sikernek, mert a bájos menyecske egyre nyugtalanabb lett, ábrándos, epedő és a férj is észrevette, hogy menyecske feleségét valami kedves baj érhette. Sejteni kezdte, hogy Alfréd ur valami különös hatást gyakorolhatott nejére, mert csak puszta említésénél is valami kéjes tűz villant ki szemeiből, halvány arcát bizonyos ingerlő pir borította el. A lépcsőn lemenet, a férj egy Ízben a szobaleány kezében egy levélkét pillantott meg. Kötelességének ismerte a nejének címzett levélkét fölbontani. Ebben nincs indiszkréció. Felbontja . . . olvas . .. „Imádott asszonyom 1 Ne gyötörjön tovább, mert megöl a vágy. Ma 4 órakor, várjon el, boldogítson otthon az ön édes csókjaival, hogy Ízleljem bíbor ajka mézét, hogy lássam gyöngysor foga gyémántjait, hogy simuljak fekete haja hullámaira. Alfréd.“ családja számára Midőn angol barátjai valamikép erről értesültek, egy parlamenti tag indítványára aláírások utján akarták anyagi helyzetét fölsegél- leni. Kossuth büszkesége ezt nem fogadta el, de kijelentette, hogy ha becsületes munkát biztosítanak neki, arra készséggel vállalkozik. Ekkor egy angol képviselő arra szólította föl, hogy tegyen ismét felolvasó körutat. Kossuth elfogadta az ajánlatot. 1852-től 1857. év végéig lakott Londonban és minden évben két felolvasó körutat tett. Felolvasásai résziut politikai termeszetüek voltak, részint tudományos kérdésekről szóltak. Mindjárt első körútja alatt, mely két hónapig tartott, közel százezer frankot keresett. S ha hozzávesszük, hogy mint kitűnő hírlapíró is cikkeivel szép keresetet biztosíthatott magának, láthatjuk, hogy kényelemben, anyagi gondok nélkül élhetett, s ezert vehetett magának oly kényelmes villát is, midőn Italiába költözött, minő a Oollegno al Baraccone-i volt. Itt éldegélt csendesen, el vonultán a világ zajától Kossuth, mig újabb csapások nem sújtották azt a nagy embert, ki egész életében mások bol- dogitásán fáradozott. Meghalt az ő Mikes Kelemené, Ihász Dániel is, ki az utolsó perczig megosztotta vele a száműzetés égető kínjait. Oda hagyta hát a csendes mezei lakot, Turinba költözött, eladta baracconei villáját, s ennek árát egy jóhirü bankban helyezte el. Ámde a bank váratlanul megbukott, és Kossuth tőkéje, öreg napjainak biztosítéka is oda veszett. Fiai, kik jómódban éltek már ekkor is, szívesen gyámolították volna, de atyjuk oly önérzetes maradt, hogy még fiaitól sem fogadott el semmit 1 Pedig Kossuth ekkor már 79 éves aggastyán volt. Elhatározta tehát, hogy ugyanazon gyámolhoz folyamodik, mely eddig is nemesen eltartotta: tollához, és megkötötte az Athe- neum társasággal az alkut emlékiratai _kiadására. ~Á -Sttgy eÁ egész Európa figyelmét felkeltő mű csakhamar napvilágot látott, és az agg szerzőnek ismét önérzetes kenyeret és kényelmes otthont biztosított. Midőn ez a honorarium is fogyatékán volt, akkor — hisz mindenki tudja, mert ez évben történt — eladta nagybecsű könyvtárát 16 ezer forintért Eötvös Károly és társainak, melyet — fájdalom — maga már nem vett igénybe, de biztosította vele öreg napjait imádott nővérének, élete alkonya őrangyalának, Ruttkaynénak 1 íme a számadások nyitott könyve, melyből mindenki a napnál világosabban olvashatja, miből élt Kossuth Lajos a külföldön, s hogy bizony egyetlenegy honfitársának a krajczárját sem ragadta el. Nem hiába mondotta oly önérzetes hangon a múlt évben is, midőn nála jártunk, egyik társam kérdéA férj mélyen belenézett az ambra illatú levélkébe. „Bíbor ajkak ... gyöngysor fogak ... fekete hajak — mormogá és — mosolygott. Visszaadta a levélkét. — Vidd asszonyodnak — mondá és maga is visszasietett lakásába. Azután belépett nejebudoárjába. Lábujjhegyen lépett be s mint a tolvaj, óvatosan körültekintett, azután odasietett a toilett asztalkához s miután néhány percig mohón kotorászott, egy kis motyóval kezében, ép oly óvatosan, mint jött, kiosont. Juliska örömtől sugárzó szemekkel olvasta el a levélkét és budoárjába sietett toilettet csinálni. Pongyolában lépett a toilett asztalhoz, belenyúl egy fiókba ... és kétségbeesetten fölkiált. „Szent isten, ki volt itt 1 ?“ Körül futkos a szobában, keres a szekrényekben, az asztalon, mindenütt, végre ledül a pamlagra és kétségbeesetten kiált fel: „Ha Alfréd most jönne 1“ Alig ejti ki e szót, a kilincs mozdul ... az ajtó nyílik . . . Alfréd belép, megáll, a pamlagon heverő hölgyet merengve és csodálva, felkiált: — Hogyan ? kegyed az asszonyom ? 1 — — Aztán egyet fordul és. — megszökik. — — — A kegyetlen férj, elvitte hamis gyöngysor fogait, fekete haja festékét, arca púderét és karcsú miderét . . . Még keble báját sem hagyta ott. Gróf Almaviva.
