Tolnavármegye, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-22 / 17. szám
1S94. április 22. TOLNA VÁRMEGYE. 3. Zala-Egerszeg város a 40 ezer forint építési költségen felül évente 5 ezer irtot ad főgimnáziumára, s az előbbi összeget amortizacionális kölcsönnel fedezi, az utóbbit pedig pótadó alakjában szedi be. A vármegye szintén évi 5000 írttal járul a főgimnázium fenntartásához, és igy összesen közművelődési pótadó cimen r/2%-et áldoz, a hiányzó évi 1000 frt pedig Zalavármegye nemesi (insurrectionális) alapitványából kerül ki. Ezeket a feltételeket úgy a város, mint a vármegye közgyűlése változatlanul magáévá tette; ki van vetve már a megkívántaié pótadó is s Zala-Egerszeg város és Zalamegye áldozatkészségéből nem sokára megnyílik a tudomány, a nevelés ügynek ott is oly óhajtva várt temploma. Mi sem csüggedhetünk, mi sem kétsé- geskedhetünk tehát. A fenti példa csak buzdíthat, bátoríthat. A nálunk területre és népességre nagyobb vármegyének ugyanis 1727o Pótadót kellett kivetnie, hogy az általános művelődésnek és haladásnak ott is gyors segítségre szorult ügyét előbbre vigye; de nem habozott, meghozta áldozatát, a melyet jövője kívánt és parancsolt, s mi Tolnavármegye és Szegzárd örökre lemondanánk a teljesedés, a megvalósulás pillanatába jutott álmunkról, veszni, örökre veszni hagynánk igaz ügyünket, a melyet oly buzgón véd- tünk és ápoltunk, a melyért áldoztunk, a melyért hevülünk, lelkesedünk ma is? Szégyen, valóságos bűn lenne ez reánk nézve annál is inkább, mert dacára, hogy vármegyénk mind területre, mind népességre jóval kisebb Zalavármegyénél, mi nálunk évi félpercent pótadó is elég ügyünk diadalra juttatásához. S mindez csak azt mutatja, hogy kétségen kivül gazdagabbak vagyunk és igy jobban nélkülözhetjük azokat a filléreket, a melyeket e város, e vármegye, sőt a magyar haza jól felfogott érdeke követel áldozatként tőlünk. Előre tehát hittel, bizalommal és áldozatkészséggel ! —.— Színészet Szegzárdon. Művészetért rajongó lélekkel, őszinte szívből üdvözöljük Polgár Károlyt és színtársulatát. Joggal előlegeztük Thália e buzgó csapatjának támogatásunkat, mert már az első előadáson meggyőződtünk arról, hogy oly kitűnő színtársulattal van dolgunk, a milyen Szegzárdon még alig volt. Nagy garral, eget, földet Ígérve jött hozzánk Balog Árpád. Szerényen kopogtatva Polgár Károly. S mig az előbbi társulata kiábrándított bennünket abból a hitünkből, hogy a vidéki színészet csak kulturális misz- sziót végezhet, addig Polgár Károly kitűnő társulata egészen eloszlatja azt a keserű csalódást, melyet Balogék okoztak, mert ily társulat játéka valóban csak nemesitőleg hathat a kedélyre, s nagy élvezetet okoz még annak is, a ki megszokta a nagy városok életet jelentő deszkáit. Mészáros Kornélia, Turner Ilka, Lackó Aranka, Weber Ferike, Polgár, Asztalos, Morvay, Érckövy, Nyitray — ime, akik hamarosan eszünkbe jutnak, csupa intelligens számottevő színészek. A repertoire is kitűnő. Az igazgató a legjobb és legújabb darabokat fogja előadatni. Ám Szegzárd műpártoló közönségén múlik most, hogy tudja-e régi híréhez méltóan, igaz lelkesedéssel pártolni a színészeket ? Akarja-e a művészetet érdeme szerint bírálni, óhajt-e érdem szerint jutalmazni ? Az a közönség, mely még Balog Árpádnak is oly gyakran juttatott abból a színésznek legtöbbet érő babérból, melynek — zsúfolt ház a neve. lehetetlen, hogy bogáncsot adjon Polgár Károlynak ! Pártoljuk Polgár Károly színtársulatát! Pártoljuk hazafiasságból! Pártoljuk műszeretetből ! Pártoljuk, ha másból nem, a legridegebb önzésből, hiszen jó színészeket látni még a legelfásultabb léleknek is öröm, s fokozza ezt az örömöt az, hogyha ez a társulat pártolásra talál, eljön évről évre rendesen. Pártolja anyagi támogatással a szinpár- toló társulat, amelynek tulajdonképeni, valódi célja az, hogy jó társulatnak idejöhe- tését megkönnyítse — nem pedig, hogy Balog Árpád-féle társulatoknak szerezzen biztos bérleteket. Ennek a mi szép kis városunknak nagy intelligenciája van. Ez az intelligencia, ha színházba megy, nem bosszankodni, hanem élvezni akar. A szinpártoló egyesület elnökét, választmányát kérve kérjük, hasson oda, hogy Polgár Károly baja-zombori színtársulata, szeg- zárd-baja-zombori színtársulattá legyen. — Évenként pl. november hónapot itt töltené, nekünk meg lenne a rendes, derék színigazgatónk, ő pedig a közönséget megismerve bizonyára szívesen kötelezné magát, hogy Szegzárdra mindig oly fényes társulatot hoz, mint a mostani. Addig is ismétlem : Pártoljuk Polgár kitűnő színtársulatát! Biberach. TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvényszéknél végtárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1894. évi április hó 24-én. 984/94. Heckmaun Emil, Pák János, Tóth András és Gősz Ferenc ellen súlyos testi sértés miatt. 1894. évi április hó 26-án. 1051/94. Lukács Sándor ellen emberölés kísérlete miatt. 1066/94. Török István ellen sikkasztás miatt. 1262/94. Hass Ferenc ellen sikkasztás miatt. 1261/94. Tárgyas János és Horváth József ellen okirat hamisítás miatt. 1894. évi április hó 28-án. 1610/94. Teiler Jakab ellen uzsora vétség miatt. 1561/94. Csötönyi József, Csilus Banga István, Lukács Sándor és Szeremlei Szabó József ellen emberölés miatt. .1632/94. Steiner Jakab ellen okirat hamisítás miatt. 1787/94. Harezi János ellen emberölés miatt. szórja a boldog embereknek a feledést hozó, az édességet nyújtó álmokat, Ismerem a csöndes, csillagos éjszakát, midőn remegő lomb alatt a sziveket izgalomba, szerelmi mámorba ejti. Ismerem a dolgozószoba csöndes éj- | szakáját, midőn a lámpa ernyője alól kiárad a sárga fény, rikítóan világítva meg asztalt, széket, szőnyeget s a sarokban álló könyvespolc egy harmadát. A mennyezeten sárgára kifest egy szabályos kerek korongot s azon túl összetorlódik az árnyék, sűrűsödik a levegő s a légben, árnyban elvegyülnek már a jövendő álmok képei. És ismerem az iszonyatos, viharos éjszakát, amikor remegve huzza meg magát a hajléktalan a kapualjakban, mígnem a rendőr megkönyörül rajta és ad neki meleg, száraz álomhelyet a börtönben. Az éjszaka örömeit, izgalmait, kínjait és kétségbeesését mind átólveztem, átszenvedtera, de az abszolút nyugalom, a béke és csönd éjszakáját csak allegóriaként, márványban, bronzban és gipszben ismertem meg. Talán valóságban nem is létezik. A nyugalom, a béke annyira vágya és ideálja valamennyiünknek, hogy nem is lehet egyéb vágynál, ideálnál. Egy lehellet a gyertyalángra — és itt terem körülöttem a fekete éjszaka. De a test, mely napközben, ellankadt, a szem, mely szakadatlanul meg volt erőltetve és a megrepedósig túlfeszített agy még reszket a nyűgös nappali munka izgalma alatt. Mint a gyors forgásra pergetett orsó, még egyre dolgozik és átdolgozza másodszor is a kellemetlenségeket és kétségeket, melyek nap közben zaklatták. Mire megáll a gépezet, tompa tehetetlenség, ólmos álom nehezül reánk s ha magunkhoz térünk, a vóghe- tetlen fáradtság érzése nyom el s szeretnénk pihenni, pihenni, föl nem kelni soha többé. Ez az én éjszakám. Lemondtam végleg már az édes nyugalom, az öntudatlan álom reményéről. Mint az ártatlanságot az első bűnnél, úgy veszti el a lélek pihenés képességét az első túlfeszített munka alkalmával. A nyugalom, a pihenés, a minden sebre irt hozó álom csak azoknak osztályrésze, akik sohasem fáradnak el annyira, hogy szükségük volna rá. Nyűgös, gyötrelmes állapot. Á test dermed- ten fekszik a párnákon, önmagával tehetetlenül. De a szív és az agy még piozog, dolgozik, sokkal serényebben, mint nappal. Feketeség, sürü homály köröskörül, de a szem látja ezt a homályt. Lát fekete falakat, fekete képeket, szobrokat, látja az íróasztalon hagyott könyvet, a félig teleirt papirost. S az utcáról felhangzik egy elkésett korcsmalátogató kopogó járása, bamba dünnyögése — halk táncütemek a sarki kávóház. hölgyzenekarától és a harmadik utcában gördülő bérkocsi tompa dübörgése . . . Az alvó, pihenő város halk érlüktetése behat a csukott ablaktáblákon keresztül, ahol sötétségbe temetve fekszik egy emjer, aki nem tud szabadulni saját magától. Behunyja szemeit, hogy a sötétséget ne lássa, olvas egytől ezerig, hogy ne gondoljon semmire. De a sötétség újabb meg újabb alakot ölt, az alvó élet halk pihegése befészkelődik agyába, a számsor megakad és kép kép után jelen meg a behunyt szemek előtt. A gondolkodás megereszti pókfonalát és összeszövődik egy csodálatos eszmevilág, tele fénynyeJ, árnynyal, — különös, bizarr, lehetetlen kapcsolatot állapítva meg egymáshoz nem tartozó tények és dolgok között. Aki nem tud aludni, az éjszaka poéta. Hipnotizálja őt a végtelenbe nyúló csend és sötétség. A szemeivel hall, a füleivel lát. Finom nuanceok hatnak rá, mik elvesznek a napvilágnál és gondolkodik szines, izzó, gyújtó nyelven, melynek minden szava ütem, minden mondata muzsika. Csodálatos tisztalátás szállja meg. Minden rejtély, melynek megoldásába a tudós éveket öl hiába, tisztán és világosan megfejtve áll előtte. Ha az a test nem volna akkor béna, ha ezek az éjszakai ritmusok és gondolatok meg volnának rögzíthetők: a legnagyobb csodákat a poézisben az művelné, aki nem tud aludni. Aki nem tud aludni, az éjszaka jó ember. Szomorú emlékek könyeket facsarnak ki szeméből. A legönzetlenebb elhatározások ilyenkor fogamza- nak meg. Az aludni nem tudó elajándékozza vagyonát, átengedi küzdelme diját a versenyzőknek és lemond szerelméről a szerencsétlenebb vetély- társ javára. A világ összes szenvedése mélyen a szivébe vág és ha ilyenkor az elhatározások testet ölhetnének, meg volna oldva a nagy világ probléma,
